Életforma.hu


Meghökkentő adatok a gyerekek mobilmániájáról

Meghökkentő adatok a gyerekek mobilmániájáról 

Akad olyan Y-generációs apuka és anyuka, akinek 3 évesnél fiatalabb gyermeke már napi 5 órán át telefonozik. Négy szülőből hárman aggódnak a gyermeküket veszélyeztető okoseszköz-függőségtől, minden negyedik pedig már tapasztalt is függőségi tüneteket gyermekénél – derült ki egy ismert, mobilokat is gyártó kínai cég magyarországi kutatásából.
Elkeserítő a legfrissebb okostelefon-kutatás eredménye

Elkeserítő a legfrissebb okostelefon-kutatás eredménye 

A három év alatti gyermekek fele, a 4-6 évesek 90 százaléka használ okoseszközöket; főként okostelefont, tabletet és notebookot – derült ki egy friss kutatásból. Az Y-generációs szülők digitális nevelési szokásait vizsgálták a szakemberek. A felmérés szerint a szülők annak ellenére adják oda készülékeiket legkisebb gyermekeiknek is, hogy azt tartják, ideális esetben csak idősebb korban lenne érdemes megengedni számukra az okoseszközök használatát. A gyermekek 42 százaléka ugyanakkor napi 1 óránál kevesebbet használja szülei okostelefonját, főként videózásra, mesenézésre és játszásra.
Ma már normális, amit nemrég még furcsa vágynak gondoltak

Ma már normális, amit nemrég még furcsa vágynak gondoltak 

Néhány közelmúltban készült kutatásnak egészen meglepő eredménye született, már ami a társadalom elfogadókészségét illeti a szokatlan - szakemberek szerint betegesnek is tartott - szexuális vonzódásokat illetően.
Alaposan rákaptak a pasik

Alaposan rákaptak a pasik 

Smink nélkül, a természetben, a kutyánkkal szeretünk legjobban szelfizni – legalább is ez derült ki egy okostelefonos cég friss kutatásából. Az is érdekes, hogy az európaiak évente átlagban majd 600 szelfit készítenek főleg a barátoknak és a családtagoknak.
Tudod, mennyi kalóriát égetsz el a szexszel?

Tudod, mennyi kalóriát égetsz el a szexszel? 

Nem vagy egyedül, ha egy-egy kimerítő és forró együttlét után neked is megfordult már a fejedben, vajon mennyi kalóriát égettél el a lepedőgyűréssel. Mert, hogy a huncutkodás nemcsak móka és élvezet, amellett, hogy jó hatással van a mentális és érzelmi állapotodra, fizikailag is segíthet formában maradni.
Mit tanulhatunk a hétnyelvű apácáktól?

Mit tanulhatunk a hétnyelvű apácáktól? 

Segíthet a demencia megelőzésében, ha valaki jó nyelvi képességekkel rendelkezik. A waterlooi egyetem egy frissen közzétett kutatásának eredményei ezt bizonyítják.
Veszélyben a Balaton!

Veszélyben a Balaton! 

Egyelőre a kutatók sem tudják, mi okozhatta a nyár végén megfigyelt óriási mértékű algainváziót a Balaton nyugati medencéjében. A Balaton jó ökológiai állapotának biztosításában a vízszintszabályozás kulcsfontosságú, ám ennek kutatása a beígért finanszírozás elmaradása miatt egyelőre nem indulhatott el. Talán a mostani algainvázió kellő figyelmeztetés lesz a döntéshozóknak, hogy nem halogatható tovább a Balaton kutatásának az eddigieknél komplexebb, átfogó megújítása.
Hoppá! Szerelmem egy influencer!

Hoppá! Szerelmem egy influencer! 

