Balaton cikkek

Spirituális élmény – nagy dózisban
Nyaraláskor semmi másra nem vágyunk, mint kiszakadni a feladatokkal teli hétköznapokból, lazulni, pihenni, feltöltődni, akár néhány nap alatt. Vannak, akik mindezt tudatosan teszik már évek óta. A fesztiváldömping közepén kínálkozik egy program, ami üde színfolt a palettán. Már csak néhány nap és kezdődik a negyedik Everness Fesztivál, amit idén a MOL Nagyon Balaton Programsorozat részeként rendeznek június 28. és július 3. között - ajánlja munkatársunk, Osztrozics Dóra.

30 nyári zenei élmény a Klassz a pARTton!
A Balaton, a Velencei-tó és a Duna-part ad helyszínt a Klassz a pARTton! elnevezésű nyáresti komolyzenei koncertsorozatnak június 23. és augusztus 28. között a Cimbora Alapítvány szervezésében. A rendezvényen mintegy harminc hangverseny várja a közönséget.
Mangalica oldalas házi barbecue-szósszal kemencében sütve
A kemence isteni dolog, de Gazdag Tamás, a HomeCatering.hu vezetője elárulta, ezt a receptet nyugodtan elkészítheted a sütőben is. Ezt az isteni oldalast a Nivegy-völgyben kóstolhatod meg a Tagyon Birtokon. A házi barbecue-szósz receptjét már elmeséltem, azt tálald hozzá!
Házi barbecue-szósz a Tagyon Birtokról
Itt a nyár, itt a grillezések ideje. Igazán különlegessé teheted a partit ezzel a recepttel. Boltban mindenki tud venni egy üveggel, de ilyen élő ízeket másképp nem tudsz varázsolni! A HomeCatering.hu séfje, Gazdag Tamás elárulja a titkot: még fahéj is lesz benne!

Hatalmas bulival indul a balatoni nyár!
Fantasztikus időben, már felmelegedett víz mellett szombaton tartják a Balaton napját. A strandszezon megnyitójával egy időben több balatoni strandon színes programokkal és a strandbisztrók megújuló kínálatával várják a tó imádóit.
Jegyezd meg: Nivegy-völgy!
Egy kerékpár és egy tábla jelzi Zánka felől, a 71-es úton, hogy Barátom, ha felhajtasz a Tagyon Birtokra, azonnal ingyen fröccsöt vagy bodzaszörpöt kapsz! És ki tudna ellenállni a csábításnak egy jó kis tekerés után! Ami pedig ott vár, az a pazar kilátás, a béke, a madárcsicsergés, a szép kirándulások, a vitorlázás, a kemencében sült ételek, a páratlan helyi borok, szörpök, mézek...
Mangalicás lecsó
Lágy balatoni lankák ölében készült ez a lecsó előételnek. Minden ami benne van, a Nivegy-völgy termése - volt tavaly. A Tagyon Birtok gasztronómiájáért felelős HomeCatering.hu alapító-tulajdonosa, Gazdag Tamás augusztusban tette el hagyományos módon magát az alapanyagot. Tartósítószer nincs benne. A mangalica is saját nevelésű sertésből vált kolbásszá, szalonnává. Most azonban olyan receptet küld nektek, amit azonnal használni tudtok, amint beérik az első paradicsom, paprika!
Kezdődik! Ilyen szuper lesz a 4. Nagyon Balaton!
Negyedszer rendezik meg a MOL Nagyon Balaton programsorozatot. Május végétől szeptember közepéig 25 esemény várja az érdeklődőket a Balaton Régió rangos kulturális, gasztronómiai és sportfesztiváljaival. Soroljuk a legjobb programokat!

"Tárcsázd" kedvenc strandodat!
Sokat változott a magyar tengerpart a régi „Zimmer Frei” hangulathoz képest. Egy nemzetközi összehasonlításban a legtöbb fizetős strandunk felveszi a versenyt a legfelkapottabb helyekkel is. A minőségi szolgáltatások elterjedése mellett egyre többet foglalkoznak a kényelmünkkel is: 2016-ban már a legtöbb balatoni strandon elfogadják a mobiltelefonon vásárolt jegy felmutatását is belépéskor.

10 romantikus program a májusi Balatonnál
Május 1-je és a majális a Balatonon a szerelem, a májusfaállítás és a szabadtéri programok hétvégéje. Ehhez ajánlunk most 10 programot.
