Gyerekek cikkek

Uborkás koktélom lett az otthoni nyári kedvenc
Felkaptam a fejem, amikor először kóstoltam az unicumszódát. Akkor jöttem rá, hogy mi mindenre is jó az uborka! Kísérletezni kezdtem, amíg össze nem ütöttem ezt a csábítóan kellemes, hűsítő italt! Nagyon egyszerű, látványos ráadásul a gyerekek sem mardanak ki semmiből, mert alkoholmentesen ők is nyugodtan kortyolgathatják.

Ez a sorozat a tévé elé ragasztja a gyereked! Ez tuti!
Azokat a fúkat és lányokat mindenképpen a tévé elé ülteti az izgalmas sorozat, akik szeretik a focit, a sportot és tudják, hogy mi az igazi csapatszellem. A meglepetésekben bővelkedő történet holnap indul a Disney Csatornán.

Elképesztő, mit néz a gyerek!
Kevesebbet kommunikálnak a gyerekek világszerte - derült ki a Kapersky Lab legújabb, a gyerekek számítógép-használati szokásairól szóló jelentésből. Az elemzés azt mutatja, hogy alapvetően a fiatalok elsősorban játszanak a világhálón, és több hozzáférésük van a felnőtt tartalmakhoz, mint egy évvel ezelőtt! Sőt, több oldalt nyitnak meg, amelyek a kábítószerekről, az alkoholról és a cigarettáról szólnak. Ez utóbbi téma különösen az észak-amerikai, és a nyugat-európai fiataloknak fontos.

Jön balszerencsés Milo, a gyerekek kedvence
Ismét egy humoros és izgalmas sorozattal jelentkeznek a Phineas & Ferb alkotói: Milo Murphy és barátai garantáltan elvarázsolják a fiatal tévénézőket. Az új sorozatot május 13-tól vetíti a Disney Csatorna.

Két magyar álma a sarkon vált valóra
Szigetvári Eszter és Őry István tavaly decemberben tudták meg az örömhírt, hogy ők képviselhetik Magyarországot a Fjällräven Polar szervezte amatőr kutyaszános expedíción az Északi-sarkon. A 330 kilométeres túra nemrég ért véget, a két kalandor pedig azokra is gondolt az út on, akik kevésbé szerencsések: teljesítményükkel ritka beteg gyerekeknek és családjaiknak gyűjtöttek adományokat.

Cukisággal nyert a 4 éves Boglárka a világversenyen
Ismét fantasztikus magyar siker született gyermek szépségversenyen! A 4 éves Nagy Boglárka lett a kategóriájának legjobbja a Little Miss & Mister Galaxy versenyen Bulgáriában.

Ez nem vicc! Trump utálja a védőoltást
Trump klímaszkepticizmusán kívül az oltásellenes mozgalommal való rokonszenvezése a másik olyan téma, amely intenzíven foglalkoztatja a sajtót - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia lapszemléjében, amit Tátrai Péter állított össze.

Az idei farsang Top 10 jelmeze! Meglepődtél?
A farsangi időszakban egy magyar szülő átlagosan – jelmezzel, kiegészítőkkel és arcfestékkel együtt - 5000 forintot költ. A hagyományos maskarák mellett a rajzfilmek és a kreativitás is nagy szerepet játszik idén. Talán nem is annyira meglepő, melyek az idei mulatság legnépszerűbb jelmezei. Szerinted?

Vasárnapra tettük a nagy durranást!
Te sem viszed gyerekedet a szabadba szívesen szmogriadó idején. A hétvégén azonban mégis szívesen válaztanál valami jó kis közös prgramot. Mi adunk egy jó tippet! Farkasházi Réka és a Tintanyúl meghívására február 5-én délelőtt egy szuper buliba csöppenhetnek a kis látogatók, arcfestés, tintanyúl-fülek és persze sok zene, dal, tánc várja őket a Bumm, Bumm, Bumm album lemezbemutató koncertjén a MOM Kulturális Központban. Ne maradj le!

