Cukorbetegség cikkek

Cukorbeteg? Ez az 5 vizsgálat életmentő lehet!
A cukorbetegség egy igen gyakori és veszélyes szövődménye a diabeteszes láb, mely elhanyagolt esetben akár járásképtelenséget, sőt, amputációt is okozhat. Milyen szűréseken, vizsgálatokon kell részt venni, hogy ez elkerülhető legyen, vagy kiderüljön, hogy milyen szinten károsodtak az idegek?

13 ok, ami szívritmuszavarhoz vezethet
Életmódbeli és genetikai okai is lehetnek a szívritmuszavarnak, de egyes betegségek is okozhatják az aritmiát. Dr. Sztancsik Ilona, a Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta segít megérteni, mi vezethet a normális szívveréstől a szívritmuszavarig.

Miért veszélyes, ha a cukorbetegnek bizsereg a lába?
A cukorbetegség egyik igen veszélyes szövődménye a trophikus fekély, amely a lábon, a nyomásnak kitett helyeken, a talpon, a talp külső szélén és a lábujjakon jelentkezik. Ha ehhez fertőzés is társul, az akár az érintett végtag amputációjához is vezethet. Fontos tudni, hogy néhány tünet előrevetítheti a probléma kialakulását, így a beteg még idejében megkezdheti a megfelelő terápiát. A perifériás neuropátiáról és a diabeteszes láb kezeléséről dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbeteg Központ diabetológusát kérdeztük.
Cukorbeteg vagyok és terhes. Szükségem van-e véralvadásgátlóra?
A cukorbetegség számtalan szövődménnyel, többek között fokozott trombózis-készséggel járhat, ezért komoly odafigyelést igényel a megelőzése. Várandósságkor még nagyobb hangsúlyt kap a trombózis prevenciója, hiszen már maga a terhesség is jelentősen megnöveli a vérrögök kialakulásának rizikóját. Dr. Szélessy Zsuzsannától, a Trombózisközpont hematológus főorvosától megtudtuk, vajon van-e esetükben szükség véralvadásgátló terápiára a várandósság alatt és után.

Egy óránál többet szundítasz napközben? Hűha!
Nem könnyű felfedezni a 2-es típusú cukorbetegséget, éppen ezért számtalan beteg nem is tud állapotáról. Sokszor csak akkor ismerik fel, amikor már késő, és szövődmények léptek fel. Az állapottal kapcsolatban a kutatók egy érdekes összefüggésre figyeltek fel, mely szerint a hosszabb sziesztaidő és a diabetes közt közvetett kapcsolat van. A betegségről és az alvással való összefüggésekről dr. Czégeni Annát, a Budai Endokrinközpont diabetológusát kérdeztük.

Cukorbetegek! Csak óvatosan a zabkásás reggelivel!
A cukorbetegek és az inzulinrezisztensek speciális diétát követnek a napi étkezések mindegyikén. Már a reggelinél is figyelniük kell, hogy milyen felszívódású ételt fogyasztanak, amellett hogy az laktató is legyen, és hosszan energiával lásson el. Mi a helyzet a zabkásával? Tényleg problémás reggeli lehet?

Vészesen hullik a gyerek haja? Több oka is lehet!
Bár a hajhullás egy természetes folyamat, és függ a haj vastagságától, sűrűségétől és színétől olykor úgy tűnhet, hogy nagyobb mennyiséget veszít gyermekünk a kelleténél. Mi az oka a fokozottabb hajhullásnak? Van-e ok az ijedtségre, ha már láthatóan ritkul a haj? Szakember segít.

Belőled is lehet cukorbeteg!
Magyarországon ma több mint hétszázezer diagnosztizált cukorbeteg él, és körülbelül félmillió azoknak a száma, akik már cukorbetegek, de még nem tudnak róla. A kilátások még riasztóbbak, hiszen 10 év múlva a 20-70 év közötti korosztályban már minden tízedik ember cukorbeteg lesz nálunk! Nagyon fontos tehát, hogy megfelelő információval rendelkezzünk erről az eleinte észrevétlen, de szövődményeit tekintve igen súlyos betegségről. Ebben segít egész napos ingyenes programjaival a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete november 12-én, a Diabétesz Világnapon, a Lurdy Rendezvényközpontban!!!

