Balaton cikkek

Így vásárol luxuslakást a felső pár ezer
Csak a piac néhány százalékát teszik ki a prémium kategóriás ingatlanok, mégis kiemelt jelentőségűek mind eladói, mind vevői oldalon. A válság utáni időszakban jelentősen átalakult ez a szegmens; míg régebben a kategória javát az 50 millió forint környéki ingatlanok jelentették, ma már ezzel az árral csak a luxus kategória alját lehet elérni. A kínálat nagyobb része jelenleg 100 millió forint feletti ingatlan, és az ár mellett olyan tényezők is szerepet játszanak, mint például az elhelyezkedés, a felszereltség és egyéb kiegészítő szolgáltatások. A keresleti oldalon egyre növekvő számban jelennek meg a külföldi befektetők, Budapest mellett pedig a balatoni régióban találhatunk bővülő kínálatot.

Rossz hír jött a Balatonról
Csak úgy repkednek a mínuszok az egész országban! A sarkvidéki levegő már nem esik jól, hiszen mindjárt itt a március, és a tavasz még mindig várat magára. Ezek a csodás jeges felvételek azért elkápráztatnak: mindig elbűvöl mire képes a természet!

Hajó, szabadság, szerelem
Navigare nevesse est, vivere non est necesse - hajózni muszáj, meghalni nem - mondta állítólag Pompeius, amikor a tengerészek Szicíliában nem akartak útnak indulni a viharos időben Rómába a gabonával megrakott hajókkal. Kései utódaik új utat választottak, megalkották az úgynevezett portolán térképet, amivel már pontosabban tudtak navigálni. Feltehetőleg minket is így navigál majd a Bujdosó Pincészet új Matróz címkesorozata az áruházak polcai között.
Már csak Disneyland hiányzik a Balatonról?
Nem szorul fejlesztésre a balatoni programkínálat a nyaralók elsöprő többsége szerint, bár ingyenes koncertekből és gasztrofesztiválokból soha sem elég – derült ki a Szallas.hu friss kutatásából. Az aktív kikapcsolódások közül a kalandparkok a legnépszerűbbek, míg a kihagyhatatlan balatoni kulturális élmények sorában a Tihanyi Bencés Apátság megtekintése végzett az élen. A vendégek egyébként jellemzően 2-5 ezer forintot hajlandóak fejenként fizetni egy strandolást kiváltó élményért.

Bemutatjuk a legújabb fészkelő fecskefajunkat - Vajon visszatérnek?
Új madárfaj, egy vörhenyesfecske-pár fészkelt a nyár során Balatonfüreden, a fészekből három fióka repült ki július első hetében - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel. A következő évben érdekes madártani esemény lesz annak kiderítése, hogy a faj visszatér-e a balatoni fészkelőhelyre.

Keresd spirituális énedet, és végy egy jó hangfürdőt!
Naplemente chill out, spirituális zenék, hangfürdők, szóló és nagyzenekari fellépők - az Everness Indián Nyár idei zenei kínálata felhőtlen szórakozást, feltöltődést és elmélyülést ígér az őszi Balaton partján.

Mindent tud! Kerékpáros térképpel bringázhatunk a Balaton körül
Magyarország legnépszerűbb kerékpáros úti céljáról, a Balatonról jelent meg új kerékpáros térkép, a kiadvány az Aktív térkép sorozatának legújabb tagja – tájékoztatta a térképet készítő társaság az onlinebalaton.hu-t.

Láttad már? Ők a Miss Balaton verseny legszebbjei
Látványos show keretében választották meg szombat este a Miss Balaton 2017 királynőjét és udvarhölgyeit. A finálén a királynő és két udvarhölgye mellett három közönségdíjast is ünnepelhettek a nézők.Mutatjuk a legszebbeket!

Roston fogas párolt zöldségekkel, kéknyelű mártással
Nálam a hal mindent visz! És mindig! Ezt a fantasztikus fogást Badacsony oldalában kóstoltam, egy teraszról bámulva közben a világ legszebb tavát. A hozzá kínált bor úgy harmonizált a mártással, a hallalal, a zöldségedkkel, hogy csak ámultam! Ennél finomabb szombat esti vacsit el sem tudok képzelni - még otthon sem! Próbáljátok ki!

