Kapcsolat cikkek

A kudarcban rejlő lehetőség
A kudarcok még a legsikeresebb vállalkozások életében is jelen vannak, de nem mindegy, hogyan tekintünk rájuk. Hibázni nem szégyen, hanem egyenesen ajánlott, hiszen ha tanulunk a rossznak vélt döntésekből, akkor akár versenyelőnyt is kovácsolhatunk belőlük. De hogyan lehet mindezt elérni? Ebben segítenek a K&H szakértőinek és Tomán Szabinának, a Cápák között üzleti showműsor egyik befektetőjének a tanácsai.

Eszement karácsonyfák
Vegyész vagy? Imádod a sört, vagy pont a kólát, netán gyűjtöd a felniket? Mindenből (is) lehet karácsonyfát csinálni! Mutatjuk!

Ki volt Drakula valójában?
A National Geographic sorozatában, az Elátkozott helyek atlaszában Sam Sheridan író-kalandor a világ néhány sötét, sokak által egyenesen elátkozottnak tartott helyére látogat és utána jár, hogy mi igaz a híres legendákból. Többek között meg tudhatjuk azt, hogy ki volt Drakula valójában a National Geographic csatornán december 19-én.

Tényfeltáró újságírói pályázat
A Fellowes Hungary tényfeltáró pályázatokat vár, amelyben döntő szerepe van az adatvédelemnek is. Február 15-ig várják a műveket.

A nap karácsonyfája 16.
Úgy gondoltuk, indítunk egy kis adventi kalendáriumot. Minden nap mutatunk egy szépségesen szép, vagy különös, vagy éppen vicces karácsonyfát, hogy így hangolódjunk az ünnepekre – és akár még ötleteket is adjunk a díszítésre. A fa alá természetesen ajándék is dukál: egy idézetet találtok majd ott reggelente, ami reményeink szerint boldogabbá teszi a napotokat.

Igyunk, de miből? Bor kisokos – 3. rész
Sokan zavarba jönnek, ha az alkoholok megfelelő „tálalásáról”, azaz a tökéletes pohár kiválasztásáról van szó. Különösen most, az ünnepek előtt is előtérbe kerülhet a téma. Hogy tökéletes legyen a szervírozás, gyorstalpalónkban eláruljuk, mely bort és pezsgőt milyen pohárba ajánlatos tölteni.

5 csomagolási tipp karácsonyra
Ha már beszereztél minden karácsonyi ajándékot a szeretteidnek, itt az ideje, hogy kiválaszd, miként fogod becsomagolni őket. Hoztunk 5 divatos csomagolási ötletet, amellyel bármilyen ajándékot feldobhatsz, sőt! Szerintünk túl szépek ahhoz, hogy kibontsuk.

Egy szuper mézeskalács recept
Nincs is annál csodálatosabb, amikor karácsony előtt fűszeres süteményillat lengi be a konyhát. Ha idén még nem sütöttél mézeskalácsot, mutatunk egy nagyon egyszerű receptet, amelyet a család legkisebb tagjaival, a gyerekkel is elkészíthetsz.

Ha már nő vagyok, örüljek annak, hogy kevesebbet érek?
Újra szól a régi nóta, egy új előadó által, de rettentő veszélyesen és károsan átdolgozva: ha nem szülök, nem vagyok elég felelősségteljes és bátor, cserébe gyenge és gyáva annál inkább. Pedig, ha tudnám, mekkora terhet tudok elviselni nőként... megsúgom, jobban tudom, mint nagyon sokan mások. Nehéz kommentálni a hatalmi pozícióban lévő nő videóját arról, hogy örüljünk annak, hogy kevesebbet érünk. Jegyzet.

