ünnep cikkek

Együtt a család? Ezt ünnepeljük!
A nagyszombat a húsvét vasárnapját megelőző nap a keresztény naptárban. A hagyomány szerint ezen a napon Jézus Krisztus holtan feküdt sírjában, és nagyszombatról húsvétvasárnapra virradóan feltámadott. A keresztény világ ilyenkor ezt ünnepli.

Kövér a gyereked? Nem lesz jó vége!
Bár az ünnepi étkezéseknél a szülők többsége engedékenyebb, mint az év többi részében, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kisgyermekek tápanyagigénye merőben eltér a felnőttekétől, ezért például farsangkor sem ehetik ugyanazt, mint a család többi tagja. Kifejezetten aggasztó tény, hogy az 1-3 éves gyerekek a maximálisan ajánlott cukormennyiség több mint másfélszeresét fogyasztják minden nap, az ünnepi időszakban pedig tovább emelkedik ez a szám.

Veszélyes ünnepi játékok
Az év egyik legvidámabb ünnepe a Szilveszter. Egyre elterjedtebb szokás, hogy különféle pirotechnikai eszközök használatával tesszük színesebbé, izgalmasabbá. Annak ellenére, hogy minden évben több fórumon is felhívják a figyelmet azok veszélyeire, sokan vásárolnak különböző legálisan árusított tűzijátékokat és illegális petárdákat is. Magyarországon továbbra is érvényben van az a rendelkezés, mely tiltja a petárda birtoklását és felhasználását. Ez a tilalom az év minden szakára - a szilveszterre is – vonatkozik!

Karácsonyi süt liba sárgabarackkal
A liba mindig jó! Ünnepekkor pedig egyszerűen maga a csoda! Ezt a receptet én kísérleteztem ki, és hagyományosan ilyenkor kerül az asztalra! Ne félj, ha már lekéstél, jó lesz jövő karácsonykor is, vagy a tavasszal. vagy a nyáron, vagy az ősszel...

Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok!
Drága Olvasóim! Most azokhoz szólok, akik olyan kishitűek, hogy azt hiszik, bénák a konyhában! Nem igaz! Most egy olyan csodás receptet mutatok, amihez nem kell más, mint egy tepsi, egy kanál, és amit leírok, azt jól összekeveritek! Alig 20 perc alatt Te leszel a karácsonyi est sztárja! És a végén még csavarunk is rajta egyet! Csak legyen nálad egy sima A4-es lap, meg egy olló! És most tényleg jön a karácsonyi varázslat!

Legyőzheti idén a szerelem Kevint?!
Ha esik a hó, ha nem, ha jön a Mikulás, ha nem, a többség leghamarabb csak karácsony előtt 1-2 héttel kezdi a lakás feldíszítését, minden tizedik ember pedig tiltakozik bármiféle karácsonyi giccs ellen a házban – derült ki a Lovebox legfrissebb felméréséből. A legtöbben csúcsdísszel szeretik a fát, a férfiaknak elengedhetetlen a szaloncukor és a káosz, a csillagszórót pedig kétszer annyian választják, mint a gyertyát. A megkérdezettek háromnegyede igyekszik a rászorulókon is segíteni. Az asztalon a rántott hal és a töltött káposzta fej-fej mellett halad, a bejgli viszont egyértelműen veri a mézeskalácsot. Lássuk, mit szeretünk még karácsonykor!

Tündöklő, ünnepi smink
A karácsonyi ünnepek alatt mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, hiszen ilyenkor semmi sem túlzás, legyen szó meghitt karácsonyi, családi ünneplésről vagy a szilveszteri partikról – csillámló arany színből sosem lehet elég! Ezúttal Szabó Doris, az AVON sminkmestere egy igazán ünnepi, ragyogó sminket mutat be Nekünk, hogy mi is tündökölhessünk a fa alatt.

Száz bornak is egy a vége: Culture 2009
95 pontot kapott a Holdvölgy Culture 2009 hatputtonyos tokaji aszú a világ egyik legjobb sommelier-jétől. Andreas Larsson 2007-ben lett a Világ Legjobb Sommelier-je cím birtokosa. A bor Larsson úr úgynevezett szezonális vakkóstolásán szerepelt, ahol a 640 borból álló nemzetközi mezőny legmagasabb pontszámát kapta. Gratulálunk!