Adrenalin, élménydömping – na de mennyiért?
Mi magyarok árérzékenyek vagyunk, ugyanakkor szeretünk kikapcsolódni. Főleg úgy, ha azt együtt tehetjük a családunkkal, ráadásul itthon. Számos családi parkból választhatunk, a felhozatal színes és változatos, de jól tesszük, ha odafigyelünk néhány részletre! Mutatunk néhány szuper Balaton-közeli helyet, pénztárcabarát tippekkel!
Imre bácsi grillezett kecskesajtja tavaszi virágsalátával és mustban párolt körtével
Szemem-szám eláll, valahányszor Badacsonyból lenézek a tóra! Mindig valami földön túli boldogság áraszt el! Ott kiülni egy teraszra, borozgatni, maga a gyönyörűség! És ha már mindez együtt van, haraphatunk is valamit! Itt van példálul Imre bácsi páratlan kecskesajtja! Meg kell kóstolnod!
Taxisok, taxisok, ti soha nem tanultok? Vagy nem vagytok taxisok?
Többszörösét kérték a rendes tarifának a taxishiénák Siófok és Zamárdi között a fesztivál idején. 54 ezer forint volt a csúcs, amiről tudunk! Minden internetes oldalon ezt olvasom! Mi van? Hogy merik? Bravó, ez aztán az országimage! Érdekes, Berlinben a U2 koncert éjszakáján, amikor volt egy kis gond a tömegközlekedéssel, meg se fordult ilyesmi az ottani sofőrök fejében... sőt...!
Ez egy Ütős Fesztivál lesz, az már biztos!
Az ütős hangszerek legnagyobb hazai seregszemléjét, a II. Velencei-tavi Ütős Fesztivált július 28. és 30. között rendezik meg a tavalyi helyszín, Velence helyett ezúttal Agárdon.
Fesztivál a Balatonnál, ahol együtt bulizhat a család
Zamárdit nyáron a fesztiválok városaként is emlegetik, hiszen hosszú, egybefüggő árnyas partszakasza tökéletes helyszínként szolgál a legkülönbözőbb rendezvényekhez. A nagy, több tízezer főt befogadó óriásfesztiválok mellett érdemes odafigyelni a kisebb megmozdulásokra is, hiszen igazi kincsekre lelhetnek így azok, akiknek első számú szempontjuk az, hogy családjukkal együtt kapcsolódjanak ki egy finom étel, jó hideg sör és könnyű mulatságot ígérő koncertek mellett.
Badacsony Bor7 - borfesztivál, új köntösben
A több évtizedes múltra visszatekintő Badacsony Bor7 rendezvény idén megújult formában várja az érdeklődőket 2017. július 14-30. között a Badacsony Parkban. A fesztivál egyik újítása, hogy a kitelepülő 14 borászat zöme ezúttal a színpadon is bemutatkozik majd esténként.
Hegynek föl a Badacsonyi Tekergő
Vízitaxival jöttél? Tekeregj tovább ingyenes buszunkkal! A kikötőtől indulunk, a hegy tetejéig meg sem állunk! Útközben bejárjuk Badacsony legjobb helyeit! Szállj fel a BADACSONYI TEKERGŐre! Nemcsak pompás borok és ételek várnak Rátok, de az a páratlan kilátás a Balatonra! Az egészen káprázatos! Ne hagyd ki!
Egy elmaradt Kékszalag verseny nyomában...
A Kékszalag 1934 óta íródó története bővelkedik olyan eseményekben, amelyek a résztvevő hajókhoz, vitorlázókhoz kapcsolódva együttesen alkotják azt a hihetetlenül gazdag legendáriumot. Ez a történet 1944 magyar vitorlás nyaráról szól, amely ékes bizonyítéka az emberi optimizmusnak, élni akarásnak.
Helló, Zamárdi! Szerdától nem alszol!
Már csak kettőt kell aludni és július 5-én igazi fesztiválőrület lesz Zamárdiban. Mintegy húsz színpadon több mint háromszáz előadó lép fel a Balaton Soundon. Az ötnapos rendezvényen fellépő világsztár dj-k között lesz Kygo, Hardwell, Armin van Buuren, Tiesto, Axwell & Ingrosso és Marshmello.
Itt szeretkezhetünk a legtöbbet nyaralás alatt!
Ha vakációzunk, akkor vízpartra vagy aktív pihenésre vágyunk leginkább, a csajos nyaralás viszont kiment a divatból. Nyaralás alatt gyakrabban szeretkezünk, de 5-ből 1 pár legalább egyszer veszekszik is. De van itt még más izgalom is...