Divatos kifejezés manapság az influencer. Olyan fiatalokat nevezünk így, akik a közösségi térben saját véleményükkel igyekeznek véleményformálók lenni – függetlenül attól, hogy mi az álláspontjuk. Mert ugye egyikük sincs abban a helyzetben, hogy tudományos vagy szakmai tapasztalt állna mögötte. A Follow Me Influencer Marketing Agency és az ArvaliCom első alkalommal készítette el nem reprezentatív, online kutatását 727, meghatározó mértékben Y és Z generációs válaszadó körében.
5 izgi ajándéktipp gyereknapra

5 izgi ajándéktipp gyereknapra 

Könyv, baba, bicikli… A sztenderd ajándékok, amelyek eszünkbe jutnak a gyermeknap közeledtével, bízva abban, hogy ezzel nem lőhetünk mellé. Mi lenne, ha idén mégis kicsit elrugaszkodnánk a hagyományoktól, és valami igazán egyedi meglepetéssel kedveskednénk? Íme, néhány tipp, amellyel feledhetetlenné tehetjük porontyunknak ezt a napot, és még mi is jól érezhetjük magunkat! Na, ez a döbi!
Hogyan jegyezzünk meg szinte mindent?

Hogyan jegyezzünk meg szinte mindent? 

Lerajzolva tudjuk legkönnyebben megjegyezni az új információkat. Legalábbis erre a következtetése jutott a kanadai Waterloo Egyetem kutatócsoportja. Eredményeik szerint a rajzos memorizálás hatékonyabb volt, mint a jegyzetelés, és a jegyzetek újraírása, a vizualizációs technikák, illetve a passzív képnézegetés.

Ezt kell tudnod az igaz barátságról 

A minőségi emberi kapcsolatok alapvető pszichés funkciókon túl az emberek testi-lelki jóllétének alapvető előfeltételei: védelmet és támaszt nyújtanak a magány, a betegség, vagy épp a szegénység ellen, tőkeként is felfoghatók, de társadalmi szempontból is nélkülözhetetlenek a stabilitás és az összetartozás szempontjából.

Tízezer vegyülettől a hatékony gyógyszerig – az alapkutatástól a klinikai vizsgálatokig 

A gyógyszerjelöltek kiválasztása óriási munka: egy piacra kerülő gyógyszer kifejlesztése körülbelül 10 ezer vegyületből kezdődik, ebből alig néhány száz jut el a laboratóriumi kísérletekig, az állatkísérletekig még kevesebb, és csak szó szerint egy kezünkön megszámolható addig, hogy emberek is kaphassák. A tudomany.hu legújabb cikkében a gyógyszerfejlesztés egymásra épülő fázisait mutatják be szakemberek.

Gyermektelenség vagy gyermekmentesség? 

Miért nem terjedt el nálunk a gyermekmentesség kifejezés? Talán azért, mert Magyarországon nagyon kevesen vannak – bár a számuk egyébként növekszik – azok, akik tudatosan nem szeretnének gyermeket vállalni. A tudatos gyermektelenek aránya a posztszocialista országokban mind a férfiak, mind a nők körében 5% alatt van, miközben a nyugati országokban 5–10% között mozog. Ha az összes gyermektelenek arányát nézzük, az szintén jóval alacsonyabb nálunk, mint a nyugati országokban. A legmagasabb, 20% fölötti aránnyal a német ajkú országokban találkozhatunk: Németországban, Ausztriában és Svájcban. Ki gondolná, de 15% feletti arányukkal szintén elöl járnak a gyermektelenséget illetően az olaszok, a görögök és a spanyolok is - derül ki Szalma Ivett tudományos munkatárs írásából.

Kelj fel, és járj 

Nincs időm, nincs erőm elkezdeni, nem találok megfelelő mozgásformát, nem tudom hogyan vágjak bele, nincs, aki támogasson: ezek a leggyakoribb kifogásaink, ha a sportról van szó – derül ki a világ egyik legismertebb dezodormárkájának februárjában végzett magyarországi online kutatásából. Bár a magyarok 2/3-a nem sportol, az eredmények szerint a megkérdezettek több, mint 40%-át motiválná, ha különböző mozgást segítő tippeket-trükköket ismerhetne meg, ezért a cég tavasszal egy új, az embereket megmozgató kampányt indít.

Így ínyeckedünk mi 

Elkészült Magyarország első Gasztro Körképe, amelyről már adtunk hírt. A Dining Guide kutatásából most további részleteket adunk közzé arról, hogy milyenek a hazai étterembe járási szokások. Nagyon sok érdekességre bukkantunk. Kiderült például, hogy a gasztronómia iránt érdeklődő réteg inkább lelkes laikus, mint tudatos fogyasztó és étterembejáró!