Állapotfelmérés nélkül veszélyes lehet az edzés!
Sokan kezdenek el úgy mozogni, hogy nincsenek tisztában saját egészségi állapotukkal. Állapotfelmérés nélkül nem csak a várt eredmény marad el, hanem rossz esetben akár kisebb-nagyobb sérülések is bekövetkezhetnek, vagy akár rosszullétek is felléphetnek. Négy dolgot mindenképp ismernünk kell, mielőtt komoly edzésekbe kezdünk!

A stroke tünetei
Nem vesszük komolyan, vagy nem is gondoljuk, hogy az előjelek a stroke-ra utalnak, amely ma már a harmadik leggyakoribb haláloknak számít a világon. Ezért fontos hogy tisztában legyünk a tünetekkel, és ha a szélütésnek csak a gyanúja is felmerül, azonnal hívjunk mentőt.
Miért veszélyes a polcról leemelt szemüveg?
Te is instant szemüveget használsz? Jó, ha tudod, hogy a bevásárlóközpontok polcairól választott szemüveg nem csak azért veszélyes, mert nem személyre szabott, de azért is, mert így kimarad a szemészeti szűrések számos fontos eleme a vásárlók életéből. A szűrésekkel akár a vakság is megelőzhető!
Terhességi cukorbetegség - mennyire veszélyes a magzatra?
A terhességi cukorbetegség vagy gesztációs diabétesz az összes várandósság 1-14 százalékában jelentkezik világszerte, és előfordulása egyre növekszik. Holott megfelelő életmóddal és ellenőrzésekkel számos későbbi kockázati tényezőtől mentesülnének a mamák és a babák.
Túlsúlyos vagy? Ezeket a vizsgálatokat kérd!
Sok nő és férfi hosszú időn keresztül küzd az esetleges súlyfeleslegével, és komoly fogyókúrák sorozata után sem képesek tartósan megszabadulni a túlsúlyuktól. Ilyenkor felvetődik a hormonzavar lehetősége. Hogy milyen vizsgálatokat érdemes ekkor elvégeztetni, arról dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszélt.
Mámorító estek cukrosoknak is
Nyáron, a fesztiválok és a kerti partik idején szinte minden társaságnál előkerül az alkohol, de egy kellemes, otthoni vacsorát is jól esik olykor egy kis borral zárni. De vajon mit tehetnek a cukorbetegek? Teljesen le kell mondaniuk az alkoholról, vagy ihatnak egy-egy pohárral? Sárga Diána, a Budai Endokrinközpont dietetikusa válaszol.
Ha cukorbeteg vagy, akkor erre nagyon figyelj a boltban!
Megszűntek a boltokban a diabetikus polcok, és eltűnik a termékekről a narancsága kör is, a jól ismert diabetikus jelölés. Vajon milyen következményei vannak a július 20-a óta életbe lépett új szabályozásnak, és kiknek kell ezután figyelmesebben intéznie a bevásárlást?
Inzulinrezisztencia: te is veszélyben vagy? Teszteld!
Bár gyakran a sikertelen teherbeesés és a menstruációs zavarok hívják fel a figyelmet az inzulinrezisztenciára, ennek ellenére sokszor igen általános tüneteket okoz, így az emberek nem is sejtik, hogy náluk is fennállhat a probléma. Teszteld, vajon a hétköznapinak tűnő tünetek mögött nem IR áll-e?
Mennyi alkoholt ihatnak a cukorbetegek?
Nyáron, a fesztiválok és a kerti partik idején szinte minden társaságnál előkerül az alkohol, de egy kellemes, otthoni vacsorát is jól esik olykor egy kis borral zárni. De vajon mit tehetnek a cukorbetegek? Teljesen le kell mondaniuk az alkoholról, vagy ihatnak egy-egy pohárral? A kérdést Sárga Diána, a Budai Endokrinközpont dietetikusa válaszolja meg.
A cukorbetegség visszafordítható?
Érdekes tanulmány látott napvilágot a diabétesz gyógyításával kapcsolatban, amely azt állítja, hogy drasztikus fogyással visszafordítható a már kialakult 2-es típusú cukorbetegség. A témával kapcsolatosan szakembert kérdeztünk.
