Életforma.hu


Májuskának szülnie kell!

Májuskának szülnie kell! 

Észak-kínai nőstény leopárd érkezett a debreceni állatkertbe, ahol már össze is engedték az állatot új párjával. A nagy kérdés, hogy vajon lesz-e párzás a fajfennmaradás érdekében?
A lány, aki két tüdőátültetés után csúcsot hódított

A lány, aki két tüdőátültetés után csúcsot hódított 

Amikor Lendvai Anna úgy döntött, hogy megmássza a Kékestetőt, addigra már egy tüdőtranszplantáción túlesett és a másodikra várt, a veleszületett cisztás fibrózis nevű, igen veszélyes betegsége miatt. Szeptember 3-án családja és 300 betegtárs, barát és blogkövető kíséretében meghódította a csúcsot.
Idegesítő szomszéd lett a nőfaló sztárból

Idegesítő szomszéd lett a nőfaló sztárból 

A gyerekszínészek felnőtt színésszé alakulása mindig érdekes. Könnyű beskatulyázódni és nehéz kitörni a már megszokott szerepkörből. A Rossz Szomszédság sztárjának, Zac Efronnak se volt könnyű elfeledtetni a filmrajongókkal, hogy már nem egy cuki éneklő tini, hanem egy felnőtt férfi, aki már régen túllépett a gimnáziumi évein. A Rossz Szomszédság 2 szeptember 16-án jelent meg DVD-n és BD-n a Bontonfilm Magyarország forgalmazásában.
Egyéjszakás rozmaringos-csirkés tészta

Egyéjszakás rozmaringos-csirkés tészta 

Mondhatjuk egyéjszakásnak, de hívhatjuk 2-szer tízperces vacsorának is. Előző este előkészítjük a húsos hozzávalókat, másnap pedig kicsit átpirítjuk, amíg a tésztát kifőzzük hozzá. Egyszerű és gyors ebéd vagy vacsora lehet belőle!
Egy kupacban a nagyi, a Quimby és a házi kedvencek

Egy kupacban a nagyi, a Quimby és a házi kedvencek 

A Quimby valahol ott van a nagymama és a házikedvencek között, "sz...al bekent aranykeretben, hiszen az élet pelenkával kezdődik és fejeződik be - mondta Kiss Tibi énekes, gitáros, dalszerző az együttes november 26-i jubileumi koncertjének alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Mi is ott leszünk valahol az Arénában, a 2,5-3 órásra tervezett cirkuszos-vurstlis ünneplésen!
Táplálkozási „iskolapéldák” szülőknek

Táplálkozási „iskolapéldák” szülőknek 

Elkezdődött a tanév és vele a fejtörés is, hogy mit, hol, hogyan egyen a gyerek, miként tudja a szülő ellenőrizni a táplálkozását, ha napi 7-8, de sokszor 10-12 órát távol van otthonról. Néhány praktikus ötlettel segítünk!
Kapros zöldbabfőzelék, ahogy a szomszédfiú szereti

Kapros zöldbabfőzelék, ahogy a szomszédfiú szereti 

Az ember azt gondolná, gyerekjáték egy főzeléket elkészíteni. Ám a kezdő háziasszonyok valószínűleg nem így vélekednek erről. Ifjú szomszédasszonyom faggatott útban hazafelé, hogyan készítse el úgy a zöldbabfőzeléket, hogy azt a párja is megemlegesse... Elmondtam, lépésről lépésre, ahogy én szeretem. Azóta a szomszédfiú is így kapja.
A szelfi függőség 10 biztos jele

A szelfi függőség 10 biztos jele 

Van, aki már az ébredését is kiposztolja, aztán a kávéját, az ebédjét, a családját, a szerelmét és napjának szinte minden mozzanatát, miközben azt lesi, hányan kommentelik és lájkolják. Mikortól beszélhetünk beteges függőségről, személyiségzavarról? Azért csak figyeld magad...
Így néz ki egy hangulatos őszi gardrób!

