Életforma.hu

GASZTRO

Jordán puding, vagyis Muhalabiyeh

A Muhalabiyeh az egyik legismertebb arab desszert. Nagyon könnyű elkészíteni, és még az alapanyagok beszerzése sem nehéz. Ezt írta ajánlójában Costa Fasheh, aki receptjével ugyancsak bekerült a Pécsi Tudományegyetem kiadványába. Az 50 étel a nagyvilágból című kötetet azok szerkesztették, akik a világ minden tájáról érkeztek az egyetemre. …Ja, és tanulás mellett „egy kicsit” kifőztek valamit!

Hozzávalók 6 nassolni vágyó szájhoz:

 

Elkészítés:

  1. Keverjük a keményítőt és a 3 ek friss tejet csómómentesre.
  2. Ötsük a kétfajta tejet egy vastag talpú edénybe, adjuk hozzá a cukrot és tejjel elkevert keményítőt.
  3. Forraljuk fel közepes lángon, néha keverjük meg. Öt perc elteltével a krém besűrűsödik.
  4. Vegyük lejjebb a hőmérsékletet, és kevergetés közben főzzük tovább még öt percig.
  5. Húzzuk le a tűzről, adjuk hozzá a rózsavizet és az apróra vágott kardamon magokat.
  6. Töltsük ki tálkákba, és hűtsük le, majd tegyük hűtőbe. Akkor lesz igazán jó, ha már teljesen kihűlt.
  7. Szórjuk meg apróra vágott pisztáciával, és tálaljuk.

Kép: PTE

A Pécsi Tudományegyetem 2017-es évjáratú kutatóintézeti zengő tétele egy könnyed, virágos illatú, nem tolakodó savú félszáraz bor. Az édes ízeket a kortyvégi, kellemes fanyarság tartja egyensúlyban. Ehhez a desszerthez pedig ez tökéletes!Costa Fasheh azt is elmondta, hogy ezt a finomságot általában családi ebédek és vacsorák alkalmával készítik. Az arab háztartásokban külön, a Muhalabiyeh tálalására szolgáló üveg tálkákat vagy poharakat tartanak.

Ízelítő a pécsi egyetemisták receptjeiből, Kép: Csortos Szabolcs, UnivPécs

50 étel a nagyvilágból címmel jelent meg a Pécsi Tudományegyetem szenzációs szakácskönyve. Csakhogy ez nem egy egyszerű receptes kötet, hanem ablak a világra a mintegy 100 országból Pécsre érkezett 4500 diák szemével. Nemcsak a könyv, az ételek is óriási sikert arattak a sajtóbemutatón. A receptgyűjtemény fogásaiból Lokodi Ákos séf és a Reggeli csapata főzött ízelítőt, amihez a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének borait kínálták.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.