Kapcsolat cikkek

Elhunyt az Omega legendás billentyűse
Egy ikonnal ismét szegényebbek lettünk: hosszas betegség után elhunyt Benkő László, az Omega együttes alapítója.

Felismerik a gyerekek a fake news-okat?
Gyerekeknek szóló online tananyagsorozatot indított a kritikai médiaműveltség iskolai fejlesztését segítő Idea Alapítvány. A csomag célja, hogy a diákok felismerjék a különféle közlői szándékokat, és képesek legyenek elkülöníteni egymástól a valós és megtévesztő információkat. A csomag első három anyaga szabadon elérhető az alapítvány honlapján.

Eldobhatjuk lassan az összes plasztikkártyánkat?
20 évvel ezelőtt menőnek számított, ha valakinek tucatnyi plasztikkártya volt a zsebében, de ez most már a múlté. Az okostelefonok hiánytalanul tudják adathordozóként helyettesíteni a kártyáinkat, ráadásul a technológia fejlődésével egyre több előnyt is tudnak biztosítani. Egy alkalmazásban lehető vált, hogy végtelen számú kártyát lehet egyszerre megjeleníteni, az elfogadóhelyeket szűrten is meg lehet tekinteni, de a platform megmutatja azt is, mennyit spóroltunk meg a kedvezmények kihasználásával.

Őt like-olta Ferenc pápa az Instán
Nem tudni, hogy véletlenül, vagy nagyon is tudatosan like-olta földije, egy brazil modell bikinis fotóját a katolikus egyház feje. A kétségkívül modern gondolkodású pápa négy éve instagramozik.

Gáspár Laci zokogott a boldogságtól
Nem voltak óriási leleplezések, nagy csavarok, szellemes poénok Friderikusz műsorában, csak tiszta szerelem.

Itt a magyar könnyűzene TOP 10-es listája
Közvéleménykutatást tartott a DUE Médiahálózat 14 és 24 év közötti fiatalok körében. A szervezet a megkérdezettek zenei ízlésére volt kíváncsi, egészen pontosan arra, hogy milyen magyar zenei produkciókat ismernek és kedvelnek.

Elkészült az ország poloskatérképe
Az elmúlt öt évben vált tömegessé a jelenléte Magyarországon az invazív címeres poloskáknak – derül ki a 14 ezer kérdőívkitöltő válaszait összesítő felmérésből, amely alapján kirajzolódott az országos poloskatérkép. Nincs már olyan térsége az országnak, ahol ne jelentek volna meg ezek a rovarok, amelyeket lakosságarányosan a legnagyobb számban a déli megyékben észlelnek.

Üzemanyaggyártás műanyag hulladékból?
Elképzelhető, hogy a sokat szidott műanyag hamarosan új értelmet nyer a világ körforgásában? Egy magyar egyetemista egészen különleges módon kívánja hasznosítani a plasztik szemetet.

Diana interjú - a BBC 25 év után ismét kivizsgálja az ügyet
Miközben épp tegnap jött ki a Netflix egyik régóta várt sorozatának új évada, a Korona, addig a brit közszolgálati csatorna, a BBC független és teljes körű kivizsgálást indít a közeljövőben Diana hercegné 1995-ös interjúja ügyében. A hercegnő öccse, Earl Spencer azzal vádolta meg a BBC riporterét, Martin Bashirt, hogy annak idején hamis dokumentumokkal és megtévesztő módszerekkel tudott csak a királyi család közelébe jutni, és ennek köszönhetően készíthette el a világhírű interjút.

