Életforma.hu


"A régi világ már soha nem jön vissza" - videóinterjú Kerekes Viktóriával és Horgas Péterrel

"A régi világ már soha nem jön vissza" - videóinterjú Kerekes Viktóriával és Horgas Péterrel 

Egy színésznő és egy díszlettervező, akik az eredeti szakmájuk mellett manapság lakásfelújítással és kertépítéssel is foglalkoznak. Részben jövedelem kiegészítésként, de nem csak azért. Sőt! Úgy látják, hogy a járvány olyan mélyreható társadalmi változásokat indított el, hogy eddigi életünket már nem folytathatjuk tovább, és a közösségi cselekvés terén kell új utakat keresnünk. Videóinterjúnkban is erről beszéltek.
Itt a Díjmentes Digitális Maszk

Itt a Díjmentes Digitális Maszk 

A koronavírus-járvány miatt napjainkra a maszk a távolságtartás és az egészségvédelem legfőbb szinonimája lett, de az élet bizonyos területein elkerülhetetlenek voltak a személyes találkozások. Egy magyar vállalat innovációjának köszönhetően ennek vége: a Digitális Maszkkal a civil és a céges szféra azon területein is tovább csökkenthetjük a kontaktusok számát, ahol az eddig nem volt megoldott. A fejlesztésnek köszönhetően online is tudunk már szerződést kötni, ráadásul mindezt magánszemélyként díjmentesen tehetjük.
Hat magyar zseni, aki megváltoztatta az autók történelmét

Hat magyar zseni, aki megváltoztatta az autók történelmét 

Henry Ford, Ferdinand Porsche és a Bentley fivérek – az autóipar úttörőinek nevét máig őrzik az általuk alapított gyárak. Kevesebben tudják, hogy az iparág fejlődéséhez magyar származású mérnökök is döntően hozzájárultak. A Ford T-modellt tervező Galamb József nevét még viszonylag sokan ismerik, de tudta, hogy az áramvonalas karosszéria vagy az autóbiztonság egyik atyja is hazánk fia? Ma estétől a HISTORY az autómobilok hőskorába kalauzol minket.
Mi lesz veletek magyar-angol óvodák?

Mi lesz veletek magyar-angol óvodák? 

Még mindig nem ocsúdtak fel a döbbenettől azok a világnyelveket oktató, magyar cégek által működtetett óvodák, melyektől a köznevelési törvényre és az óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló kormányrendeletre hivatkozva az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt kéri, azonnal szüntessék be a nyelvoktatást, vagy térjenek át nemzetiségi nyelvoktatásra. Az általunk megkérdezett jogász szerint egyelőre kicsi a jogorvoslat lehetősége.
"Pihentesd a dokit" - FELHÍVÁS

"Pihentesd a dokit" - FELHÍVÁS 

A „Pihentesd a dokit” csoport azzal a céllal jött létre, hogy segítse az egészségügyi dolgozók munkáját, ebben a mostani nehéz helyzetben, hiszen folyamatosan fokozott veszélynek vannak kitéve. Ahhoz, hogy ne veszélyeztessék családtagjaikat, s hogy minél kevesebb interakciójuk legyen másokkal, esetleg többet tudjanak pihenni, szükségük van egy ideiglenes „otthonra".
Virtuális térbe költözik a Vállalkozók Hete

Virtuális térbe költözik a Vállalkozók Hete 

Online és televíziós közvetítéssel kerül megrendezésre az idei Fiatal Vállalkozók Hete november 19-én és 20-án. Az ingyenes üzleti show előadói lesznek mások mellett Dr. Birkner Zoltán, az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Gerendai Károly üzletember, valamint a Netpincér, a Ravak, a Panyolai Pálinka és az Oázis Kertészet első emberei is. A műsorvezető Gundel Takács Gábor.
3 szakma, ami tönkreteheti az életünket

3 szakma, ami tönkreteheti az életünket 

Énektanár, aki hangszálgyulladásig énekeltet, sminktetováló, akinek az eszközeitől egy életre allergiásak leszünk és jógaoktató, akinek combizom-szakadással távozunk az órájáról. Bizonyára mindenki tudna mesélni az életéből olyan eseteket, amikor rossz kezekbe került.
A sikeres online interjú 7 aranyszabálya

