Kapcsolat cikkek

Magyar felfedezés: a koronavírusban a fizikai behatások sem tudnak kárt tenni
A koronavírus a szokásosnál is ellenállóbb vírus: gumilabda szerűen visszapattan a külső behatásoknak, szerkezetében a fizikai behatás sem tesz kárt. Talán épp ennek köszönhető szokatlanul nagy fertőzőképessége is.

Ma van az Autómentes Nap
Az Európai Mobilitási Hét zárórendezvénye az Autómentes Nap, de ez persze nem azt jelenti, hogy csak ma érdemes kocsi nélkül közlekedni. Mindenesetre ma a MÁV összes vonalán ingyen teheted, ha nálad van a forgalmid!

A világ vagyonosainak nagyobb a felelősségük a globális felmelegedésben
A világ népességének leggazdagabb egy százaléka kétszer több szén-dioxidot juttat a légkörbe, mint a világ szegényebbik fele - hívja fel a figyelmet az Oxfam és a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet által összeállított legfrissebb jelentés.

Frissdiplomásokkal versenyeznek a kismamák a munkaerőpiacon
Egy kutatás szerint ma Magyarországon a foglalkoztatottság jóval nagyobb a férfiak, mint a nők körében, a fiatal nők pedig – beleértve a kismamákat is – továbbra is kevésbé mobilisak a munkavállalás terén, mint a férfiak. De mi motiválja kismamákat az álláskeresésben, és hogyan lehet nekik segíteni, hogy a számukra leginkább ideális állást találják meg a gyermeknevelés mellett?

5 hátborzongató városi legenda
Ahány ország, annyi különleges történet - legújabb videónkban összegyűjtöttük a legérdekesebb városi legendákat.

Jótékonysági ruhavásár Mihalik Enikővel
A Lánygyermekek Világnapja alkalmából ismét megrendezi nagyszabású jótékonysági gardróbvásárát az UNICEF Magyarország, október 9-11. között. A szervezet a befolyt teljes összeget a rászoruló lánygyermekek életének jobbá tételére fordítja.

"Ebben a kifordított világban is a gyerekeink a legfontosabbak" – mondja a szakértő
Két hete elindult az új tanév, talán a történelemben először, a gyerekek örömére is, hiszen szükségük van arra, hogy saját korosztályukkal érintkezzenek. De az érintkezés szót maximálisan lelki értelemben kell venniük, ami csak az egyik nehézség a sok közül. Regős Judit szülő- és gyereknevelési tanácsadót kérdeztük arról, hogyan segíthetünk eligazodni ebben az új világban.

Magyarország új konyhafőnöke: egy venezuelai fiú
Armando Mundarain már a válogatón mindenki kedvence lett. Akkor még csak hatalmas mosolyát és megható történetét szerettük, de azóta kiderült az is, milyen kedves, szerény srác – na és persze az is, milyen jól főz!

Már a tengerentúlon Vujity Trvtko?
Már egy hete eltűnt a képernyőről és kiderült: családjával együtt elköltözött Magyarországról Vujity Tvrtko.