Teszt: mennyire ismered a romantikus filmeket?
A kijárási korlátozások alatt ezzel a kvízzel szeretnénk szórakoztatni titeket.
A prosztatabántalmak kezelhetők!
A jóindulatú prosztata megnagyobbodás a férfiaknál általában ötven éves kortól észlelhető és az életkor növekedésével egyre gyakrabban fordul elő, gyakorlatilag népbetegségnek számít.
A krónikus prosztatitisz ezzel szemben a fiatalabb férfiak betegsége, jellemzően 20-50 éves kor között fordul elő. Mindkét problémára hatékony, alternatív kezelési eljárása a hűtött prosztata termoterápia.
Az afrikai sajtó képzelt híradása az amerikai választásokról
Mivel Trump a komoly döntéseit is a Twitteren közölte, és mert még mindig nem ismerte el vereségét, aktuális lehet, ahogyan egy Nairobiban dolgozó újságíró, Patrick Gathara is Twitterén karikírozta ki az amerikai elnökválasztást.
Mennyire változtatja meg városainkat a COVID-19?
A pandémia nem fogja megváltoztatni városainkat, viszont felgyorsítja azokat a trendeket, amik már a vírus megjelenése előtt is megfigyelhetők voltak – állítja Norman Foster. A világhírű brit építész gondolatait az ENSZ polgármestereinek fórumán fejtette ki. Az eseményen 39 város képviselője vett részt online vagy személyesen, köztük Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is.
Legjobb céges ajándékok COVID idején
Az idei év sok szempontból rendhagyónak bizonyult, és mostanra borítékolható, hogy a karácsonyi időszak sem a megszokott módon alakul. Ám a home office sem lehet akadálya annak, hogy a cégek méltóképp köszönjék meg az alkalmazottaiknak és a partnereiknek az együttműködésüket. Ehhez pedig olyan céges ajándékok dukálnak, amikre korábban gondolni sem mertünk.
Az év szava: a lezárás, vagyis a lockdown
A egy angol kiadó idén is összesítette, mely szavakra volt a legtöbb keresés, és talán nem meglepő módon, a 10-es listán hat kifejezés a koronavírus-járványhoz köthető.
Megszületett Gryllus Dorka babája!
Napok óta izgultunk, mikor érkezik a gólyahír, de ma végre arra ébredtünk, hogy megszületett Simon Kornél és Gryllus Dorka második gyermeke.
Ezeket soha ne öntsd a lefolyóba!
Sajnos még mindig jellemző ránk, hogy olyan háztartási hulladékokat öntünk a lefolyóba, amik nem oda valók – derül ki egy nemrég végzett társadalmi kutatásból. Pedig mi is felelősek vagyunk, és sokat tehetünk azért, hogy megóvjuk a víz- és szennyvízvezetékhálózatot, ezzel együtt pedig a természetes vizeinket is.
Rácz Jenő étterme ismét nem nyílt meg
A tavaszi nyitást mára tolta el a séf, de a szigorítások miatt ismét el kellett napolnia étterme premierjét.
Az új first lady nem adja fel hivatását!
Sokszor hallottuk már, hogy Kamala Harris történelmet ír az alelnöki posztjával, de úgy tűnik, hogy Joe Biden elnöksége még egy szempontból unikális lesz: felesége továbbra is tanítani fog.
Novemberi kedvezmények a Share Now autómegosztónál
A járvány második hullámának eldurvulásával sem állhat meg teljesen az élet Budapesten, ezért a pedagógusok és előfizetői számára kedvezményesen teszi hozzáférhetővé rendszeresen fertőtlenített járműveit a SHARE NOW autómegosztó. A 270 autóból álló flotta nem csupán biztonságos módozata a városi közlekedésnek, de épp az elvárt rugalmasságot biztosítja a megváltozó körülmények miatt átalakuló mobilitási igényekhez.
Amerikai elnökválasztás: itt az első női alelnök
Először tölti be az egyik legmagasabb amerikai közjogi méltóság tisztségét egy nő, aki ráadásul fekete és ázsiai-amerikai származású. Ő Kamala Harris. Ismerjük meg!
Egy Csepp EgészségFeszt: főzz, sétálj, szűrj sztárokkal!
Mától november 15-ig egyedülálló rendezvénysorozatot szervez az Erős Antónia által létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítvány. Az online programok mellett lesz élő talkshow és ingyenes szűrés is.
Nagy Ervinék lefújták az esküvőt!
Ismét izgalmas időutazásnak és talán még érdekesebb beszélgetésnek lehettünk részesei tegnap este.
Borbély Alexandra és Nagy Ervin csipkelődő stílusban vallottak érzelmeikről, félelmeikről és vágyaikról Friderikusz műsorában.
Ezt mondja a fiatalokról a magyar TikTok kutatás