Aranyláz és szeszélyes tollak
Hol töltöd az ünnepeket és a szilvesztert? És mit veszel fel? Ezek azok a kérdések, amelyek ott motoszkálnak a fejedben. Hisz Te is csinos, elegáns szeretnél lenni. Karácsonykor visszafogottan, szilveszterkor picit frivolabban, kacérabban, hódítóbban szeretnél megjelenni. Most mutatunk néhány ötletet Rómából!

Pezsgőkoktél gyermekkórussal
Nagykövetségek, reklámügynökségek képviselői és újságírók vettek részt a Ritz-Carlton Budapest karácsonyi fogadásán. Az igazi társadalmi eseményre majd kétszázan mentek el. Az étterem munkatársai ezúttal is kitettek magukért!
Legyen Tiéd a pékmesterek titka
Bár a karácsonyi süteménykészítés sok ponton elbukhat, az alapja mégis a helyes lisztválasztás. Ebben ad most minden gyakorlott és kezdő sütőnek segítséget a Magyar Pékszövetség szakmai titkára, az ország egyik legelismertebb sütőipari szakembere.
Karácsonyi extra csokis-narancsos muffin
Akármilyen egészségtudatos ember is vagy, az ünnepekkor Neked is kijár egy kis élvezet! Kifejezetten ilyen helyzetekre fejlesztettek ki olyan muffin-port, amely nem tartalmaz hozzáadott cukrot, viszont magas fehérje- és rosttartalommal rendelkezik. Bár nem csak karácsonykor fogyaszthatod bűntudat nélkül ezeket az ínycsiklandó táplálék-kiegészítőket, most kifejezetten az ünnepre mutatom ezt a receptet Dudás Lili fitneszedző, életmód tanácsadó ajánlásával.
Így jönnek el az angyalok
Nyakunkon a karácsony, ezt jelenti az adventi várakozás. Van, aki ezt teherként éli meg, s vannak olyanok is, akik teljesen átszellemülten várják az ünnepeket. Tartozzunk bármelyik csoportba is, fogadjuk meg a szakértő tanácsát, hogy igazi karácsonyi hangulatot teremthessünk otthonunkba, hogy aztán a következő hetek valóban emelkedett hangulatban, gyermeki izgalommal párosulva teljenek. Sok sikert!
Hoppá! Mától december 10. az ASZÚ VILÁGNAPJA! Ünnepeljünk!
Ha a karácsonynak íze volna, olyan lenne, mint a tokaji aszúé! Tele mézzel, aszalt gyümölcsökkel, fűszerekkel, naranccsal, karamellel. Magyarország egyik legősibb, de mindenképpen legismertebb bora a tokaji aszú, és azon belül is a mádi bor. Ezt a vidéket még az őslények is láthatták, mert magasabban állt a Király-dűlő, mint a Pannon-tenger vízszintje. ...És ez csak pár dolog, amit megtudhattunk a nem borszakértők, de kedvelők Wineglass sajtóklubjának Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület bemutatóján.
5 dolog, amire figyeljen, ha ételallergiást lát vendégül!
Az előttünk álló ünnep, a rokonlátogatással egybekötött ebédek és vacsorák időszakában azokra is figyelnünk kell, akik ételallergiával küzdenek. Érdemes tájékozódni az allergia jellegéről, hogy ne hozzuk magunkat, de a vendégünket se kényelmetlen helyzetbe, amikor kínálunk. Sasvári-Szekeres Anita, a Budai Allergiaközpont dietetikusa a speciális diétát tartók nehézségeiről tájékoztat.
Liptai Claudia visszaszámolt
Van, amit nem lehet elég korán elkezdeni! A karácsonyi készülődés szinte mindenkinek tervezést jelent, és sokan már jóval december közepe előtt belevetik magukat a szervezkedésbe. Ilyenkor van lehetőség kibontakoztatni a kreativitást ajándékozásban, dekorálásban és persze a konyhában is. Liptai Claudiáéknál már december elején elindul az ünnepre hangolódás, a Somat Gold eseményén pedig párjával, Pataki Ádám cukrászmesterrel karöltve a közös süteménykészítésbe is bepillantást engedtek.
Top 10 karácsonyi ajándék - gyerekeknek
