Életforma.hu


Szemfényvesztés nélkül: Magyarországon is egyedülálló szűrés

Szemfényvesztés nélkül: Magyarországon is egyedülálló szűrés 

Egy nemzetközi felmérés adatai szerint mindössze az érintettek 40 százaléka veszi komolyan a szemészeti szűrés fontosságát. Pedig a megkérdezettek közül kétszer ennyien nyilatkoztak úgy, hogy még a szívbetegségnél és a korai halálnál is jobban tartanak a megvakulástól. Létezik azonban egy vizsgálat, az ún. AMD szűrés, mely során a genetikai hátteret ellenőrzik, így mérve fel a makuladegeneráció - az egyik legfenyegetőbb időskori szembetegség - rizikóját.
Mennyire vagy stresszes? A stressz-szint mérhető!

Mennyire vagy stresszes? A stressz-szint mérhető! 

A munkahelyi és magánéleti stressz jelenti az egyik legnagyobb egészségügyi és biztonsági kihívást a civilizált országokban, így Magyarországon is. A stressz, illetve az azzal való megküzdés képessége azonban szűrhető és a kimutatott veszélyeztetettség ellen célzott lépéseket lehet tenni - mondja dr. Keresztényi Zoltán, az Oxygen Medical humánkineziológusa.  
A cukorbetegség gyakori következménye a vesebetegség!

A cukorbetegség gyakori következménye a vesebetegség! 

Az emberi szervezet jobban működik, mint a legprecízebb szakemberek által összeállított gépezet, viszont ha meghibásodik benne valami, az hatással van a többi szervre is. Ilyen ok-okozati kapcsolat van a cukorbetegség és a vesebetegség között is: a cukorbetegség egyik legalattomosabb szövődménye a vesebetegség, ami sokáig észrevehetetlen és csak akkor produkál tüneteket, amikor már nagy a baj. 
Szívünk Napja-szűrésekkel, Republic zenekarral

Szívünk Napja-szűrésekkel, Republic zenekarral 

Ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadással, szórakoztató programokkal várja az érdeklődőket szeptember 25-én vasárnap a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány a Városligetben, Budapesten. A Szívünk Napja nevű rendezvényen a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságára, valamint a megelőzés fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. A rendezvényt a Republic zenekar koncertje zárja. 
Az anyajegyed is lebarnult?- Ideje van az anyajegyszűrésnek!

Az anyajegyed is lebarnult?- Ideje van az anyajegyszűrésnek! 

Mivel a bőr pigmentált részei még akkor is változhatnak a fény hatására, ha egész nyáron napvédő krémet használtunk, az őszi hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket. A gyanús jelekről, az eltávolítás lehetőségeiről dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász- kozmetológusa beszélt.  
A fogorvosomtól tudtam meg, hogy cukorbeteg vagyok! Miből?

A fogorvosomtól tudtam meg, hogy cukorbeteg vagyok! Miből? 

A rendszeres fogászati szűrések nem csak a sajgó vagy szúvas fogak felismerését és kezelését teszik lehetővé, de a legújabb kutatások szerint akár a cukorbetegség gyanújára is felhívhatják a figyelmet. Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa a figyelemfelkeltő jelekről beszélt.  
Érdemes-e minden próbálkozás előtt megismételni a szűrést?

Érdemes-e minden próbálkozás előtt megismételni a szűrést? 

Az ESHRE, vagyis az Európia Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság évente több tudományos konferenciával is várja a meddőség területén dolgozó szakembereket. A Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szakemberei is részt vettek a Stockholmban tartott konferencián. Segítségükkel megtudhatjuk, hogy miként küszöbölhetik ki a meddőségi klinikák a Hepatitis vírus terjedését azon meddő páciensek körében, akik az ivarsejt donációt veszik igénybe.
Mától Urológiai Hét szűrésekkel -50 éven felüliek figyelem!

Mától Urológiai Hét szűrésekkel -50 éven felüliek figyelem! 

