Okostelefon cikkek

Fotózási és videózási tippek a téli szezonhoz
A hideg téli hónapokban is számtalan lehetőség nyílik kiváló minőségű fényképek és videók készítésére.

Búcsút mond régi „segítőtársának” Kovács Kati
Kovács Kati ragaszkodik a régi dolgokhoz, de idén kénytelen egy új dologba beletanulni.

Így tarthatod be az újévi fogadalmaidat
Év elején mindig megígérjük, hogy jobban figyelünk magunkra, beleértve azt is, hogy szakítunk rossz szokásainkkal, és fejest ugrunk valami újba. Tudtad, hogy valószínűleg most is a kezedben van az a titkos fegyver, aminek segítségével betarthatod újévi fogadalmaidat? Igen, ez az okostelefonod, amely akár dietetikusod, személyi edződ vagy életvezetési tanácsadód is lehet.

Eldobhatjuk lassan az összes plasztikkártyánkat?
20 évvel ezelőtt menőnek számított, ha valakinek tucatnyi plasztikkártya volt a zsebében, de ez most már a múlté. Az okostelefonok hiánytalanul tudják adathordozóként helyettesíteni a kártyáinkat, ráadásul a technológia fejlődésével egyre több előnyt is tudnak biztosítani. Egy alkalmazásban lehető vált, hogy végtelen számú kártyát lehet egyszerre megjeleníteni, az elfogadóhelyeket szűrten is meg lehet tekinteni, de a platform megmutatja azt is, mennyit spóroltunk meg a kedvezmények kihasználásával.

Mobildonor program a rászorulóknak
A közelmúlt soha nem tapasztalt méretű digitális összefogása megmutatta, milyen sok mindenre vagyunk képesek együtt, egymásért. Az ilyen kezdeményezések sorát folytatja a Magyar Telekom most induló Mobildonor Programja. A program az otthon kallódó okostelefonok összegyűjtésével segít rászoruló családoknak, hogy ők is beléphessenek a digitális világba.

Így tanítsd a nagypapádat fotózni
A nagypapa nemrég kapott okostelefont, de nem biztos benne, hogyan hozhatja ki a legtöbbet a telefon kamerájából? Kár lenne kihagyni a benne rejlő lehetőségeket! Mindenkiben ott lakozik a fényképész és néhány egyszerű tippel nagyszerű fotókat készíthet
a papa (vagy a mama). Az eredmény pedig: lenyűgöző fotók, lenyűgözött rokonok!

Mobil alkalmazások az egészségügyben
Az Apple és a Google műhelyében már dolgoznak olyan, okostelefonokra alkalmazható rendszereken, melyek révén az egészségügyi hatóságok azonnal tudomást szerezhetnének arról, hogy egy vírusfertőzött hány további emberrel került kapcsolatba, kik ők, és merre is járnak. Az alkalmazás ugyanakkor még számos adatbiztonsági kérdést vet fel.

Magyar találmány a mobiltelefonokra
Kutatók szerint az ú jtípusú koronavírus akár három vagy négy napig is életben maradhat a mobiltelefonok kijelzőin és más üvegfelületeken. Elméletileg mindig négy napra karanténba kellene helyeznünk a telefonunkat nyilvános használat után, vagy használjunk egy új magyar találmányt a kütyü fertőtlenítésére.

