Kutatás cikkek

Árt a spermának a koffein! De sörözni lehet!
A túl sok kávé árt a termékenységnek: napi két vagy több csésze erős kávé radikálisan csökkentheti a férfiak esélyét a gyermeknemzésre amerikai kutatók szerint.

5 fura, de hasznos találmány - így tényleg érdekes a tudomány!
Forró ruha, virághűtő, lebegő beton - csak néhány példa a kutatások közül, amelyek a KwakLab Kutatóintézethez kötődnek. Most kinyitották ajtójukat a nagyközönség előtt is, hogy közelebb hozzák a tudományt az érdeklődőknek.

Alzheimer-kór - nem hinnéd, mivel lehet a memóriaromlást visszafordítani!
Először sikerült visszafordítani az Alzheimer-kórral összefüggésben lévő memóriaromlás folyamatát amerikai kutatóknak. A nagyon összetett program része volt az étrendváltozás, az agy stimulációja, a testmozgás, az alvás mennyisége, de még az elektromos fogkefe használata is.

Zenés Guinness-kísérlet pénteken, a Kutatók éjszakáján!
Országszerte izgalmas programok várják az érdeklődőket szeptember 26-án pénteken, a Kutatók éjszakáján. A Budapest Parkban bulizók például egy látványos fizikai kísérlet végrehajtásával kísérelnek meg Guinnesss-rekordot dönteni az Örömódával. Minden program ingyenes, ám van, ahol előzetesen regisztrálni kell.

Neked megjelent már Jézus a reggeli pirítósodon?
Mennyire csúszik a banánhéj, kinek az arcát látjuk a reggeli pirítóson, és milyen mentális problémákat vet fel a macskatartás? Ilyen és ezekhez hasonló őrült kutatásokért adtak idén Anti-Nobel-díjakat Bostonban, immár 24. alkalommal.

Cseng a füled? Igyál egy kávét!
Csengés, zúgás, zümmögés, suhogás - egy friss kutatás szerint a naponta több kávét is fogyasztó nők kisebb eséllyel hallanak ilyen nem külső forrásból származó hangokat. A fülzúgástól Magyarországon félmillióan szenvednek.

A fókáknak „köszönheti” Amerika a tébécét?!
Meghökkentő az a hír, amely szerint fókafélék hurcolhatták be a tuberkulózist az amerikai kontinensre, jóval az európai hódítók előtt. A tudósok 40 különböző, az állatokat megbetegítő baktériumtörzset is megvizsgáltak, hogy a rejtélyes átjutásra megkapják a választ.

A gyomorrák ellen is jó a botox
Az esztétikai plasztikai sebészetben a ráncképződés csökkentésére alkalmazott vegyület, a botox hatékony lehet a gyomorrák kezelésében is - erre a következtetésre jutottak állatkísérletek során amerikai és norvég kutatók.

Az izzadságodból termelt energiával működhet majd az okostelefonod!
Olyan tetoválást mutattak be tudósok az Amerikai Kémiai Társaság összejövetelén, amely az emberi izzadságban található tejsav segítségével termel energiát. A kaliforniai kutatók szerint a bioelem hamarosan képes lesz digitális órákat, okostelefonokat és más készülékeket is üzemeltetni.