Így néz ki egy hangulatos őszi gardrób! 

Amilyen sokszínű az ősz, olyan sokfélék vagyunk mi, nők is. Lehetünk idén magabiztos karrieristák egy trendi nadrágkosztümben vagy bohókás művészek egy színes mintás dzsekiben. A Fashion Days stylistjai segítenek, hogy bármilyen oldaladat is mutatod, azt a legstílusosabban tehesd, amire az idei őszi trend számtalan lehetőséget kínál.
Diós gesztenyerolád sütés nélkül - jobb, mint a püré

Diós gesztenyerolád sütés nélkül - jobb, mint a püré 

Minden készen kapható hozzá, nem kell vele vesződni, mégis más, mint a hagyományosan tálalt gesztenyepüré. A legnagyobb előnye, hogy gyorsan, sütés nélkül készül, és szinte ugyanannyi idő alatt el is fogy. Szeretni fogjátok!

4 apró trükk, ami megkönnyíti az edzést 

Egyre többen igyekeznek a mozgást mindennapjaik részévé tenni, de bármennyire is lelkes az ember, mindenkivel előfordulhat, hogy belefásul a mindennapos rutinba és elveszti motivációját. Léteznek azonban apró trükkök, amelyekkel megkönnyíthetjük az edzőterembe vezető utat és új lendületet vihetünk edzéseinkbe.

A világon először: 100 gitáros egy színpadon! 

Az elmúlt évek legnagyobb magyar zenei produkciója, és egyben a legnagyobb hazai zenekar áll színpadra 2016. december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában. A Palladio Orchestra nem egyszerűen virtuóz produkció, hanem a maga nemében egyedülálló zenei csemege is.

10 sportos tanítás, ami sikeressé teheti a vállalkozásodat 

Mi a közös a sikeres sportolók és a sikeres vállalkozókban? Összegyűjtöttünk 10 olyan dolgot, ami a sportolóknál már bevált, és vállalkozóként is a csúcsra vihet. Annyit elárulunk, hogy a szerencsének csak kis része van benne...

Örülnek az ebek, sülnek az egészséges kutyakekszek! 

Speciálisan kutyáknak készít kekszeket egy új magyar családi pékség. Egy hiánypótló négylábú csemegét sütöttek ki, amely minden esetben minőségi alapanyagokból, egyedileg kézzel készül, finom és még egészséges is. Bizonyára az ebek is tapsolnak most.

Hol a boldogság mostanában...? Eláruljuk! 

Hol és mennyire boldogok a magyarok? A választ megtudhatjuk, ha ránézünk Magyarország boldogságtérképére, amely szerint többek között a nők, a kistelepüléseken élők, a 30-50 év közöttiek, a családosok és diplomás nyugat-magyarországiak a legboldogabbak. De van itt még más érdekesség is...

Gombás-túrós rétespárnák 

A készen vásárolt réteslapokból is megszólalásig olyan réteseket készíthetünk, mint amilyet nagyanyáink nyújtottak. A töltelékvariációk pedig kifogyhatatlanok. Most egy gombás-túrós változattal készültünk, ahogy szerb szomszédaink szeretik. Nekünk is ízleni fog!

Isten éltesse a 85 éves Mészáros Mártát! 

Ma ünnepli 85. születésnapját Mészáros Márta, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró-rendező, aki jelenleg az Aurora Borealis - Északi fény utómunkálatain dolgozik. A film világpremiere az alkotók reményei szerint egy A kategóriás fesztiválon lesz és 2017 tavaszán kerül a hazai mozikba Törőcsik Mari, Tóth Ildikó és Törőcsik Franciska főszereplésével. A nemzetközileg is elismert alkotó több támogatást kér a női rendezőknek!

Poharas tiramisu - a 10 perces desszert 

Van az igazi tiramisu, a hamis tiramisu és a poharas. Ez utóbbiban a mascarponét lecseréltük túróra, de ez szinte semmit sem változtatott az ízvilágán, sőt még különlegesebbé tette. Az elkészítésénél pedig csak az elfogyasztása volt gyorsabb.

