Életforma.hu


Franchise A-tól Z-ig – könyvajánló 

Kezdjük egy tetszőleges felsorolással: OBI, Diego, Kodak, Mol, McDonald’s, Hertz, Szamos Marcipán Photo Porst. Ezek a cégek franchise rendszerben dolgoznak. Rajtuk kívül még vagy háromszáz nevet írhatnánk, ha a teljes hazai listát akarnánk közzé tenni. De nem akarjuk

Capa: Szemtől szembe - fotókiállítás a Várban 

Roberto Capa-t a háború tette naggyá és a háború vetett véget életének 41 esztendő korában. Roberto Capa, a budapesti születésű Friedmann Endre egykori képeinek ma is a háború ad aktualitást.

Bács Emese - csehmese (kiállítás) 

A Godot Galéria szeretettel meghívja Önt Bács Emese csehmese cimû kiállitásának megnyitójára

Legkisebb film a legnagyobb magyarról – filmajánló 

Mint a címből is sejthető, ez a műalkotás nem annyira Széchenyi István életéről és munkásságáról szól, mint inkább arról, hogy Széchenyi is bevonult a „neve, ha van, csak áruvédjegy” elnevezésű Phanteonba.

Sajtófotó 2001 

Fotókat nézni kellemes dolog. Családias, meghitt, hétköznapi. A fotó – épp hétköznapisága miatt – közelebb áll hozzánk, mint mondjuk a festészet, vagy a szobrászat. Fotózni mindenki tud – véljük -, csak le kell nyomni a gombot. Pedig a dolog ennél bonyolultabb.

Az avarok aranya a Nemzeti Múzeumban 

Az avarok aranya, a nagyszentmiklósi kincs, címmel kiállítás nyílik március 24-én a Nemzeti Múzeumban. A sajtótájékoztatón Ecsedi István a NKÖM államtitkára a múzeum 200 éves jubileumának legértékesebb ünnepének nevezte a vasárnap megnyíló kiállítást. Míg Dr. Kovács Tibor, a múzeum igazgatója a kincs Magyarországra kerülésének jelentőségét méltatta.

Kiállítás az esztergomi érsekek címereiből 

Az esztergomi érsekek címerei címmel Polgár Marianne grafikusművész alkotásaiból nyílik március 16-án kiállítás Esztergomban, a Főszékesegyházi Kincstárban, ami május végéig látogatható.

Budapesti Tavaszi Fesztivál 

 

Senkiföldje – filmajánló 

Ebben a filmben nincs happy and, viszont van fekete humor, abszurditás, vér és könny. Ez a film formailag a boszniai háborúról szól. Valójában rólunk, mondjuk a civilizált világról, amelyik azt hiszi - bár egyre kevésbé -, hogy ami nem vele történik, az nem is történhet meg vele. Pedig a Senkiföldje a mi Földünk. Egy taposóakna formájában.

Csehország története képeslapokon 

Zachár Ottó, a Bohémia Baráti Kör elnöke magángyűjteményének a kiállítása tekinthető meg a Cseh Centrum Budapest kiállítótermében. A gyűjtemény képeslapokon eleveníti fel a cseh nemzet történetét az államalapítás idejétől egészen napjainkig.

Csoportkép az A.P.A.-ban 

Az Ateliers Pro Arts egyedülálló művészeti központ Budapest belvárosában: színvonalas kiállításokat bemutató galériája mellett műtermeket is fenntart, s műteremhasználatuk ideje alatt a művészeknek megjelenési, bemutatkozási lehetőséget biztosít egyéni és csoportos kiállítások keretében. Ezen kiállítások közül az első a Csoportkép, ahol az ősz óta aktívan dolgozó művészek együtt mutatkoznak be.

Amélie csodálatos élete - filmajánló 

Állítólag ezt a filmet pszichológusok ajánlják kedélybeteg, életúnt betegeiknek. Én nem csak számukra ajánlom. Hanem…

Váncsa István: Hírvilág – könyvajánló 

A könyv alcíme: Információs társadalom kicsiknek és nagyon-nagyoknak, mindössze százegynéhány oldal és van még egy roppant előnye: könnyen emészthető.