Vigyázz a szemedre, vigyázz a cukrodra!
A látás az egyik legfontosabb érzékszervünk, így ha látászavar alakul ki, azzal rendszerint gyorsan szemész szakorvoshoz fordulunk. Csakhogy előfordul, hogy probléma nem szemészeti eredetű, hiszen lehet, hogy a homályos látás csupán egy tünet, ami egy komoly betegségre hívja fel a figyelmet. A cukorbetegségről, és annak látással való kapcsolatáról dr. Tänczer Tímea, a Budai Endokrinközpont diabetológusa beszél.
A cukorbetegség jellegzetes tünetei
A cukorbetegség sajnos jóval több áldozatot szed, mint amennyit kellene. Ennek oka az, hogy sokszor évekig sem veszik észre a betegek, miközben a testükben komoly károkat okoz. Vajon melyek a tünetei és mik a kezelési lehetőségei? Szakember segít eligazodni.
Mennyit hízhatsz terhesség alatt?
Vajon mennyi az ideális súlygyarapodás egy kismama életében? Hatással lehet a babára is a túlsúlyunk? Ezekre a kérdésekre ad választ Dr. Gajdács Ágnes obezitológus szakorvos, testsúlygyógyász, aki több, mint 20 éve kutatja a fogyókúra különböző területeit.
Ezeket a betegségeket okozhatja a túlsúly
A magyar lakosság nagy része elhízott, ami nem csak esztétikailag jelent problémát, de következtében egy sor súlyos betegség is kialakulhat, mint az IR a cukorbetegség, vagy éppen a magasvérnyomás. De ki számít elhízottnak? No és hogyan szabaduljunk meg a feleslegtől? Szakértő segít.
Már 400 millió cukorbeteg
A cukorbetegek száma várhatóan drámaian növekszik az elkövetkező években. Az orvosok és a cukorbetegséggel foglalkozó szervezetek régóta próbálnak figyelmeztetni a betegség következményeire. A Diabétesz Világnapjának az a célja, hogy tudatosítsa a diabétesz jelenlétét a társadalomban. Az Allianz termékeivel segítséget nyújt a cukorbetegségben szenvedő és a diabétesz kockázatát feltérképező emberek számára.
Hunyorgás, fejfájás, öregszem? Azonnal menj orvoshoz!
Távollátás, rövidlátás, öregszeműség, kötőhártya-gyulladás és szemszárazság – néhány szemészeti probléma, amelyek megkeserítik a mindennapokat és kezeletlenül egyszerű tevékenységekben is akadályoznak.Hogyan előzhetjük meg?
Hogyan kezdjen sportolni, ha cukorbeteg?
A rendszeres testedzést soha nem késő elkezdeni. Ha már kialakult a cukorbetegség, a mozgás akár önmagában is képes normalizálni a vércukorértékeket, de segítségével csökkenthető a szükséges gyógyszerek mennyisége is.
Az ételallergia nem létezik! Csak hiszti és hóbort az egész?
Az ételallergia divatjelenséggé lett, és sokkal több ember tartja allergiásnak magát, mint amennyien valójában azok,- igazolja egyre több kutatás. Valóban így van?
Mivel lehet lassítani az ételek felszívódását?
A cukorbetegek és az inzulinrezisztenciában szenvedők jól tudják, hogy nem mindegy, mikor milyen felszívódású ételek kerülnek a tányérra, így nagy odafigyelést igényel a részükről egyes menük megválasztása. Sokan úgy gondolják, hogy ezzel néhány kedvenc ételüktől is búcsút vehetnek, ám szerencsére vannak olyan praktikák, melyekkel lassítható egyes ételek felszívódása. Ehhez Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa adott néhány hasznos tanácsot.
6 leggyakoribb mítosz az IR diéta körül
Az inzulinrezisztenseknek és a cukorbetegeknek való diéta első hallásra bonyolultnak és betarthatatlannak tűnhet, ám egy idő után szinte semmiféle nehézséget nem jelent a menük összeállítása. Hogy még véletlenül se rontsa el a diétáját, Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa összeszedte a leggyakoribb mítoszokat az étkezéssel kapcsolatban.