Nem is lopnak a szarkák!
Az európai folklórban ismert hiedelemmel szemben a szarkák nem is lopnak csecsebecséket. Sőt, valójában tartanak a fényes tárgyaktól - állítják brit szakemberek egy új kutatás eredményeire hivatkozva.
Mi köze a fogínygyulladásnak a cukorbetegséghez?
Jó hír, hogy a jövőben ugyanazzal a módszerrel lehet majd kezelni a fogágybetegséget és a 2-es típusú cukorbetegséget. Mi most a jelenben elérhető kezelési lehetőségekre hívjuk fel a figyelmet.
A boldogság egyenlete - létezik?
Matematikai egyenlet segíthet megjósolni, mennyire leszünk boldogok. Brit kutatók kiderítették, hogy a boldogság nem attól függ, hogy mennyire jól teljesítettünk valamit, hanem attól, hogy a vártnál jobban teljesítettünk.
Nyüszít a kutya, ha nincs ott a gazdi? Placebo a megoldás!
Vannak kutyák, amelyeket - akiket? - nem lehet egyedül hagyni, mert a gazda távollétében hangosan ugatnak, nyüszítenek és erről nehéz leszoktatni őket. Placebo is segíthet a kutyák szeparációs szorongásán.
Aknéd van? Szépülj marihuanával!
Ami az agynak káros, az a bőrre igazán hatékony lehet, bizonyítja ezt a legutóbbi felfedezés is. A Debreceni Egyetemen kutatói megtalálták ugyanis a pattanások ellenszerét, mégpedig a marihuanában.
Van fegyver az Alzheimer ellen!
Életmódváltással megelőzhető az Alzheimer-kóros esetek egyharmada. A fő kockázati tényező ugyanis a dohányzás, az elhízás és a cukorbetegség mellett a mozgásszegény életmód.
Ezért hízol, ha stresszes vagy!
Ugyanattól az ételtől könnyebben hízunk, ha feszültségben élünk, mint nyugalmi állapotban. A stressz hatása alatt ugyanis lassabban égeti a kalóriát a szervezetünk, ezért ilyenkor jobb kerülni a vigaszul fogyasztott ételeket, a kényeztető falatokat.
Ennyi az ideális alvásidő - se több, se kevesebb
Akár túl sokat, akár túl keveset alszik valaki, idős korára valószínűleg memóriazavarai lesznek egy friss vizsgálat eredményei szerint. A kutatók szerint a szellemi frissesség hosszú távú megőrzését napi 7 óra alvással biztosíthatjuk.
Nem sikerült sárkányt teremteni – bocsánatot kértek
Titánsárkányt kapott, nem valódit – bocsánatot is kértek emiatt ausztrál tudósok egy hétéves kislánytól. Nem tudták teljesíteni a kis Sophie kívánságát: nem sikerült tűzokádó sárkányt teremteniük neki, mint írták, a témában hiányos kutatások miatt.
Veszélyben a gyümölcsök! Magyarország szerencsés
Hamarosan komoly gondok keletkezhetnek a gyümölcstermesztésben – állapította meg egy új kutatás. Ugyanis az európai országok többségében nincs elég házi méh a növények beporzásához. Európából körülbelül hétmilliárd méh hiányzik.
Kiszámolták, hány évesen vagyunk a legboldogabbak
23 és 69 éves korukban a legboldogabbak az emberek brit kutatók friss megállapítása alapján. Jó hallani, hogy ezek szerint a boldogság nem csak a fiatalok kiváltsága!
A keserűt savanyúnak, a sósat édesnek "hallják" a magyarok
Az Ízbontó címmel márciusban indult online játék során a közönségnek az ízek hangzó párjait kellett kiválasztaniuk. A felmérés eredményei szerint a magyarok - a nemzetközi átlaggal ellentétben - a keserű alap ízhez társított dallamtípust a savanyú, míg a sós ízt katalizáló hangmintát az édeshez párosították.
A nőknek csak pár százaléka látja vonzónak magát
A nők 74 százaléka szerint minden nőben van valami szép, a legtöbben magukban mégsem látják ezt meg. Magyarországon a nőknek csupán 3%-a írja le magát a vonzó szóval.
Az anyós és a tartós házasság
Nem mindegy, hogy egy férj vagy egy feleség van jóban az anyósával, legalábbis, ami a házasság tartósságát illeti. Érdekes módon, ha egy feleség jól kijön az anyósával, az rosszabb hatással van a házaspár együttélési esélyeire, mint ha egy férj fér meg békében neje anyukájával.
