Szépségápolás cikkek

"Minden vendégem egy kicsit családtag is lett"
Itt a tavasz, az újjászületés időszaka. Nekünk, nőknek ez sok mindent jelenthet, például a külsőnk megszépítését is. De napjainkban ez nem is annyira egyszerű. Nem kézenfekvő, hogy beugrunk a kozmetikushoz. Ami eddig mindennapos és értelemszerű volt, az most megoldandó, vagy halasztandó probléma lett. A karanténban eltöltött idő sok mindenre rávilágított, másképp gondolunk azokra is, akik a szépségiparban dolgoznak, nap mint nap tesznek azért, hogy mi csinosnak, ápoltnak és kívánatosnak érezzük magunkat.

Instant irodai szépségtippek
Ébrenlétünk nagy részét többségünk az irodában, és nem a tükör előtt tölti. Így jóval kevesebb idő jut a szépítkezésre - kivéve akkor, ha a kedvenc bőrápolási termékeink a munkahelyre is elkísérnek. A jó hír az, hogy rengeteg olyan szépségápolási trükk létezik, amely bevethető a 8-tól 4-ig úgy, hogy el sem kell hagynunk hozzá az íróasztalt. Íme, a tanácsaink!

Újra elismerték a nemek közti egyenlőségi munkát
A Bloomberg beválasztotta az AVON-t a 2020-as Gender Egyenlőségi Indexébe (GEI), ahol azon cégek kapnak helyet, amelyek élen járnak a nemek közti egyenlőség előmozdításában. A cég immár második alkalommal kapta meg a kitüntetést, ami a vállalat a nők anyagi elismerésének és tanulási lehetőségeinek fejlesztése iránti elkötelezettségét tanúsítja.

Honnan tudjam, hogy milyen vagyok?
Bőrünk megfelelő ápolásának legfontosabb alapelve, hogy tudjuk, melyik kategóriába tartozunk. Ha tisztában vagyunk a bőrtípusunkkal, akkor könnyen megtalálhatjuk a legalkalmasabb kozmetikumokat és arctisztítókat is. Most a szakember segít.

Erre aztán nem sajnálják az időt a magyar nők...
Vajon milyen sminktermék használata nélkül nem hajlandóak a legtöbben kilépni az ajtón? Hogy állnak a magyar nők a plasztikai műtétekhez? Divat-e a naturalizmus? A JOY kutatásából ezt is megtudtuk. Lássuk, mit tesznek meg a magyar nők nap, mint nap a szépségükért!

Szépségemet egy uborkáért - avagy uborkámat a szépségemért!
Egy ősi csodaszer az uborka, amely a Himalája déli lejtőiről származik. Nem csupán élelmiszerként, hanem arcpakolásnak vagy a szem alatti táskák eltüntetésére is alkalmas - rengeteg egyéb jótékony hatása mellett.

Egyszerű szépségtippek, - a téli ragyogásért
Száraz, érdes tapintású kézfej, kirepedezett, fájdalmasan feszülő, cserepes ajkak. Ismerős? A téli mínuszok és a zord időjárás megviseli bőrünket, különösen a vékony és érzékeny hámréteggel rendelkező kéz és száj bőrét. Néhány egyszerű rutint beépítve mindennapjainkba azonban megelőzhetjük a kellemetlen tünetek kialakulását.

Csak természetesen! A kevesebb néha több!
Egy kozmetikai márka megkérdezte a hazai beauty, lifestyle és vegán bloggereket, hogy milyen tanácsokat adnának a nőknek és férfiaknak , ha szépségápolásra kerül a sor. Kiderült, hogy a természetesség és a megelőzés szerintük is elsőbbséget élvez.

