Életforma.hu


Koncertek az MTA Zenetudományi Intézetében 

„Megszólal a múzeum” mottóval rendeznek két koncertet augusztusban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Zenetudományi Intézetének budavári épületében.

Országismertető – angolul 

A Magyar Távirati Iroda Rt. gondozásában ismét megjelent a HUNGARY – Essential Facts, Figures and Pictures című országismertető könyv. A reprezentatív kivitelű, tényadatokban gazdag kézikönyv annak a sorozatnak a része, amely 1995-ben indult el angol nyelven, és azóta két újabb angol és egy német nyelvű kiadást ért meg.

A makrancos hölgy Keszthelyen 

Shakespeare A makrancos hölgy című művének díszbemutatójával augusztus 4-én, szombaton este kezdődik meg a Keszthelyi Nyári Játékok a Festetics-kastélyban.

Demjén Ferenc új albuma 

 

Az üzleti sportélet 

Szeptember elején folytatódnak a népszerű CÉGLIGA versenyek küzdelmei. A hazánkban egyedülálló kezdeményezés egy vállalatok közötti sportverseny-sorozatot takar, melynek keretében több sportágban mérhetik össze tudásukat a résztvevők. A mindössze féléves múltra visszatekintő kezdeményezés máris komoly eredményeket tudhat maga mögött. A versenyekbe eddig 34 cég kapcsolódott be, többen közülük 2-3 sportágban is elindították csapataikat.

Ismét Művészetek Völgye Kapolcson 

Egy, az Eger patak felett átívelő, új fahíd ünnepélyes átadásával július 27-én Kapolcson megnyitotta kapuit a Művészetek völgye; az ország egyik legnagyobb multikulturális fesztiválja augusztus 5-ig várja a vendégeket.

Anna-bál és szívhalászat Balatonfüreden 

A hagyományoknak megfelelően csillogó, a reformkori életérzést és értékeket felelevenítő esemény lesz a 176. Anna-bál, melyre július 28-án Balatonfüreden, az Árkád Hotelben kerül sor.

Népművészeti Nyári Egyetem Zalaegerszegen 

A világ 14 országából érkezett résztvevőkkel csütörtökön Zalaegerszegen megnyílt a 25. Népművészeti Nyári Egyetem.

Már 200 ezren voltak az 5 éves Coca-Cola Beach House-on 

Idén a Coca-Cola Beach House nyitva tartásának első felében mintegy 25 igazi meleg nap örvendeztette a nyaralókat. Ha kisütött a nap, már délelőtt is mintegy kétezren keresték a felfrissülést és a kikapcsolódást ezen a partszakaszon, ahol mindenki megtalálja kedvenc játékát, sportját, vagy az RTL KLUB Reggeli és Delelő műsorainak helyszíni forgatásain akár kedvenc sztárját. A nagy melegben eddig 35 000 pohár jéghideg Coca-Cola hűsítette a strandolókat.

Szabad Színházak Szegeden 

A THEALTER International – Szabad Színházak XI. Nemzetközi Találkozója – vasárnapig tart Szegeden.

Simonyi-ősbemutató Gyulán 

 

Ősépítmények az OMvH-ban 

Kunkovács László etnofotográfus Ősépítmények – Népi építészetünk archaikus rétege című kiállítása szerdától az Országos Műemléki Hivatal várbeli épületében látható.

Film: Érzéki csalódás 

Amerikai vígjáték, rendező: Harald Zwart.

Könyv: Arthur Miller: Gyújtópont 

General Press Kiadó

Újra énekel az Erkelben és Szegeden José Cura 

José Cura világhírű argentin operaénekes tavalyi, nagy sikerű budapesti fellépése után július 20-án, pénteken ismét fellép az Erkel Színházban.

Könnyű, nyári viselet: A csábítás elmélete 

Romantikus amerikai filmvígjáték.

Sikeres kísérleti közvetítés a Balatonról 

A 2001. július 13-án megrendezett PSINet Nagydíj a Balaton Kékszalagjáért vitorlásversenyhez kapcsolódóan olyan kísérletre vállalkozott a Westel, a Microsoft és a Webigen, amelyre Magyarországon még nem volt példa: a versenyen elindult közel 320 hajóról a Webigen Rt. egy száguldó motoros-hajóból élő, mozgókép jellegű képsorokat közvetített, melyet internetre kapcsolt PC-ken vagy PocketPC-ken is lehetett fogni.