„A prosztata-tudatosság" napja eredetileg az USA-ból indult el, majd később ezt az Európai Urológus Társaság is átvette. Az évek során nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon komoly igény van arra, hogy a betegek saját testük állapotáról, annak jelzéseiről, és egyáltalán a betegségekről tájékozottak legyenek. A „Prosztata Nap"-ból így lett először „Prosztata Hét", majd „Urológiai Hét". A fejlettebb egészségügyű országokban ez a tájékozottság is hozzájárul ahhoz, hogy az átlagos életkor hosszabb, és az emberek életminősége jobb. Magyarországon is megvalósítottuk, hogy évente erre a hétre koncentrálva tájékoztatjuk a lakosságot az urológiai betegségekről.  
A munkahelyeken szervezett szűrésekről

A munkahelyeken szervezett szűrésekről 

Egy munkahelyi egészségfejlesztési terv célja, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb emberek dolgozzanak egy empatikus légkörű, korszerű munkahelyen. A megfelelő fizikális állapot, mentális és lelki kiegyensúlyozottság eredményeként már rövidtávon elkerülhető a tartós stressz, így csökkenhet a pszichoszomatikus megbetegedések száma. A lehetséges lépésekről dr. Sztancsik Ilona, az Oxygen Medical foglalkozás-egészségügyi szakorvosa beszélt. 
Férfias vizsgálat az igazi férfiaknak

Férfias vizsgálat az igazi férfiaknak 

Hazánkban évente 1500-an halnak meg prosztatarákban, pedig az időben felismert betegség jól gyógyítható. Érdemes tehát minden 50 év feletti férfinak felkeresnie az urológust, hiszen a prosztata betegségek csak így előzhetőek meg. 

Számos lehetőség áll a szülők rendelkezésére... 

Hazánkban a kismamáknak rengeteg lehetőségük van gyermekük esetleges betegségeinek kiszűrésére, megelőzésére. Sokszor a probléma könnyen kezelhető, különösen ha időben észleljük és azzal helyesen szakemberhez fordulunk. Tájékozódjunk az elérhető szűrésekről védőnőnknél, gyermekorvosunknál és nőgyógyászunknál is!

Öreg ember, nem vénember-megmondják az ereink 

Valós korunkat megmondják az ereink. A valós és az artériás életkor között jelentős korkülönbség lehet, megbecsülésével idejében megelőzhetőek a végzetes megbetegedések.

Doktor Natúr Sziget (ingyenes) Egészségnap 

2011. június 26-án vasárnap 09:30-17:00-ig a Budafoki Klauzál Ház ad helyszínt az országos, ingyenes Doktor Natúr Sziget egészségnap-sorozat első rendezvényének.

Veseelégtelenség a hasmenés járvány súlyos következménye 

A veseelégtelenségről egyre többet hallani a németországi hasmenés járvány kapcsán, azonban keveset tudunk és beszélünk arról, hogy ez a kór nemcsak fertőzés következménye lehet, hanem pl. egészségtelen életmód vagy éppen a gyakran feleslegesen beszedett sok gyógyszer hatásaként is megjelenhet. Azok közé az ún. néma betegségek közé tartozik, amelyek tünetmentesek, aztán egyik pillanatról a másikra az életminőség nagyfokú romlását eredményezik. 

Mit tanulunk a kórház sorozatokból? 

Vészhelyzet, Grace Klinika, Dr. House - bizonyára mindenkinek van olyan ismerőse, aki bizonyos estékre, a kedvenc kórház sorozata időpontjára nem tervez programot, vagy éppen rögzíti azt, nehogy lemaradjon akár egyetlen epizódról is. De nem újkeletű a dolog, hiszen a még a negyvenes korosztály is jól emlékszik a Kórház a város szélén csehszlovák filmsorozatra vagy éppen dr. Brinkmannra a Feketeerdő Klinikáról.  

Hepatitisz C szűrés az Egészségligetben 

Akár a százezret is elérheti azoknak a száma hazánkban, akik - anélkül, hogy ezt akár csak sejtenék - magukban hordozzák az egyik létfontosságú szervünket, a májat megtámadó és pusztító hepatitisz C vírust. A krónikus gyulladás, amit fő méregtelenítő szervünkben okoz, hosszú-hosszú időn, akár évtizedeken keresztül semmiféle kellemetlen vagy fájdalmas tünettel nem jár, pedig közben az esetek nagyobb részében a HCV - akár a moly a ruhát - fokozatosan "szétrágja" a májat, elpusztítja annak élő sejtjeit. 