Hétköznapi hősök vigyáznak ránk a Balcsin
Elindult a 2017-es balatoni elsősegélynyújtó szolgálat - jelentette be a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. Kardos István elmondta, hogy tizenkét település tizennyolc strandján segítenek fiatalok. A csaknem háromszáz önkéntes augusztus 20-áig lát el a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket, amelyek közül a leggyakoribbak a kagyló okozta vágások, a rovarcsípések és a különböző sportsérülések. Délelőtt tíztől este hatig dolgoznak - tudósított az MTI.
Dulakodnak az ingatlanokért a magyar Provence-ban!
A Káli-medence napjaink egyik legfelkapottabb belföldi turista célpontja. A környéket a számos kulturális és természeti látnivaló miatt, illetve a sajátos Balaton-felvidéki környezet okán sokan csak úgy hívják: a magyar Provence. Aki nem csak vendégként szeretne ellátogatni a néhány apró falu egyikébe, hanem ingatlant is vásárolna, nehéz helyzetben van. Óriási a verseny az eladó házakért.
A Kékszalag három nővérének igaz története
Testvérek. Néhány év különbséggel egymás után születtek a Balatonfüredi Hajógyárban, mégis bő hatvan évet kellett várniuk arra, hogy egymás ellen versenyezhessenek is. A Balaton legnagyobb és legszebb vitorlásairól, a Nemere II, a Sirocco és a Lillafüredről szól a történet, a 49. Kékszalag Erste World nagydíj előtt.
ÚtraManó - egy mesés GPS Budapesttől a Balatonig
A Plukkido csapata nemrég útjára indította az ÚtraManó alkalmazást, amely az aktuális helyzet meghatározásával mesébe foglalja a gyerekeknek az ablakon keresztül látott tájat, épületeket. Ez az innovatív magyar fejlesztés segíti a szülőket az utazások izgalmassá tételében.
Idén is közvetítik a nyarat a Balatonról
Harsányi Leventéék a Balatonra költöznek. Június 19-től újra indul a Balatoni Nyár színes tartalommal, sztárvendégekkel és a magyar tenger minden érdekességével. A Duna csatorna délelőtti műsora a hét minden napján jelentkezik majd Kraszkó Zitával, Rátonyi Krisztával, Harsányi Leventével és Vida Péterrel. A műsor sztárséfje a 2017-es évadban ismét Kovács Lázár lesz.
Ez állati! Indul az ürgék valóságshow-ja!
Új szolgáltatást indít el hamarosan a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. Bekamerázták a tihanyi Belső tó partján élő ürgék lakóhelyét, a kamerák révén bepillantást kaphatnak az érdeklődők az állatok életébe. Van mit nézni, hiszen élénk és veszélyekkel teli mindennapjaik vannak az ürgéknek. Az igazi szórakozást ígérő ürge mozi júniustól működik majd – írja a Tihanyi Visszhang című újság.
Nyári diákmunka: pánikolnak a balatoni vállalkozók
Nagy a stressz, mert kevés a szakképzett munkaerő, diákokkal próbálják megoldani a problémát, ezért már most idegesek a balatoni vállalkozók. Sok étteremben már most sokat kiabálnak a szezonális munkára szerződött alkalmazottakkal. Pedig a nyár még el sem kezdődött...
Mutatjuk a Nyitott Balaton fotópályázat nyertes képeit!
Lezárult a 2017-es tavaszi Nyitott Balaton fotópályázata, melyre igazán gyönyörű képeket küldtek be a Balaton és a kerékpározás szerelmesei. A verseny végeredményéről közösségi oldalukon számoltak be a kiírók. Íme a nyertesek!
Üdítő pillanat - kóstold meg a Balaton kávéját
Mi más is lehetne egy citrommal, naranccsal és szirupokkal megbolondított jeges kávénak a neve, mint - Üdítő pillanat? Ez a folyékony élvezet lett nemrég a Balaton kávéja a Balatoni Barista Bajnokságon Gyenesdiáson, ahol megválasztották a régió legjobb kávémesterét is – tájékoztatta az onlinebalaton.hu-t Somogyi Zoltán Max, a rendezvény ötletgazdája, szervezője.