A nap karácsonyfája 15.
Úgy gondoltuk, indítunk egy kis adventi kalendáriumot. Minden nap mutatunk egy szépségesen szép, vagy különös, vagy éppen vicces karácsonyfát, hogy így hangolódjunk az ünnepekre – és akár még ötleteket is adjunk a díszítésre. A fa alá természetesen ajándék is dukál: egy idézetet találtok majd ott reggelente, ami reményeink szerint boldogabbá teszi a napotokat.
Bergendy István is elment
Újabb legendás muzsikussal lettünk szegényebbek: meghalt a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző hétfőn, 81 éves volt.
Pásztor Annáék három évtized után intettek búcsút
Három évtized után intett búcsút egymásnak az Anna and the Barbies énekesnője és párja. Két kisgyermeküket továbbra is közösen nevelik, de Anna nem tagadja, hogy nem könnyű feldolgozni a helyzetet.
Ünnepi hangulat – neked van karácsonyi pulcsid?
Csak nem száncsengőket hallunk? Jócskán benne járunk már az ünnepi időszakban, azaz elérkezett a megfelelő pillanat ahhoz, hogy megtaláld az új kedvenc karácsonyi pulcsidat.
A nap karácsonyfája 14.
Úgy gondoltuk, indítunk egy kis adventi kalendáriumot. Minden nap mutatunk egy szépségesen szép, vagy különös, vagy éppen vicces karácsonyfát, hogy így hangolódjunk az ünnepekre – és akár még ötleteket is adjunk a díszítésre. A fa alá természetesen ajándék is dukál: egy idézetet találtok majd ott reggelente, ami reményeink szerint boldogabbá teszi a napotokat.
Magyar építésziroda is versenyben van a sencseni „Müpa” tervpályázatán
A magyar Zoboki Építésziroda három neves építésziroda mellett a világhírű Zaha Hadid építészirodával is versenyben van még a sencseni „Müpa”-ra kiírt nemzetközi tervpályázaton. A kiírók várhatóan 2021. februárban hirdetik ki a végső győztest. A tét egyáltalán nem kicsi, a Nemzetközi Előadóművészeti Központ becsült beruházási értéke 80 milliárd forint, míg a pályázat nyertese tervezői megbízást, vagy 90 millió forintnyi pénzjutalmat kap.
Tündéri kisállat ruhák karácsonyra
Kitört a karácsonyi hangulat – nemcsak a kétlábúak, hanem a négylábúak körében is.
Magyar kozmetikum világsikere
A magyar Lavylites kapta idén a legtöbb fődíjat a kozmetikumok legnevesebb világversenyén, nevezetesen három fődíjat a világ legrangosabb független szépségipari megmérettetésén, a Global Beauty & Wellness Awards-on.
A nap karácsonyfája 13.
Úgy gondoltuk, indítunk egy kis adventi kalendáriumot. Minden nap mutatunk egy szépségesen szép, vagy különös, vagy éppen vicces karácsonyfát, hogy így hangolódjunk az ünnepekre – és akár még ötleteket is adjunk a díszítésre. A fa alá természetesen ajándék is dukál: egy idézetet találtok majd ott reggelente, ami reményeink szerint boldogabbá teszi a napotokat.
Elliot Page transznemű – és most?
A mostanában leginkább az Esernyő Akadémia Ványájaként kifejezetten szórakoztató játékáról emlékezetes színész „előbújt”.
Ausztrália legnépesebb államában egy hónapja nincs egyetlen fertőzött sem
Victoria a második legnépesebb állam Ausztráliában, népessége több mint 6,3 millió, körülbelül kétharmada Magyarország népességének. Itt a legdurvább napokon 700 új koronavírusos esetet regisztráltak, Magyarországon ez a szám az elmúlt egy hétben minden nap túllépte az ötezret. De nem is ez a legérdekesebb adat, hanem, hogy az ausztrál államban több mint egy hónapja nem regisztráltak egyetlen új megbetegedést sem. Ez annak köszönhető, hogy Victoria vezetése a járványgörbe laposítása helyett inkább megpróbálta teljesen lenullázni a megbetegedéseket. Egy melbourne-i magyarral beszélgettünk az elmúlt időszak megélt nehézségeiről.