Programajánló a hétvégére 

Figyelj a vesédre! - hirdeti a hétvégén a Vesesziget a Városligetben. Az Egészségligethez kapcsolódó rendezvényen a vesebetegség megelőzésére és korai felismerésének fontosságára hívják fel a figyelmet június 4-5-én. 

Kedden Hipertónia Világnap-ingyenes szűrésekkel 

2005 óta minden év május 17-e a magasvérnyomás-betegség elleni küzdelem világnapja. A Világnap központi eseményeként a Magyar Hypertonia Társaság közreműködésével ingyenes szűrővizsgálatokra kerül sor május 17-én, 10 órától a Duna Plaza előtti szűrőkamionban, ahol az egészségtudatosság, az öngondoskodás, az otthoni vérnyomásmérés kerül a középpontba.

Ingyenes szűrővizsgálatok egy helyen, családi programokkal 

A két éve zajló nagysikerű programsorozat folytatásaként a Richter Gedeon idén is útjának indítja jótékonysági akcióval összekötött országos szűrőprogramját. A hazai gyógyszercég egészségnevelő kezdeményezése 2009 óta arra bíztatja az embereket, hogy minél többen tegyenek egy-egy lépést saját egészségük megőrzése, fenntartása érdekében. Idén tavasszal Kalocsa és Székesfehérvár után Budapest is otthont ad majd a rendezvénysorozatnak. A szórakoztató családi programok mellett a látogatók idén még több ingyenes szűrővizsgálaton, tanácsadáson vehetnek részt. 

Szexuális és mentálhigiénés roadshow-ingyenes szűrésekkel 

Az A-HA!, Magyarország legnagyobb szabású országos szexuális és mentálhigiénés felvilágosító programja többek között annak köszönheti sikerét, hogy mindig új utakat keres a fiatalok figyelmének megragadására. 

Szombaton két helyszínen is lesz fogászati szűrés 

Két helyszínen rendezik meg a PreFog - Prevenciós Fogászati Szűrőprogram március 26-i, szombati szűrőnapját. Míg a XII. kerületi rendelőben a látogatók átfogó fogászati vizsgálaton vehetnek részt, ahol röntgenfelvétel készítésére is lehetőség van, addig a Millenárisra érkezők korszerű prevenciós tanácsokat kaphatnak a program szakértőitől egy gyermekeknek szóló rendezvény keretein belül. Mindkét helyszínen lehetőség lesz regisztrálni az amalgám tömések cseréjét illetően.

Óvd a veséd, ezzel véded a szíved! 

A vesebetegség és a szív-érrendszeri betegségek összefüggéseire hívják fel világszerte a figyelmet március 10-én, a Vese Világnapján. A napjainkban népbetegségnek számító szív-érrendszeri betegségek nemcsak segítik a vesebetegség kialakulását, hanem egyben jelentősen rontják a vesebetegek túlélési esélyeit, pedig ma már a vesebetegség akár egy egyszerű vizeletvizsgálattal is kiszűrhető, korai fázisban jól kezelhető. Ellenkező esetben viszont akár egy életen át tartó dialíziskezelést is eredményezhet. 

Ilyen tüneteknél is azonnal orvoshoz kell menni! 

Vannak olyan jelek, amikkel mindenki azonnal orvoshoz fordul, ezeket jól ismerjük már - mellkasi fájdalom, vérzés, stb. Akadnak azonban nem ennyire egyértelmű tünetek, amikről azonban szintén érdemes tudnunk.

Menj szűrésre, mert a TBC most is fertőz! 

Az egyik legveszélyesebb ebben a betegségben, hogy nagyon könnyen el lehet kapni. A tbc fertőzéssel terjed. A tbc-s beteg köhögésekor a nyálcseppekkel együtt tuberkulózisbaktériumok kerülnek a levegőbe. A körülöttük élő emberek belélegzik ezeket a baktériumokat, amelyek megtelepednek a tüdejükben, és elszaporodva betegséget okozhatnak.

Holnap ingyenes fogászati szűrőnap! 