Kukucs! Te vagy az, maci?
Csütörtöktől vasárnapig, azaz négy napon át tart a Mackófesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kilencedik alkalommal megrendezett fesztiválon változatos programokkal, etetésekkel, állatbemutatókkal, kézműves foglalkozással, méhészeti bemutatóval, zenés családi programokkal és kedvezményekkel várják a nagyközönséget.
Már megint Sanyi bá' lesz a Télapó?
Mikulás vagy Télapó? Létezik, vagy csak mese az egész? Mikor mondjuk meg a gyereknek? No és mi legyen Sanyi’bá-val, aki már évek óta lubickol a nagyszakállú szerepében?
Tintanyúl turbóra kapcsolva
Nagy az izgalom Farkasházi Réka és a Tintanyúl háza táján, hiszen a zenekar 10. születésnapjára elkészült a Bumm, Bumm, Bumm! című új zenei anyag, amely követve a hagyományokat, igényes irodalmi szövegekkel és a lehető legmagasabb művészi fokon megírt dalokkal köszönti a régi és az új kedvelőket. A kerek évforduló alkalmat ad egy kis összegzésre. Születés, szerelem, emberség, elfogadás, ünneplés. Gondolatébresztő témák, melyeknek nem titkolt célja, hogy ne csak passzív hallgatókra találjanak a dalok, hanem valódi befogadókra.
Nem lehet elég korán kezdeni!
Sokféle dologra igaz ez, de az egészséges életmódra nevelésre mindennél inkább! Persze eleinte könnyű, hiszen a hozzátápláláskor a kisbabák nem igazán tehetnek mást, mint megismerkednek szép sorban az alma, a sütőtök, a sárgarépa, a brokkoli és megannyi tápláló, vitamindús zöldség és gyümölcs ízével!
Kórházban a sztárcsapat
Kiss Ramóna három „Lázadó” amazonnal fogott össze, hogy együtt csaljanak mosolyt a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt gyerekek arcára. A Kicsi Óriások szereplői közül Kincső, Petra és Eszti örömmel kísérték el csapatkapitányukat a délelőtti programra, ahol a JOY-Tündér és Őrzők Alapítvány kampányának keretében közös rajzolással lepték meg a klinikán gyógyuló, vagy éppen felülvizsgálatra várakozó gyerkőcöket.
Szólj apádnak, ő ezt jobban tudja!
Bár az anyák sok mindenhez értenek, a gyerekek által használt digitális eszközök biztonságáról többnyire az apák gondoskodnak, tőlük kérnek és kapnak tanácsot az internetet használó gyerekek. A legégetőbb kérdés ma mégis a gyermekek online biztonságának megteremtése.
Bedobja nagyágyúit a TV2
November 27-én indul a SuperTV2 legújabb showműsora, a Sztárban Sztár+1 kicsi. Az ország házibulija ezúttal gyerekénekesekkel bővül, Ábel Anita és Csobot Adél mellett pedig Rákóczi Ferenc és Pély Barna alkot véleményt a különleges sztárpárokról.
Ezt a múzeumot imádni fogják a gyerekek!
A gyermekek napirendjéhez köthető, régen és napjainkban egyaránt használatos tárgyakat is láthat majd a közönség a Soproni Múzeum új kiállítóterében. A decemberben nyíló interaktív kiállítás nem csak a kisebbeknek, hanem a szülőknek is szól.
Egy millióért rúgták a bőrt...
Különleges alkalomból lépett hétvégén pályára számos közismert ember. Zenészek, színészek, újságírók, sportolók és az UniCredit Bank munkatársai mérték össze erejüket egy rendhagyó futball mérkőzésen, hogy összesen 1 millió forinttal támogassanak négy, gyermekegészségügyi célért dolgozó alapítványt.
Kicsi gesztenyék gurulnak a Vidámon
Idén debütált a Minimaxon az énekes mesesorozata, a Kicsi Gesztenye Klub. Dobrády Ákos gyermek projektje a vártnál is nagyobb sikereket hozott, így nem állnak meg a tévézésnél: decemberben színpadi produkciót is bemutatnak a meséből! Karácsony előtt biztosan sok gyerek örül majd a produkciónak!
Újra száll a kicsi páva