Szelek szárnyán - sztárokkal startol a regatta
Június 11-12-én Siófokon rendezi meg a Balatoni Hajózási Zrt. a Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. Hagyományt szeretnének teremteni az amatőr vitorlásversennyel. Az ország bármely települése delegálhat csapatot, hajózási tudás se kell, mert a hajók kapitányait a Magyar Vitorlás Szövetség küldi a fedélzetre.
Ez igen! Ilyen filmet még nem csináltak a Balatonon!
A film ötlete a hazai vitorlázás és hajógyártás élvonalába tartozó maroknyi kis csapattól jött, hogy készítsenek egy olyan filmet, ami egy életérzést közvetít, megmutatja a Balatont és a balatoni extrém vitorlázás páratlan élményét és szépségét.
Siófoké Európa legszebb főtere
Siófok ezüstérmet nyert az európai virágosítási versenyen, mellette pedig a legszebb főtérnek járó elnöki különdíjat is odaítélték a városnak az Entente Florale európai versenyen - olvasható a sonline.hu oldalán.
Akarsz vitorlázni a Litkeyvel? Gyere Kenesére!
20 év legizgalmasabb hajói - ezt kínálja a hétvégére a kenesei kikötő! Két évtizede a balatoni hajósok legkedveltebb programja a Balatoni Hajókiállítás. Ezúttal negyven bemutató és negyven hajó várja a látogatókat a szárazföldön és a vízen egyaránt.
Balatongyörök a legtutibb!
Az idei főszezon végén a balatongyöröki Községi strand érdemelte ki a legjobb bizonyítványt a strandolóktól a Balatontipp internetes régiókalauz Legkedveltebb Balatoni Strand versenyén. Néhány század jeggyel végzett mögötte a gyenesdiási Diási Játékstrand, az alsóörsi Községi strand és a vonyarcvashegyi Lídó strand.
Könyv, lángos, homok és Balaton - így nyaralunk mi!?
Ha tenger akkor Horvátország, ha itthon, akkor Balaton, lángos, vízisportok és egy jó könyv. De egy jó salátára is lenne igény egy legutóbbi felmérés szerint, amely a nyaralási szokásainkról faggatózott.
Brutál egy hétvége Balatonszemesen
Rock, metal, Balaton – érkezik az év egyik legjobb és legkeményebb fesztiválja!
Nem mindenkinek nyalt vissza a fagyi
Nyert a Bergmann Cuki! Rendhagyó módon nemcsak termékeket, hanem fagylalt-előállító üzemeket is tesztelt legújabb szupermenta akciójában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A hatóság húsz népszerű Balaton-parti fagylaltozót és termékeit vette górcső alá.
Ínyencek, figyelem!
Új termelői piac nyílik közvetlenül a Balaton partján, az északi oldal legújabb strandja mellett, Badacsonylábdihegyen.
"Hány évig körösítjük még a négyszöget"
Új galéria nyílik a Balatonon! Szentbékkállán, a Pegazusban július 11-én délután hatkor Emlékek tava címmel kortárs képzőművészek és írók mutatkoznak be balatoni emlékeikkel. A kiállítást egy felhívás előzte meg: a szervezők régi balatoni fotókat, a magyar tengernél írt naplókat, képeslapokat gyűjtöttek. Az alkotók ezen dokumentumok, illetve saját emlékeik alapján is készítettek installációt. A tárlatot Aknai Katalin művészettörténész és Alföldi Róbert színész, rendező performansza nyitja meg.
Kékharisnyások a szépségkirálynők
Július 11-én rajtol a Kékharisnya Regatta, az első női vitorlásverseny, melynek megálmodója Zsidró Tamás, mesterfodrász. A kifutó hajókon ott lesznek - mások mellett - a Miss Universe győztesei, a Jóban Rosszban hölgy-sztárjai és természetesen Koós Réka is hajóra száll.
in-Gyenes!
Gyenesdiás a hétvégén hetedik alkalommal várja bornapokra az érdeklődőket. A Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujában a gyerekekre is meglepetések várnak.
Ünnepel a Balaton! Elrajtolt a Kékszalag!
Elrajtolt a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj 540 hajóból álló mezőnye, hogy a rendelkezésre álló 48 óra alatt teljesítse Európa leghosszabb tókerülő versenyének távját. A meteorológiai előrejelzések szerint gyenge-közepes szél várható, így a Fifty-fifty nevű hajó tavaly elért 7 óra 13 perc 57 másodperces időrekordja valószínűleg nem forog majd veszélyben.
Egy ilyet most mi is szívesen nyalnánk!
Az idei évben a Balaton fagyijának a napraforgóst választották, de különdíjat kapott a gesztenyés álom és az almaszimfónia is. Most bármelyik jól jönne!