Vidd haza a Jégkirálynőt! El fogsz olvadni tőle... 

A Vadász és a Jégkirálynő premierje 2016 egyik nagy durranása volt, amely már megjelenése előtt lázban tartotta a fantasy szerelmeseit. Bár a történetet sokan kedvelik, de biztosan akadnak olyan részletek, amiket még a legnagyobb rajongók sem ismernek. Íme, 5 érdekesség az idei év egyik legizgalmasabb kalandfilmjéről!

A gólyamesét már az ovisok se veszik be! 

A gyermekek serdülése jelentősen előrébb tolódott, emellett a felgyorsult világunk a gólyamese átértelmezését is megköveteli a szülőktől. Szakemberek szerint szerint már az óvodában el kellene kezdeni a szexuális ismeretek oktatását.

Ismerd fel, és élvezd! Ilyen a tökéletes presszókávé! 

A kávézás ma már a Föld minden részén a reggeli szertartás egyik fontos része, elengedhetetlen ahhoz,  hogy jól induljon a nap! De honnan tudod, hogy igazi presszókávét iszol? Íme az ismertetőjegyei!

Túróval töltött padlizsántekercsek - egy könnyed vacsora 

A padlizsánt és a tejfölös túrót külön is imádom, ezért arra gondoltam, mi lenne, ha összehoznám őket? Így jött létre ez a fantasztikus ízhatású együttes, amely akár a diétások, vegetáriánusok kedvence is lehet. De egy kis natúr csirkemell társaként is kitűnő!

Melyiket válasszuk a 12-ből? 

Már elindult a szavazás az Év fájára, október 16-ig várják a voksokat a verseny 12 döntősére. Az idén is három díjat osztanak:az Év fáját a közönség választja meg online szavazással, a Hős Fa címet a zsűri osztja ki és egy döntős pedig az Országos Erdészeti Egyesület különdíját kapja.

Bőrtisztítás fájdalom nélkül? Van ilyen... 

A problémás bőr kezelésében elengedhetetlen a rendszeres időközönként, szakember által végzett bőrtisztítás. A nyomkodással járó fájdalmak miatt sokan mégis inkább nem, vagy csak ritkábban végeztetik el a kezelést, esetleg otthoni ápolással igyekeznek megszabadulni a zavaró bőrhibáktól. Létezik pedig olyan fájdalomcsillapító pakolás is, amellyel az arctisztítással járó kellemetlen érzés a minimálisra csökkenthető.

Paradicsomos, parmezános nudli - a mindennapi egytálunk 

A gnocchival, magyarul nudlival már mindenki találkozott. Vagy fagyasztott formában, vagy saját készítésben, különféle ízesítésekkel, többféle szerepben. Ilyen paradicsomos, sajtos fürdetésben még nem láttuk, nem kóstoltuk. Érdemes kipróbálni, nagyon különleges.

Ezt a 10 dolgot minden tűzifa vásárlónak tudnia kell! 

Mikor vásároljuk meg a tűzifát, milyen fafajt válasszunk, tömegre, vagy térfogatra vásároljunk inkább - többek között erre is válaszkapunk abból a tájékoztatóból, amelyet július elseje óta minden tűzifa kereskedőnek mellékelnie kell a szállítmányhoz. De van itt még más is...

Komolyzenei koncertfilmek a Puskin Moziban! 

Klasszikus keddek címmel komolyzenei vetítéssorozat indul a Puskin Moziban, amely minden hónapban egy-egy kiemelkedő koncertfelvétellel várja a nézőket. Első alkalommal, szeptember 13-án André Rieu holland hegedűművész koncertjét vetítik, amit október elején Jonas Kaufmann milánói Scalában előadott áriakoncertje követ.

A fiúkat nagyobb veszély fenyegeti az interneten? 

