Életforma.hu

GASZTRO

1 pizza, 3 variáció

Igen, már a pizzának is van világnapja. Nyilván, már mindenki ezer félét próbált, és a legtöbben rendelték, vagy fagyasztva megvették az első szupermarketben. Pedig a legjobb, amit magad készítesz, és hidd el, egyáltalán nem ördöngősség! És egy tepsin belül úgy variálod, ahogy csak akarod!

Kép: pxhere

Hozzávalók:

Elkészítés:

A liszt közepére öntjük a felfuttatott élesztőt, jól összedolgozzuk, és hagyjuk egy napig kelni. (Szóval nálam ez szokott kimaradni, mert türelmetlen vendégeim szoktak lenni, a hozzám érkezők.) Azért legalább egy órát hagyd pihenni a tésztát, ajd  hozzá 1-1,5 dl langyos vizet és 2 ek olajat. Szépen összedolgozod egészen addig, amíg a tészta le nem válik a kezedről. Takard le, és hagyd pihenni. Akkor jó, ha duplájára nőtt. Ez a massza 4 éhes szájhoz elegendő. Vagy készíts négy bucit, vagy hagyd egyben, és pihentesd megint 15 percig. Sodrófával készíts 4 lapot, vagy egy az egészet úgy nyújtsd ki, hogy egy egész tepsit betakarjon. Kend be a tetejét olajjal, tedd rá a kedvenc ragudat, és süsd pirosra 15 perc alatt.

Variációk egy témára:

Szicíliai:

Szórj kockára vágott paradicsomot, apróra vágott olívát, kolbászt a tésztára, szórd meg rezedával és reszelt sajttal;

Firenzei:

Vágd kockára a paradicsomot, kockázz fel némi sonkát, sózd, borsozd, tegyél rá rezedát, reszelt sajtot;

Gyümölcsös (a kedvencem!):

Vágj kockára minden gyümölcsöt, amit csak otthon találsz (lehet kompót is, csak csöpögtesd le!), szórd meg cukorral, fahéjjal, és mehet ez is a sütőbe;

Ha egyszerre készíted, akkor a nagy tepsit gondolatban vágd keresztbe. Kapsz négy háromszöget. Kedved szerint ezekbe a háromszögekbe teszed a ragukat. Aggódnod nem kell, mert 15 perc alatt egyszerre mind finomra sül!

Jó étvágyat!

Kép: PParchív

Mondják langallónak, kenyérlángosnak, de még tökipomposnak is ezt a nagyon népszerű kelt tésztát, amely különböző feltétekkel igazi főétel is lehet. Ez a változat még a diétázóknak és az érzékeny gyomrúak sem fog megártani.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.