A nap karácsonyfája 12.
Úgy gondoltuk, indítunk egy kis adventi kalendáriumot. Minden nap mutatunk egy szépségesen szép, vagy különös, vagy éppen vicces karácsonyfát, hogy így hangolódjunk az ünnepekre – és akár még ötleteket is adjunk a díszítésre. A fa alá természetesen ajándék is dukál: egy idézetet találtok majd ott reggelente, ami reményeink szerint boldogabbá teszi a napotokat.
Mondrian szekrény és jenga asztal a fiús apartmanban
Adva van egy klasszikus beosztású lakóparki ingatlan, és hozzá az igény: készüljön egy fiús otthon apának és a két kamaszodó gyereknek. Csinkov Barbara belsőépítész megtalálta a módját, hogy mindhármójuknak a kedvére tegyen: lett egy home office, lett egy Lego szoba, és lett egy helyiség a jenga megszállott másik fiúnak is.
A nap karácsonyfája 11.
Úgy gondoltuk, indítunk egy kis adventi kalendáriumot. Minden nap mutatunk egy szépségesen szép, vagy különös, vagy éppen vicces karácsonyfát, hogy így hangolódjunk az ünnepekre – és akár még ötleteket is adjunk a díszítésre. A fa alá természetesen ajándék is dukál: egy idézetet találtok majd ott reggelente, ami reményeink szerint boldogabbá teszi a napotokat.
Cofidis-kutatás: így készülnek a magyarok a karácsonyra
A pandémia miatt jócskán megváltozik az idei forgatókönyv: a személyes családi ünneplések sok helyen elmaradnak. A magyarok 76 százaléka úgy nyilatkozott, hogy el tudná ezt fogadni, mégis a legnehezebben a családi étkezésekről, beszélgetésekről, a közös
fotózásról és az ajándékok személyes átadásáról mondunk le – derült ki a Cofidis Hitel Monitor novemberi kutatásából, amely arra kereste a választ, ki hogyan készül erre a hagyományos ünnepre.
A legmenőbb alternatív karácsonyfák
Környezetvédő vagy, aki nem szívesen vesz kivágott fát ? Vagy utálod, hogy húsvétkor is tűleveleket találsz a padló réseiben? Nem is hinnéd, a fenyő hányféleképpen kiváltható, de mi mutatunk pár ötletet, amiket te is könnyen megvalósíthatsz. Pont két hét van szentestéig, addig el is készülhetsz.
Megindult az utolsó roham az OKJ-s képzésekért
Az év utolsó napjával megszűnik az OKJ-s képzések eddigi rendszere, és jövőre már csak az eddigieknél nehezebben, esetenként hosszabb idő alatt lehet majd csak államilag elismert szakképesítéshez jutni. A december azonban még nyitva áll: aki akar, még gyorsan jelentkezzen az év végéig élő szabályozás szerint. Ostromolják is az érintett felnőttképző intézményeket a jelentkezők. Vezetőket kérdeztünk a helyzetről.
A nap karácsonyfája 10.
Úgy gondoltuk, indítunk egy kis adventi kalendáriumot. Minden nap mutatunk egy szépségesen szép, vagy különös, vagy éppen vicces karácsonyfát, hogy így hangolódjunk az ünnepekre – és akár még ötleteket is adjunk a díszítésre. A fa alá természetesen ajándék is dukál: egy idézetet találtok majd ott reggelente, ami reményeink szerint boldogabbá teszi a napotokat.
Egyre több cég készül online ajándékokkal
A koronavírus-járvány átalakítja a céges karácsonyi ajándékozást is. A home office és a személyes találkozások elmaradása miatt egyre több helyen várható, hogy a partnereknek a megszokott, futár által kézbesített csomagok helyett idén valamilyen online ajándékkal készülnek.
Így tisztítsd a mobiltelefonodat!
