Életforma cikkei
Isten nagy, én kicsi vagyok – filmajánló
Nem szoktam név szerint említeni szereplőket ezekben az írásokban, főként azért, hogy kerüljem a hivatalosságnak, vagy felkentségnek még a látszatát is. Mostan kivételt teszek, mert Audrey Tautou annyira elbűvölt, hogy eztán minden filmet megnézek ha játszik benne.
Barnie apró bosszúságai - filmajánló
A franciák legalább annyira értenek a pikáns és jelentéktelen dolgokkal való bíbelődéshez, mint csatornán túli angol szomszédaik az abszurd humorhoz. Bruno Chiche első nagyjátékfilmje könnyed filmecske, melyen nem kell sokat gondolkodni. Valljuk be, a rendező sem nagyon tette
Alvin Toffler: A harmadik hullám - könyvajánló
Végre magyarul is olvasható a neves amerikai futurológus és társadalomtudós, Alvin Toffler 1980-as, mindmáig aktuális, nagyhatású kulcsműve, A harmadik hullám. A szerző más jelentős munkái (például a Jövősokk) még mindig fordításra várnak még. Pedig, ellentétben Tofflerével, a múltban felvázolt jövőképek túlnyomó többsége manapság ugyancsak mosolyt fakaszt, vagy – mosoly nélkül – egyszerűen nem váltak valóra.
100 éve született Medveczky Jenő
Az Ernst Múzeumban holnap 17 órakor Dr. Szörényi László, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója nyitja meg Medveczky Jenő centenáriumi kiállítását. 19-én 18 órakor pedig a művészre emlékezve Gömöri György professzorral (Cambridge) beszélgetnek Karátson Gábor és Kádár János Miklós festőművészek valamint Jobbágyi Zsuzsa művészettörténész.
Godot Galéria: Baksai József festõmûvész kiállítása
2002. június 13-án 19 órakor a kiállítást megnyitja Hajdú István /szerkesztõ/
Cím: 1075 Budapest, Madách út 8.
A kiállítás megtekinthetõ 2002. július 12-ig.
Nyitvatartás: hétköznap 10 és 18 óra között. Ettõl eltérõ idõpontban elõzetes telefonos egyeztetéssel.
Telefon/Fax: (+361) 322-52-72
E-mail: [email protected]
Mulholland Drive – filmajánló
Néha frusztráló filmeket is nézni kell, ha másért nem, hát azért, hogy megtudjuk, milyen jó nekünk. David Lynch újabb Útvesztője két nő szerelméről szól az Álmok Városában, mely csak a felszínen csillog, belülről azonban rohad.
Játszik a László Attila Band – zenei ajánló
Június 7-én folytatódik a Raiffeisen Jazz Klub sorozata, ezúttal a László Attila Band muzsikál a II. kerületi, Tárogató út 2-4. szám alatt található Buda Stage-ben, este fél 8-tól. Az előző koncertek után tehát ismét a magyar dzsessz élvonalbeli képviselői szórakoztatják a nagyérdeműt - ha az időjárás is úgy akarja, akkor a kertben (ha nem, akkor a szokásos helyszínen, a színházteremben).
Jung: Gondolatok az apáról, az anyáról és a gyermekről – könyvajánló
Semmi nincs lelkileg erőteljesebb hatással a gyermekekre, mint a szülők meg nem élt élete – írja C.G. Jung, századunk egyik legbátrabb gondolkodója 19 kötetetes életművének valamelyik fejezetében. De idézhetnék máshonnan is, az eredmény ugyanaz: kínos szembesülés önmagunk karanténba zárt, előítéletes normáival.
Szabad Tér Színház - ajánlatok
A táncműfaj szinte teljes palettáját felvonultató előadásokat, világsikerű musicaleket, vígjátékokat, könnyűzenei koncerteket kínál a nyári szezonban három budapesti játszóhelyén a Szabad Tér Színház.
Június 21 - július 14. Soproni Ünnepi Hetek
A Soproni Ünnepi Hetek ez évi eseményeit június 21. és július 14. között tartják az Ikva-parti városban. Horváth Zoltánné, a rendező Pro Kultúra Kht. kulturális igazgatója elmondta: az események gerincét a színházi produkciók és a koncertek alkotják.