Érzelgős országok
Egy több mint 150 országra kiterjedő Gallup-felmérés most ismertetett adatai szerint világszerte a szingapúriak mutatják a legkisebb hajlandóságot pozitív vagy negatív érzelmeik bevallására, miközben a filippínók körében szárnyalnak a legmagasabbra az érzelmek - számolt be róla a LiveScience című tudományos ismeretterjesztő portál.
Ne dohányozz!
A rákos esetek 35 százalékát okozta a dohányzás, de a tüdőrák esetében 80 százalék fölötti volt a „hozzájárulás” mértéke – ezt állapította meg egy tizenegy éven át tartó követéses vizsgálat, amelyet tíz fejlett országban folytattak.
Mennyire tiszták a fiatalok?
A fiatalok héttizede szerint a saját korosztályuk tagjai, a tizen- és huszonévesek eléggé odafigyelnek a tisztaságra, a személyi higiéniára. Ugyanakkor háromtizednyien úgy érzik, hogy kortársaik legfeljebb közepes mérvű erőfeszítést tesznek külső megjelenésük érdekében.
Miért vásárolunk hamisítványt?
A megkérdezettek 22 százaléka talán, míg 5 százaléka bármikor nyitott lenne hamis termék megvásárlására. Ez az eredmény azt mutatja, hogy a tavalyi évhez képest 2 százalékkal nőtt a hamis termékeket gondolkodás nélkül megvásárlók aránya, ám a vásárlást megfontolók aránya 5 százalékkal csökkent.
Te elégedett vagy az életeddel?
Világszerte az emberek egyharmada elégedett az életével, kétharmaduk viszont többre vágyik. A magyarokban az átlagosnál erősebb a változtatás igénye: csupán egytizedük értékelése szerint jó az életük úgy, ahogy van; kilenctizedük azt szeretné, ha sorsa kedvező fordulatot venne.
Mi az ami a legelőször eszedbe jut erről: meditáció?
Többek közt erre a kérdésre kereste a választ az az internetes kutatás, amit a „MEDITÁCIÓ - a kolostor udvarán" című blog, a regisztrált, a blogra feliratkozott, több mint 1300 olvasó közt végzett el. Több mint 220-an adtak választ a kérdésre 3 nap alatt.
Trendek a magyar kutyatartásban
„A gazdasági válság kirobbanása óta összességében közel felére esett vissza az örökbefogadott kutyák létszáma, ami a potenciális örökbefogadók anyagi lehetőségeinek jelentős csökkenésével magyarázható." - nyilatkozta Dr. Király Péter, a Rex Kutyaotthon Alapítvány alapítója.
Hazánk kutyás ország: a lakosság felének van kutyája
A Butcher's Pet Care megbízásából végzett kutatás szerint a magyarországi népesség 47,8 százaléka tart kutyát. A családi házakban lakóknak 57,5 százalékos, a lakótelepeken élőknek pedig 13,9 százalékos arányban van kutyájuk.
Kutatók éjszakája
A tudományos kutatók a hétköznapokban tapasztalható csodák mögött álló színes egyéniségek - ezt igyekszik bemutatni immár hatodik alkalommal szeptember 23-án a Kutatók Éjszakája, melynek programjain idén is felvillannak a különböző tudományágak érdekességei.
A leghatékonyabb módszer az egészséges fogyásra!
Az 1980-as évektől világszerte észlelhető a túlsúlyosok, az elhízottak és a kórosan elhízottak számának folyamatos növekedése. Napjainkban az elhízás a világ fejlettebb részén népbetegségnek számít, ennek minden társadalmi és egyéni következményével: a szív- és érrendszeri, a légző- és a mozgatórendszeri, a daganatos és az anyagcsere-betegségek (diabétesz, magas vérzsírszint, máj-, epe- és hasnyálmirigy-betegség, köszvény) és a reaktív depresszió egyre gyakoribb előfordulásával.
Az alsónadrág-barométer tükrözi a gazdaság állapotát
A „minden mindennel összefügg” igazságára építő megfigyelések nem csak néhány unatkozó professzor mániái. Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed volt elnöke még a ’70-es években tanácsadó cége élén rendszeresen figyelte a férfialsó-értékesítés országos mutatóit, írta néhány éve a New York Times. E termék eladásainak ingadozása ugyanis mindig hűen követte és tükrözte a gazdaság állapotát.