Egy műfaj reneszánsza 

Marionett-opera Egerben.

Virtuális Szentendrei Tárlat 

A Szentendrei Tárlat 2001 kiállítással egyidőben megnyitották a szentendrei művészek munkáit bemutató, Virtuális Szentendrei Tárlat című internetes kiállítást is az artendre.kfki.com webcímen.

Indiai filmhét az Örökmozgóban 

Négy ismert indiai filmes munkásságából nyújt ízelítőt az Örökmozgó Filmmúzeumban kezdődött indiai-filmsorozat, amelyhez kapcsolódóan Sára Sándor rendező fotográfiáiból nyílt kiállítás a budapesti mozi galériájában.

Könyv az ügyfélkapcsolatról 

Hiánypótló mű, vidám hangvételű, de mégis komoly szakkönyv jelent meg a közelmúltban a PanTel Rt. ügyfélkapcsolati igazgatója, Erdei Magdolna tollából.

Júliusi filmbemutatók 

 

Shrek: a csúnyaság dicsérete 

„Mindössze” annyit kéne csak tenni, hogy saját valós vagy vélt hibáinkat nem nagyítjuk óriássá, hanem elhelyezzük a többi mellé, közé, alá.

Hobo és Jim Morrison 

 

Tárlat a kávéházban 

 

Gyorsbüfék, gyors nők 

Az amerikai filmvígjáték kellemes perceket szerez nézőinek.

Film: 15 perc hírnév 

Az amerikai produkció főszereplői között találjuk Robert De Nirot és Edward Burns-t, a rendező John Herzfeld.

Könyvheti újdonságok 

 

Világatlasz CD-n 

 

Strucc az étlapon 

Van már olyan vendéglő, ahol lehet strucchúst kapni, de olyan, amelynek étlapján túlnyomó többségben ez a madár szerepel, csak nemrégen nyílt a Batthyányi téri csarnok mögött, egy szépen felújított műemléképületben, a Vasalóházban. Ez a Struccmadár kávézó és étterem.

Memento, az eredeti krimi 

Cristopher Nolan filmje tavaly nagy sikereket aratott külfönféle filmfesztiválokon, ezért várható, hogy a nézőközönség körében is hasonló lesz a fogadtatás.

Kristályok és szélcsengők 

A Feng shui, az ősi kínai tájrendezési elv használja előszeretettel a kristálygömböket és a szélcsengőket az emberi terekben.

John Lennon emlékezik 

 

Nyári meglepetések 

 

Ünnepi Könyvhét 2001. 

Június 7-től egy héten át tart az Ünnepi Könyvhét idei eseménysorozata a Vörösmarty téren, amely mindig is kitüntetett helyszíne volt a rendezvénynek.

Bach-művek a Deák téri evangélikus templomban 

A Deák téri evangélikus templomban immár tizenkettedik éve rendezik meg a Bach zenei hetet, amelynek koncertjei június 10-ig hallhatók.

Francia remekművek az Örökmozgóban 

Az Örökmozgó a francia nagykövetséggel közösen június 7–27. között olyan filmművészeti alkotásokat mutat be, amelyek az új hullámos rendezők nagy korszakát követték.

Friss zöldséget minden mennyiségben 

Az egészséges táplálkozás jegyében ma már a legtöbb bevásárlóközpontban, nagyobb élelmiszeráruházban lehet friss, konyhakész, felaprított zöldséget vásárolni, amelyeket különféle dresszingekkel tehetünk változatossá.

Egy világcsavargó vállalkozásai 

Nagy László: A Föld gömbölyű – Nyolcvan év a Föld körül.

Pünkösd 

A pünkösd neve (pentekoszt – ötven) arra utal, hogy húsvét után ötven nappal következik.

Pünkösdi fesztiválok 

 

Jeges nyalánkságok 

A meleg nyári napokban a desszertek slágerlistáját a jeges édességek vezetik.