Negyedszerre indítja útjára az MTVA a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató műsort. Idén ismét a gyerekeké lesz a főszerep. Az előzetes válogató után balatoni felkészítő táborban voltak a gyerekek. Most, és a jövő pénteken 20.30-kor a Dunán az erről készült beszámolót láthatják a nézők, majd november 4-én 19.30-kor kezdődnek az élő elődöntők. A győzteseket december 16-án hirdetik ki.
Radics Gigi döbbenetes átalakulása - rá sem ismersz!
A magyar iskolások negyede továbbra is súlyfelesleggel küzd – derül ki a Magyar Diáksport Szövetség legújabb fittségi mérése alapján. Hogyan lehetne elérni ezeknél a gyerekeknél, hogy egészségesebb életmódra váltsanak? Radics Gigi énekesnőnek ez sikerült, pedig 8 éves korára már elérte a 70 kilót. A Megasztárban feltűnt tehetséget személyi edző segítette az átalakulásban, de szülei is támogatták életmódváltását.
Fenegyerekek kontra lázadók
A csapatdöntőbe jutás volt a tét a Kicsi Óriások vasárnapi adásában, amelyben ezúttal még a csapatkapitányok is versenybe szálltak az extra-pontokért. Szoros küzdelmet követően végül Kovácsovics Fruzsinak és csapatának, a Kisördögöknek kellett búcsúznia egy időre a Kicsi Óriások színpadától. A következő vasárnap a Fenegyerekek és a Lázadók között dől majd el, ki nyeri a Kicsi Óriások csapatversenyét.
Mi köze Mátyás királynak a Zűrgombócokhoz?
Saját gyártású újdonságok, sosem látott epizódok, régi kedvencek - szeptember 26-án indul a legkisebbek szórakoztatására, a TV2 Csoport portfóliófejlesztésének újabb állomása, a Kiwi TV. A vadonatúj gyerekcsatornán oktató és szórakoztató tartalmak is helyet kapnak: bemutatkoznak a rosszcsont, de szeretni való földönkívüli karakterek a Zűrgombócok című saját gyártású műsorban, premierepizódokkal is jönnek mindannyiunk kedvenc kék törpéi, a Hupikék Törpikék, valamint olyan kihagyhatatlan klasszikusok is visszatérnek, mint a Mátyás király történetei.
A fiúkat nagyobb veszély fenyegeti az interneten?
Elkezdődött a suli, a szülőknek pedig fel kell készülni arra, hogy gyerekeik több időt töltenek majd az interneten. Egy kutatás szerint a 8-16 év közötti lányok inkább chatelnek, míg a fiúk játszanak a neten. Ez utóbbi azonban függőséget is okozhat...
Életveszélyes iskolai utak
Gyerekek hada él a világon, akik kalandos, ugyanakkor sokszor életveszélyes utakon jutnak el az iskolába. Meredek sziklákon kapaszkodnak fel, lyukas csónakban eveznek, vagy napokon át gyalogolnak mezítláb. A kicsiknek Etiópiában a forrósággal, míg Mongóliában a csontrepesztő hideggel is meg kell küzdeniük. A Spektrum televízió ezeket a távoli országokban élő gyermekeket kíséri el, akik nap mint nap kockára teszik életüket, hogy a jobb jövő reményében beülhessenek az iskolapadba!
Azt hittük az elején, hogy mi leszünk egymásnak a legfontosabbak...
Amikor egybekelünk sok tervünk, elképzelésünk, illúziónk van a házassággal kapcsolatban. Rendületlenül hiszünk abban, hogy majd jobban csinálunk mindent, mint a körülöttünk válófélben lévők. Aztán valahogy elkezdnek elcsúszni a dolgok. Szeretjük egymást, de még sincs minden rendben...
Ki ne száradj nekem!
Rengeteg tévhit kering arról, hogy mennyi folyadékot kellene naponta elfogyasztani, különösen egy forró nyári napon, amikor még jobban oda kell figyelnünk az ivásra. Mit és mennyit igyunk általában, illetve kánikulában - – erről beszél dr. Gajdács Ágnes belgyógyász, obezitológus (testsúlygyógyász) szakorvos.
Egy táborban ropjuk
Örökmozgó gyerekeket vár az ExperiDance tánctársulat nyári tábora, augusztus 22 és 26 között. A napközis rendszerű programban a gyerekek délelőtt táncoktatáson vesznek részt, délután pedig mesék, készségfejlesztő játékok, kézműves foglalkozások nyújtják a vidám hangulatot. A helyszín a tánctársulat új budapesti székháza, ami nemrég készült el, tánctermekkel, öltözőkkel és egy kedves rózsakerttel várja az utánpótlást.