Kezdenek elszállni a nyaralók árai
A legnagyobb magyarországi tavak partján lévő lakóingatlanok – nyaralók, házak - átlagos négyzetméterára 210-290 ezer forint között alakul. A Balaton északi partján a legmagasabbak az árak, Tihanyban például a 600 ezer forint közelében mozognak. A Balaton déli oldalán az északinál 25 ezer forinttal alacsonyabb az átlagár, a Velencei-tónál pedig jóval olcsóbbak az ingatlanok.
Fantasztikus hétvégék Keszthelyen! Érdemes odamenni!
Rengeteg mozgalmas rendezvény várja idén nyáron is a Keszthelyre látogatókat. Lovas- és huszárprogramokkal, régmúlt idők vásárának felidézésével, folklórzenével, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, musicallel, színházi előadásokkal és sportrendezvényekkel is készülnek a városban a vendégek szórakoztatására.
Venice Beach-stílus a Balaton sztárja - nézd meg a kollekciót!
Harmincdarabos, Balatonról szóló kollekciót dob piacra a Dorko. A tervezőket pályázaton választották ki, és van néhány felkért művész is, aki szintén képviselteti magát néhány darabbal. A botránypólóiról elhíresült Koby és a jelenleg Amerikában tevékenykedő és a North Face vezető tervezőjeként dolgozó Havancsák Teréz munkája is megtalálható a kollekcióban. Így a sajtos lángos, a nemzeti zászlós vízibicikli, a csókolózó hattyúpár és a Balaton sziluettje megfér egymás mellett az eklektikus kollekcióban.
Kilépett a medréből a Balaton - képekkel!
A szélsőséges időjárási miatt több rendkívüli intézkedést vezettek be a dél-balatoni vasútvonalon. Leállították a balatoni kompközlekedést is Szántód és Tihany között, és nem indulnak a személyhajójáratok sem a viharos erejű szél miatt.
Ez a Balaton legjobb fagyija!
Balatoni randevú… Vágysz rá? Biztos igen, bár most egy igazi finomságról van szó: ő lett a győztese az idén először meghirdetett „Balaton fagyija” pályázatnak. A kapros-túrós és a fügés-diós kombináció is jól szerepelt.
Május 1-jén nyit a Balaton! Színes, izgalmas programok várnak!
A szkeptikusok szerint nem érdemes májusban a Balatonra menni, mert szinte minden zárva van, és nincs olyan program, amiért érdemes volna útra kelni. Ráadásul a szállás szinte ugyanannyiban kerül, mint a nyári csúcsszezonban. Egy új kezdeményezés azonban korábbi kezdésre buzdítja szolgáltatókat, és igazán izgalmas, színes programokkal csalogatja a Balatonhoz a vendégeket.
Borprogramok Pesten és vidéken a hétvégén
A balatoni borok élmezőnye július utolsó hétvégéjén a Kék- szalag vitorlásaival együtt éri el Balatonfüred partjait. A kaland ott kezdődik, ahol a célvonal húzódik a Vitorlás tér és a Ta- gore sétány 2013. július 25. és 28. között elegáns promenáddá változik, jégbe hűtve vonulnak fel a legjobb borok és csábító programok.
Vöröskeresztes segélynyújtók kezdtek szolgálatot a Balatonnál
Magyar Vöröskereszt közel háromszáz önkéntes elsősegélynyújtója teljesít idén szolgálatot a Balaton 12 településének 19 strandján július 1. és augusztus 22. között.
Nekik már nem a Balaton a riviéra?
Egyre kevesebben táboroznak a Balatonnál, Budapesten és Borsod megyében is több gyerek táborozik, mint a magyar tenger partján. Feljövőben vannak az „ott alvós” táborok, de a napközik is népszerűek.
Megkezdődött a Geoparkok Hete programsorozat
Megkezdődött az európai Geoparkok Hete programsorozat, amelynek keretében a Balaton-felvidéken és Nógrádban is számos rendezvény várja az érdeklődőket. Ha valaki a pünkösdi hétvégén elmulasztott valamilyen érdekes programot, még nem késő: a fesztivál június 2-áig tart. Európa 19 országában összesen 54 geopark tart ilyen rendezvényt.
Helikoni éjszakák rendezvénysorozat Keszthelyen
A Festetics Kastélyban rendezett Helikoni éjszakák rendezvénysorozat a Keszthelyen eltöltött pihenésünk idejére különböző programlehetősségeket kínál.
