Karácsonyi vásárlás a Shopping City Sued-ben

Voltak okosabb embereket visszatartó jelek, hiszen húgomék a teljes kiábrándulásukat az előző héten élték át pont itt, de mi mentünk.

A Fiamnak erőt ehhez a gyönyörű új autója, és ígérete adott, igaz napok óta ezzel az új gyomorvírussal is küszködött. Szóval alig éltek, mivel vagy három órát aludtak, igaz én sem, de fő a karácsony!

Én annyi jót és szépet meséltem nekik a hat éve rendszeres kirándulásomról, hogy hittek nekem. Igaz, hogy ez Bécsről szólt.  

Életemben, csak a szocban álltam ennyit a határnál. Pánikhangulatban álltak sorban a WC-nél, a kútnál az emberek, szóval kicsit időutazásnak tűnik már mindez utólag. 

Tegnap volt, friss még.

Szóval, menni akartunk, hát mentünk.

Megérkeztünk is, hála a fiam jó érzékeinek.  

A bevásárló falu előtti parkolónál nem kellett fizetni, de hely sem volt. Keringtünk egyre kevesebb türelemmel, aztán jó messzire csak-csak beálltunk.

Semmi információ, útmutatás sehol, magad Uram irányítással.

Tömeg, tömeg. Fóbiám ordít, szédülök, de makacsul kitartunk a menyemmel.  A Fiam a műszaki áruházakba vonult el tőlünk.

Hát nem volt semmi. Mire végre átláttuk, azt ami átlátható és megtaláltuk azt a minőséget és árat, aminél letettük a voksunkat, kiderült, hogy a pénztárnál, vagy még előtte a próbafülkéknél órákat nem kímélő sorok állnak. Erre mi nem voltunk alkalmasak, és az időnkbe sem fért bele.

 De ha már itt voltunk és ha már kiváltottuk az eurót , akkor meg is oldjuk a feladatot, tehát  mentünk tovább buldogként, arcunkon semmi vásárlási izgalommal.

Intelligenciánknak hála semmi konfliktusunk nem volt, feszültségünket nem hárítottuk egymásra.

A Fiam igaz semmi érdemlegeset nem talált, nem vett, de sápadtan és türelmesen követett bennünket.

A végeredmény, megvettem, amit feltétlenül meg akartam venni és nem gagyikat, és árban is jobban, mintha itthon tettem volna.