Elkészült Magyarország első Gasztro Körképe 

Mennyit költünk havi átlagban éttermekben? Van-e hatása a gasztroforradalomnak a fogyasztásunkra? Ki a legismertebb séf az országban? Tudjuk-e, hogy hány Michelin csillagos éttermünk van? Tervezzük-e meglátogatni ezeket? Kiderül a 2018. őszén végzett kutatásból! A Dining Guide, hazánk legrégebbi gasztronómiai platformja érdekes vállalkozásba fogott néhány hazai csúcsétteremmel (Arany Kaviár, Babel, Costes, Costes Downtown, Fausto’s, Kistücsök, Olimpia, Tama, Stand, St. Andrea) karöltve. A lakosság étterembejárási szokásait kutatták az Ipsos segítségével, ennek köszönhetően készült el Magyarország első Gasztro Körképe. 

Valamit visz a víz, de mit...? 

Több mint 500 féle vegyületet kerestek a kutatók a hazai halastavakban, de csak kevesebb, mint 10%-uk volt kimutatható. A HappyFish elnevezésű projekttel mód nyílik az édesvízi haltermékek minőségét befolyásoló tényezők azonosítására is - írja a Laboratorium.hu...

Sült klónbáránycomb az asztalon? 

Az élelmezési célú klónozás ugyan ma még csak leginkább a tudományos műhelyekben létező valóság, azonban már a kísérleti fázisban is nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy mit gondol róla a közvélemény. A Laboratorium.hu cikke szerint nem túl sok jót...

Vidd innen ezeket a büdös kocsikat! 

Támogatja a megkérdezett európaiak nagy többsége – köztük a magyarok háromnegyede –, hogy a levegőtisztaság védelmében tiltsák ki településükről a legszennyezőbb gépkocsikat. Ez az eredménye annak a kilenc országban végzett közvélemény-kutatásnak, amelyet az Ipsos közvélemény-kutató cégtől rendelt meg az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség.

A stressz és az álmatlanság kulcsrendszerét fedezték fel az agyban az MTA kutatói 

Egy most felfedezett idegsejthálózat felelős azért, hogy beállítsa agyunk éberségi állapotát. Acsády László, Mátyás Ferenc és az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, illetve MTA Természettudományi Kutatóközpont  munkatársai eredménye utat nyithat az alvászavarok kezelése, és radikálisan új típusú altatók fejlesztése felé. A felfedezést leíró cikk az idegtudomány legrangosabb lapjában, a Nature Neuroscience-ben jelent meg.

Titokzatos múmia réjtélyeit fürkészik a magyar tudósok 

Csupa rejtély annak a férfinek az élete és halála, akinek múmiája A világ múmiái kiállításon látható. A kutatók a következő hónapokban próbálják megfejteni titkait. A rendkívül jó állapotban megmaradt testet a Magyar Természettudományi Múzeum egyik alagsori gyűjteményében őrizték éveken keresztül. Most azonban a kiállításon bárki megtekintheti a férfi földi maradványait. Mivel neve nem ismert, valószínű származási helye után, erdélyi múmiának nevezték el.

Mennyit érnek a Pizsihősök ilyenkor? 

Egy általános iskolás elindítása a suliba tudatos anyagi felkészülést igényel szeptemberig. Az alapvető felszerelések beszerzése széles skálán, 10 ezertől 30 ezer forintig terjed, míg egy minőségi iskolatáska akár 15 ezer forintra is rúghat egy friss kutatás szerint. Az ingyen tankönyv létezik, de mindössze tízből hat esetben. A fennmaradókért átlagban még plusz 7-15 ezer forintot kell fizetni - állítja a Régió Játék! 

Téged is emlékeid programoznak 

Az idegsejtjeink közti kapcsolatot biztosító szinapszisokban működnek szervezetünk legbonyolultabb molekuláris gépezetei. Az utóbbi években kiderült róluk, hogy felépítésüket nemcsak a genetika, hanem gondolataink, emlékeink is formálják. Hogy pontosan miként, arra keresi a választ a következő öt évben Nusser Zoltán, az MTA KOKI kutatója az Európai Kutatási Tanács 2,5 millió eurós támogatásával.

Tudod, mire keres rá a gyereked a leggyakrabban? 