Átfogó kutatás készült a TikTok közösségi platform hazai felhasználói szokásairól. Az idén szeptemberben elkészített online kérdőíves kutatást több mint tízezren töltötték ki, az eredmények elemzéséből pedig kiderült, hogy a TikTok hazai felhasználói bázisának közel kétharmada 18 év alatti fiatal, és a kitöltők 63 százaléka naponta többször is használja az alkalmazást.
Tűzvész után: újjáépíteni Paradise-t
A National Geographic Documentary Films bejelentette, hogy az Oscar-díjas Ron Howard által rendezett Tűzvész után: Újjáépíteni Paradise-t című filmet a premier alkalmával világszerte megszakítás és reklámszünet nélkül vetíti a National Geographic. Az alkotás magyarországi bemutatója a kaliforniai Paradise település leégésének és teljes pusztulásának második évfordulóján, 2020. november 8-án 21.00 órakor lesz.
Távmozizhatunk is az Olasz Filmfesztiválon
Sokszor leírtuk már, hogy a járványnak vannak jó hozadékai is, például hogy színházi előadásokat és filmeket is lehet otthonról nézni. A 18. Olasz Filmfesztivál több új alkotást is elérhetővé tesz ezen a módon, de természetesen lesz élő vetítés is - közönségtalálkozóval megfejelve.
Óriás tobozszüret a Folly Arborétumban
A Folly idén is nyitvatartási időben rendezi meg a tobozszüretet az öthektáros arborétumban. 2020. november 7-én alpintechnikával szüretelik le az óriástobozú fenyők, az andalúziai jegenyefenyők és a tengerparti fenyők tobozait, hiszen ezek a tűlevelűek akár több tízméteresre is megnőnek. Az eseményt vezetett arborétumi séta és gyerekprogramok is kísérik.
Ez vár ránk, ha visszatér a digitális oktatás
A koronavírus-járvány rendkívüli kihívások elé állította a családokat, tavasszal az online oktatásra való áttérés olykor szürreális helyzeteket teremtett. Bár valós probléma, hogy 100 éve gyakorlatilag ugyanazokkal a módszerekkel tanítottak a pedagógusok Magyarországon, mint napjainkban, és az online platformok úttörők lehetnek a változások felé, mégsem kitörő lelkesedés övezi a digitális oktatást. A legnagyobb kihívás a természettudományok területén és a matematika terén jelentkezett. Öröm az ürömben, hogy az önsegítő csoportok és az online felületek nagy segítséget adnak a gyerekeknek és a szülőknek is a újra megtalálni a lelki egyensúlyt és feldolgozni a tananyagot.
Több, mint 8 millió első választó adta le voksát Amerikában
Több korábbi rekord is megdőlt a mostani amerikai elnökválasztás során. Most küldték el legtöbben szavazatukat levélben, az első alkalommal az urnához járulók száma is rekordot döntött, ugyanúgy, ahogy az összes választó száma is, pedig a jelöltek életkoráról akkor még nem is beszéltünk.
Babavárás koronavírus idején
A babavállalás felnőtt életünk egyik legfontosabb döntése. Sok információt gyűjtünk össze előtte, próbálunk tudatosan készülni arra, mikor szülessen meg első gyermekünk vagy bővüljön kistestvérrel a család. A koronavírus járvány miatt bizonytalan egészségügyi helyzet új kérdéseket és megoldandó problémákat vet fel, ezért összegyűjtöttük, hogy milyen kötelező és ajánlott vizsgálatokkal lehet biztosítani a nyugodt babavárást, és mennyiben változik ezek menete.
TOP-5: a világ legszennyezettebb levegőjű nagyvárosai
Az ENSZ nemrég kiadott jelentéséből kiderül: percenként nagyjából 13-an vesztik életüket olyan betegségben, amely közvetlenül vagy közvetve, de kapcsolatban áll a levegő károsanyag-tartalmának emelkedő mértékével.
A tengeri emlősök védelmében óvatosabban hatástalanítják a világháborús bombákat
Az Egyesült Királyság körüli tengerfenéken megbúvó második világháborús bombák felrobbantásának egyszer, s mindenkorra véget kell vetni, hogy ne folytatódjon a bálnák és delfinek értelmetlen pusztítása - hívják fel a figyelmet a problémára civil szervezetek. Most egy új technológia révén lehetőség kínálkozik arra, hogy a korábbinál jóval csendesebb módon szabaduljanak meg ezektől a veszélyes tárgyaktól.
Ha Pest megyei vagy és nő, nyert ügyed van!
A karantén alatt bizonyíthatóan megnőtt a társkeresők száma, mert sokan ráébredtek, a nehéz helyzetben jó, ha van mellettünk valaki akire támaszkodhatunk. Persze az internetes ismerkedésnek vannak hátulütői, hiszen nem mindenki azonos céllal regisztrál., de talán az alábbi kutatás segít abban, hogy a valósághoz igazítsuk a reményeinket.