Kiderült, mit csinálnak a nők a zuhany alatt
A magyar nők számára a kellemes illat a legfontosabb szempont, amikor tusfürdőt vásárolnak, utána következik a termék hatékonysága, majd a hidratáló képessége. A terméket igen gyakran használják: a megkérdezett hölgyek több mint 80 százaléka zuhanyozik napi rendszerességgel különböző gélekkel – világított rá a CD kozmetikai márka és az NRC Piackutató reprezentatív felmérése

Téged is kínoz? Tudnivalók az ekcéma kezeléséről
Viszkető, vöröslő bőr és gyakran nedvedző hólyagocskák is utalnak az ekcéma jelenlétére.A jól látható tünetek mögött sokszor nehéz felfedezni a kiváltó okokat, és az ekcéma kezelése sem mindig egyszerű. Szakember ad néhány tippet otthoni teendőkre is.
6 dolog, amit te is rosszul tudtál a bőrápolásról
Arclemosó vagy szappan? Mennyire hatékonyak a ránctalanítók? Kell-e fényvédőkrém télen is? Valóban csodát tesznek a drágább krémek? A szépségápolásban számos dolgot rosszul tudunk. Most éppen hatot teszünk tisztába...
Beavató suli - gátlásos tini lányoknak
Óriási az érdeklődés arra az idén indult edukációs programra, amelynek fő témája a kamaszkorban bekövetkező változások, beleértve a nővé válást és az ebben a korban jelentkező bőrproblémákat. A 12-13 éves lányok számára kidolgozott Manna Suli tavasszal indult, két hónap alatt 120 iskoláshoz jutott el.
Natúr praktikák - a kismamák szépségéért
Lehet-e hajat festeni várandósság alatt? Milyen testápolókat használhatunk szoptatás idején? Cikkünkben utánajártunk azoknak a natúr praktikáknak, amiket érdemes megfogadni már akár a terhesség ideje alatt, de a szülést követően is.
Bőrtisztítás fájdalom nélkül? Van ilyen...
A problémás bőr kezelésében elengedhetetlen a rendszeres időközönként, szakember által végzett bőrtisztítás. A nyomkodással járó fájdalmak miatt sokan mégis inkább nem, vagy csak ritkábban végeztetik el a kezelést, esetleg otthoni ápolással igyekeznek megszabadulni a zavaró bőrhibáktól. Létezik pedig olyan fájdalomcsillapító pakolás is, amellyel az arctisztítással járó kellemetlen érzés a minimálisra csökkenthető.
A repedt sarok nemcsak csúnya, de veszélyes is!
A hátul nyitott lábbelik, a strandon elkapható gombás fertőzések, a különböző klímák mind hozzájárulnak ahhoz, hogy csúnya száraz sarkakkal, és a gombás bőrtünetekkel zárjuk a nyarat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük vagy éppen helyrehozzuk az esztétikai hibákat?
5 izgalmas szépségápolási trend
Strobing, kontúrozás, multimasking, layering, striping. Öt kifejezés, amelyet mostanában igen sűrűn hallhatunk, ha szépségápolásról van szó. Mit is jelentenek pontosan ezek az idegen nyelvű kifejezések, és mit kell tennünk, ha szeretnénk elsajátítani ezeket a technikákat? Istenes Kata, az AVON bőrápolási szakértője és Szabó Doris, az AVON sminkmestere segít nekünk most ebben.
Tavaszi praktikák
Megérkezett a tavasz, itt az ideje, hogy végre élettelivé varázsoljuk kimerült bőrünket! Az alapos tisztítás, a frissítő arcradírozás, és az üdítő hidratálás mellett a fényvédelemről se feledkezzünk meg. Dr. Kriston Renáta kozmetológus szakorvos elárulja, milyen szépségpraktikákkal járulhatunk hozzá bőrünk tavaszi újjászületéséhez.
Jó hír: egyre tudatosabban válogatnak a magyar nők