A sikeres online interjú 7 aranyszabálya 

A távoli munkavégzéssel jelentősen megváltozott az állásinterjúk és a munkamegbeszélések forgatókönyve. Egy olyan környezetben kell bizonyítaniuk a munkavállóknak, ahol az egyéni karakter mellett a technikai felkészültség és az otthoni életstílus is látszódik. Mivel a szakembereknek elég csupán pár perc arra, hogy felmérjék a jelöltet, érdemes alaposan felkészülni a webes állásinterjúra – ehhez mutatunk most pár hasznos trükköt.
Egyre népszerűbbek az androgün modellek

Egyre népszerűbbek az androgün modellek 

Egyre több esetben alkalmaz a divatipar androgün modelleket, azaz olyan a férfi és a női lét határán élő extra külsejű embereket, akik tökéletesen beillenek mindkét nem képviselőjének. Mindeközben zajlik a Pride-hét.
Mi köze a koronavírusnak a budapesti ingatlanpiachoz?

Mi köze a koronavírusnak a budapesti ingatlanpiachoz? 

Miközben a világ aggódva figyeli a koronavírus terjedéséről szóló híreket, gazdasági szakértők azt latolgatják, milyen hatással lesz a Kínából indult járvány a világ gazdaságára. Valószínűleg nem lesz szektor, mely ne lenne érintett, miért lenne ez másként a belvárosi ingatlanpiacon is, ahol az utóbbi években igencsak megnőtt a kínai befektetők aránya. Az ismert, belvárosi ingatlanokra specializálódott cég szakértője szerint az eladásszámok további csökkenése várható.

3 meglepő tény a karrier-újratervezésről 

Hány éves korban érhet utol a kiégés? Elég a munka vagy hivatást keresel? Hogyan motivál középkorú nőként a pénz? Ezekre a kérdésekre keresik a választ immár negyedszer a január 21-ei Millenáris Startup Campuson rendezendő konferencia szervezői, előadói.

Nem leszel sikeres nő férfi nadrágban 

Világszerte folyamatosan növekszik a női döntéshozók száma, ezért a vállalatok számára kiemelt jelentőséggel bír, hogy helyesen értelmezzék a döntések női létből fakadó sajátosságait. Fontos azonban, hogy a nők ne férfias tulajdonságok felmutatásával akarjanak érvényesülni, hanem tudatosan alkalmazzák az üzleti környezet, a munka világának íratlan szabályait, és női mivoltukat megőrizve, e játékszabályok szerint „játsszanak”.

Mit kíván a magyar Y vagy Z generáció? 

Általános vélekedéssel szakít az a legújabb országos kutatás, mely azt bizonyítja, hogy a munkahellyel kapcsolatos elvárásokat sok esetben inkább a munkavállalók élethelyzete határozza meg, semmint a generációs különbségek. Ezek szerint az Y vagy a Z generáció gyakran hangoztatott újfajta szemlélete korántsem egyedül meghatározó a munka világában, sokszor a női és a férfi különbségek, vagy a családi állapot jobban befolyásolják azt, hogy milyen igényeket támasztanak a dolgozók a munkáltatók felé.

Karriertervezés 3 pontban 

A január az elhatározások és változások hónapja. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy honnan hova jutottál az elmúlt évben, valamint miben szeretnél idén fejlődni. Az alábbiakban az ismert felnőttképzéssel foglalkozó cég szakértője segít néhány tippel, hogy karriered a céljaidnak megfelelően alakuljon 2019-ben.

Eljött az erőtől duzzadó bikák ideje 

Itt valami nagyszerű készül - legalább is a bika jegyűeknek. Nemcsak a következő egy hónapban, hanem a következő hónapokban is telis-tele leszel energiával, ami nemcsak karriereden, hanem szerelmi életeden is elhatalmasodik majd. Duzzadj Te is, mint a rügyek! 

Vízöntő: kicsit bizarr egy csillagkép 

Ganümédészből lett a Vízöntő megformálója a görög mitológiában. A fiatalember állítólag annyira szép volt, hogy Zeusz beleszeretett, és magához emelte. És mit szólt ehhez Héra, Zeusz felesége? Mondjuk így: nem örült... Egyszóval nem könnyű a vízöntők élete, de ne aggódjatok, horoszkópunk szerint a vízöntők párkapcsolatára februártól biztonság vár!

Hoki repíti a nőket az igazgatói székbe! 

