- 1 kg sertéstarja
- 6 ek mustár
- 6 gerezd fokhagyma
- frissen őrölt bors
- étolaj
- 1 kg burgonya
- 1 csomag csemegehagyma
- 2 db paradicsom
- bors, só
Elkészítés:
A mustárt, zúzott fokhagymával és frissen őrölt borssal kikeverjük. A sertéstarját felszeleteljük, igény szerint klopfoljuk, majd alaposan bekenegetjük, betapicskoljuk a fokhagymás-musttárral, és egy tálba pakolva, olajba fojtva, legalább egy (akár 2-3) éjszakán át pácoljuk; ha több napig pácoljuk, naponta egyszer forgassuk át, és ügyeljünk arra, hogy mindig lepje el az olaj, illetve a szeletek közé is kerüljön. A bepácolódott tarjaszeleteket serpenyőben, - g rillserpenyőben - szépen megsütjük, megsózzuk.
Biztos az én hibám, de a salátalevessel úgy vagyok, illetve voltam, hogy egy nehezen értelmezhető étel – írja Steffel Csaba. Már többször próbálkozott vele, de valahogy nem volt az igazi, míg az ünnep előtti napokban néhány Facebook-os csoportban a – Ki mit eszik? – kérdésre többször is előjött a salátaleves. Újra belevágott, ezúttal jégsalátával, mert épp az volt akcióban…
Jó étvágyat kíván hozzá az őrülten jó ételek tudója!