Az ár mellett a termék összetétele számít a legfontosabb szempontnak a magyar nők körében, amikor szépségápolási cikket vásárolnak, az életkorral párhuzamosan pedig erősödik a vásárlói tudatosság – derül ki a CD kozmetikai márka és az NRC piackutató által végzett reprezentatív felmérésből. A vásárlók 76 százaléka állítja, hogy el szokta olvasni az összetevők listáját a kozmetikumok csomagolásán. A hazai piacon több olyan kezdeményezést is találni a gyártók oldaláról, amelyek segítik a vásárlók pontosabb eligazodását.
Borotválkozási tippek érzékenybőrű férfiaknak
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a borotválkozás ma a legkorszerűbb eszközökkel, a reggeli rutin részeként pillanatok alatt letudható feladat. Az érzékenyebb bőrű férfiaknak azonban érdemes megfogadni a szakember tanácsait, hogy a borotválkozás szövődményeit elkerüljék.
Alma, rózsaolaj és sok víz - Malek Andi szépségtrükkjei
Malek Andrea a hétköznapokban ugyan csak ritkán használ sminket, a színdarabokhoz viszont maga készíti el különleges arcfestését. A színésznő elárulta hogyan festi meg jellegzetes „Macskás” sminkjét, valamint hogy milyen szépségrituálékat végez színpadra lépés előtt és után.
A nők szerint az arc fontosabb, mint a mell
A magyar nők arcbőrük szépségét fontosabbnak tartják, mint például a dekoltázs vagy a nyak bőrének ápolását, és közel kétharmaduk (72%) évszaktól függetlenül, rendszeresen használ bőrápoló kozmetikumokat - derül ki egy friss szépségápolási felméréséből. A kutatás arra kereste a választ, hogyan őrzik bőrük szépségét a magyar hölgyek, többek között fény derült arra is, hogy vajon a kozmetikus vagy a szépség blogok véleményére hallgatnak inkább?
Van az a láb, ami nélkül boldogabbak lennének a nők!
A magyar nők kétharmada már 30 éves kora előtt találkozik apró szarkalábakkal, de az orr és a száj környékén megjelenő mimikai ráncok is sokaknak problémát jelentenek - derült ki egy friss szépségápolási felméréséből.
Így tüntesd el nyárra a narancsbőrt
Vajon miért olyan iszonyúan nehéz megszabadulni a narancsbőrtől, és hogyan csökkenthetjük végre otthon is hatékonyan ezeket az utálatos gödröcskéket? A választ a filléres csodaszereken és masszírozókon túl kell keresni…
4 szuper tavaszi szépségrutin a gyönyörű bőrért
Számos praktikája van annak, hogyan élénkítsük fel a bőrünket tavasszal, akár otthon, akár a kozmetikusnál. Napi vagy heti rutinná is válhatnak, amit érdemes gyakorolni. A leghasznosabbakat gyűjtöttük össze!
Szépülünk! Testradírt és pakolást készítettünk a csokinyulakból!
Kleopátra tejben fürdött, te próbáld ki csokiban! A csokis szépségkezeléseket általában magas árakon lehet igénybe venni, de elvégezhetjük ezt otthon is, kényelmesen, házi készítményekkel. Csak a húsvéti csokinyulakat kell beáldoznunk érte!
Valentin-napra intimgyantát, nőnapra műszempillát csináltatunk
Az intim gyantázás még a férfiak körében is sláger Valentin-nap környékén: meglepő módon négy érdeklődőből egy férfi. Nőnap alkalmával gondtalan kikapcsolódást és wellness szolgáltatásokat, illetve gyerekmegőrzést keresünk leginkább.
8 tipp a tavaszi újjászületéshez
Ugye, Te is sóvárogva vágyakoztál már az első tavaszi napsugarakra? Érzed, hogy itt az ideje valami újnak, valami másnak? Íme, 8 tipp, hogy garantáltan jól érezd magad a bőrödben, és végképp leszámolj a téli szürkeséggel!