A PreFog program szervezői második alkalommal rendezik meg az ingyenes fogászati szűrőnapot. A nagyszabású eseményen szeretnék a felnőttek figyelmét felhívni a rendszeres fogmosás és a fogászati szűrővizsgálatok fontosságára, illetve feltett céljuk a gyermekekkel megszerettetni a fogászati szűrést és eloszlatni a bennük levő félelmet a fogorvosok iránt. Szűrőnap különlegessége, hogy az egész család nyugodtan részt vehet rajta, ugyanis a felnőttek vizsgálata alatt a gyermekeket különböző színes programokkal szórakoztatják.

Előzd meg a vastagbélrákot! 

Már évek óta jelennek meg tudományos közlemények, melyek bizonyítják, hogy a rendszeres mozgás komoly megelőző hatással bír a vastagbélrák vonatkozásában. Most egy összegzés is született a témában, amelynek eredményeiről beszél dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője.  

A korral együtt nő az esélyünk a zöldhályog okozta vakságra 

A zöldhályog vagy glaukóma a második helyen áll a világon a vakságot okozó betegségek közt. Hazánkban a lakosság 1-2 százalékát érinti a betegség, de a kor előrehaladtával nő az esély a megjelenésére. A látás megmenthető, ha időben felismerjük, kezeljük. Ezért szükséges rendszeresen részt venni szemészeti szűrővizsgálaton- hívta fel a figyelmet dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész főorvosa.  

Díjmentesen szabadulhatnak meg amalgán töméseiktől 

A szombaton megrendezett PreFog - Prevenciós Fogászati Szűrőprogram első napján a gyermeknapok világát idéző életkép fogadta a vizsgálatra érkező családokat. A nem mindennapi szűrés nem kizárólag a gyermekeknek kedvezett, hiszen minden amalgám töméssel rendelkező résztvevőnek ingyen kicserélik töméseit.

Ingyenes fogászati szűrés gyermekeknek és felnőtteknek! 

Az egyik leggyakoribb újévi fogadalmak közé tartozik az egészséges életmód, amelynek elengedhetetlen alapfeltétele egy fogászati kontrollvizsgálat, illetve a rossz fogak rendbehozatala. Ebben lehet segítségünkre a Danubius Dental fogászati klinika, amely kisbusszal szállítja a budapesti lakosokat a vizsgálat helyszínére, ahol fogkefét, fogkrémet és prevenciós tanácsokat is kapnak az egészséges életmód pártolói.A kezdeményezés kiterjed a vidéki nagyvárosokra is. A vidéki helyszínekre szűrőbusszal látogat majd el a klinika prevenciós csapata.

A prosztatarákos férfiakra a vastagbélrák is leselkedik 

Amerikai kutatók szerint a prosztatarákban szenvedő férfiak esetében magasabb a vastagbélrák kialakulásának kockázata, mint a prosztatarákban nem szenvedő férfiakban. 

2011-ben új Neuropathia Centrumok nyílnak 

A Wörwag Pharma támogatásával 2011-ben két új neuropathia centrum nyílik, Győrben a Petz Aladár Megyei Kórházban, mint Észak-Nyugat-magyarországi Neuropathia Centrum, valamint Szegeden a Szegedi Tudományegyetem I. Belklinikáján, mint Dél-magyarországi Neuropathia Centrum. 

Lilu okosabb és szebb is lett! 

Bátor tettre szánta el magát Lilu. A népszerű műsorvezető nemrégiben úgy döntött, hogy a ValóVilág előtt felkeres egy plasztikai sebészetet, hogy levetesse arcáról anyajegyét, amely gyermeke születése óta rengeteg gondot okozott neki, ugyanis a kis Dávid Ruben állandóan belekapott. 

A betegek negyede túl későn kerül orvoshoz 

Százból huszonöt tüdőrákos beteg életét meg lehetne menteni, ha időben felismernék náluk a betegséget - hangzott el a Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának közös, „Célkeresztben a tüdőrák - együtt a gyógyulásért" című rendezvényén pénteken, Budapesten. Hazánkban a daganatos megbetegedések között a tüdőrák a vezető halálok. A szakemberek szerint a betegek negyede túl későn kerül orvoshoz. A tüdőrák világszerte Magyarországon szedi a legtöbb áldozatát, évente körülbelül 8 ezren halnak meg ebben a betegségben. A betegség kialakulásában 80-90 százalékban a dohányzásnak oki szerepe van, az orvosok azt mondják: a káros szenvedély visszaszorításával és a korszerű, célzott kezelések alkalmazásával csökkenthető a halálozás mértéke. 