A karácsonyi szezonban online vásárláskor átlagosan 8000 forint, bolti beszerzéskor 6500 forint értékben kerül játék a magyar szülők, nagyszülők kosarába alkalmanként, a REGIO JÁTÉK friss felmérése szerint. vajon melyek a legnépszerűbb játékok? Soroljuk!
Hahó, skacok! Így hangolódhattok az ünnepekre!
A Disney Csatorna segít az ünnepi hangulat megteremtésében, hiszen a decemberi hétköznapokon a legnépszerűbb sorozatok karácsonyi speciális epizódjait vetíti.
Citrusos sült pulyka - így lesz porhanyós a húsa
Karácsonykor pulykát sütsz? Akkor érdemes kipróbálnod ezt a különleges töltelékkel készült változatot, melyet a Hálaadás ünnepe alkalmából készítenek a tengerentúlon. A recept mellé most néhány tippet is adunk, hogy jól átsüljön, és porhanyós is legyen a többkilós sült szárnyas.
Angyaltrombita
Nádi Boglárka grafikusművész tervezte, és a Pátria Nyomda Zrt. gyártotta a Magyar Posta 2017-es karácsonyi bélyegét. A jókívánságok postára adásához használható újdonság Értékjelzés nélküli, Belföld felirattal ellátott, öntapadós bélyeg.
Szépség karácsonyra, avagy az arcápolás 6 ünnepi lépése!
Nincs is szebb ajándék, mint szépséget és egészséget ajándékozni a szeretett családtagnak vagy barátnak, esetleg önmagunkat is meglephetjük egy arcápolási csomaggal. De vajon mire kell figyelni, hogy jól válasszunk? A Dr. Organic összeállítása ebben lesz segítségedre.
Márton-napi készülődés Adrinál
Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik - tartja a mondás. Marton Adrienn, gasztro műsorvezető és családanya Magyarország patrónusa, Szent Márton ünnepének közeledtével ahhoz ad tippeket, miként tehetjük meghitté ezt az őszi néphagyományt, valamint elénk tárja különleges ünnepi menüjét is.
Katonásra sikeredett bélyegünnep...
Kétcímletű alkalmi bélyegsorozat és feláras bélyegblokk kibocsátásával köszöntötte a hazai bélyeggyűjtők legnagyobb ünnepét, a Bélyegnapot a Magyar Posta. Az újdonságok Baticz Barnabás grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készültek. A blokkon található 300 Ft-os felár összegét a Magyar Posta a hazai szervezett bélyeggyűjtés támogatására fordítja.
Ha a szellemek továbbálltak...
A Halloween ünnepe Európában bár ismert, mi magyarok mégsem tekintjük ünnepnek, egyelőre legalábbis, annak ellenére sem, hogy a webről ömlik ránk az ez irányú információ. De kinek van szüksége hivatalos ünnepre egy jó koktélhoz vagy sütihez?
Anya mindig sír, ha a nagypapáról kérdezem…
Nem szeretünk a halálról beszélni. A gyerekkel főleg nem. Pedig fontos lenne az ő nyelvükön, hogy megértsék, és képesek legyenek a gyászt feldolgozni. Mert nekik is fáj. Csak másképpen mutatják ki. Tudjunk róla...
Rajtunk van a világ szeme!
Az október 23-án történt eseményekről íróink és költőink is megemlékeztek egy-egy szívhez szóló írásukban. Van, aki a forradalmi történéseknek aktív részese is volt. Most a legszebb négy irodalmi alkotásból idézünk. Mi így emlékezünk!
Paradicsomos halleves
Érdemes friss halból készíteni, ezért választottam az afrikai harcsát. Magyarországon tenyésztett, semleges ízű, nagyon jó állagú hal. Készíthetjük tengeri halfiléből is, de figyeljünk, hogy tömör húsú hal legyen, az nem esik szét főzés közben. Tálaláskor tortilla helyett adhatunk hozzá pirítóst.
Amikor a hegy istene vörösre festi a leveleket
Számos hagyományt teremtett a természet tisztelete Japánban az évszázadok során. Ilyen például a cseresznyevirágzás, a Sakura-ünnep, de csak kevesen tudják, hogy a juharfák őszi átváltozását is milliók várják a szigetországban. A momiji, a japán juharfa az ősz egyik szimbóluma, amely ilyenkor mesés, misztikus tájakká változtatja a hegyeket, erdőket. Ráadásul ilyenkor az idő is igen kellemes Japánban, így a Japánspecialista szakértői szerint nem véletlen, hogy a momiji ünnep a második legkedveltebb utazási időszak a magyarok körében.