Szépülj olívával, ahogy a sztárok!
Tudtad, hogy az olíva nem csak ételként szolgálhatja az egészséges életet? Ez a kis bogyó már az ókorban is csodafegyver volt a szépségápolásban, és napjaink gyönyörú sztárjai is nagyra becsülik képességeit.
8 tipp, hogy az új évben tökéletes legyen a megjelenésed!
Új év, új élet- Te is megfogadtad, hogy…? Ha igen, íme 8 tipp Jenőfi Rékától, a Beauty Lab Szépség és Egészség szalon tulajdonosától, amellyel garantáltan valóra válthatod a fogadalmaidat és tökéletes lesz a megjelenésed egész évben.
Praktikák téli bőrápoláshoz
Még ha nem is ez minden idők leghidegebb tele, azért az időjárás állíthatja komoly kihívások elé a bőrödet. Mutatjuk, hogyan védheted meg a zord időben és melyek a téli hidratálás leghatékonyabb természetes eszközei.
5+1 tipp, hogy a pasid bőre egészségesebb legyen
A férfiak arcbőre éppoly érzékeny, mint a nőké – mégis sokkal kevesebb szó esik róla. A mindennapok kihívásai, az évszakok viszontagságai mellett még a napi borotválkozás miatt is különösen fontos számukra a rendszeres gondoskodás. Íme, 5+1 egyszerű, ám annál hatékonyabb tipp Torhosi Tünde mesterkozmetikustól, aki megosztja velünk: mit tehetünk azért, hogy pasink bőre bársonyosan puha és egészségtől ragyogó legyen.
Alufóliával kreppelte a haját tiniként a fiatal sztár
Hogyan készíthetünk magunknak az aktuális trendeknek megfelelő frizurát vagy sminket néhány perc alatt? Hogyan lehetünk még stílusosabbak? Mit tegyünk, ha sportolni szeretnénk, de nem tudjuk, hogyan kezdjünk neki? Iszak Eszti egy tévéműsorban hétről hétre látványos videókon keresztül ad tanácsokat mindenkinek, a csinos műsorvezető tippjeit és kreatív megoldásait követve rengeteg újdonsággal ismerkedhetünk meg.
Tedd hűtőbe a pulcsidat! Megmondjuk, miért!
Nyugodtan elárulhatod, hogy a te hűtőszekrényedben sem csak fincsi sajtok, zöldségek meg felvágottak sorakoznak, hanem itt-ott felbukkan egy-két szemceruza, körömlakk meg egyéb is. Akár pulcsi vagy cipő. Csak nem te is egyike vagy annak a 22 millió európai nőnek, aki szépségápolási cikkeket tart a hűtőszekrényben?
4 ok, ami gyorsítja a ráncosodást! Tehetsz ellene!
A ráncosodás, amely miatt annyira aggódunk, már harmincon túl elkezdődik, látványos fokozódására pedig ötven felett kerül sor. A folyamatot számos tényező gyorsíthatja, amely ellen mi magunk is sokat tehetünk.
Szállj szembe a bőröregedés tüneteivel! Hogyan? Vannak tippjeink!
Ha egyszer az utálatos „öregedéslavina’’ elindul, akkor a legtöbben bizony szeretnénk kétségbeesetten megállítani. A mai szépségorientált világban ugyanis csak kevesen vannak, akiket nem foglalkoztat, hogy megjelentek a ráncok.
Ezt ne kend magadra, ha gyermeket vársz!
Várandósok számára kifejezetten kerülendők a szőrtelenítő krémek és a hajfestékek, mivel mind a kettő allergiát okozó szer. A terhesség tulajdonképpen immunhiányos állapot, amikor a szervezet csökkent ellenálló képességgel rendelkezik annak érdekében, hogy képes legyen kihordani a testidegen magzatot. Ezek a szerek így könnyebben okozhatnak allergiát a bőrbe szívódásuk után. De van még más is, amit jobb kerülni.
Heted 7 ország szépségtippjei, hogy még gyönyörűbb legyél!