A magyar jégkorong sport történetében elsőként indít karrier-modellt a GE, a Magyar Jégkorong Szövetség és a Kanadai-Magyar Hokiklub. Az együttműködés célja, hogy a háromszoros magyar bajnok, nemzetközi EWHL-ben (Elite Women’s Hockey League) játszó válogatott női jégkorongozók a sportág európai élvonalába kerülhessenek, miközben már sportolói pályafutásuk alatt elkezdhetik építeni további pályafutásukat. A program a GE számára is előnyökkel jár, hiszen a vállalati kultúra és versenyképesség fejlesztéséhez aktívan hozzájárulnak a hokis lányok sportban szerzett értékei. Amennyiben a magyar karriermodell sikeres lesz, mintául szolgálhat külföldi női jégkorong-csapatoknak is.

Hazafutunk, ha baj van... 

Mi áll az anyák fontossági sorrendjének élén? Ki a fő kenyérkereső a családban, és kinek a szava dönt? Milyen gyakran mondjuk az édesanyánknak, hogy szeretlek? No és kihez szaladunk, ha bajban vagyunk? Többek között ezekre a kérdésekre is választ adnak a Rendi kutatási eredményei.

Nézd meg a csillagjegyét is, mielőtt teljesen belegabalyodnál 

Amikor társat keresünk, a többség biztosan kideríti a másik csillagjegyét, és akarva-akaratlanul is tulajdonságokat, személyiségjegyeket társít hozzá, mérlegelve, hogy vajon összeillik-e a saját horoszkópjával. A Lovebox társkereső több mint 5000 felhasználót kérdezett meg párkapcsolati kérdésekről, a csillagjegyek szerinti elemzésből pedig kiderül, hogy igazak-e a horoszkóp által meghatározott jellemzők.

Óriási elismerést kap Besenyei Péter 

Több ezer levegőben töltött óra és számos hazai, európai és világbajnoki cím - Besenyei Péter lenyűgöző, több mint 40 évet felölelő karrierjét idén a Nemzetközi Repülő Szövetség Műrepülő Szakbizottsága (CIVA) a sportág legmagasabb elismerésével, a Léon Biancotto diplomával díjazza. Hazánk legeredményesebb pilótája jövőre veheti át a díjat Lausanne-ban.

Leszel valaki, ha nagy leszel? 

Friss kutatás készült több mint 800 pályaválasztás előtt álló diák bevonásával, amely többek között arra kereste a választ, mivel foglalkoznának, hol dolgoznának legszívesebben. A válaszadók több mint felének még nincs elképzelése arról, milyen szakmát választana, a vidéki középiskolások 82 százaléka pedig szívesen otthon maradna, ha lenne megfelelő munkalehetősége – derült ki a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének felméréséből.

Megéri diákmunkát vállalni! Megmondjuk, hol? 

Manapság egyre kevesebb család engedheti meg magának, hogy gyerekeik egyetemi életét is saját zsebből finanszírozzák. A diákmunka viszont leveheti az anyagi terhet a szülők válláról és a fiataloknak is jó tapasztalatszerzési lehetőséget jelenthet a munka világában.

Tudj időben egyet hátra lépni! 

Mindened megvan, mégsem vagy boldog? Ugye te is találkoztál már az úgynevezett jól menő vállalkozóval! 40-es, 50-es éveit tapossa, cége befutott, ahogy mondani szokták, mindene megvan, szép család, otthon, nyaraló, kocsik, és egyszer csak megkeseredett lesz, esetleg mindent felrúg, végül megbetegszik!

XXL a menő! 

A TLC az elkövetkező hetekben a Túlsúlyos életek című műsorblokkban hatalmas súlyfelesleggel küzdő emberek mindennapjait és kihívásokkal teli életét mutatja be. Lehet-e sikeres valaki túlsúlyosan? Milyen áldozatokat kell hozni a fogyás érdekében, és hogyan érdemes próbálkozni? Milyen fizikai és lelki kockázatai vannak annak, ha valaki a kelleténél súlyosabb? 

Olajlelőhelyre bukkant D. Tóth Kriszta Mautner Zsófival 

Ötéves tervekben gondolkodik, hat nyelven beszél, 200 embert képes jóllakatni, kocsijában egy komplett konyhát szállít, kőgyomra és saját olaj-dílere van. Ha pedig a magyar konyha népszerűsítéséről van szó, egy kis „élelmiszer-csempészettől” sem riad vissza. Az Elviszlek magammal legutóbbi adásában DTK Mautner Zsófit fuvarozta titkos olajlelő-helyére.

