ÉLET-MÓD
Már nem kell sokáig várni és kiderül, hogy kik lesznek az Exatlon Hungary All Star évadának győztesei
Hamarosan lezárul az Exatlan Hungary All Star idei évada. Itt a döntő napjának pontos ideje. Te kinek szurkolsz?
Egy furgon segítségével mentették meg Ukrajna háborús övezetéből a barnamedvét
Veszélyes művelet volt, és nem a medve miatt, hanem a folyamatosan bombázások és a megszálló orosz csapatok miatt.
Ismerd meg Nagy-Britannia első hivatásos boszorkányát
Cassandra Latham Jones Nagy-Britannia első hivatalos boszorkánya.
Így éli meg a nagymama szerepet Hadas Kriszta
A televíziós személyiség kifejezetten élvezi, hogy öt hónappal ezelőtt új korszak köszöntött be az életébe. Hálás számára a nagymama szerep, minden percet élvez, amit az unokájával tölthet.
Gondoltad volna? Magyarországon 30-40 ezer rollert használhatnak közlekedési eszközként
A Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek számításai szerint 30-40 ezer rollert használhatnak jelenleg közlekedési eszközként Magyarországon
Kamaszokat és családjukat segítő képregény jelent meg a gyermekpszichiátria támogatásával
Az esernyőcsapat kalandjai című hiánypótló képregény most megjelent folytatásában a diszlexiás, az ADHD-s és az autista főhősök immár nem a kisgyermekek között, hanem a középiskolában néznek szembe osztálytársaikkal és saját démonjaikkal. Az esernyőcsapat 2. a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház szakmai támogatásával jelent meg azzal a nem titkolt szándékkal, hogy elősegítse az elfogadást az érintettek és környezetük körében.
Mit látsz a képen? Ez az optikai csalódás tartja lázban az internet népét
Az interneten vírusként terjedő optikai csalódást mindenki másnak látja. Kommentálj, hogy te mit látsz a képen!
Pindroch Csaba képtelen emberi időben álomra hajtani a fejét
A színész hajnali három előtt nem tud nyugovóra térni. Sajátos alvási ideje egy fiatalkori éjszakai munka és egy betörési kísérlet rajtaütése miatt alakulhatott ki.
5 hely, amelyet érdemes meglátogatni, mielőtt végleg eltűnik
Sajnos azt hisszük, hogy a Földünk még sokáig ilyen állapotban marad, de sajnos a csodás természeti kincseink folyamatosan pusztulnak. A klímaváltozás, a környezetszennyezés sajnos sok kárt tesz az élővilágunkban. Íme egy lista arról, hogy melyik helyeket érdemes felkeresni belátható időn belül, mert félő, hogy eltűnnek a Földön.
Kínában újabb városokat zárnak le a járványhelyzet miatt
Kínában újabb városokat zárnak le a koronavírus-járvány legújabb hullámának megfékezése érdekében, emberek millióinak mozgását korlátozva.
A legjobb tavaszi szabadtéri program ötletek
Tavasszal már mindannyian alig várjuk, hogy kimenjünk a természetbe. Rengeteg programlehetőség vár, és mivel egyre népszerűbbek - talán a sok monitor előtt töltött idő ellensúlyozásaként - a kültéri időtöltések, biztos találunk társaságot is.
Lássuk, mire érdemes már tavasszal gondolni, ha kikapcsolódnánk a szabadban!
A kalóriák számolgatása totális időpocsékolás
A sóvárgás, az éhség szabályozása és az, hogy a szervezet hogyan bontja le az ételt energianyerés céljából, mind nagyobb szerepet játszik a fogyásban, mint a tápértékcímkéken feltüntetett kalóriák száma.
Ezt gondolja a szépészeti beavatkozásokról Balázs Klári
Balázs Klári úgy látja, sok fiatal átesett a ló túloldalára és már huszonévesen a plasztikai beavatkozások felé fordul. Szerinte ennek a trendnek köszönhető, hogy sok fiatal hölgy teljesen egyforma megjelenésűnek látszik első ránézésre.
Hegápolás: így ápold megfelelően és szakszerűen otthon a hegeket
Balesetek, vagy sérülések mindenkivel előfordulnak. Ha már megtörtént a baj, akkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy legalább a helyét megpróbáljuk eltüntetni. Ha megfelelően ápoljuk a hegeinket, akkor ez valóra is válhat.