Ének a csodaszarvasról – filmajánló 

Nincs könnyű helyzetben a néző, aki Jankovics Marcell legújabb filmjét nézi.Kevesen is vállalták zet a helyzetet, amikor a Mammutban délután megnéztem a 11 esztendős fiammal, aki a végén úgy fogalalta össze – talán rám való tekintettel – mondandóját, hogy azért érdekes volt, csak kicsit zűrös…

Szörny Rt. - filmajánló 

A szörny is csak ember. Így lehetne összefoglalni - igen - röviden a most bemutatott, amerikai, animációs filmet. De tegyük hozzá, nem mindegyik. S még valami: a cím alapján azt gondolnánk, kizárólag gyerekeknek készült ez a film. Pedig nem.

Valami Amerika - filmajánló 

Jó ötlet, jó szereplők, jó zene - kell több? Nem kell. A Valami Amerika szellemes, szórakoztató és tanulságos film.

Kisorolt belépők a Nemzetibe 

A Nemzeti Színház március 15-i díszbemutatójára belépőjegyeket sorsol ki a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma azok között, akik az elmúlt évtizedekben "téglajegy"-vásárlással segítettek abban, hogy a nemzetnek újra legyen színháza.

Egy hely - könyvesbolt-ajánló 

Vannak helyek, ahová érdemes benézni. A könyvesboltok általában is ilyenek. Az Írók Könyvesboltja - a Liszt Ferenc téren - pedig főként ilyen. Impozáns folyóirat-és könyv kínálat, asztalkák, kávé és tea - önkiszolgáló módra. Kell még más? Hát kell, illetve jó ha van: pénz. Az alábbi programokhoz viszont még az sem kell. Csak egy órányi idő...

Szemle 33. 

Most egy hétig filmszemle. Akár orrvérzésig lehet előre futni, meg hátra az időben, hisz a 33. filmszemlén már bemutatott és majd látható alkotásokat nézhetnek meg azok, akiknek sikerül.

Párizs, egy évszázad fényképei 

A Roger-Viollet fényképügynökség a világ egyik legrégebbi fényképtára, 1994 januárjától Párizs város örökségének része. Archívuma valóságos kincsesbánya. Az Ernst Múzeum tegnap nyíló kiállításának fotóanyaga az 1867-től 1968-ig terjedő időszakot fogja át, és a francia főváros különböző arcaival ismerteti meg a látogatót.

Útinapló (kiállítás) 

Jan Hendrix a Ludwig Múzeum „Mexikói kortárs művészet” című kiállításán, 2000. őszén mutatkozott be először a magyar közönségnek. A Mexikó legjobb kortárs alkotóit felsorakoztató tárlaton azonban nem mélyedhettünk el munkáiban. Az Ateliers Pro Arts ma nyíló kiállításán közel harminc, az elmúlt években készült alkotását tekinthetik meg a látogatók.

Holografikus közelítések (kiállítás) 

Július 28-ig látható Magyarországon (Budapesten, Debrecenben, Keszthelyen, Pécsett, Szombathelyen, Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Szegeden) a Bécsi Zsidó Múzeum kiállítása “A bécsi zsidóság - holografikus megközelítésben” címmel. A bécsi zsidóság történetének szokatlan bemutatásával, amely “Történeti Kiállítás” címen a bécsi múzeumban is az állandó kiállítások középpontjában áll, új vizuális megközelítésben jelenik meg a történelem.

Chico – avagy elzúgnak forradalmaink… (film) 

A Chico megrendítő film. És rendhagyó. Megrendítő, mert annyi fájdalmat, keserűséget, tragédiát sűrít két órába, amennyi egy filmfesztiválnak is elegendő, és rendhagyó, mert ezt úgy teszi, hogy egyszerre vannak jelen, a dokumentum-, a játékfilm és az oral history elemei. S nem tudni, mikor-melyiknek vagyunk szemtanúi.

Miss CyberSpace Hungary 2001 

Január 19., szombat. Előzetes egyeztetés után, a megbeszélt időpontban érkeztünk az est helyszínére, a Mammut II. Kaméleon Klubjába. Itt az Artz Modell iskola tanuló lányai fogadtak minket széles mosollyal, hellyel kínáltak, aminek örültünk.... egy ideig.