Elkeserítő a legfrissebb okostelefon-kutatás eredménye
A három év alatti gyermekek fele, a 4-6 évesek 90 százaléka használ okoseszközöket; főként okostelefont, tabletet és notebookot – derült ki egy friss kutatásból. Az Y-generációs szülők digitális nevelési szokásait vizsgálták a szakemberek. A felmérés szerint a szülők annak ellenére adják oda készülékeiket legkisebb gyermekeiknek is, hogy azt tartják, ideális esetben csak idősebb korban lenne érdemes megengedni számukra az okoseszközök használatát. A gyermekek 42 százaléka ugyanakkor napi 1 óránál kevesebbet használja szülei okostelefonját, főként videózásra, mesenézésre és játszásra.
Okos kutyának okos a nyakörve
Csak tavaly több mint ezer kutya ijedt meg annyira a szilveszteri petárdázástól Magyarországon, hogy elszökött otthonról. A Szilveszteri Állatmentő Ügyelethez érkezett bejelentések szerint ilyenkor a kétségbeesett gazdik a környéket járják, hirdetéseket raknak ki fákra, villanyoszlopokra, a Facebookon tesznek közzé felhívásokat a kedvenceiket keresve. Előzzük meg!
Gyuri bácsi halad a korral
Mostantól aztán egészségesen élek! Hányszor hallottuk újévkor a barátainktól – vagy akár saját magunktól ezt a mondatot! Az ilyen, és ehhez hasonló fogadalmak azonban gyorsan a felejtésbe merülnek… Na de most új „időszámítás” indul! A bükki füvesember az okostelefonoddal mondja el, mit, mikor és miért kell innunk.
A lány, akinek egy lencsétől megváltozott az élete
Pávó Rékát, az egyik ismert mobilcég és a National Geographic közös, nemzetközi mobilfotó-pályázatának keretében ismerhettük meg tavaly. „Art & Leukemia" című fotója – amelyen a rákkal folytatott küzdelmét örökítette meg –, több mint 67 ezer kép közül nyerte el a szakmai zsűri által megítélt fődíjat. A verseny óta eltelt egy évben Réka élete gyökeresen megváltozott: a gyógyulás útjára lépett, és amellett, hogy idén is indult az okostelefonos cég fotós pályázatán, elindította saját fotós karrierjét is, valamint izgalommal várja, hogy részt vegyen az egykori képével nyert olaszországi fotós úton.
5 magyar applikáció, ami feltétlenül kell Neked
Költségtervezés, könnyebb parkolás, szórakozás bárhol, bármikor, egészség és gasztrónomia? A hazai IT és startup szcéna mindegyikre kitermelt már egy jó megoldást, ami alapján összegyűjtöttünk neked 5 magyar fejlesztésű hasznos és egyszerűen kezelhető, magyar nyelvű alkalmazást!
Távfűtés hevítHETI a lakáspiacot
A magas költségek miatt a lakások árát nagyban befolyásolja, hogy milyen fűtési rendszerrel működnek. Az okos városokban eljöhet a távfűtés reneszánsza. A fővárosban autózók bosszúságára jó pár hete kerülgethetik a munkagödröket az Erzsébet-híd környékén, ahol éppen a belváros felé tartó új távhővezetéket fektetik le. Az átmeneti kényelmetlenség eredményeként azonban a pesti belváros levegőszennyezettsége bizonyára csökkenni fog – és ez nemcsak az életminőséget növeli, de az ingatlanok árát is.
Mucikám, kicsikém: legyőzte a szerelem az okostelefonokat
A magyarok szerint az okostelefonnak fontos szerepe van a szerelem lángra lobbantásában, a válaszadók majd háromnegyede üzenetekkel, 48 százalékuk pedig meghitt hanghívásokkal is udvarol kiszemeltjének – derült ki a Huawei és az Ipsos 12 európai országban – köztük Magyarországon – elvégzett kutatásából. A legtöbb megkérdezett a szeretlek szót küldi leggyakrabban kedvesének, aki általában valamilyen jellegzetes becenéven szerepel a telefonkönyvében.