Minden nemzetnek megvannak a maga szokásai, akkor is, ha éppen a szépségápolásról van szó. Ha nem is az örök fiatalság receptjét kínáljuk, de néhány hatékony tippet összegyűjtöttünk a világ hét tájáról, hogy te is friss és üde legyél. Érdemes kipróbálni, a jutalmad biztosan nem marad el!
Oxigén nélkül a bőrünk sem marad szép
A bőr idővel nemcsak azért ráncosodik és veszti el ragyogását, mert csökken kollagén- és elasztintermelő képessége, hanem azért is, mert 20 éves korunk után gyengül az oxigénellátottsága.
Így lesz szép a szemed! Van-e megoldás táskás, karikás szemre?
A szemünk tényleg tükrözi érzelmeinket, ezért is szeretné mindenki a legtöbbet kihozni a pillantásából. De miért lesz a szem táskás, karikás? Mit kell tudni ezekről, meg a sötét foltokról, és mit tehetünk ellenük?
Dobd be magad! 10+2 szuper tipp a feszes mellekért!
A legtöbb férfinak a jól ápolt, feszes melleken, a szép dekoltázson akad meg a szeme. A csábító látványért bizony sokat kell tenni, a kor előrehaladtával pedig egyre többet! Összegyűjtöttük a leghatékonyabb ötleteket, magad is meg fogsz lepődni, mennyire egyszerűek!
Tanuljunk szépséget a növényektől!
Vannak növények, amelyek képesek ellenállni a sugárzó napnak, mások jól bírják a hideg időt is, vagy éppen képesek megújítani saját sejtjeiket. Miért is ne tanulnánk tőlük szépségünk érdekében?
Minden negyedik nő megadja magát az öregedésnek
Hogyan viszonyulunk az öregedéshez? Mi zavar minket benne leginkább, mikor kezdünk foglalkozni vele, hogyan próbáljuk meg késleltetni? Egyáltalán, szerintünk mikortól számít öregnek valaki? Egy friss, döntően nők körében végzett felmérés ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat.
Milyen ápolást igényel a zsíros bőr?
Sokan felnőttként is küzdenek az inkább kamaszkorban jellemző, a faggyúmirigyek fokozott működése miatt csillogó, olajos hatású bőr okozta kellemetlen tünetekkel. Ennek ellenére mégis kevesen kérnek szakértő segítséget, pedig az otthoni kezelés gyakran csak tovább ront a problémás bőr állapotán.
12 tipp pattanások ellen!
Mielőtt bárki bagatellizálná a pattanásosság jelentőségét, érdemes figyelmet fordítani azokra a tanulmányokra, amelyek szerint a gyakori és zavaró pattanások akár a depresszió kialakulásához is hozzájárulhatnak. Ez teljesen érthető is, különösen, ha a szépséghibák éppen az arcot érintik. A pattanások, aknék rengeteg fiatal, sőt felnőtt önértékelését ássák alá.
5 bőrfiatalító tipp
A bőrt nemcsak kívülről, de belülről is lehet és kell is táplálni, sőt, a már kialakult ráncok ellen is hatékonyan lehet harcolni. Egy biztos: a dohányzás nem tesz jót a bőrnek. Öregít.
Edd szépre magad!
Nem csak krémekkel tehetsz a bőröd szépségéért! A külső ápolás mellett a megfelelő étrend látványosan javíthatja a bőr állapotát, ha tudjuk, hogy mit érdemes fogyasztani.
Narancsbőr ellen öltözz aranyba!
Arannyal átszőtt nanotechnológiás legginget dobot piacra egy brit cég, amely forradalmasíthatja a narancsbőr elleni küzdelmet. A brazilok farmerrel harcolnak a cellulitisz ellen, de beszálltak az üzletbe a világmárkák is.
Így lesz kipihent a külsőd!
A kevés alvás, az éjszakára le nem mosott smink vagy a túl sok alkohol is okozhatja, hogy másnap reggel karikás, puffadt szemek néznek vissza a tükörből.