Public Privacy II. - kiállítás 

Németh Ilona “Public Privacy II." című interaktív installációjának - amely január 18-tól látható a Műcsarnokban - magvát egy fából készült építmény (135 x 528 x 968 cm) képezi, melyen a látogatók közlekedhetnek, illetve bejárhatják annak belső tereit. Az építmény szobákból, konyhából, fürdőszobából áll és Németh Ilona lakásához tartozó tipikus tárgyakat foglal magába.

Fotóképek a Kempinskiben 

Vancsó Zoltán fotóit sokáig kell nézni. Addig, amíg azok visszanéznek. Ha az ember kellően oldott állapotban van – és rendelkezik idővel -, álomutazásban részesülhet. Mert ezek a képek olyanok, mintha álmodná valaki. Mondjuk Vancsó Zoltán. 2002. január 12 – március 15-ig láthatók a KEMPINSKI GALÉRIÁ-ban Vancsó Zoltán fotói.

Molnár Péter kiállítása 

Január közepétől láthatók a St.art Galéria “Kultúrák vonzásában” című rendezvénysorozatának keretén belül Molnár Péter munkái. Ezekben egyszerre jelennek meg több kultúrkör bizonyos sajátos jellemzői (taoizmus, toszkán hatás, ír imaszöveg), amelyek csak hosszas szemlélődés után bontakoznak ki a néző előtt.

Bútorművészet gótikától a biedermeierig 

A Nagytétényi Kastélymúzeum bútortörténeti kiállítása időrendben végigkíséri az európai bútorművesség kézműves korszakát a XIV. századtól a XIX. századig.

25 éves a Kassák Múzeum 

“Új szerzemények 1991-2001” címmel nyílt kiállítás január közepén a Kassák Múzeumban, ahol negyed százada tartó következetességgel Kassák Lajos irodalmi, képzőművészeti, folyóirat-szerkesztői és mozgalomszervezői munkássága tárgyi emlékeinek megszerzésére összpontosítanak.

Csendéletek a Godot Galériában 

A Godot Galériában - január 16-tól - 13 kortárs festőművész csendéletei kerülnek bemutatásra. Ez, a korát tekintve igen régi - kétezer éves - műfaj csendes túlélője a művészet forradalmainak. A mai napig megőrizte közkedveltségét, a publikum szívesen nézegeti a csendéleteket a múzeumokban illetve akasztja fel szobájában.

A német nyelv megismerése (kiállítás) 

A német nyelv megismertetésére multimédiás vándorkiállítás nyílt a budapesti Goethe Intézetben, a január 22-ig nyitva tartó rendezvény célja a német nyelv informatív, szórakoztató, humoros formában történő sokoldalú bemutatása.

Doktor Szöszi (film) 

Évek óta talány számomra, hogy mi lehet az alapja, a szőke nőkkel kapcsolatos előítélethalmaznak. Többeket is kérdeztem – szőkéket is -, de csak vállvonogtás volt rá a válasz. Abban bíztam, hogy most végre megtudom az igazságot. Nem tudtam meg. A Doktor Szöszi című film főszereplője ugyanis épp úgy lehetett volna barna, vörös, mint szőke, mert mindhárom szín alatt futnak elsőre butuskának, felszínesenek tűnő egyedek – hímben is -, akik voltaképp mélyen érző, szellemes, sőt jellemes emberek.

STRABAG Festészeti díj 2002 

A STRABAG Építő Kft. 2002-ben hatodik alkalommal adományoz képzőművészeti díjat festészeti alkotásokra. A díj 1 millió forint, négy alkotói támogatás egyenként pedig 400-400 ezer forint. A díjak átadása és a díjazott művek kiállítása a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban lesz 2002. február 28-án.

Az erőszakmentes kommunikáció (EMK) 

A szavak ablakok vagy falak. A könyv, melynek szerzője, egy amerikai klinikai pszichológus, két éve jelent meg először, s azóta tízezrek bibliája lett, szerte a világon, s különösen ott, ahol az erőszak, az agresszió nyíltszíni formát ölt: a volt Jugoszlávia területén, Közel-Keleten, Oroszországban.