Tojástörténetek (kiállítás)
A Bolt Galéria kurátori munkájának köszönhetően a Vigadó Galériában látható a Svájcban élő AUER házaspár gyűjteménye, amely kizárólag tojásokat ábrázoló fotográfiákat mutat be. Michele és Michele Auer tematikus rendben gyűjti a fotókat, e gyűjteménynek albumot is szenteltek, amely a ma nyíló kiállítás ideje alatt a magyar közönség számára is hozzáférhető lesz.
Csillagok háborúja – filmnemajánló
Megnyugtattam a fiamat, még az ő fia is nézhet majd Csillagok háborúja- bemutatót. A fiam meg is nyugodott. Én kevésbé.
Kánikula – filmajánló
Ha nem lenne félreérthető azt írnám, melegen ajánlom ezt a filmet mindazoknak, akik azt hiszik, hogy a pénz minden. Valamint azoknak is, akik szeretnek jó filmet nézni, vagyis élvezik azt, amikor a kép és a szöveg sajátos párbeszédbe kezd.
Kate és Leopold - filmajánló
Ha egy filmcímben egy női meg egy férfi keresztnév szerepel, akkor bizonyosra vehető, lesz benne szerelem. Esetünkben sincs ez másképp.
Nyári miskolci múzeumi ajánlatok
Több mint félszáz, a helyi programokhoz szorosan illeszkedő múzeumi rendezvény várja nyáron a Miskolcra látogatókat - jelentette be a megyei múzeumi szervezet igazgatója május 6-án, sajtótájékoztatóján.
Díszüveg kiállítás
A világon egyedülálló díszüveg-gyűjteményét mutatja be a május 7-én nyíló, egy éven át látható tárlatán a budapesti Iparművészeti Múzeum.
Mindhalálig jazz
Ül az ember a nézőtéri széken és úgy érzi magát, mintha egy tenger partján ülne, miközben hol háznyi, tarajos hullámok emelkednek előtte, hol szelíd futamok círógatják végtelen lassúsággal. A Raiffeisen Jazz Klub május harmadikán tartott koncertjén a Cumó trió szerencséltette ebben az élményben a Buda Stage-ben megjelent nagyérdeműt.
Kiállítás: Fux Tamás - Lebegés
A Godot Galéria szeretettel meghívja Önt Fux Tamás: Lebegés cimû kiállitásának megnyitójár 2002. május 8 -án 20 órára.
Franchise A-tól Z-ig – könyvajánló
Kezdjük egy tetszőleges felsorolással: OBI, Diego, Kodak, Mol, McDonald’s, Hertz, Szamos Marcipán Photo Porst. Ezek a cégek franchise rendszerben dolgoznak. Rajtuk kívül még vagy háromszáz nevet írhatnánk, ha a teljes hazai listát akarnánk közzé tenni. De nem akarjuk
Capa: Szemtől szembe - fotókiállítás a Várban
Roberto Capa-t a háború tette naggyá és a háború vetett véget életének 41 esztendő korában. Roberto Capa, a budapesti születésű Friedmann Endre egykori képeinek ma is a háború ad aktualitást.
Bács Emese - csehmese (kiállítás)
A Godot Galéria szeretettel meghívja Önt Bács Emese csehmese cimû kiállitásának megnyitójára
Legkisebb film a legnagyobb magyarról – filmajánló
Mint a címből is sejthető, ez a műalkotás nem annyira Széchenyi István életéről és munkásságáról szól, mint inkább arról, hogy Széchenyi is bevonult a „neve, ha van, csak áruvédjegy” elnevezésű Phanteonba.
Sajtófotó 2001
Fotókat nézni kellemes dolog. Családias, meghitt, hétköznapi. A fotó – épp hétköznapisága miatt – közelebb áll hozzánk, mint mondjuk a festészet, vagy a szobrászat. Fotózni mindenki tud – véljük -, csak le kell nyomni a gombot. Pedig a dolog ennél bonyolultabb.