Szédületes időutazásra hív a mádi furmint
Ismét megmutatja egyediségét, poharunkba hozza a mélyben rejlő ásványok ízét és az éltető nap erejéta mádi furmint szeptember elsején és másodikán. Ez az a csoda, mely évszázadokkal ezelőtt megalapozta a Tokaji Borvidék talán legszebb településének hírnevét. A hetedik Mádi Furmint Ünnepre látogatókat különleges borok, felejthetetlen gasztronómiai élmények, színes programok és vendégszerető mádi emberek várják!
Búcsúzik a nyár...
Tessék, kérem, lehet, lehet! Ki lehet használni augusztus utolsó hétvégéjét, és inkább azt javaslom, ne a lassan tovaballagó nyár miatt szomorkodjunk, hanem élvezzük ki a nyár végi szép napokat, látogassunk borünnepre, csirkepaprikás fesztiválra, vagy kiránduljunk Szentendrére, ahol egymást fogják érni az események.
Ez minden idők leglátványosabb tűzijátéka lesz
Idén megújítják az augusztus 20.-i ünnepi tűzijáték struktúráját és koncepcióját, és az utóbbi évek leglátványosabb tűzijátékára készülnek a szervezők. Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra is,
Tour de France – az igazi francia fieszta
Miközben nálunk a vizes vb eseményei vezetik a sporthíreket, Európa és a világ egy másik fantasztikus versenyt is élénk érdeklődéssel kísér. A földgolyó legrangosabb kerékpárversenye nemcsak a kerékpársport megrögzött rajongóit, hanem egész Franciaországot megmozgató sportesemény, ahol a gyerekektől az időseken át, a belvárosi üzletemberektől, a vidéki gazdákig mindenkit lázba hoz. A Tour de France nemzeti büszkeség, komoly verseny folyik a városok között, hogy kié legyen a házigazda szerep erre az egy napra.
Ceasertól Radnótiig
Ki hinné, hogy egy véres kezű diktátorról kapta nevét a nyár egyik legszebb hónapja! Pedig nem csalás, nem ámítás, Julius Ceaser a névadó. Köszönjük történelem! Még szerencse, hogy sokaknak már "csak" Shakespeares vagy egy üveg konyak jut róla eszébe. Ez, kérem, a diktátorsors! Mellesleg érdekes, hogy számos ország éppen júliusban ünnepli szabadságát, függetlenségét. Radnóti Miklós pedig egy györű verset adott nekünk!
Gasztro programokat ajánlunk a hétvégére
Számtalan érdekes gasztro program várja a látogatókat ezen a nyári hétvégén is. Válogathatunk a borünnepek, a grill fesztiválok és a csokoládé- és édességünnepek közül.
Sörben az igazság Tapolcán
Virágkorukat élik Magyarországon az újhullámos sörök, sorra nyílnak a sörfőzdék – soha ilyen zsongás nem volt még itthon ezen a területen. Azon fogyasztók, akik a valódi minőséget keresik, egyre kedvezőbb helyzetben vannak, hiszen a jobb budapesti bárokban és vidéken is egyre inkább kötelező, hogy legyen úgynevezett kézműves sör. A jó sör ezekben az években előttünk válik a gasztronómia részévé.
Ennyit költöttünk a húsvéti eszem-iszomra
Az élelmiszerek közül sonkára, tojásra és csokoládéra költöttünk a legtöbbet tavaly húsvétkor - derült ki a napokban megjelent KSH adatokból.De nem meglepő, hogy az alkoholos italokra kiadott összeg is emelkedik az ünnepnapok közeledtével, erre 990 forintot fordítottak a háztartások fejenként húsvét előtt.
Dsida Jenő: Husvétvárás
Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart: a természetről, a szerelemről, az ifjúságról, akár a késő romantikusok. Úgy érkezett az irodalomba, akár egy kamasz angyal, mámoros ifjúsággal, lobogó szőkén, telve lelkesedéssel és önbizalommal - írta róla Pomogáts Béla.