Vezetési stílusunk leleplez minket
Simán elbukhat egy kapcsolat az első hosszabb autózás közben. Hiszen lássuk be, egészen kivételes az az emberpéldány, aki csöndben tud maradni az anyósülésen. Kiváltképp, ha egy ellenkező nemű vezet …
A határzárnak nincsenek nyertesei, csak vesztesei
Van, aki az esküvőjét bukta el, más a munkáját és olyan is akad, aki a szerelmét nem látogathatja meg. Egyet biztosan kimondhatunk, a határzárnak nincsenek nyertesei, csak vesztesei.
Zewa-kutatás: a gyerekek hamarabb elhagyják a sztereotípiákat, mint mi
Hét héten keresztül vizsgálta a Zewa, hogyan viszonyulnak a kisgyermekes családok a házimunkához és a nemi szerepekhez, és hogyan reagálnak a gyerekek arra, ha a sztereotípiákkal ellentétes példákkal találkoznak. Bár a nemi szerepelvárások már kisiskolás korra kialakulnak, a próba azt mutatja, hogy ezek nincsenek kőbe vésve.
Tízből hét család nem tudja megoldani, ha otthon kell maradnia a gyerekkel
A gyermekes családok háromnegyede számára jelentene nehézséget az óvodák és iskolák ideiglenes vagy tartós bezárása - derül ki az Ipsos szeptemberi, ezer felnőttkorú magyar állampolgár személyes megkérdezésével, országos mintán zajló kutatásának eredményeiből. A megkérdezettek 45 százalékának bevallása szerint rövid távon sem lenne megoldható a gyerekek elhelyezése az így kialakult helyzetben.
"A világ teljesen félrekezeli a klímaváltozást" - mondja egy dán tudós
'Hamis riasztás' címmel jelentetett meg könyvet egy dán tudós, melyben Bjorn Lomborg kétségbe vonja a jelenleg folytatott klímapolitika hasznosságát és sikerességét. Szerinte a világ teljesen félrekezeli a problémát, és a széndioxid kibocsájtás csökkentésének erőltetése helyett intelligensebb megoldásokra volna szükségünk, és sokkal többet kellene fektetni a zöld technológia kutatásába és fejlesztésébe.
"Ez az új pénzügyi verseny magabiztosabbá teheti a fiatalokat"
Szeptember 30-án éjfélig jelentkezhetnek szakképzésben tanuló diákok a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre. Eddig már közel félezren regisztráltak, négy fős csapatokban a megmérettetésre, amely három fordulóból áll és nemcsak a győztesek részesülnek értékes díjakban. A szervezők és a rendezést biztosító támogatók nem elitversenyt szeretnének. A verseny fővédnöke Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
Liptai Claudiának pozitív lett a koronavírus-tesztje
A műsorvezető Facebook-oldalán tudatta a nyilvánossággal, hogy ő is elkapta a koronavírust.
Bálnát láttak az Adrián
Egészen különös élményben lehet részük azoknak, akik az Adria mellett élnek, vagy éppen ott töltik kései vakációjukat, nyaralnak, ugyanis egy bálna úszkál a tengerben.
Négy éven belül lesz csak elegendő mennyiségű vakcina
Nagy a versenyfutás a koronavírus-ellenes vakcina előállításáért. Nagynevű, patinás cégek, az AstraZeneca-tól a Novavax-ig mind belevették magukat a vakcina kifejlesztésébe és előállításába, de mennyiséget igazán csak Indiában képesek gyártani. A világ legnagyobb oltóanyaggyártó cége, egy indiai családi vállalkozás vezetője azonban úgy látja, hogy 2024 előtt semmiképpen sem tudják az egész világot ellátni ellenszérummal.
Szülinapos Harry herceg!
36 éves lett Diana kisebbik fia, aki életében először úgy ünnepel, ahogy neki tetszik, hiszen már nem tekinti magát az angol udvar tagjának.
Tolltartó helyett laptop - így kezdődött el az iskola
Minden nyár végén pénzügyileg igen megterhelő tud lenni a szülőknek az iskolakezdéssel járó kiadások fedezése. Különösen úgy, hogy ezúttal nem látni, mikor kell esetleg ismét átállni digitális oktatásra, ami miatt sok családi költségvetésbe most egy új számítógép vagy tablet árát is be kellett kalkulálni.
Allergia vagy COVID-19?
Kíváncsiak voltunk, vajon teljesen jól felismerhető-e, hogy miközben tüsszögünk, fulladunk és fújjuk az orrunkat, allergiás tüneteket produkálunk, vagy megfertőződtünk a koronavírussal.
Az ország egyetlen főállású marketing kutyája
Nem, nem olvastatok félre, valóban van egy kutya, egészen pontosan egy magyar vizsla, aki napközben nem lustálkodik, hanem vendégeket fogad és szórakoztat Budapest egyik szabadulószobájában.