A mobiltelefon összeköt szeretteinkkel és segít a kapcsolattartásban, ugyanakkor ez az a tárgy, amit napjában a legtöbbször érintünk meg. Felmérések szerint naponta több mint 2500 alkalommal érintjük meg mobilunkat, ami óriási szám! A szinte állandó használat miatt a baktériumok és vírusok melegágya lehet a készülékünk, ezért szakértők azt javasolják, hogy a rendszeres mobil-tisztítást is vegyük fel a mindennapi rutinok közé.
A 10 legötletesebb karácsonyfa tartó
A következő alternatív megoldások nem csak akkor jönnek jól, ha nincs otthon karácsonyfatalpad, de akkor is, ha esztétikailag szeretnéd felturbózni a látványt.
A nap karácsonyfája 9.
Úgy gondoltuk, indítunk egy kis adventi kalendáriumot. Minden nap mutatunk egy szépségesen szép, vagy különös, vagy éppen vicces karácsonyfát, hogy így hangolódjunk az ünnepekre – és akár még ötleteket is adjunk a díszítésre. A fa alá természetesen ajándék is dukál: egy idézetet találtok majd ott reggelente, ami reményeink szerint boldogabbá teszi a napotokat.
A Mastercard kortárs kultúrprogramot indít
A program felvezetőjeként népszerű kortárs írók és street fotósok együttműködésével 20/20 néven érzékenyítő kampánnyal jelentkezik a Mastercard idén decemberben, amellyel fontos társadalmi problémákra szeretnék felhívni a figyelmet.
Járai Mátééknak van egy képzeletbeli gyerekük
Óriási kíváncsisággal vártuk az Életem története évadzáró részét, hiszen mindenkit izgat, hogyan lehet működtetni egy nyitott házasságot, de ennél sokkal többet kaptunk. Ismét.
Magyar kutatók: a koronavírus kéthetente mutálódik
A koronavírus örökítőanyaga nagyjából kéthetente mutálódik, s Magyarországon 265 változata ismert – derül ki abból a friss magyar tanulmányból, amely a SARS-CoV-2 koronavírus genetikai állományának változásaira fókuszál. Mindez az védőoltások és az antitest-terápia hatásosságánál lehet fontos tényező, sőt, még a betegségen átesettek védettségét is megkérdőjelezheti.
A nap karácsonyfája 8.
Úgy gondoltuk, indítunk egy kis adventi kalendáriumot. Minden nap mutatunk egy szépségesen szép, vagy különös, vagy éppen vicces karácsonyfát, hogy így hangolódjunk az ünnepekre – és akár még ötleteket is adjunk a díszítésre. A fa alá természetesen ajándék is dukál: egy idézetet találtok majd ott reggelente, ami reményeink szerint boldogabbá teszi a napotokat.
Itt a Díjmentes Digitális Maszk
A koronavírus-járvány miatt napjainkra a maszk a távolságtartás és az egészségvédelem legfőbb szinonimája lett, de az élet bizonyos területein elkerülhetetlenek voltak a személyes találkozások. Egy magyar vállalat innovációjának köszönhetően ennek vége: a Digitális Maszkkal a civil és a céges szféra azon területein is tovább csökkenthetjük a kontaktusok számát, ahol az eddig nem volt megoldott. A fejlesztésnek köszönhetően online is tudunk már szerződést kötni, ráadásul mindezt magánszemélyként díjmentesen tehetjük.
A leghatékonyabb folyékony mosószerek
Állandóan gondban vagy, vajon a kedvenc mosószered elég hatékony-e? Elgondolkoztál már azon, hogy váltanál? Mint az alábbi tesztből kiderült, érdemes öko mosószert használni, amivel a ruháid tisztábbak lesznek, és a Földünk is fellélegezhet kicsit.
A nap karácsonyfája 7.
Úgy gondoltuk, indítunk egy kis adventi kalendáriumot. Minden nap mutatunk egy szépségesen szép, vagy különös, vagy éppen vicces karácsonyfát, hogy így hangolódjunk az ünnepekre – és akár még ötleteket is adjunk a díszítésre. A fa alá természetesen ajándék is dukál: egy idézetet találtok majd ott reggelente, ami reményeink szerint boldogabbá teszi a napotokat.