Bekerült az első transznemű politikus az amerikai szenátusba
A mostani amerikai választás nem csak a két elnökjelölt szoros küzdelme miatt volt érdekes. A szenátusi és képviselőházi választás során ugyanis számos különleges jelölt lett a választott testületek tagja. Így például Sarah McBride valószínűleg történelmet írt azzal, hogy ő lett az első transznemű, akit a felsőházba megválasztottak.
Gyermekcoaching tanfolyam tudatos szülőknek
Az ösztönös és a tudatos szülők aránya nagyjából egyenlően oszlik meg Magyarországon - ez derül ki egy most elvégzett, közel 300 fő megkérdezésével készült közvélemény-kutatásból. A felmérés szerint a tudatosan nevelő szülőknek azért fontos az önképzés, mert szeretnének egészséges lelkivilágú gyermeket nevelni, hogy később kiegyensúlyozott felnőtt legyen belőlük.
Az akadálymentes életért
A statisztikák szerint a társadalom körülbelül 15 százaléka speciális igényű ember, Európában 120 millióan, Magyarországon 1,5 millióan élnek mozgásszervi-, audiovizuális akadályokkal vagy kognitív zavarral. Egy magyar fejlesztésű tanúsító védjegy és egy belga székhelyű alumínium nyílászáró-gyártó hazai csapata ezért az akadálymentes technológiák megvalósításán és népszerűsítésén dolgozik.
Szervét Tibor szerelme Anzselika Habpatron!
Bombaként robbant a hír, hogy Stafanovics Angéla és Szervét TIbor egymásba szerettek a karantén idején. A történet azért is érdekes, mert amikor együtt játszottak, egyáltalán nem kedvelték egymást.
Aki Kínából rendelne karácsonyi ajándékot, most tegye meg!
A koronavírus-járvány miatt jelentősen drágultak a nemzetközi szállítmányozási díjak, az Európai Unión kívülről érkező termékek esetében akár több hetes csúszások is fennállhatnak. Ezért aki külföldről rendelne, igyekezzen!
A közösségi média befolyása az amerikai elnökválasztás hajrájában
A választás napján biztos nem lesz végső eredmény, a soha nem tapasztalt számú levélszavazat miatt ugyanis napok, rosszabb esetben hetek telhetnek el a szavazatok leadása, és a végső, hivatalos eredmény közzététele között. Ez az időszak pedig a választások rendkívül bizonytalan végkimenetele miatt azzal a veszéllyel fenyeget, hogy társadalom egyes csoportjain úrrá lesz a nyugtalanság. Mit kívánnak tenni ebben a helyzetben a social media nagyágyúi?
Movember – a férfi egészség hónapja
Évente közel 1500 ember hal meg prosztatarákban, ezért is fontos, hogy minél többekhez jusson el a ’movember’ üzenete, vagyis: hogy a férfiak menjenek szűrővizsgálatra!
Sült céklaleves
A cékla nem csak savanyúságként kerülhet az asztalra, még akár desszertet is készíthetünk belőle, de most kezdjük egy könnyű levessel.
Amerikai elnökválasztás: mennyit számít a kor?
Trump második ciklusát megválasztása esetén 74 évesen kezdené el. Ezzel az életkorral mindenképpen rangidősnek számítana az indulók között, hiszen még Reagan is "csupán" 73 volt a második terminus alatt. A mostani jelöltek - így a demokrata Biden esetében is - a magas életkor miatt felmerül a kérdés, vajon érdemes-e meghúzni ebben az ügyben bármiféle kor-határt.
Háziállataink elvesztése a halálra készít fel
Ugye az alapvetés, hogy kis kedvenceink egy csomó mindenre tanítanak minket. Az azonban eszünkbe sem jut, hogy sok más mellett veszteségeink feldolgozására is.
Ki mondta? 10 emlékezetes idézet, 10 híres embertől - kvíz
Ki érezte magát úgy, mint egy akváriumba zárt aranyhal? Ki fizetett vagyonával a szabadságáért? Most kiderül.
Új korallzátonyra bukkantak Ausztrália partjainál
Százhúsz év óta először fedeztek fel ilyen természeti képződményt a térségben.
Halloween: 7 emlékezetes sztár-jelmez
Nincsen kétségünk afelől, hogyha a sztárokról van szó, a koronavírus sem állíthatja meg a beöltözősdit - ám addig is, míg felkerülnek a legmenőbb darabok a közösségi médiára, az előző évek kedvenceiből válogattunk nektek.
A 10 legmenőbb smink Halloweenre
A Halloween elképzelhetetlen ijesztőnél ijesztőbb arcfestések nélkül. Mutatunk néhány ötletet, az egyszerűbbtől a legtechnikásabbig.
Meghalt Sean Connery
Ő volt az első 007-es ügynök, akit sokan máig a legjobbnak tartanak. Sir Sean Connery életének 91. évében, a Bahamákon hunyt el.