Spenótos, krémsajtos tekercs
A spenótos tekercs nagyon látványos eleme egy partira terített asztalnak, vagy a húsvéti vacsora asztalnak, érdemes rászánni az időt, megéri.
Narancsos, diós rugelach
A rugelach lengyel származású hanukai sütemény, Tubisvát, azaz a fák ünnepére szokták elkészíteni a zsidó konyhákban. Modern változata krémsajttal készül, ettől egy kicsit nehéz bánni a tésztájával, de egyrészt a probléma orvosolható a tészta néhány órán át való hűtésével, másrészt az eredmény annyira finom, hogy nincs az a nehézség, ami megakadályozhatna az elkészítésében.
A NŐ
Van aki szereti ezt a napot, van aki nem. Van aki ünnepli, van aki nem. Bárhogy is: szerintem nincs olyan nő, aki ne szeretne váratlanul egy szál virágot kapni - bármikor, az év bármilyen napján!
Ünnepi divattippek, nemcsak szerelmeseknek
A tél utolsó ünnepnapja nem csupán a szerelmeseké! A hazai divatbloggerek szerint a Valentin-nap minden nőnek szuper alkalom arra, hogy a szokásostól kicsit eltérő öltözetben tündököljön. Tippjeik következnek most szingliknek, párkapcsolatban élőknek és családanyáknak.
6 érdekesség az evolúcióelmélet atyjáról
Charles Darwin születésnapján, február 12-én, a tudományt ünneplik világszerte. A jeles nap alkalmából a Spektrum a Ki volt Charles Darwin? című műsorral tiszteleg az evolúcióelmélet atyja előtt. A filmből számos meglepő dologra derül fény a tudós fiatal éveiről, a világkörüli hajóútjáról és magánéletéről.
Fehér lovon érkező uraknak
Feleségüknek meglepetést kereső tanácstalan urak, eljegyzési gyűrűért érkező fiatalemberek és egyedi ékszert rendelő, visszatérő vásárlók - számos történetet őriz Komáromi Kata ékszerész, akinek egri galériájából soha nem hiányozhat a szeretet varázslata.
Ez milyen? A pezsgő szólít le Téged?
Sokszor az utolsó pillanatokra marad az ünnepi pezsgővásárlás, holott, ha időben ébredünk, és nem a sarki boltban vesszük meg a koccintanivaló bubis italt, a kellemes együttlétet megalapozó különlegességekkel lephetjük meg barátainkat!
Kókuszos csiga
Ez a süti is lehet nyugodtan karácsonyi finomság, mert finom, látványos, és pont olyan hatást kelt, mint amilyet ezekben a napokban érezni szeretnénk: melegség, szeretet, az otthon fényei.
Még mindig nincs karácsony bejgli nélkül!
Karácsonykor ünnepi ételeket és süteményeket enni szinte kötelező. A Lovebox.hu legfrissebb felméréséből kiderült, hogy a kedvencünk még mindig a halászlé, a töltött káposzta és a bejgli. December végén legszívesebb forralt bort kortyolgatunk, a Last Christmas-t hallgatjuk, Kevint és az Igazából szerelmet nézzük, nem idegesítenek mások ünnepi posztjai, és akkor is állítunk karácsonyfát, ha egyedülállóak vagyunk.
GYEREKKORI KARÁCSONYESTE
Idén lett volna 90 éves Simon István, költő, műfordító, esszéíró. Szinte hihetetlen, hogy már 1975 óta nincs köztünk. Egy karácsonyi versével kívánok áldott, szép, vidám karácsonyi ünnepeket minden kedves olvasónknak, NEKTEK! Azt szeretném, hogy ma este mindenki átölelhesse azokat, akiket a legjobban szeret - ha csak gondolatban is! Szép ünnepet!
Karácsonyi fűszerek is okozhatnak allergiás tüneteket
Illóolajok, illatos gyertyák, fahéjas, vaníliás sütemények – az ünnep kellékei. Sajnos sokan mégsem élvezhetik az illatokat, használhatnak bizonyos kozmetikumokat vagy fogyaszthatják a fűszerek hozzáadásával készült ételeket, mert allergiás tüneteik jelentkeznek.