Az avarok aranya a Nemzeti Múzeumban
Az avarok aranya, a nagyszentmiklósi kincs, címmel kiállítás nyílik március 24-én a Nemzeti Múzeumban. A sajtótájékoztatón Ecsedi István a NKÖM államtitkára a múzeum 200 éves jubileumának legértékesebb ünnepének nevezte a vasárnap megnyíló kiállítást. Míg Dr. Kovács Tibor, a múzeum igazgatója a kincs Magyarországra kerülésének jelentőségét méltatta.
Kiállítás az esztergomi érsekek címereiből
Az esztergomi érsekek címerei címmel Polgár Marianne grafikusművész alkotásaiból nyílik március 16-án kiállítás Esztergomban, a Főszékesegyházi Kincstárban, ami május végéig látogatható.
Senkiföldje – filmajánló
Ebben a filmben nincs happy and, viszont van fekete humor, abszurditás, vér és könny. Ez a film formailag a boszniai háborúról szól. Valójában rólunk, mondjuk a civilizált világról, amelyik azt hiszi - bár egyre kevésbé -, hogy ami nem vele történik, az nem is történhet meg vele. Pedig a Senkiföldje a mi Földünk. Egy taposóakna formájában.
Csehország története képeslapokon
Zachár Ottó, a Bohémia Baráti Kör elnöke magángyűjteményének a kiállítása tekinthető meg a Cseh Centrum Budapest kiállítótermében. A gyűjtemény képeslapokon eleveníti fel a cseh nemzet történetét az államalapítás idejétől egészen napjainkig.
Csoportkép az A.P.A.-ban
Az Ateliers Pro Arts egyedülálló művészeti központ Budapest belvárosában: színvonalas kiállításokat bemutató galériája mellett műtermeket is fenntart, s műteremhasználatuk ideje alatt a művészeknek megjelenési, bemutatkozási lehetőséget biztosít egyéni és csoportos kiállítások keretében. Ezen kiállítások közül az első a Csoportkép, ahol az ősz óta aktívan dolgozó művészek együtt mutatkoznak be.
Amélie csodálatos élete - filmajánló
Állítólag ezt a filmet pszichológusok ajánlják kedélybeteg, életúnt betegeiknek. Én nem csak számukra ajánlom. Hanem
Váncsa István: Hírvilág – könyvajánló
A könyv alcíme: Információs társadalom kicsiknek és nagyon-nagyoknak, mindössze százegynéhány oldal és van még egy roppant előnye: könnyen emészthető.
Útikönyv Máltáról
„A kapun kilépve az érkezési csarnok előterébe jutunk. Szemben autókölcsönzők irodái vannak (az árak 50-100 százalékkal magasabbak, mint máshol Máltán). Balra két bankfiók (ezekben is lehet pénzt váltani), a poggyászkereső és egy információs iroda van.”
Ének a csodaszarvasról – filmajánló
Nincs könnyű helyzetben a néző, aki Jankovics Marcell legújabb filmjét nézi.Kevesen is vállalták zet a helyzetet, amikor a Mammutban délután megnéztem a 11 esztendős fiammal, aki a végén úgy fogalalta össze – talán rám való tekintettel – mondandóját, hogy azért érdekes volt, csak kicsit zűrös…
Szörny Rt. - filmajánló
A szörny is csak ember. Így lehetne összefoglalni - igen - röviden a most bemutatott, amerikai, animációs filmet. De tegyük hozzá, nem mindegyik. S még valami: a cím alapján azt gondolnánk, kizárólag gyerekeknek készült ez a film. Pedig nem.
Valami Amerika - filmajánló
Jó ötlet, jó szereplők, jó zene - kell több? Nem kell. A Valami Amerika szellemes, szórakoztató és tanulságos film.
Kisorolt belépők a Nemzetibe
A Nemzeti Színház március 15-i díszbemutatójára belépőjegyeket sorsol ki a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma azok között, akik az elmúlt évtizedekben "téglajegy"-vásárlással segítettek abban, hogy a nemzetnek újra legyen színháza.