Miért nem működnek a diéták?
Gondolkoztál már azon, miért nem működnek mindenkinél a divat diéták? Eleged van a sorozatos kudarcokból? Akkor étkezz génjeidnek megfelelően! Egy friss tudományos vizsgálat szerint génekre szabott diétával akár ötször hatékonyabb lehet a fogyókúra.
Légzésük leáll az éjszaka folyamán-tények az alvási apnoéról
A Philips egészségügyi és well-being indexe (Philips Index for Health and Well-being) egy húsz ország piacát magába foglaló tanulmány, amelynek egy része az alvás és a well-being összefüggéseit kutatta.
Génjeinktől függ szexuális örömünk avagy annak hiánya?
A női orgazmus problémákról rengeteget olvashattunk már. A férfiak szexuális problémái az aktus végrehajtására vonatkoznak. Ám a nők minden esetben képesek a szexre, az ő gondjuk a csúcs elérésének hiánya. Tény, hogy ebben a nők anatómiájának is rendkívül nagy szerepe van. Egy új londoni kutatás azonban rámutatott: a női beteljesülés 34-45 százalékban a saját génjeiktől függ.
Antioxidánsok a meddőség hátterében?
Amennyiben másfél-két évnyi rendszeres, védekezés nélküli házasélet mellett nem jön létre terhesség, indokolt a pár meddőségi kivizsgálása. A kivizsgálás lépéseiről és egy új, izgalmas kutatási irányzatról beszélt dr. Demjén László, az Oxygen Medical szülész-nőgyógyász szakorvosa.
Ne dőlj be a fogyást ígérő étrend-kiegészítőknek!
A stockholmi Nemzetközi Elhízás Kongresszuson bemutatott új kutatások nem találtak bizonyítékot arra, hogy a súlycsökkentő étrend-kiegészítők valóban megkönnyítenék a fogyást.
21. századi Janus-szenzáció
Hiba lenne azt hinni, hogy Janus Pannonius nem tud újat mondani nekünk. Ezalatt pedig nem csak az értjük, hogy műveiben örök érvényű mondanivalóra lelhetünk, hanem szó szerint gondoljuk, van olyan verse, amit eddig soha nem láthattunk. Szentmártoni Szabó Géza szenzációs felfedezést tett.
Mit szabad és mit nem szabad tenni az őssejtekkel
Az elmúlt napokban, hetekben a média minden csatornáján keresztül ontotta a híreket a Magyarországon folyó engedély nélküli őssejt kezelésről. S mivel a hírek egy része meglehetősen pontatlanul fogalmazott, igen nagy zűrzavar támadt az őssejtek körül. A témát közelebbről nem ismerők egyre kevésbé értik, hogy mi is a különbség őssejt kezelés és őssejt kutatás között, s hogy mit szabad és mit nem szabad tenni az őssejtekkel.
Megdöbbentő: az emberek fele nem tudja, hol a szíve
Az alapvető anatómiai ismeretek hiányosságára hívta fel a figyelmet a közelmúltban egy brit kutatás. Mint kiderült az emberek nagy része azonosítani tudja ugyan a beleket vagy a húgyhólyagot, azzal viszont már nincsenek tisztában, hogy hol van a veséjük vagy a gyomruk, sőt még a szívük pontos helyében sem biztosak.
Forradalmi terápia-szódabikarbóna a rák ellen!
Dr.Tullio Simoncini római onkológus gyermekrák osztályon dolgozott, és látta a gyermekek szenvedését, halálát, ami lelkileg nagyon megviselte. Elkezdte vizsgálni a kórbonctanon a daganatokat, melyek belül mindig fehérek voltak. Feltette magának a kérdést: miért fehérek a daganatok belül?
A hiperaktívitás egy téves elképzelés?
A hiperaktivitás jelenség, abban az értelemben, ahogy manapság használjuk, egy téves elképzelés terméke, amelyet 1957-ben írtak le először betegségként. Természetesen előtte is létezett a hiperaktív viselkedésforma, csak ezt egész egyszerűen nem tartották kórosnak.
Hadüzenet az allergiáknak
Kettős vak placebo kontrollált klinikai ill. retrospektív vizsgálatok igazolták, hogy a Rhinolighta módszer a betegek 75-85%-nál nagyfokú javulást eredményezett