Hat magyar zseni, aki megváltoztatta az autók történelmét
Henry Ford, Ferdinand Porsche és a Bentley fivérek – az autóipar úttörőinek nevét máig őrzik az általuk alapított gyárak. Kevesebben tudják, hogy az iparág fejlődéséhez magyar származású mérnökök is döntően hozzájárultak. A Ford T-modellt tervező Galamb József nevét még viszonylag sokan ismerik, de tudta, hogy az áramvonalas karosszéria vagy az autóbiztonság egyik atyja is hazánk fia? Ma estétől a HISTORY az autómobilok hőskorába kalauzol minket.
5 télapós film, amit nem hagyhatsz ki idén
Csak nem száncsengőket hallunk? Bizony, megérkezett a Mikulás – nemcsak otthon, hanem a filmekben is.
Panettone - az olasz kuglóf
Kicsit macerás, de egészen más szintre emeli a klasszikus kuglófot. Érdemes kipróbálni!
100 éves a Coca-Cola Télapója!
Száz éve indította első karácsonyi reklámkampányát a Coca-Cola, azóta a Télapó figurája és kivilágított kamionja is legendássá vált. De hogyan kezdődött az egész? Tudtad például, hogy nem mindig volt a Télapónak piros kabátja, és annyira jó kedélye sem, mint amilyennek most ismerjük? És azt, hogy mi köze van George Lucas-nak a karácsonyi karavánhoz? Olyan érdekességeket gyűjtöttünk a kerek évfordulóra, amiket még biztosan nem hallottál a Coca-Cola Télapóról korábban!
A nap karácsonyfája 6.
Úgy gondoltuk, indítunk egy kis adventi kalendáriumot. Minden nap mutatunk egy szépségesen szép, vagy különös, vagy éppen vicces karácsonyfát, hogy így hangolódjunk az ünnepekre – és akár még ötleteket is adjunk a díszítésre. A fa alá természetesen ajándék is dukál: egy idézetet találtok majd ott reggelente, ami reményeink szerint boldogabbá teszi a napotokat.
Újdonság: kutyabarát tüzijáték
Közeleg a szilveszter, ezért jó hír, hogy itt a megoldás, ami elsimíthatja a pirotechnikai szerelmesei és a kutyatartók közti ellentétet. Úgy is mondhatnánk: a csendes tűzijáték a kutyát se zavarja. És persze van egy jó tanácsunk az ismert és kedvelt kutyaiskola vezetőjétől: azok a kutyák akiket be szoktak a viharban engedni a házba, nem akarnak „kifelé” menekülni – igaz ez a tűzijáték idejére beengedett kutyusokra is.
Szeretett Lajosa után ment Pécsi Ildikó
A Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, Gödöllő város díszpolgára otthonában hunyt el.
Hogyan randizzunk járvány idején?
Jócskán beszűkült az életterünk az elmúlt hetekben. Kiestek az esti programok, és sokaknak a munkahely is, ami eddig elegendő társas érintkezést biztosított. Mindez talán azok számára a legnehezebb, akik az üres lakásba térnek haza. De vajon le kell-e mondanunk arról, hogy ebben az időszakban párt találjunk? Úgy tűnik, a többség azért nem ennyire pesszimista.
A nap karácsonyfája 5.
Úgy gondoltuk, indítunk egy kis adventi kalendáriumot. Minden nap mutatunk egy szépségesen szép, vagy különös, vagy éppen vicces karácsonyfát, hogy így hangolódjunk az ünnepekre – és akár még ötleteket is adjunk a díszítésre. A fa alá természetesen ajándék is dukál: egy idézetet találtok majd ott reggelente, ami reményeink szerint boldogabbá teszi a napotokat.
Rendeld internetről a karácsonyfát!
Már nem csak digitális kütyüket, ruhákat, vagy élelmiszert és bármi mást rendelhetünk online, hanem fenyőfát is.