Jaj, a matek miért oly nehéz nekem...?
Annak ellenére, hogy a magyar diákok töltik a legtöbb időt az iskolán kívüli matektanulással, a korábbi évekhez viszonyítva jelentős visszaesés történt - derült ki a PISA legutóbbi összefoglaló jelentéséből. Vajon mi lehet ennek az oka, és hogyan lehetnek a magyar tanulók hatékonyabbak a matektanulásban?
Top10 kreatív játék, aminek minden gyerek örül
Tízből nyolc magyar általános iskolás gyermek jár a tanórák után külön foglalkozásokra. A szülők is szeretnék, hogy a mozgás mellett a gyermekük kreativitása is fejlődjön. Utóbbiban azonban a szülő otthon is tud segíteni, például egy, a gyermek korosztályához illő játék kiválasztásával.
Lassan tablettel a kezében szülünk gyereket is...
Minden harmadik magyar akár 7 éves kortól saját digitális eszközöket adna a gyerekek kezébe. A legtöbben azonban korlátoznák azok használatát. Tiltsunk, ellenőrizzünk? Hogyan találjunk egyensúlyt a virtuális és a valós világ között? Mégsem olyan jó a digitalizáció?
5 jel, hogy már élni sem tudsz nélküle...
Időnk egyre nagyobb százalékát töltjük okostelefonjainkkal, mivel megkönnyíti a magánéleti és munkahelyi kapcsolattartásunkat is. Ám sokszor akaratlanul és szinte teljesen feleslegesen is a készülékünk után nyúlunk. Íme a jelek, hogy már te is függő vagy!
Hülyülünk az okostól!
Míg az okostelefonok segítenek a kollégákkal való kommunikációban, emailjeink gyors megválaszolásában, és sürgős feladataink elvégzésében, valójában csökkentik hatékonyságunkat egy új pszichológiai kísérlet szerint, melyet a Kaspersky Lab megbízásából a Würzburgi- és a Nottingham-Trent-i Egyetemeken végezte
A férfiak 21 másodpercig, a nők kicsit tovább bírják
Ha egy barátra, egy kollégára vagy akár az orvosnál vár, mit gondol mennyi idő után veszi elő telefonját - két perc? Három? Annyit elárulunk, hogy a nők később nyúlnak telefonjaik után, mint a férfiak, de senki se bírja egy percnél tovább.
"Tárcsázd" kedvenc strandodat!
Sokat változott a magyar tengerpart a régi „Zimmer Frei” hangulathoz képest. Egy nemzetközi összehasonlításban a legtöbb fizetős strandunk felveszi a versenyt a legfelkapottabb helyekkel is. A minőségi szolgáltatások elterjedése mellett egyre többet foglalkoznak a kényelmünkkel is: 2016-ban már a legtöbb balatoni strandon elfogadják a mobiltelefonon vásárolt jegy felmutatását is belépéskor.
Minőség és forma
Új közép-kelet-európai üzletet nyitott a Bang & Olufsen dán prémium szórakoztatóelektronikai vállalat a Bálnában. Az idén 90 éves márka hazai vezérképviselete a BEOStore Hungary Zrt. az ultramodern, 150 négyzetméteres bemutatótermen túl a Magyar Telekom kiemelt fővárosi üzleteiben és webshopjában is jelen van a termékeivel. A megnyitón elsőként mutatták be a hazai közönségnek a születésnapra tervezett Love Affair kollekciót.
A Mikulás idén kerekesszékkel jön - segíts neki!
Okostelefon, online felület és néhány közös gombnyomás kell ahhoz, hogy a Lappföldről Budapestre kerekesszékkel is megérkezzen a Mikulás. Az akadálymentesítés egy kampány része, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy egyenlő esélyt kell teremteni a mozgásukban korlátozottak számára is.
Hasznos-e a gyerekeknek a digitális technológia?
Nemcsak a felnőttek állnak át egyre nagyobb arányban a mobileszközök használatára, hanem ezzel párhuzamosan az egyre fiatalabb gyerekek is. Az egyesek számára riasztó, mások számára természetes folyamatokat látva sokakban felmerül a kérdés, hogy nem káros-e a digitális világ a gyerekek fejlődésére?