Új felfedezés: a cukorbetegség, de a meddőség ellen is fontos
A mio-inozitol hatékony segítség a diabétesz, IR és pajzsmirigygyulladás kezelésében. Számos kedvező tulajdonságára az utóbbi időben derült fény. Folsav szedésével kombinálva, a vizsgálatok szerint a felsorolt betegségek mellett a menstruációs ciklus szabályozásában, és a termékenység növelésében is fontos szerepet játszik.
Négy tojással hetente megelőzhető a cukorbaj
Heti négy tojás elfogyasztása több mint egyharmadával csökkenti a 2-es típusú diabétesz kialakulásának a kockázatát. A zsíros húsok azonban növelik a betegség kockázatát - figyelmeztettek a szakemberek.
4 létfontosságú nyomelem cukorbetegeknek
A cukorbetegeknek a diéta összeállítása során nem csak arra kell figyelni, hogy az egyes étkezések időzítése, szénhidráttartalma és glikémiás indexe megfelelő legyen, hanem bizonyos nyomelemek bevitele is fontos lehet. Íme, a legfontosabb tudnivalók!
Mit eszünk idén? Gasztronómiai trendek
Paradicsomos fagylalt, sült szöcske, paradicsomos fagylalt és alga? Azért kevésbé sokkoló, egészséges ételeket is jósol bőven a nemzetközi sajtó a 2015-ös év étkezési trendjeiről. Az új jelige a kókuszcukor, a matcha tea, a gluténmentes gabonák és zöldségek, de akadnak vad elképzelések is.
Veszélyesebb a cukorbetegség, ha hipertónia is társul hozzá
A hipertónia, azaz a magasvérnyomás gyakran nem önálló kórkép, hanem más betegségek mellett alakul ki. Ilyen többek között a cukorbetegség mellett fellépő hipertónia, mely pluszban megnehezíti az ember életét. Hogy miként kerülhetjük el a velük járó súlyos szövődményeket, azt dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistájától tudtuk meg.
Vakság,a cukorbetegség legsúlyosabb szövődménye
Súlyos problémákat, akár a vakságot előzheti meg az, aki cukorbetegként részt vesz rendszeres szemészeti ellenőrzéseken. Az elváltozások ugyanis sokáig tünetmentesek maradhatnak, és gyakran csak visszafordíthatatlan stádiumban kerül a cukorbeteg a szemészhez. Dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész szakorvosa a megelőzésre hívja fel a figyelmet.
Mit ne együnk cukor helyett?
Cukor helyett már számos alapanyagot választhatunk a boltok polcairól, ám ha valakinek inzulinrezisztenciája vagy cukorbetegsége van, akkor nem árt tisztában lenni azzal, hogy mely termékeket nem érdemes választania a cukor pótlására.
Ez a hosszú élet titka! Gondoltad volna?
A mozgáshiány majdnem kétszer annyi ember halálát okozhatja, mint a túl magas testtömeg index – derült ki egy brit kutatásból. Lóránth Kata, az Oxygen Wellness szakmai vezetője az összefüggésekről beszélt.
A cukorbetegség 6 természetes gyógyítója!
Számos gyógynövényt találunk a természetben, amelyek segítenek szabályozni az anyagcsere folyamatokat és csökkentik a vércukorszintet. Éppen ezért a napi folyadékszükségletünk egy részét megelőzés céljából, vagy kiegészítő terápiaként fedezhetjük ezekre ható gyógyteákkal is. Íme a legjobbak!
6 ok, amiért hidegebb a női láb a férfiénál
Te is dugtad már a párod keze közé a jégcsappá fagyott lábad? Sokszor vágyunk testmelegségre, amikor esténként ágyba bújunk vagy csak leülünk tévézni. Miért „hűlnek ki” hamarabb a szép női lábak? Itt a válasz!
Mire figyeljenek a cukorbetegek karácsonykor?