Érdekességek, amiket jó tudni a Kékszalag versenyről
Idén július 6-án lesz Európa leghosszabb távú és legrégebbi tókerülő versenyének, a Kékszalagnak rajtja. A szervezők – megfelelő időjárási viszonyok esetén – közel hatszáz hajó, mintegy 3.000 versenyző részvételére számítanak. Összegyűjtöttünk néhány érdekességet a versenyről.
A Balatonnál már nem a nyaraló a menő
A magyarok legszívesebben a Balaton parti településeken keresnek pihenési lehetőséget, ahol nem csak az árak, hanem az ingatlanok típusa és a vásárlóközönség is jelentős változásokon megy keresztül. Mér nem annyira nyaralóvásárlásban gondolkodunk...
Könyv-Bor-Jazz - egy fesztiválon!
Balatonfüreden június 6. és 11. között a Könyv-Bor-Jazz Fesztiválon könyvbemutatókkal, koncertekkel, borkülönlegességekkel várják az érdeklődőket. A rendezvényen könyvárverést is tartanak, licitálni lehet majd Blaha Lujza emlékalbumára is.
A jó házasság titka: fordíts hátat a Balatonnak!
Június első vasárnapján rendezik meg a jegyespárok ünnepét a badacsonyi Rózsakőnél, immár tizedik alkalommal. A szerelmesek kövének is nevezett sziklánál jegyzik el egymást a pünkösdi ceremónián részt vevő párok.
204 és fél szeletes tortával hívják fel a figyelmet a jó éttermekre, cukrászdákra
204 és fél szeletes az a torta, amelyet szerdán este kóstolhatnak meg a vendégek a 2017-es MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat indító eseményén, az Akvárium klubban. A tortát azért vágják 204 és fél szeletre, mert éppen ennyi kilométer az a kerékpáros út, amely a tavat veszi körül.
Festeticsék Mandulás Csókja a legjobb fagyi a Balatonnál
2017-ben a Balaton Fagyija a gyenesdiási Bringatanya Fagyizó édessége, a „Festeticsék Mandulás Csókja” lett. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, még 20 óvodást is be kellett vonnia a kóstolásba.
Bemutatták a BalatonBor új évjáratát
A 2016-os BalatonBorok budapesti bemutatója a borokon és az ilyenkor szokásos kóstoltatáson jóval túlmutatott. Az évjárathoz illő falatokat a Costes Downtown készítette, Lábas Viktória, a Margaret Island frontembere pedig a borászok számára is fontos modern hagyományőrzés jegyében adta elő kifejezetten erre az alkalomra komponált zenei meglepetését.
Sörözzünk, lakomázzunk a szerzetesekkel - Tihanyban
A szerzetesek étkezési kultúráját bemutató kiállítások láthatók a tihanyi apátságban. A tárlat látogatói választ kapnak egyebek mellett arra, hogy hol és milyen szabályok szerint élnek a szerzetesek, miben különbözik a refektórium egy átlagos ebédlőtől. Ezen kívül kisfilm, fotók, receptek és ételleírások segítségével megismerhetik a kolostori étel- és italkészítést.
Sokba kerülhet a felelőtlen hajózás
Egyre többen szállnak vízre rendszeresen: a balatoni kikötőkben több mint 5000 vitorlás szeli a habokat. A felhőtlen időtöltés közben azonban még mindig sokan feledkeznek meg a biztonságról. Statisztikái szerint a károk átlagos értéke 700 ezer forint körül mozog, becslések szerint a vitorlások mindössze 20-25%-a rendelkezik felelősség- és lényegesen kisebb hányada casco biztosítással.
Új helyszínen az Everness Fesztivál
Idén új helyszínen várja a feltöltődni vágyókat az ország legnagyobb spirituális életmód fesztiválja, az Everness Fesztivál. Június végén közel háromszáz hazai és külföldi előadó érkezik, hogy a fesztivál hagyományai szerint a legkülönbözőbb területeken hirdesse a tudatos életformát.
Ilyet még nem látott a Balaton!