Laktató uzsonnák Marton Adrienntől - 2.
Marton Adrienn gasztroműsorvezető saját bőrén tapasztalja meg, hogy elkezdődött az iskola. Két iskoláskorú fia szerencsés helyzetben van, olyan tízóraikkal és uzsonnákkal indítja őket el, amit érdemes nekünk is kipróbálni.
Az akvapónia nem egy új mesefigura!
Bajlódtál már akváriummal? Az állandó algásodással? Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanánk, csak egy kis pumpa kell, meg néhány palánta és neked saját zöldséged lesz, a halak pedig tiszta vízben úszkálnak? Hihetetlennek tűnik, pedig ez egy létező termelési módszer, melyet két magyar fiatal kutató fejlesztett ki.
Világkarrier előtt a magyar dizájner tervezőnő
Horváth Zsuzsanna Illan névre keresztelt lámpáját a nagymúltú olasz lámpagyár, a Luceplan karolta fel, és már megnyerte a frankfurti Light Building Best of díját is.
Véber István váltott a meteorológiáról
Közel 3000 időjárásjelentés után, búcsút intett a televíziózásnak az RTL Klub népszerű meteorológusa, Véber István.
Cate Blanchett és még sokan mások is kiállnak a Színmű mellett
Már egészen biztos, hogy nem marad belügy, ami a Színművészeti Egyetemmel történik, ugyanis a hazai művészeken kívül, külföldi hírességek is felemelik szavukat függetlenségük mellett.
Bojkottot hirdetnek az új Mulan film ellen
A Disney új Mulan-filmjének egyre hevesebb bojkottjára szólítanak föl, azt követően, hogy az 1998-as animációs film valódi színészekkel újraforgatott verziójának egyes részeit abban a kínai tartományban vehették föl, ahol Peking több százezer embert zárt átnevelő táborokba.
Sokkoló fotókon a koronavírus-okozta tüdőgyulladás
A Semmelweis Egyetem Országos Képalkotó Klinika rendszeres esetbemutatásokon keresztül szeretné felhívni a figyelmet a koronavírus okozta tüdőgyulladásra és a COVID-19 megbetegedés szövődményeire.
Szex a koronavírus idején - Koronaszutra
A 80-as években megtanultuk, hogy óvszert nem csak azért kell felhúzni, hogy elkerüljük a nem kívánt terhességet, hanem azért is, hogy ne fertőződjünk meg HIV vírussal. Mióta az AIDS jól kezelhető, kicsit lazábbak lettünk, de ennek a lazaságnak egy jó időre ismét vége. A ’van nálad koton’ kérdést felválthatja a ’van nálad teszt’?
Európa egyik legnagyobb bordélya is csődbe ment a COVID-19 miatt
Mintegy száz szexmunkásnak kell új munka után néznie vagy illegalitásba vonulnia a kölni Pascha csődje miatt. Berlinben viszont már újranyithattak a bordélyok.
Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis!
Megnyílt a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny regisztrációs felülete, amelyre folyamatosan jelentkezhetnek a középiskolás diákok. A szervezők nem elitversenyt szeretnének, ezért a szakgimnáziumok, a technikumok, a szakközépiskolák és a szakképző iskolák tanulóira számítanak.
Van-e jövője a blogírásnak?
Már 2011 óta azt olvashatjuk, hogy vége a blogoszférának, az emberek online megnyilvánulás iránti vágyait bőven kielégíti a közösségi média. Mégis a számok mást mutatnak világszerte és Magyarországon is. Jelenleg minden negyedik emberre a bolygón jut egy weblap és naponta nem kevesebb, mint 2 millió blogposzt születik.
A legdurvább koronavírus-összeesküvés elméletek
A második hullám árnyékában körülnéztünk, hogy melyek a legelképesztőbb álhírek és pletykák, amelyek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban szárnyra keltek.
Itt a jövő: robot írt cikket egy angol lapba
Egy nyelvgenerátorral megírt cikket közölt le a minap a The Guardian. Az eredmény megdöbbentő; ember legyen a talpán, aki megállapítja, hogy a szöveget valójában egy robot, és nem egy ember írta. A hatás kedvéért mindenkinek azt ajánljuk, hogy a cikket olvassa el eredeti, angol nyelven.
Fullaszt a maszk? Van rá megoldás!
A szakértők és az orvosok elkeserítőnek találják, hogy borzasztóan fellazult a maszk viselésének eddigi fegyelmezettsége. A renitensek azzal védekeznek, hogy fulladnak benne, izzad a bőrük, párásodik a szemüvegük, stb. Tehetünk-e valamit, hogy könnyebb legyen a helyzet?
A legcukibb, a legstílusosabb és a legsportosabb kutya-gazdi páros