10-ből 9 gyerek egyedül érkezik Európába
Kétszer annyi gyerek érkezett Észak-Afrikából Olaszországba az év első öt hónapjában, mint tavaly összesen. A UNICEF Veszély minden lépésnél című jelentésében állítja: pontosan 7009 kísérő nélküli kiskorú tette be lábát Európába.
Mit csinál a gyerek a neten?
A Kaspersky Lab legújabb kutatása szerint a gyerekek legtöbb online idejüket közösségi oldalakon emailezéssel vagy chateléssel (67 százalék) töltik. Második helyen a játékportálok szerepelnek (11 százalék), amiket az alkohollal és drogokkal kapcsolatos információkat tartalmazó weboldalak követnek (9 százalék).
Milyen lesz a szárazföldi Bikinifenék? Mutatjuk...
SpongyaBob és barátai hamarosan zenés musicalben is szórakoztatják majd a Nickelodeon világhírű sorozatának rajongóit. Bikinifenék lakói május 1-jén, vasárnap közel hét órás maratoni epizódokkal érkeznek a gyerekcsatornára, a színpadi változat pedig júniusban debütál Chicagóban, mielőtt a Broadway felé venné az irányt.
Önts ólomkatonát, tündérkét!
Talán a nagymamák még emlékeznek Katona Klári nagy slágerére a "Kicsi ólomkatonámra"! Nos, most az unokákon a sor, hogy megtudják, egyáltalán mi is az az ólomkatona, sőt meg is tanulják hogy kell készíteni a cuki kis játékot a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény legújabb családi napján.
Nem vagyunk mi kispályások!
A labdarúgó nemzeti válogatott sikeres szerepléséhez nem csak jó játékra, de lelkes szurkológárdára is szükség lesz. A Nem vagyunk mi kispályások program a 4-18 éves korosztályt szólítja meg, és hívja játékos pályázatra. Jelentkezési határidő április 22.
Ismét bégetnek a Vajdahunyadvárnál
Szombattól hétfőig húsvéti gasztronómiai fesztivállal, finom ételekkel, italokkal, koncertekkel és gyerekprogramokkal várják a Húsvéti Bárányfesztiválra az érdeklődőket. A belépés ingyenes!
1 millió liter zöld trutyi a világsztárokra
Rövidesen kiderül, idén ki fürödhet meg a zöld trutyiban a Nickelodeon világhírű díjkiosztóján. A Kids’ Choice Awards majd három évtizede töretlen népszerűséggel hódít, és nézettségi rekordokat dönt, az 1987-es indulás óta gyermekek milliói várják évről évre, ki kapja meg a gála jellegzetes trófeáját. 28 év alatt több mint 400 narancssárga léghajót osztottak ki a legnagyobb világsztároknak, akik ragacsos, neonzöld löttyben úszva ünnepelhetik a sikert.
Dúl a szerelem az Állatkertben is!
Hétvégén a szerelmespárok ketten egy jeggyel léphetnek be az Állatkertbe, ha a bejáratnál megcsókolják egymást! Díjmentes lesz a belépés a 14 éven aluli gyermekeknek is. Vasárnap délelőtt 11 órakor pedig felköszöntik Ashát, az elefántborjút, aki ezen a napon ünnepli harmadik születésnapját!
Őrület! Beszélő autó nemcsak szőkéknek!
Az autóiparban az elsők közt kínál az NNG hangos városnéző funkcióval rendelkező autós navigációt. Ebben partnere a PocketGuide, a világ vezető virtuális idegenvezető appjának magyar fejlesztője.
Hogyan tegyünk boldoggá 600 gyereket?
Ha már a Mikulás rég visszautazott Lappföldre és a Jézuska is megpihent, sokat kell gondolkodni azon, hogy mivel is lehetne egyszerre sok gyereket boldoggá tenni. Az egy hetessuliszünet persze jó megoldás lenne, de mivel ezt viszonylag nehéz elintézni, valami más megoldás után kell nézni! A Magyar Jégkorong Szövetségnél tudják a választ!
Hihetetlen! Több, mint 10 milliót hoztak össze Bochkorék!
Több mint 10 millió forint gyűlt össze rendkívüli összefogással a 89.5 Music FM év végi kampánya nyomán. A befolyt pénzből több száz gyermek jut fél éven keresztül meleg ételhez az iskolaszüneti napokon is.