Ez is pénzkérdés?-avagy miért nem megyünk el rákszűrésre 

Magyarországon évente több mint 30 ezer ember hal meg rákban, pedig a daganat korai felismerésével ez a szám kisebb lenne Az ABO Institute felmérése is azt igazolja, hogy Magyarországon alacsony a részvétel a rákszűrési vizsgálatokon. 

Hogyan élhetünk tovább 5 évvel? 

Hazánkban a várható életkor 10 évvel marad el a nyugati átlagtól. A WHO legfrissebb felmérése szerint Magyarország Európa egyik legegészségtelenebb országa. Sokkoló kijelentések, amelyek ellen minél előbb tennünk kell. Ezzel a céllal született meg az Élj Tovább 5 Évvel! program, egy olyan társadalmi szerepvállalás, mely a megelőzésre szeretné irányítani a figyelmet. A megoldásokról dr. Babai László, a program ötletgazdája beszélt. 

Van Önnek új anyajegye, megváltozott a régi? Ingyenes szűrés 

Magyarországon évente 15000 bőrdaganat fordul elő, ebből 2000 a pigmentsejtből kiinduló malignus melanoma. A melanoma jelentőségét a növekvő előfordulás, a korai áttétképződés és a magas halálozás adja.

Az inkontinencia igazi okai 

Bár a stressz inkontinencia kifejezésből sokan arra következtetnek, hogy a vizelettartási problémák ezen típusa az idegeskedés, a stressz miatt alakul ki, a lelki okokhoz azonban nincs semmi köze. A stressz inkontinencia elnevezés arra utal, hogy a kismedencei szervek stressznek, azaz nyomásnak vannak kitéve.

Éves egészségszervíz ultrahanggal 

Nem csak akkor érdemes orvoshoz fordulni, ha baj van. Az éves szakorvosi ellenőrzéseknek éppen az a céljuk, hogy akár már tünetmentesség esetén is felfedezzék az esetleges rendellenes folyamatokat, vagy megnyugtassanak: valóban minden rendben van velünk.

Az egészség anyagilag is megéri 

Egy munkahelyi egészségfejlesztési terv célja, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb emberek dolgozzanak egy empatikus légkörű, korszerű munkahelyen. A megfelelő fizikális állapot, mentális és lelki kiegyensúlyozottság eredményeként már rövidtávon elkerülhető a tartós stressz, így csökkenhet a pszichoszomatikus megbetegedések száma. A lehetséges lépésekről dr. Budavölgyi Attila, az Oxygen Medical foglalkozás-egészségügyi szakorvosa beszélt. 

Élet vagy halál? Mindössze 5 percen múlik... 

Mikor volt utoljára bármilyen szűrővizsgálaton? Tüdőszűrésen, rákszűrésen, bőrgyógyászati vizsgálaton? Ugye régen? Azt se tudja, igazából milyeneken is kellene részt venni?

Három nagyvárosban ingyenes szűrések! 

Kaposvár, Debrecen, Nyíregyháza és Szombathely után szeptemberben újabb három nagyvárosba látogat el a Richter Egészségváros Program, ahol számos ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatot vehetnek igénybe a látogatók, részvételükkel növelve a helyi egészségügyi intézménynek szánt adományt.

Jövő héttől indul a prosztatarák-szűrés 

„A prosztatarák-szűrés 20 %-kal csökkenti a halálesetek számát" - állapítja meg a világ legnagyobb prosztatatrák-szűréssel foglalkozó tanulmánya (ERSPC), amely első alkalommal szolgál meggyőző, független szakértők által hitelesített bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy a szűrés igen sok férfit menthet meg a nyugati világ második leggyakrabban mortalitást okozó betegségének legsúlyosabb következményétől.

Ez a szűrés 20 %-kal csökkenti a prosztataráki halálokat 

A PSA szűrés 20 %-kal csökkenti a halálesetek számát, állítja a világ legnagyobb prosztatarákról szóló tanulmánya.Stockholm, Svédország (2009. március 18.)