Egy hely - könyvesbolt-ajánló
Vannak helyek, ahová érdemes benézni. A könyvesboltok általában is ilyenek. Az Írók Könyvesboltja - a Liszt Ferenc téren - pedig főként ilyen. Impozáns folyóirat-és könyv kínálat, asztalkák, kávé és tea - önkiszolgáló módra. Kell még más? Hát kell, illetve jó ha van: pénz. Az alábbi programokhoz viszont még az sem kell. Csak egy órányi idő...
Szemle 33.
Most egy hétig filmszemle. Akár orrvérzésig lehet előre futni, meg hátra az időben, hisz a 33. filmszemlén már bemutatott és majd látható alkotásokat nézhetnek meg azok, akiknek sikerül.
Párizs, egy évszázad fényképei
A Roger-Viollet fényképügynökség a világ egyik legrégebbi fényképtára, 1994 januárjától Párizs város örökségének része. Archívuma valóságos kincsesbánya.
Az Ernst Múzeum tegnap nyíló kiállításának fotóanyaga az 1867-től 1968-ig terjedő időszakot fogja át, és a francia főváros különböző arcaival ismerteti meg a látogatót.
Útinapló (kiállítás)
Jan Hendrix a Ludwig Múzeum „Mexikói kortárs művészet” című kiállításán, 2000. őszén mutatkozott be először a magyar közönségnek. A Mexikó legjobb kortárs alkotóit felsorakoztató tárlaton azonban nem mélyedhettünk el munkáiban. Az Ateliers Pro Arts ma nyíló kiállításán közel harminc, az elmúlt években készült alkotását tekinthetik meg a látogatók.
Holografikus közelítések (kiállítás)
Július 28-ig látható Magyarországon (Budapesten, Debrecenben, Keszthelyen, Pécsett, Szombathelyen, Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Szegeden) a Bécsi Zsidó Múzeum kiállítása “A bécsi zsidóság - holografikus megközelítésben” címmel. A bécsi zsidóság történetének szokatlan bemutatásával, amely “Történeti Kiállítás” címen a bécsi múzeumban is az állandó kiállítások középpontjában áll, új vizuális megközelítésben jelenik meg a történelem.
Chico – avagy elzúgnak forradalmaink… (film)
A Chico megrendítő film. És rendhagyó. Megrendítő, mert annyi fájdalmat, keserűséget, tragédiát sűrít két órába, amennyi egy filmfesztiválnak is elegendő, és rendhagyó, mert ezt úgy teszi, hogy egyszerre vannak jelen, a dokumentum-, a játékfilm és az oral history elemei. S nem tudni, mikor-melyiknek vagyunk szemtanúi.
Miss CyberSpace Hungary 2001
Január 19., szombat. Előzetes egyeztetés után, a megbeszélt időpontban érkeztünk az est helyszínére, a Mammut II. Kaméleon Klubjába. Itt az Artz Modell iskola tanuló lányai fogadtak minket széles mosollyal, hellyel kínáltak, aminek örültünk.... egy ideig.
Public Privacy II. - kiállítás
Németh Ilona “Public Privacy II." című interaktív installációjának - amely január 18-tól látható a Műcsarnokban - magvát egy fából készült építmény (135 x 528 x 968 cm) képezi, melyen a látogatók közlekedhetnek, illetve bejárhatják annak belső tereit. Az építmény szobákból, konyhából, fürdőszobából áll és Németh Ilona lakásához tartozó tipikus tárgyakat foglal magába.
Fotóképek a Kempinskiben
Vancsó Zoltán fotóit sokáig kell nézni. Addig, amíg azok visszanéznek. Ha az ember kellően oldott állapotban van – és rendelkezik idővel -, álomutazásban részesülhet. Mert ezek a képek olyanok, mintha álmodná valaki. Mondjuk Vancsó Zoltán. 2002. január 12 – március 15-ig láthatók a KEMPINSKI GALÉRIÁ-ban Vancsó Zoltán fotói.
Molnár Péter kiállítása
Január közepétől láthatók a St.art Galéria “Kultúrák vonzásában” című rendezvénysorozatának keretén belül Molnár Péter munkái. Ezekben egyszerre jelennek meg több kultúrkör bizonyos sajátos jellemzői (taoizmus, toszkán hatás, ír imaszöveg), amelyek csak hosszas szemlélődés után bontakoznak ki a néző előtt.