Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 hasznos újévi fogadalom

Szerencsére akad egy-két olyan újévi fogadalom is, ami az egészségünkre vonatkozik. Sokan fogadják meg, hogy kevesebb alkoholt isznak, míg mások az edzőterembe veszik az irányt. Fontos tudni, hogy az egészséges változtatások java része a demencia kialakulásának kockázatát is csökkentheti!

Habár bizonyos tényezőket nem tudunk megváltoztatni - például az életkorunkat vagy a demencia genetikai hajlamát - számos más dologban a mi kezünkben van az irányítás.

A következő öt tipp mind abban segít, hogy csökkentsük a demencia kialakulásának esélyét - járjunk akár negyvenes, ötvenes vagy hatvanas éveinkben. Ha sikeresen kitartunk ezen változtatások mellett, az új évtized szinte garantáltan egészségesebb életet hoz majd.

  1. Kezdjünk el mozogni

    A rendszeres fizikai aktivitás a leghatékonyabb a demencia kockázatának csökkentésében: jót tesz szívünknek, keringésünknek, testsúlyunknak és a lelkünknek is.

    Sportoló lába, Kép: felejtek.hu

Olyan mozgásformát válasszunk, amit élvezünk is, hogy valóban kitartsunk új szokásunk mellett. Érdemes az aerob gyakorlatokat erősítő edzéssel ötvözni. Tehát a futás, gyaloglás vagy biciklizés mellé válasszunk súlyokkal történő gyakorlatokat vagy akár kerti munkát.

  1. Táplálkozzunk egészségesen

    A kiegyensúlyozott étkezés a demencia mellett olyan betegségeket is segít távol tartani, mint a 2-es típusú cukorbetegség, rák, elhízás, stroke és szívbetegségek.

Fogyasszunk naponta öt adag gyümölcsöt és zöldséget, valamint hetente két alkalommal halat vagy más, omega-3 zsírsavakban gazdag élelmiszert. Igyekezzünk mérsékelni a cukorfélék bevitelét és ne feledkezzünk meg az élelmiszerek rejtett sótartalmáról sem.

Kép: pixabay

  1. Tegyük le a cigarettát és mérsékeljük az alkoholt

    Ha dohányzunk, azzal túl nagy kockázatot vállalunk a demencia későbbi kialakulásával (és számos más, súlyos betegséggel) kapcsolatban, ezért igen megfontolandó feladnunk ezt a káros szokást.

Az alkoholbevitelt is érdemes korlátozni, hiszen ez is hozzájárul a demencia kialakulásához. Az iránymutatások szerint hetente maximum 14 egység alkoholt fogyasszunk, azt is három vagy több napra elosztva. 1 pohár (330 ml) sör 1,7 egységnek, míg egy kis pohár (125 ml) bor 1,5 egységnek felel meg. Az égetett szeszek (pálinka, vodka, whisky, gin, rum stb.) esetében 25 ml-enként 1 egységgel számoljunk.

  1. Az agyunkkal is törődjünk

    A demenciát agytornával is távol tarthatjuk. A kutatások szerint a rendszeres mentális aktivitás segít az agyunknak kellő megküzdőképességet kialakítani a betegséggel szemben.

Itt is fontos szempont, hogy megtaláljuk a számunkra örömteli tevékenységet. Érdemes több időtöltést is kipróbálni, lehet, hogy kellemes meglepetésben lesz részünk. Hasznos tevékenység a keresztrejtvény-fejtés, a puzzle, a nyelvtanulás, kártyázás vagy társasjátékozás, az új ismeretek elsajátítása/tanulás, az írás (történetek, versek, napló, blogbejegyzés).

Kép: PParchív

A fenti időtöltések hozzáadott értéke, hogy mindegyiket végezhetjük családunkkal, barátainkkal, vagy épp szomszédainkkal. A társasági élet szintén pozitív hatással van pszichés jóllétünkre.

  1. Vigyázzunk az egészségünkre

Jó ötlet lehet, ha 2020-ra azt is megfogadjuk, hogy nem hanyagoljuk el az orvos meglátogatását és az ajánlott szűrővizsgálatokat. 40 éves kor felett mindenképpen szerencsés, ha rendszeresen tiszta képet kapunk egészségi állapotunkról.

Amennyiben olyan testi vagy lelki tüneteket tapasztalunk magunkon, amik rövid távon nem múlnak el, elengedhetetlen, hogy ezeket megosszuk háziorvosunkkal. A demencia szempontjából különösen lényeges a depresszió, hallásromlás és az alvási problémák időbeni kezelése.

(Forrás: alzheimers.org.uk , felejtek.hu)

Kép: felejtek.hu

Jelentős változásokat hoz a te és szeretteid életében az Alzheimer-kór korai stádiuma (vagy enyhe Alzheimer-kór). Sokan ebben a fázisban még nem tudnak betegségükről, csak súlyosabb stádiumában szembesülnek tényével. Ha nálad korai Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, valószínűleg a legtöbb dolgot még probléma nélkül el tudod végezni, és csupán kis segítségre lehet szükséged.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.