A hétvégén elképesztő programokkal várt mindenkit a balatonlellei YachtClub, amely a Stihl-lel karöltve újra körhintát vágott a tó 30 centis jegébe. A yachtclub csapatát sztárok is erősítették: Nagy Ákos súlyemelő világbajnok, Bárdosi Sándor olimpikon, Bűdi Szilárd rádiós műsorvezető ragadtak fűrészt és vágtak egyóra alatt 18 méter átmérőjű körhintát a jégbe. Eközben M. Tóth Zsolt, világbajnok jégszobrász pedig megalkotta a Balaton első óriás jégkacsáját.
Kanadai vendég érkezett a Balatonra
Soha még nem láttak ilyen madarat Magyarországon - adta hírül az OrientPress Hírügynökség. A Balatonon, Szántód és Földvár között vették észre a Kanada nemzeti szárnyasaként is ismert fehércsőrű búvárt.
Halas Karcsival búcsúztunk a nyártól
Szeptembert írunk. Vége a szabadságoknak, elkezdődött a tanév, és bizony messze még a május. Nehéz szívvel búcsúzunk a nyártól. Még meleg az idő, de már zárnak a nyaralók, a vendéglátóhelyek, köztük kedvencem, Zamárdi-felsőn Halas Karcsi halsütője. Hosszú évek óta járunk a Mókus utcába, az ország 10 legjobb halsütőjének egyikébe.
Magyarország legnagyobb hajókiállítása nyílik a hétvégén
Elegáns külföldi és hazai gyártású vitorlás hajókkal, menő motorcsónakokkal, yachtokkal és katamarán bemutatóval várja a hajózás szerelmeseit Magyarország legnagyobb vízi hajókiállítása szeptember 2. és 4. között Balatonkenesén, a Kenese Marina Port kikötőben.
Kattanj rá a STRANDra a neten!
Még egyszer utoljára felrobban a Balaton mielőtt véget ér az idei nyár, elstartolt a STRAND Fesztivál, a Petőfi Rádió fesztiválja. Összeszámolni sem könnyű a fellépőket, naponta több tucat koncert, beszélgetés és változatos program várja a fesztiválozókat a zamárdi szabadstrandon.
Nekem a Balaton a Riviéra!
A hazai plakátművészet virágkorának legszebb turisztikai plakátjaiból nyílik kiállítás a Camponában augusztus 25-én. Flanek Péter több száz darabot számláló gyűjteményének Budapest és Balaton témájú darabjai láthatók szeptember 18-áig a bevásárlóközpontban. A plakátok eredeti darabjai ma már műtárgyak. A gyűjtő szeptember 3-án 11 órától személyesen tart tárlatvezetést az érdeklődőknek! Igazi csemege ez a retró kedvelőinek is!
Ilyen térkép még nem volt a Balatonról
Elkészült az Éjjel-Nappal Balaton ”Speciális étkezési lehetőséget biztosító helyek a Balatonnál” című térképe. Mostantól a Speciális étkezés menüpont alatt megtaláljátok az olyan balatoni helyeket, amelyeket az egészséges életmódot követők és az ételérzékenységgel küzdők is nyugodtan látogathatnak - olvasható az Éjjel-Nappal Balaton oldalán Földi Rita tollából.
Semmi kétség, rozéra vigad a magyar!
Április elején indult és július közepéig tartott a Nagy Bor Teszt, amely az internetező magyar lakosság körében kutatta a borfogyasztási és borvásárlási szokásokat. A válaszadók között a rozé és siller borok bizonyultak a legnépszerűbbnek, ezeket követték a száraz, majd az édes vörösborok, az édes fehérborok és a száraz fehérek.
Toplistás balatoni strandok
A magyarok kedvenc balatoni strandja a siófoki Aranypart, minden ötödik nyaraló ezt választja a legszívesebben. Az elmúlt években javult a balatoni strandok színvonala, így a vendég is egyre több. Ennek köszönhetően a július 8-ai és július 22-ei hétvégére szinte már lehetetlen szállást találni a Balaton mellett – derült ki a Szallas.hu friss felméréséből.
Zsebtérkép készült Dél-Balaton legjobb helyeiről
Elkészült a dél-balatoni régió legszínvonalasabb helyeit feltüntető kiadványa, a Dél-Balatoni Iránytű. A zsebtérkép célja, hogy segítséget nyújtson a látogatóknak a térségi bor- és gasztrokultúra megismerésében, és bemutassa a régióban rejlő turisztikai és kulturális lehetőségeket.