Az InStyle és az Allee közös pályázatára olyan gazdik pályázhattak a kutyájukkal együtt, akik úgy érzik, valamelyik kategóriába beletartoznak. A három kategória, amelyben versenyt hírdettek, a Legcukibb, a Legstílusosabb és a Legsportosabb címek voltak. Megnéztük, nálunk kik nyerné meg a versenyt.
Új koronavírus-tünet jelent meg a gyerekeknél
A Queen's University Belfast egyetem friss tanulmányában azt írják, hogy 992 gyermeken végeztek el vizsgálatokat, az eredmény pedig azt mutatta, hogy a gyerekek 97 százaléka a hasát fájlalta.
Super Mario már 35 éves, de a kor nem fogott rajta
Harmincöt évvel azután, hogy a Nintendo Entertainment System Japánban piacra dobta az első Super Mario videó játékot, a cég – a kerek évforduló tiszteletére – rengeteg Mario játékot tervez kihozni, köztük régi klasszikusok újraszerkesztett verzióját, de teljesen friss fejlesztéseket is.
21. századi szupernagyik - nekik is van világnapjuk
Vasárnap volt a Nagyszülők világnapja, és ennek apropóján megnéztük, milyen is egy menő nagypapa vagy nagymama. Miközben minden arról szól, hogy az 50 az új 30, ezek az ’újharmincas’ nők és férfiak szépen lassan mamákká és papákká lesznek. De kicsit se hasonlítanak a mi nagyszüleinkre… Jó ez, vagy rossz? Kell-e egyáltalán minősítenünk?
Dobó Kata és Caramel felesége jótékonykodik: Karafiáth Orsi verseit olvassák fel
Júliusban indult útjára az a kezdeményezés, amely az SOS Gyermekfalvakra és az ott nevelkedő gyerekekre hívja fel a figyelmet egy online videósorozattal, melyben Karafiáth Orsolya verseit olvassák fel ismert emberek. Nemrég jelent meg Dobó Kata és Molnár-Szilágyi Szilvi videója, akik mindketten ráismertek saját kislányaikra is a nevelt gyerekek igaz történeteit feldolgozó költeményekben.
Élőláncos tiltakozás: Kelet-Európában komoly hagyományai vannak
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) autonómiájának védelmében tegnap megtartotta élőláncos demonstrációja, mint tiltakozási forma komoly hagyományokkal rendelkezik térségünkben. A kelet-európai rendszerváltások során számtalan alkalommal éltek vele, elég, ha csak a Molotov-Ribbentropp paktum aláírásának ötvenedik évfordulóján megformált, majd' 600 kilométer hosszúságú emberfolyamra gondolunk, melyben észt, lett és litván polgárok egyként vettek részt. Magyarországon pedig a bős-nagymarosi vízlépcső ellen tiltakoztak így számtalan alkalommal.
"Nem kell mindent komolyan venni!" - elment a legendás filmrendező, Jiří Menzel
Az Oscar-díjas cseh rendező azt vallotta: az élet elég gyötrelmet ad, ezért ő inkább szórakoztatni szeret. Filmjeivel, színházi rendezéseivel maximálisan meg is tette ezt.
Schell Judit egy évre Spanyolországba utazott
Schell Judit színésznő nem volt rest, és ebben a koronavírusos világban eredeti elképzelésének megfelelően repülőre ült két kisebb gyermekével, és Spanyolországba utazott, hogy ott ismét iskolapadba ülhessen.
Aggályosak az új felnőttképzési szabályok
A Nyelvtudásért Egyesület közérdekű bejelentést tesz az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához, és kezdeményezi a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál a szeptember 1-jén életbe lépett Felnőttképzési törvény (FKTV) adatvédelmi felülvizsgálatát. A törvény új előírásai a tanulók érzékeny személyes adatainak kezelésére kötelezik az erre nem felkészült oktatókat, márpedig ez súlyosan sértheti mind a tanulók, mind pedig az egyéni vállalkozó magántanárok adatvédelmi és személyiségi jogait.
Diploma fél év alatt!
Emlékeztek a Gyakornokok című filmre, amiben a két ütődött ügynök beépül a Google-be? Már akkor azt érezte az ember, hogy ez lehet a világ a legklasszabb munkahelye, de amivel most rukkoltak elő, az tényleg azzá is teszi őket.
5 horrorhelyszín, ha igazán különleges frigyre vágysz
Van, aki egy romantikus szertartásról és elegáns báltermekről álmodik, ám ez nem mindenkinek elég. Legújabb videónkban összeszedtünk öt olyan hátborzongató helyszínt, ahol a merészebb párok kimondhatják a boldogító igent.
Divattá vált a kötelező kiegészítő
Lassan kimondható, hogy megérkezett a koronavírus második hulláma, így a maszkviselés is a mindennapok részévé vált. Nemcsak mi, hanem a hírességek is egyre inkább belejönnek az arc kötelező eltakarásába.