5 dolog, amit nem tudtál a születésnapját ünnepelő Bruce Willis-ről
Isten éltesse a Die Hard filmek sztárját, aki szívesen forgat akciófilmeket, de nem csak erről ismert.
Nulla esélyük volt a túlélésre a koraszülött ikreknek, nemrég hazamehettek a kórházból
A 22. héten látták meg a napvilágot, és szinte semmi esélyük sem volt a túlélésre. Harley és Harry viszont bebizonyították, hogy nekik igenis élniük kell.
Súlyos baleset miatt került közelebb édesapjához Éliás Gyula
Az énekes édesapjának mindkét lába megsérült egy balesetben, így fia és akkori felesége ápolták az egykori sztár DJ-t. Éliás Gyula úgy érzi, szinte csak ekkor ismerte meg igazán az édesapját.
Tavaszi megújulás füstöléssel
Elkezdődött a tavaszi megújulás időszaka, mikor a természet új életre kel, kiemelten szól az embereknél is az újrakezdésről. Ám nemcsak testünknek, lelkünknek és szellemünknek van szüksége a tisztulásra és az elengedésre, hanem a bennünket körülvevő kisebb-nagyobb térnek is, legyen az lakás, iroda vagy kert.
Vigyázz a sünökre a tavaszi kerti munkák idején
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a tavaszi kertrendezés idején a lombhalmok alatt megbúvó sünök védelmére hívja fel a lakosság és az önkormányzatok figyelmét.
Nem hat a háború az albérletárakra
Az orosz-ukrán háború február végi kitörését követően sokan próbálnak meg Magyarországon lakhatást találni a nehéz helyzetbe került emberek közül, de a bérletidíj-növekedése is jellemző volt februárban.
Ezek a csillagjegyek kezelik a legrosszabbul a vitás helyzeteket
Minden ember más és más ha vitás helyzetre kerül a sor. Nos, ezek a csillagjegyek nem tudnak uralkodni a heves érzelmeiken, és a legtöbbször hangosan vitázni kezdenek a másik féllel. Vajon te is azok közé tartozol, akik könnyen kiborulnak és mindenen felhúzzák magukat? A következő felsorolásból kiderül, hogy melyek a legházsártosabb csillagjegyek.
Tovább folytatódhat idén a belföldi egészségturizmus élénkülése
A korlátozások eltörlése új lendületet adhat a belföldi egészségturizmusnak 2022-ben, miközben várhatóan a népszerű szolgáltatások mellett újakkal egészülhet ki a kínálati paletta. Fontosabb lesz a megelőzés, az állapotfelmérés, valamint az orvosi konzultációval egybekötött wellness- és gyógykezelések, és jobban fókuszba kerül az önfeledt kikapcsolódás és a kényeztetés. Új kínálati elemként pedig a poszt-Covid tünetek enyhítésére összeállított rehabilitációs programok is bekerülhetnek a szolgáltatások körébe – derül ki a hévízi NaturMed Hotel Carbona elemzéséből.
Tóth Gabi nemzeti ruhában énekli a Gábor Áron rézágyúja című dalt
Új nemzeti dalt dolgozott fel az énekesnő.
Időjárás: végre megmutatja magát a tavasz
Enyhül a hideg ezen a héten.
Ez hihetetlen: egy év alatt két kisbabának is életet adott ez az anyuka
Két babát is szült az az anyuka egy év alatt. Mindez hogyan lehetségese? Eláruljuk!
Jön az igazi végjáték! Dupla kieséssel folytatódik az Exatlon Hungary All Star
Te nézed az adást? Kinek szurkolsz?
A belföldi pihenés menő lett
A legnagyobb hatást a koronavírusjárvány indította el a turizmusban.
Cuki képekkel tiltakozik egy fotós az ukrán-orosz háború ellen
A fotós a béke üzenetét szeretné terjeszteni a mókusos képekkel.
Miért tesz jót az egészségednek az elektromos bicikli?
íme, néhány fontos szempont, amiért megérni befektetni egy ilyen közlekedési eszközbe
Tippek a szemkörnyék ápolásához az üde tekintetért!
Mindenki fiatalos szeretne lenni, és elégedett, amint önmagát szemléli a tükörben. Ennek viszont az üde, élettel teli, kisimult és kipihent, kisimultabb szemkörnyék a feltétele. A ráncok, szarkalábak megjelenését nagyban meghatározza az egyéni mimikánk és a környezeti hatások. A ráncmegelőzés szerepe jelentős.
