Hogy a karmesterek felette állnak minden más földi halandónak, azok tanúsíthatják, akik jártak, éltek már a csak zenében létező emberek közelében. Köztudott, hogy a karmesterek nem hétköznapi halandók – kétségtelen, egy zenekar, egy zeneszerző és a mű összehangolása nem is mindennapi feladat. Hogy eközben ki milyen allűröket vesz föl, vagy természetéből fakadóan miként viselkedik, arról rajzol érdekes képet, tömör történelmi háttérrel a szerző, aki tévéproducerként sem ismeretlen.
Egy anekdota szerint Karajan beszállt egy New York-i taxiba.
– Hová vigyem, maestro? – kérdezte a sofőr.
– Mindegy – felelte Karajan.
– Engem a világon mindenütt ismernek.
Hozzászólás zárolva.