Nem könnyű az ajánlott, megszokott napi szénhidrát mennyiséget tartani, ha egymást érik az ebéddel, vacsorával egybekötött rokonlátogatások, az asztalon pedig ínycsiklandó fogások sorakoznak. Néhány praktikus tanáccsal szeretnénk segíteni az ünnepi időszakban a cukorbetegeket, dr. Bibok György diabetológus, a Budai Endokrinközpont főorvosának segítségével.
A cukorbeteg-lábszárfekély legnagyobb ellensége
A cukorbetegek száma Magyarországon mintegy 900 ezerre tehető, de a betegség közel 2,5 millió embert veszélyeztet. A cukorbetegség hatására számos olyan szövődmény alakulhat ki, amely a beteg egész életét megkeseríti. Ilyen például a lábszárfekély, amely nagyon gyorsan amputációhoz is vezethet.
Élelmi rostokkal is harcolhatunk a gyerekek diapétesze ellen
November 14-én tartják a Diabétesz Világnapját. Sokan élnek együtt ezzel a betegséggel, és sokan érintetté válhatnak, ha helytelen életmódot követnek - még akkor is, nem is öröklik az inzulintermelés hiányával járó és komoly odafigyelést igénylő kórt.
Most lépésről lépésre megismerheted a cukorbetegség kialakulását
A világon több mint 100 millió cukorbeteget tartanak számon, Magyarországon 500-600 ezren szenvednek ettől a betegségtől, s az érintettek száma évről évre nő. A diabétesz kialakulásában sok minden közrejátszik, de fontos szerepe van a nem megfelelő életmódnak.
Diabéteszhelyzet - van még tennivalónk!
Az ötödik legrosszabb helyen áll hazánk a cukorbaj és szövődményei által bekövetkezett haláleseteket tekintve, és nagyon magas a betegség okozta lábamputációk száma is – derül ki a 30 európai állam diabétesz-ellátórendszerének helyzetét feltérképező, Bécsben nemrég közzétett 2014. évi Európai Diabétesz Mutatóból. Magyarország jelenleg a 17. a harminc ország rangsorában.
3 tévhit a cukorbeteg-diétáról
Nem csoda, hogy egyre több embernél, köztük jelentős számú fiatalnál diagnosztizálják a diabéteszt, hiszen a egészségtelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód és az ezekből adódó túlsúly kiváló táptalaj a cukorbetegség számára. A betegség kezelésében óriási hangsúlyt kap a gyógyszeres terápia mellett a speciális diéta. Mire kell valóban ügyelni a diéta kapcsán egy cukorbetegnek? Elmondjuk!
Diabéteszes neuropátia – létfontosságú a korai felismerés
A diabéteszes neuropátia a cukorbetegek mintegy 30%-át, hazánkban legalább 240 ezer embert érint. A neuropátiának ez a típusa károsíthatja többek között a szív- és érrendszeri funkciókat, ezért a neuropátiás cukorbetegek körében ötször magasabb a halálozási arány, mint a szövődmény által nem érintett diabéteszesek között. Ezen a korai felismerés és a helyes kezelés segíthet.
Egy diabéteszgyógyszer a hosszú élet titka?
A metformin a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére használt készítmény. Egy kutatás szerint azonban a gyógyszer a nem diabéteszes egyének egészségét is kedvezően befolyásolja.
Támad a bébikori cukorbetegség!
Magyarországon egyre több gyermeket érint az 1-es típusú diabetes mellitus, amely az inzulintermelő sejtek fokozatos elvesztése következtében alakul ki. Ismerd meg közelebbről a betegséget, hogy minél hamarabb felfigyelhess az intő jelekre, és orvoshoz fordulhass! A gyermekkori cukorbetegség veszélyes, de megfelelő kezeléssel könnyen kordában tartható.
Ezekre figyelj, hogy ne üssön meg a guta!
Megüt a guta? Ne is csodálkozz! Világszerte mintegy 15 millió, hazánkban pedig mintegy 40-50 ezer embert érint évente az agyi érkatasztrófa, kortól és nemtől függetlenül. Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a rizikófaktorokkal, a rá leselkedő veszéllyel és a megelőzés lehetőségeivel.