Jó eséllyel te is függő vagy, ha nem is látod be
Ha függőségről beszélünk, általában a drogok, a cigaretta vagy az alkohol az, ami először eszünkbe jut, pedig napjainkra teljesen természetesnek vesszük, hogy gépek nélkül szinte már létezni sem tudunk. E-mailt írunk telefonunkról, miközben kedvenc műsorunk megy a tévében és még az is lehet, hogy közben a számítógépünk kijelzőjén bámuljuk valamelyik ismerősünk legfrissebb Facebook bejegyzését.
Okostelefon végtagi fogyatékossággal élőknek
Azoknak, akik a felső végtagjuk fogyatékossága miatt nehezen mozgatják a kezüket és az ujjaikat egyáltalán nem számít egyszerűen kezelhető dolognak egy érintőképernyős telefon. A Samsung legújabb alkalmazása éppen számukra jelent megoldást.
Mit kezdjünk a digitális bennszülöttekkel?
A Telenor legújabb felmérése arra kereste a választ, hogy milyen szerepet tölt be a technológia a hazai családok életében. A válaszokból az is kiderült, hogy a gyerekek többsége internetképes telefonnal rendelkezik, a szülők azonban egyelőre nem fordítanak elegendő figyelmet a kicsik netes védelmére.
Akinek okostelefonja van, az egészsége iránt is érdeklődik
Magyarországon az okostelefon tulajdonosok 17%-a töltött már le egészségügyi és/vagy életmód alkalmazásokat a készülékére, a krónikus betegek körében 18%, a nem betegek körében pedig 13% ez az arány – derült ki a Szinapszis Kft. egy korábbi kutatásából.
Használt telefonokról kerülnek nyilvánosságra a ciki fotók
A magyarok 37 százaléka megszabadul régi mobilkészülékétől, amikor beszerzi az újat. A legtöbben beszámíttatják vagy elajándékozzák korábbi telefonjukat, de akadnak olyanok is, akik egyszerűen kidobják a szemétbe. Az adatokat azonban csak nagyon kevesen törlik megfelelően a régi készülékről.
A telefonunkról is a neten lógunk
Egyre több magyarnak van okostelefonja, bár továbbra is a hagyományos mobiltelefonok vannak többségben. Az eszközök mellett tovább emelkedett az internetre kapcsolt mobileszközök aránya is, az év végére már a magyar felnőttek több mint egyötöde rendelkezett internet-előfizetéssel telefonján.
Hasznos appok utazáshoz
Bárhová is utazunk, az biztos, hogy az okostelefon jön velünk. Ha pedig így van, akkor már használjuk! Mutatunk öt igazán hasznos appot, ami jól jön majd az úton.
Veszélyes, ha más is használja a telefonod!
A felhasználók nem látnak kockázatot az okostelefonjuk, tabletjük megosztásában, pedig az jelentősen megnöveli annak az esélyét, hogy a tárolt adataikat ellopják vagy elveszítsék.
Telefonon is nézhetünk filmet repülés közben
A légitársaság által interneten sugárzott filmeket és televíziós műsorokat nézhetnek nyártól a Ryanair utasai táblagépeiken és okostelefonjaikon.
Sokszor csak pár napig tart a karácsonyi csodagép
Okostelefonok, laptopok és játékkonzolok: ezek az elmúlt évek leggyakrabban kért karácsonyi ajándékai, azonban egy rossz mozdulat könnyen az eszköz külső rongálódásához vezethet. Az elektronikai eszközök számos sérülésére a gyári garancia nem terjed ki.
Elgépiesedett karácsonyi üdvözletek - Te mit küldesz?
Napjainkban a hagyományos képeslapokat már háttérbe szorítják az SMS-ek és a közösségi médián keresztül küldött üzenetek. Elég egy jól irányzott ünnepi szelfi, egy Facebook-on elküldött jókívánság és máris célba ért a szeretet!?
Így hódítsd meg kedvesedet!