Potterfield Dávid 

Az a helyzet, hogy szorongok kicsit. Azért szorongok, mert a világ népességének azon elenyésző részéhez tartozom, aki NEM olvasta Potter összest. Viszont megnéztem. Ettől aztán még inkább szorongani kezdtem.

“Ártatlanság bye-bye” (kiállítás) 

A jövő év februárjáig láthatók még Németh Hajnal “Ártatlanság bye-bye” című videóművészeti alkotásai a MEO - Kortárs Művészeti Gyűjteményben. A kiállításon a művésznő egy dia- és három videó-installációja tekinthető meg.

A falafel rejtély 

Rejtély, hogy mikor tört ki Magyarországon a falafel láz. Egyik nap még senki nem is hallott róla, másnapra már mindenütt ott voltak az utcai árusok, és a járókelők rutinosan rendelték pitával vagy pita nélkül.

A Gyűrűk ura a filmvásznon 

Miközben a mozi magyar szerelmesei Harry Potter kalandjaival ismerkedhetnek meg a filmvásznon, Nagy-Britanniában egy újabb, a mágikus erőről, varázslókról és törpékről szóló film ejt bűvöletbe kicsiket és nagyokat. J.R.R Tolkien angol író Lord of the Rings (A gyűrűk ura) trilógiájából készült film első részének világpremierjét hétfőn este tartották Londonban, és a kritikusok egytől-egyig a legnagyobb elismeréssel szólnak a minden idők legdrágább és legnagyobb stábú filmjéről.

Szecessziós plakátgyűjtemény- kiállítás 

A Magyar Képzőművészeti Egyetem szecessziós plakátgyűjteménye mintegy 60 darabból áll, zömében külföldi és néhány magyar alkotást foglal magába, amelyek az 1890-es és az 1910-es évek között keletkeztek. A plakátgyűjtemény a Budapest Galériában kiállításon tekinthető meg, a Nemes Galéria pedig évkönyvet adott ki a kiállított képekről.

Csocsó, avagy éljen Koltai Róbert 

Meg Máté Gábor, meg Gáspár Sándor meg Zenthe Ferenc meg mindenki, aki a Csocsó, avagy Éljen május elseje! című magyar film szereplői, készítői. Na nem azért, mert remekmű születettt, hanem azért, mert nézhető, szórakoztató vígjátékot láthatunk.

Caelestis - Eszterházy családregénye 

A Gallimard 2001. december elején jelentette meg Esterházy Péter Harmonia Caelestis című családregényét, amelynek bemutatása alkalmából az író három jeles párizsi könyvesboltban találkozott francia olvasóival.

Megjelent az Est Fm Klasszikusok 

A rádió másfél éves fennállása óta az Est Fm DJ-k – ArabSanyi, Feaky D, InfraGandhi, Izil, Nesta, Rob és Zero – kimondott célja, hogy a csatorna hallgatói a zenei stílusok legszélesebb skálájáról válogathassanak.

Magyar kulturális központ New Yorkban 

Hivatalosan is megnyílt 2001. november 4-én New Yorkban az új magyar kulturális központ. A központ egyelőre a New York-i magyar főkonzulátus és ENSZ-misszió közös épületében kapott helyet. Igazgatója Márton András színművész, aki a kilencvenes évek elején Magyarország Los Angeles-i főkonzuli tisztségét töltötte be.

Megjelent az új Ki kicsoda 

Ezerkétszázhúsz magyar, illetve külföldi személyiség először szerepel a több mint 20 ezer életrajzot közzétevő, az Enciklopédia Kiadó gondozásában, Biográf Ki kicsoda 2002 címmel megjelent lexikonban. Az új kiadvány CD-változata is megvásárolható

Bajorok és magyarok – 1000 éves kapcsolat (kiállítás) 

Bajorország és Magyarország sokrétű és olykor feszültségektől nem mentes találkozásainak 1000 éves történetét átfogó nemzetközi kiállítás fogadja látogatóit 2001. december 4-től Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban. A kiállítás 2002. február 3-ig látogatható.