Bibliai időutazás remek színészpalántákkal a Madáchban
Még meg sem születtek azok a gyerekek, akik 27-én este a Madách Színház színpadán eljátszották az osztályt a József és a színes, szélesvásznú álomkabátban, amikor először láttam e darabot. Akkor Paudits Béla és Szerednyei Béla játszották Józsefet illetve a Fáraót. A két remek színész és a fülbemászó dallamvilág akkor is lenyűgözött. vasárnap este a gyerekeken ámultam!
Így jótékonykodik Gubás Gabi
Bergengóciából jöttünk címmel gyereklemezzel jelentkezik Gubás Gabi. A népszerű színésznő dalai játékosak, könnyedek, viccesek, ezért nemcsak a kicsiknek, hanem a felnőtteknek is szórakoztatóak. A dalokat Gubás Gabi gyermekei tesztelték elsőként. Az albumhoz egyetlen példányban egyedi borító is készült, és ezt a cd-t ajánlotta fel Gubás Gabi a „Jónak lenni jó!” kampányban a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára.
Luca-nap Nagykarácsonyban
Gombócfesztivál kezdődik 13-án, vasárnap reggel Nagykarácsonyban, a Mikulásháznál, a Falusi Élet Kertjében. A gasztronómiai ínyencségek mellett a Mesezenekar, valamint a Junior Band és a helyi óvodások és iskolások is fellépnek.
20. alkalommal nyílik ki a Mikulásház ajtaja Nagykarácsonyban
Bár a Mikulás december 6-án érkezik az otthonunkba, Nagykarácsonyban, a Mikulásházba már november 23-ától mentek iskolás és óvodás csoportok, hogy találkozzanak a Nagyszakállúval mindazok, akik vágynak egy kis varázslatra. A 20. Nagykarácsonyi Téli Programok ünnepi megnyitóját november 29-én, az első adventi vasárnapon rendezik, és bemutatják az idei ünnepi bélyegeket is. Megnyitja kapuit a Betlehem is. A Mikulásház és Falusi Életkertje is várja a családokat, óvodás és iskolás csoportokat, hogy találkozzanak a nagykarácsonyi Mikulással, felélesszék a hagyományokat, az ünnepek üzenetét.
Apró énekes, bűvészek, táncosok! ... Vár a TV2
2016-ban a kicsik kerülnek rivaldafénybe a TV2-n. A csatorna jövő tavasszal vadonatúj showműsort indít, amelyhez már várja az 5-16 éves, kiemelkedően tehetséges gyerekek jelentkezését. Nincs műfaji megkötés, csak a tehetség számít!
Rajzfilm nyolc lépésben
Sem szó, sem beszéd, csak a természet valódi hangjai szükségesek ahhoz, hogy olyan mese szülessen, amely minden gyermek figyelmét leköti. Erre jött rá a magyar származású animátor-rendező, Thomas Szabó, aki 2006-ban elindította máig népszerű sorozatát, a Csodabogarakat, amely az ízeltlábúak mindennapi megpróbáltatásairól szóló rövidebb-hosszabb animációs epizódokat takar.
Mi történt? Király Viktor meggondolta magát?
Feladta énekesi karrierjét a mi Viktorunk azzal, hogy újra tanárnak állt? Csak semmi pánik, csupán egy rendhagyó tanóra erejéig lépett a katedrára, és bebizonyította, tudja még, hogyan kell bánni a gyerekekkel.
Döntő az első ezer nap
A menzareform is elindult az új tanévban: az egészségesebb ételek, a drasztikusan lecsökkentett só- és cukormennyiség vegyes fogadtatásra talált az érintettek körében. Sok gyerek nehezen barátkozik meg az új ízekkel, ezért inkább ott hagyják az ételeket, ami különösen a bölcsődés és óvodás korosztály esetében aggasztó, hiszen ők napközben is az intézményben kapott étkezésekre vannak utalva. A szülők nagyon sokat tehetnek azért, hogy a gyerekek ne utasítsák el a reformételeket.
Talizmánkereső - egy remek program szünidőre!
Kiállítás és óriástársasjáték várja a gyerekeket Titokzatos szavanna címmel az őszi szünetben. Rendhagyó nyitva tartással, színes látványvilággal, izgalmas játékkal a kalandvágyó látogatók a Vajdahunyadvárban találkozhatnak.