Elkezdődött a suli, a szülőknek pedig fel kell készülni arra, hogy gyerekeik több időt töltenek majd az interneten. Egy kutatás szerint a 8-16 év közötti lányok inkább chatelnek, míg a fiúk játszanak a neten. Ez utóbbi azonban függőséget is okozhat...

Őszintén! Te is belenézel a párod mobiljába? 

Szabad az gazda, vagyis az okostelefon! A magyar férfiak és nők nem titkolnak semmit párjuk előtt, sokan azt is megengedik, hogy partnerük belenézzen az üzenetekbe, Facebook profiljukba. A mobilon való társkeresés nem annyira gyakori, aki pedig használja és sikerrel jár, törli is az alkalmazást – derült ki a notebook.hu online kérdőíves kutatásából. 

Tojásos céklakrém, ahogy még sosem etted 

Méregtelenítő, rákellenes és vérképző hatású...Nem kérdés, hogy a cékláról beszélünk, aminek rendszeres fogyasztásával közérzetünk is javul, de az esetleges gyomorpanaszokat is megszünteti. Most egy fantasztikus céklakrémet készítettünk, hogy ne csak jól lakottak, de egészségesek is legyünk!

Múzeumban a Pink Floyd különleges világa 

Korábban nem látott koncertfelvételeket, 350 tárgyat, hangszereket és kéziratokat is bemutat a Pink Floyd zenekarról szóló tárlatán a londoni Viktória és Albert Múzeum. A kiállítást jövőre láthatjuk.

Nem akar az elsős suliba menni? Segítsünk neki...! 

Az iskolakezdést minden kisgyermek izgatottan várja, ám egyben kihívást is jelent számukra. A megváltozott élethelyzeteket nem egyformán élik meg, van, aki m ár az első napokban feladja.Megértéssel, türelemmel és pozitív megerősítéssel azonban csodákat tehetünk!

Hogyan lépjünk ki a mérgező kapcsolatból? 

Húzzuk, halasszuk, képtelenek vagyunk dönteni, és egy jól irányzott mondattal befejezni. Pedig ha a kapcsolat már csak fájdalmakkal teli, ha a partnerünk visszahúz és érzelmileg manipulál, ha nincs már esély a változtatásra, együttélésre, akkor az már csak tovább betegít, mérgez bennünket. Lépjünk tovább!

Feketébe hajló burgundi az ősz divatszíne 

Itt van az ősz, és ez nem csak a ruhatárunkra van hatással. A vibráló, nyári neonok vagy lágy pasztellszínek helyett most a sminkek terén is átveszik a stafétát a sötétebb tónusok. Sárkány Márti, a MOM Park Douglas senior make-up artist-ja beavatott minket a legfrissebb sminktrendekbe.

Mákos rétes - nyújtás nélkül, egyszerűen 

Aki imádja a mákot és a rétest, de az utóbbi nyújtásával nem szeret vesződni, akkor az most biztosan tapsol örömében. Ez a világ legegyszerűbb, vesződségek nélküli finomsága. Kétszeresen is megkönnyítettük az elkészítését. Kezdőknek és időhiányos háziasszonyoknak ajánljuk!

Szó szerint, marha jó vigalom lesz a hétvégén! 

Klasszikus finomságokkal és újragondolt ízekkel, színes népzenei- és kulturális programokkal, hamisítatlan vidéki hangulattal várják a látogatókat az V. Szürkemarha Vigadalomra Budapesten, a Vajdahunyad várába 2016. szeptember 9-11. között.

Mit és hogyan csomagoljunk a gyereknek tízóraira? 

Elkezdődött a suli, többek között arra is érdemes odafigyelni, hogy tízóraira és uzsonnára mit és hogyan visznek a gyerekek az iskolába. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal összegyűjtötte a legfontosabb szempontokat, hogy a gyerekek a főétkezések között is jót, s jól ehessenek.

Ropogós cukkini rudak - különleges panírban 

Rántott cukkinit már bizonyára mindenki készített, de ilyen változatban még biztosan nem. A különlegességét a panírhoz hozzáadott oregáno és a parmezán adja. Ropogósan ajánljuk!