A randevúzgatás napjainkban már korántsem olyan egyszerű, mint néhány évtizeddel ezelőtt volt. Régebben egyértelműek voltak azok az etikettszabályok, amelyeket egy romantikus találkozó alatt érdemes volt betartani. Ma, amikor a modern technológia már karnyújtásnyira van tőled, fontos, hogy a romantikus pillanatokban is tudd, mikor vedd elő a zsebedből az okostelefont, vagy éppen mikor tedd el, hogyan hívd el kedvesed randira, és értesíts-e másokat a találkozóról.
A kütyüboltokban idén kétszer van karácsony
Nemcsak televízióra és hi-fire, hanem táblagépekre, okostelefonokra is többet költöttek a magyarok idén a futball-világbajnokság alatt, mint 2013 karácsonyán.
Tudtad, hogy kémkedik utánad az olcsó kínai okostelefon?
Nemcsak a gyengébb minőség miatt kell vigyázni a kínai okostelefonokkal, a gyártók „üzletpolitikája” sem felel meg az európai irányelveknek. A Samsung Galaxy S4-re hasonlító, de annak töredékébe kerülő kínai Star N9500 készülék beépített kémprogrammal került a boltokba.
Már az ovisok is neteznek Németországban!
Az okostelefon és az internet a legfontosabb kommunikációs eszköz a német tízévesek körében. A 16 év felettiek pedig óvatosan osztanak meg magukról információkat a neten, s erre legtöbbször a szüleiket is figyelmeztetik őket – derült ki egy friss kutatásból. Az életkor emelkedésével egyre sokszínűbb az internethasználat.
Kivel vacsorázzak? Csányi Sándor Ferenc pápával vetekszik a nők kegyeiért
Szerelmi vallomáshoz – és szakításhoz is – ma már ugyanúgy nélkülözhetetlen a mobil és a net, mint az élőszó, vagy korábban a postán küldött levél. Az internetezők Valentin napi szokásairól készült felmérés más érdekességeket is feltár, például azt, hogy a David Beckhammel vacsorázni vágyók jóval magasabb arányban használnak okostelefont, mint Ferenc pápa rajongói.
Már a diéta sem megy okostelefon nélkül
A legtöbben ilyenkor január elején fogadjuk meg, hogy megszabadulunk a pluszkilóktól. Ma már az okostelefonok gyors terjedésének köszönhetően nem meglepő, hogy sokan fogyásukat, életmódváltásukat is mobilos alkalmazásokkal támogatnák.
Az okostelefon nem játék!
A mobiltelefon évek óta slágertermék karácsonykor, csakúgy, mint általában a műszaki cikkek. Sok tinédzser ilyenkor kapja meg élete első okostelefonját. Annak érdekében, hogy pár hónap múlva ne szembesüljenek a szülők a horribilis költségekkel, érdemes az ajándék átadásával egy időben tisztázni azt is, mit szabad letölteni a telefonra, és milyen funkcióját meddig lehet használni – javasolja a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője.
Milyen appot szeret a magyar?
A reformtáplálkozással kapcsolatos és a gyógyszerbeszedést ütemező egészségügyi vonatkozású applikációkat tartják a magyarok a leghasznosabbnak. A hazai felhasználók ötöde használ ilyen programokat.
Vigyél haza okostelefonon!
A Vigyél Haza Alapítvány és a Telenor augusztus 28-án indította útjára a Vigyél Haza nevű, tudatos kutyatartást támogató okostelefon alkalmazást. Az első hónapok eredményei igazolják, hogy az okostelefonok újszerű felhasználására hatalmas kereslet mutatkozik az állatbarátok körében is.
Okostelefon is lehet kóser
Véget érhet Izraelben az ultraortodoxok okostelefonokkal szembeni bojkottja, miután meghatároztak egy számukra is elfogadható kóser készüléket.
Fedezd fek kiránduló applikációval a Káli-medencét!
Mi kell egy nyári túrához? Túrabakancs, víz, kalap és egy jó térkép. Egy modern túrázónak már térkép sem, elég egy okostelefon. Hogy miért?