Életforma.hu

GASZTRO

Egy kiállhatatlan zseni utóélete

A Szolnoki Szimfonikus zenekar Mozivarázs című koncertjével a Haraszthy Amfiteátrumban kezdődik 2019. szeptember 6-án az idei őszi piknik Etyeken! A repertoáron Oszkár- és Grammy-díjjal kitüntetett zeneszerzők, illetve filmzenék szerepelnek, amit a következő napokban egy jó kis Korda-kirándulással lehet kiegészíteni a filmparkban. Természetesen a jó kis borkóstolók sem maradnak majd el!

A koncert kortól független, és az előadás alatt a filmekből is láthatunk majd részleteket a vásznakon. Természetesen a helyi éttermet is ki lehet próbálni. A Haraszthy Pincészet argentin származású tulajdonosa teljesen felújíttatta a Matadort. Carlos Coelho vágya, hogy a nemzetközi szakácscsapattal olyan izgalmas ízeket vonultassanak fel, amelyek kiérdemlik a látogatók egész napos figyelmét a pincészetben.Ehhez természetesen a borok adják meg az alaphangot. Azt már mindenki betéve tudja, hogy Etyek Budapest szőlőskertje. Már XIII. századi iratokban olvashatunk a virágzó ültetvényekről. Adottságait egyenesen Champagne-éhoz hasonlítják. Törley József is erre alapozta pezsgővállalkozását.Haraszthy Ágoston nevét idehaza nagyon kevesen ismerik, de Kaliforniában annál inkább. 1812-ben született vagy az Újvidékhez közeli Futakon, vagy a budapesti VIII. kerületben.

Haraszthy Ágoston, Kép: hpv.hu

Jogi pályára készült, de még bőven a szabadságharc előtt kivándorolt: először brit földre, majd Amerikába. Kalandos útjain többször élt indiánok között, amiről könyvet is írt. Wisconsinban megalapította Haraszthy-falvát, épített vasutat, indított gőzhajókat, majd Kaliforniában kötött ki, és San Diegoban főserif lett. Közben felismerte a környék adottságait. Magyarországról és Európából több mint 300 szőlőfajtát hozott, és telepített. Az először virágzó üzlet, azonban csődbe ment, mert az európai fajták nem tudtak ellenállni az amerikai kártevőknek. Csődöt jelentett, majd Nicaraguába ment, ahol cukornád-ültetvényeket vásárolt, és rumkészítésbe vágott. Egy napon hajókázni ment saját birtokán, saját folyóján, amikor a vízbe esett, és saját krokodiljai felfalták. 57 éves volt.

Grófnak és ezredesnek adta ki magát, bár nem volt született arisztokrata. Kalandor volt, tán szélhámos is, de mindenképp megszállott, kiállhatatlan és  zseniális. Minden esetre ma már őt tekintik a kaliforniai szőlőkultúra atyjának. Az ő mottója volt őrizni a tradíciókat, de ötvözni a korszerű ötletekkel. Ezt szem előtt tartva a tiszteletére kapta a Haraszthy nevet Etyek ismert pincészete.Mint a Wineglass sajtóbemutatóján kiderült, a Haraszthy Pincészet borai legnagyobb részt az Irsai Olivér, a sauvignon blanc, a chardonnay és a pinot noir fajtákból készülnek. Cuevée-knél még szürkebarátot, királyleánykát és zenitet is használnak. Az alapok minden esetben könnyedek, aromagazdagok, de vannak ennél testesebb boraik is. Ahogy Horváth Erzsébet értékesítési szakember elmondta, boraik legnagyobb erénye – többek között -, hogy könnyen lehet párosítani a különböző fogásokhoz. Savasságuk miatt nem vesznek el az ételek ízei, hanem könnyen hozzásimulva kiegészítik azt.

Sauvignon Balnc, 2017, Kép: Lászkó Márta

A 2017-es Cauvignon Blanc például ezért nagyon kedvelt mind az éttermekben, mind a  szupermarketekben. A bemutatón nekem az „S12”, a Sir Irsai 2 Sauvignon Blanc ízlett legjobban. Gyöngyözőbor, kellemes, üdítő, a 38 fokos kánikulában pedig egészen lenyűgöző.

A Virtuoso borcsalád tagjai tölgyfa-hordós érlelést kapnak, ettől lesznek testesebbek.

Virtuoso, Kép: László Márta

A 2017-es Vituoso Sauvignon Blanc isteni, de jellemzője, hogy amikor lefejtik a hordókból, még két évig palackokban hagyják, hogy teljesen összeérjenek az ízeik. Tejszínes, halas ételekhez bámulatosan jó választás, de pompás a nem túl érett sajtokhoz is. Inkább élénk piros, burgundi színű, mint vörös a 2017-es Ponot Noir. Etyeken ez az egyetlen kék fajta. Klasszikus eljárással készül, és az, ami: maga az elegancia.

A Fantástico borok csak kiemelkedő évjáratokban készülnek válogatott alapanyagokból. A 2015-ös Fantástico Malbec igazi kuriózum. Érződik rajta, hogy valóan kiváló alapanyagokból készült, a hordós érlelés pedig nemessé teszi. A malbec Franciaországból ered, és Argentínában, az Andok keleti lankáin, úgy 1200 méteren talált új hazára, és egyúttal világhírnévre is. Bora mély színű, intenzív az illata, és alkoholtartalma sem alacsony. Igazán ínyenceknek való!

Haraszthy kóstolósor, Kép: László Márta

És ez csak pár ajánlat a hétvégi piknikről, ami ezúttal is igazi családi kirándulásra ad lehetőséget. A csokinyalókától az áfonyalekváros burgonyafánkkal kísért szarvaspörköltön át nagymama almáspitéjéig minden megkóstolható! Füstölt húsokból, sajtokból és erdélyi különlegességekből sem lesz hiány! Kiránduljunk Etyekre a hétvégén!

Fiatal Rókusfalvy borok, Kép: László Márta

Már a rómaiak is foglalkoztak a szőlőműveléssel Etyek környékén. Mára volt kollégám, Rókusfalvy Pál igazi, közösségteremtő erejével magával ragadta a környék gazdáit. Ahogy mondta, ő pénzből teremtett bort, és nem fordítva, ám ez csak a kezdet! Munkája a helyi bor, borkultúra javára vált…, építik a történetet – egy remek, nagy tudású ifjúval! 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.