Nick Vujicic újra Magyarországon! 

Az iskolai és internetes zaklatás áldozatainak segítése, az együttműködési készség javítása, az elfogadó és befogadó szemlélet kialakítása – ez a fő missziója Nick Vujicic második magyarországi látogatásának, aki saját példáján keresztül szeretné támogatni a fiatal nemzedéket és megmutatni számukra a nehézségekben rejlő lehetőségeket.  A kéz és láb nélkül született világhírű tréner és motivációs prédikátor a Nem Adom Fel Alapítvány meghívására érkezik ismét Magyarországra 2016. szeptember 21-22-én, és tart előadásokat a Tüskecsarnokban.

Családi élménynap lesz szombaton - 400 játék egy napon! 

A Magic Day nevű családi játékos élménynapon, szeptember 10-én több százféle régi és új szabadon kipróbálható gondolkodtató játékkal várják a szervezők az érdeklődőket.

Zöldfűszeres tökös krémleves - pirított csirkefalatokkal 

Itt van az ősz, itt van újra, még tökösen és zöldségekkel teli kerttel. Mi pedig abból főzünk, amink van, tehát egy fantasztikus zöldséges krémlevest készítettünk. Ezt még azok is szívesen megeszik, akik nem szeretik az úszkáló hagyma és répadarabokat. Amúgy meg nagyon egészséges!

Menjetek a víz alá! Van miért... 

A vadvilág után  most egy másik természeti kinccsel csalogatják a turistákat Dél-Afrikába. Szeptemberben indul az első gyémántszafari. A szafari résztvevői ötcsillagos ellátást, és a már ékszerbe foglalt gyémántjukat is megkapják.

Csók, Nagyik! Ez a Ti napotok! 

Ma van a Nagyszülők Világnapja, melyet a világ számos országában szeptember első vasárnapján ünnepelnek. A világnap célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az idős emberek – köztük saját nagyszüleik – megbecsülésének fontosságára, a generációk közti együttműködés jelentőségére. Ebből az alkalomból kedveskedünk most mi is, egy idézetcsokorral.

Mit keres Csányi Sándor a fürdőkádamban? 

A magyarok 40 százaléka szívesen fürdik vagy zuhanyzik együtt párjával, leginkább a 18-25 évesek szeretik a közös vizes pillanatokat. Az ismert emberek közül Dukai Reginát és Istenes Bencét látnánk a legszívesebben fürdőkádunkban. De van, aki inkább Csányi Sándort...

Pudingos almatorta - a sütés nélküli habos csoda 

Nagyon rákaptunk a sütés nélküli finomságokra, ami ebben a melegben nem is csoda. Most egy almás, vaníliapudingos változatot készítettünk, ami akár egy szeptemberi születésnap főszereplője is lehet. A tetején pedig szó szerint van hab a tortán...

Károly herceg szobájában jártam 

London újabb látványossággal bővült, amit kár lenne kihagyni, ha éppen arra jársz. Megnézheted Károly brit trónörökös londoni rezidenciáját, a Clarence House-t, egyórás sétát tehetsz a herceg legkedvesebb családi fotóival és ritka műalkotásokkal díszített nappalijában és szobáiban. Nos?

Ilyet még nem láttak a londoniak! De mi sem... 

Először hagyja el Dél-Afrikát és az afrikai kontinenst a mapungubwei arany orrszarvúszobor, a gyarmatosítás előtti dél-afrikai civilizáció nyolcszáz éves jelképe, amely ősszel a British Museum egy nagyszabású tárlatán lesz látható Londonban.

Magyarország legnagyobb hajókiállítása nyílik a hétvégén 

Elegáns külföldi és hazai gyártású vitorlás hajókkal, menő motorcsónakokkal, yachtokkal és katamarán bemutatóval várja a hajózás szerelmeseit Magyarország legnagyobb vízi hajókiállítása szeptember 2. és 4. között Balatonkenesén, a Kenese Marina Port kikötőben.