120 veszélyes pókot nevel a lakásában ez a férfi
A pókmániás férfinak saját szobája van a pókjai számára.
Elterjedőben a vegyszermentes kertészkedés
Ha neked is fontos 2022-ben a változás, akkor olvasd el ezt a cikket, melyben Molnár Gábor Éva a vegyszermentes kertészkedés elkezdéséről és alkalmazásáról mesél.
Dekoráció készítése számos kifestővel
Az otthonunkba sokféleképpen csempészhetünk színt és melegséget. Önmagában a bútorok még nem teszik meghitté a lakást, ezt a szerepet elsősorban a lakás kiegészítők és dekorációk segítik és valósítják meg. Ha mi magunk készítjük ezeket a dekorációkat, akkor nem csupán büszkék lehetünk, amikor a vendégeink megkérdezik, hogy hol vásároltuk az adott dekorációt, de abban is biztosak lehetünk, hogy a dekorációk elkészítése, az alkotás, nagyon sok örömet csempészhet az életünkbe, amellett, hogy rendkívül pozitív módon hat az elmére, a lelkivilágunkra. Hiszen oldja a szorongást és csökkenti a stresszt, ami a mai világban hatványozottan éri az embereket. Azonban valamilyen módon muszáj csökkenteni a stresszt, hiszen hosszútávon számtalan betegséget okozhat. Ennek a legjobb módja nem más, mint a számos kifestő, amellyel remek képeket, festményeket alkothatunk, még akkor is, ha nem vagyunk festő géniuszok, mint amilyen Vincent Van Gogh is volt.
Így éli meg Zoltán Erika, hogy betöltötte a 60. életévét
Az énekesnőt egy cseppet sem foglalkoztatja az idő múlása, hálás azért, amit a sors megadott neki és bízik benne, hogy legalább 100 éves koráig jó egészségnek örvendhet majd.
Érezhetjük jól magunkat háborús időkben? A szakértő válaszol!
A szomszédban háború dúl, téged pedig szorongással tölt el, hogy békések a mindennapjaid? Szakértő válaszol, hogy mit lehet tenni ilyen helyzetben.
Ha vettél ilyen tányért az Auchan-ben, akkor vidd vissza, mert veszélyes
Tányért hív vissza az Auchan melamin-kioldódás miatt
A koalabérlés betiltását követelik ausztrál állatvédők
A koalák populációja vészesen lecsökkent.
Tisztítószerek háztartási gépekhez - milyen berendezéshez milyen szerek valók?
A takarítás sokak számára egy nem túl kellemes feladat. Való igaz, ha látványos eredményt szeretnénk elérni, akkor a procedúra elég időigényes.
Liptai Claudia és Pataki Ádám elárulták, hogy mennyit változott a kapcsolatuk az idő múlásával
Nekik is vannak nehézségeik, de beszélnek róla és nem titkolják el.
Válasszon minőségi faházat a kertjébe!
Sok ember tervezgeti, hogy kerti faházat épít az udvarába. Ez nemcsak egy nagyon praktikus, hanem egy esztétikus és dekoratív eleme is lehet a kinti életterünknek.
Íme a világ legnagyobb kamerája!
A fényképész rajong a viktoriánus korabeli fényképészeti masinákért, így készített egy sajátot és gyönyörű képeket készít vele.
Messze még a tavasz, marad a hideg idő: még hózápor is lehet
Vajon hol marad a tavaszias idő? Úgy tűnik még várni kell rá egy darabig.
Március 11-én akár téged is lefényképezhet a Google autója
A Google autói jövő pénteken, március 11-én újra elindulnak több magyar városban, hogy a Street View, azaz az Utcakép szolgáltatásait frissítsék - közölte a Google Magyarország az MTI-vel.
10 millióért csapnak össze a városlakók a vidékiekkel a TV2 új vetélkedőjében
A Város vs Vidék gameshow-ban a tét nem kisebb, mint 10 millió forint!
Rendben működik az anyagcseréd?
Sokan nem is gondolnák, hogy mennyire fontos a megfelelő anyagcsere, illetve hogy milyen sok egészségügyi problémához elvezethet, ha nem teszünk ellene.
Csalókra figyelmeztet a budapesti kéményseprő-vállalat
Vigyázat! Ne dőlj be nekik!