Csütörtökön rajtol a Kékszalag vitorlásverseny
Július 5-én, csütörtökön 9.00 órakor rajtolnak a legnagyobb magyar vitorlásverseny, a Kékszalag résztvevői a Balatonfüred előtti rajtvonalról. A versenyt rendező Magyar Vitorlás Szövetség óvatos becsléssel több mint hatszáz hajót vár a versenyre.
Dolgozva is barnulhatunk...
A 'melyik 5 tárgyat vinné magával a nyaralásra, amelyeket nem pótolhatna másként' kérdésre 100 százalék helyett a válaszadók 86 százaléka jelölte be a fogkefét, ugyanakkor 81 százalék a mobiltelefonja nélkül nem indulna útnak!
Nem jön Björk a Heineken Balaton Soundra
Az elmúlt hetek hírei szerint Björk – hangszálproblémára hivatkozva – több esetben mondta le Biophilia cím legújabb albumát bemutató világkörüli turné állomásait. Sajnos ma már az is biztos, hogy Heineken Balaton Soundon sem lép fel az izlandi énekesnő .
Irány a Balaton!
A hazai célpontok közül még mindig a Balaton a legnépszerűbb, az idelátogatók több mint 7 éjszakát terveznek eltölteni a tó körül. A tartalmas pihenésben az igen széles programkínálat is segít, így nem csak a vízparton érdemes (nap)fürdőzni.
Újabb világsztárok az idei Heineken Balaton Soundon
Újabb világsztárok nevei kerültek napvilágra az idei Heineken Balaton Sound eddig is erős felhozatalából. Köztük a Pendulum alapítóinak electro-house projektje, a Knife Party, a kétszeres Brit Awards és egyszeres Ivor Novello-díjas Tinie Tempah valamint a német elektronikus zene egyik legfontosabb alakja, Sven Väth. És aki még nem tudná: idén egy nappal korábban, július 11-én indul a Heineken Balaton Sound.
Iható tisztaságú a Balaton vize, persze nem a strandokon!
„Méréseink azt mutatták, hogy idén a főszezon végén is iható tisztaságú maradt a Balaton vize. - mondja Dr. Vörös Lajos, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének kutatója. „Vigyázat, ez nem feltétlenül lehet igaz a strandokon!"- teszi hozzá a szakember.
Mától Kalóz Eb Balatonfüreden
Idén Balatonfüred ad otthont az EUROSAF SBGK Kalóz Európa-bajnokságnak, amely a magyar tavak közismert és népszerű hajóosztálya. A kontinensbajnokságra 84 vitorlás nevezett, köztük 26 magyar hajóért lehet szorítani.
A Balaton, ha nem csak víz
Bár a tó vize az elmúlt években sorra kiváló minősítést kapott, és egyre több a homokos szakasszal büszkélkedő partrész is, a Balatonra menni korántsem csak a fürdőzés miatt érdemes.
Elfogytak a bérletek a Soundra!
Már az első napon majdnem teltház volt a Heineken Balaton Soundon. Az indító napon elfogytak a bérletek, s a napijegyből is csak pár száz maradt a pénztárakban. 27 ezren voltak csütörtökön a zamárdi szabadstrandon.
A Balaton kéjes afrodiziáló hatása idén sem csillapodik...
A szüzesség elvesztésére legalkalmasabb helynek tekintik a kamaszok a Balatont, ahol mindenfajta értelemben elkezdődik a szezon. Hiába a tengerpartok anyagilag-földrajzilag elérhető közelsége, a "magyar tenger" mit sem vesztett népszerűségéből. Szex vízben, csónakban és panzióban: a Balaton kéjes afrodiziáló hatása idén sem csillapodik...
Új sportőrület! Jelentkezni lehet...
A '70-es, '80-as években „Balcsin" alakult ki és terjedt el a vízben fejelés művészete. Ez nem csak sport, a szabadidő aktív eltöltése, kikapcsolódás, hanem annál sokkal több volt: életérzés. A fejelők megszállottak, fanatikusak voltak. És azok ma is...
1 millió Ft értékű a főnyeremény a Vitalitás napján
A Szépségkirálynő választás 24 döntőse harcba száll a Miss Sport címért a Vitalitás Napján. 1 millió Ft összdíjazású Nu Skin® Balaton Tour versenysorozat utolsó állomása
Balatoni Est, az Est Lapok új, szezonális programmagazinja!
2011. június 16-tól, kéthetente kerül kiadásra az Est Lapok család legújabb, szezonális programmagazinja, a Balatoni Est. Az olvasók számára, természetesen ingyenesen.