6 tipp a sikeres karrierváltáshoz 

Úgy érzed elakadtál, és valami másra vágysz? Nem szereted a munkádat, vagy nem találsz számodra megfelelő munkahelyet? Lehet, hogy egy új szakma a megoldás! Tippjeink segítenek, hogy könnyebb legyen a döntés!

Kováts Vera csak Kováts Vera akar lenni! 

Az énekesnő elhatározta, hogy idén elköltözik otthonról, nem lesz többé "x-faktoros" és Baricz Gergő exe sem. Vera teljes erőbedobással zenei karrierjére koncentrál, és hamarosan Budapestre költözik.

Mit tanulnak a nők a jobb karrierért? 

A nők sokszor tanulmányaik kiegészítéseként, vagy a karrierben történő továbblépéshez, esetleg az aktuális életútból következő váltás miatt kezdenek OKJ-s tanfolyamot. De kik és milyet? És mi éri meg a leginkább?

Csak álmodozunk, de nem teszünk semmit 

Nagyon optimista és határozott elképzeléseink vannak jövőnkkel kapcsolatban, de mindig találunk fontosabbat a jelenben, mint hogy időskori önmagunk biztonságáról gondoskodjunk - derül ki egy friss kutatásból.

Bebizonyosodott: Budapest szépségfüggő 

A diszkriminációnak ezer arca van: Magyarországon elég egy krónikus bőrbetegség ahhoz, hogy hátrányos megkülönböztetés érje az embert, különösen, ha Budapesten él.

Fotó az önéletrajzban: mégse jó ötlet? 

Jóképű férfiként kifejezett előny, vonzó nőként inkább hátrány az önéletrajzhoz mellékelt fotó – derül ki egy kutatásból. Az eredmény némileg meglepő, de megvan az oka. Kell egyáltalán fotó az önéletrajzba?

Még a nők is férfifőnökre vágynak 

Hogyan is várhatnánk el hasonló karrieresélyeket, ha a nők maguk sem bíznak a női vezetőkben? Ez lenne a „nők évszázada”? A nők karrier- és fizetési esélyei egyelőre egyaránt rosszabbak a férfiakéinál.

Sok munkanélküli, nagy álmok 

Egy friss magyar felmérés szerint a 18-30 év közötti fiatalok a gyorsabb karrier elérése érdekében hajlamosak a gyakori munkahelyváltásra. Ugyanakkor a huszonévesek közel egynegyede munkanélküli. A kutatásból az is kiderült, hogy a 1982-95 között született, úgynevezett Y generáció tagjai számára a munkavégzés közbeni szabadság és a munkahelyi légkör oldottsága kiemelkedően fontos. A Coaching Team által végzett felmérés elgondolkodtató eleme, hogy a válaszadók több mint egyharmada külföldön képzeli el az álompozíció elérését. 

Azt beszéli már az egész város... 

Az amerikai felmérés szerint a dolgozók háromnegyede pletykál a munkahelyén kollégái munkamoráljáról, magánéletéről. Ám egyáltalán nem biztos, hogy ez rossz. Egyes kutatók szerint ugyanis az irodai susmus növelheti is a cég teljesítményét.

A dolgozó nők örök problémája 

Minden dolgozó szülő ismeri azt az érzést, amikor a mosogatógép kiürítése közben kérdezi ki gyermekétől a házi feladatot, vagy a fociedzésen várakozva fél szemmel az e-mailjeit nézi át, ám az esze már azon jár, mit készítsen este vacsorára. Az American Sociological Review című lap decemberi számában megjelent kutatás szerint Amerikában a dolgozó anyákat mindez sokkal jobban megviseli, mint a hasonló cipőben járó apákat.

A férfiak jobb főnökök, mint a nők 

A magyar közép és felsővezetői munkakörben dolgozó hölgyek jobban szeretnek férfi főnökkel együtt dolgozni, mint a nővel. Többek között ez derül ki a noikonferencia.com felméréséből, amely azt vizsgálta, milyen tényezők a legfontosabbak a nők karrierépítésében.

Nem kell választani az anyaság és a karrier között! 

Manapság számos példa bizonyítja, hogy egy nőnek nem feltétlenül kell döntenie az anyaság örömei és a szakmai kiteljesedés között. Az idei Glamour Women of the Year versenyében is több édesanya van a jelöltek között. D. Tóth Kriszta és Polyák Lilla is azt vallja, ügyes szervezéssel és egy kis lemondással összeegyeztethető a sikeres karrier az anyai örömökkel.