Csemetéink 17 százalékban felnőtt tartalmakat keresnek a neten - derült ki egy ismert számítógépes biztonsági megoldásokat kínáló cég kutatásából. Így a vakáció elején nem árt tudni, mit is csinál szabadidejében a gyerek?

Hízunk, hízogatunk, de van remény 

Számos tanulmány látott napvilágot az utóbbi időben, amelyekből kiderül, hogy sajnos elhízás tekintetében Európa élmezőnyébe tartozunk. A GfK legfrissebb kutatásából az látszik viszont, hogy vannak biztató jelek. A Budapesti Nagybani Piac megbízásából készített 2017. őszi felmérés szerint ugyanis egyre többen fogadják meg a tanácsot, hogy érdemes naponta többször, kevesebbet enni.

Így nyaralunk mi... 

A magyarok főként az ár, az elhelyezkedés, valamint a szállodában és környékén található programlehetőségek alapján választanak belföldi szálláshelyet, ugyanakkor a szolgáltatások minősége és a csillagok száma is fontos számukra – derül ki az egyik legismertebb sárvári hotel megbízásából végzett országos reprezentatív kutatásból. Az eredmények alapján főként a közösségi médiából, internetes fórumokból, valamint ismerősök, barátok véleménye alapján tájékozódunk a szállodákról. Az újbóli szobafoglalás legfontosabb garanciái pedig a tisztaság és a barátságos személyzet.

Ébresztő! Elindult a Nagy Bor Teszt! 

Az elmúlt két évben összesen 60.000 válaszadó adatait dolgozták fel a kutatók, akik nem kevesebbre vállalkoztak, mint az internetet használók borvásárlási és -fogyasztási szokásainak elemzésére. Idén szeretnék feltérképezni a hazai borturisztikai trendeket is.

Hitler kontra Picasso + egy videó 

A hitleri diktatúra művészet-üldözéséről szól A művészet templomai című ismeretterjesztő mozifilm-sorozat következő, immár 10. epizódja. A 95 perces színes, feliratos olasz ismeretterjesztő filmet június 7-től vetítik országszerte a mozik, de az Uránia Nemzeti Filmszínházban premier előtt már május 24-től látható.  

Nem divat, igazi probléma - mi az? 

Gyakran szembesülnek azzal a gluténmentesen étkezők, hogy étkezési szokásukra a közvélemény divatdiétaként tekint annak ellenére, hogy sok esetben szerteágazó, az életminőségüket negatívan befolyásoló panaszaikat egyértelműen a glutén fogyasztása okozza. Hogy a gluténmentes étkezés nem divat, hanem valós probléma, arra a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság éves kongresszusán több szakember előadása is felhívja a figyelmet.

Nem minden fa alszik, de mindegyiknek van pulzusa 

A fákról eddig úgy tudtuk, hogy nem mozognak, legfeljebb passzívan alkalmazkodnak a környezetükhöz, így a nappal és az éjszaka váltakozásához is. Magyar és dán kutatók egy új kísérlettel kimutatták, hogy a fákban a víz nyomása néhány órás időközönként változik. Az eredmények a fák vízszállításának egy eddig ismeretlen mechanizmusát sejtetik: a fák úgymond pumpálják a vizet.

Itt lazulunk a legszívesebben! Már kipróbáltad? 

A magyarok szerint Hajdúszoboszló, Hévíz és Bükfürdő a legnépszerűbb belföldi termálvizes fürdőhely – derül ki a NaturMed Hotel Carbona országos reprezentatív kutatásából. Az eredmények alapján a hazai fürdőzés helyszínei széles körben ismertek, és a vendégéjszakák növekvő száma is alátámasztja, hogy fürdővárosaink a belföldi turizmus kiemelt célpontjai.

A korai menzesz és a menopauza is okozhat szívbetegséget 

Friss kutatások szerint a korán érkező menstruáció, a korai menopauza és a vetélés is a szívbetegségek rizikófaktorainak számíthatók. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a további hajlamosító tényezőkről és a kivizsgálás jelentőségéről beszélt.

Gyerek nélkül nincs boldogság? 

Külföldön már évek óta folynak a kutatások azzal kapcsolatban, vajon azok a párok boldogabbak-e, akik nevelnek utódokat, vagy azok, akik ettől tudatosan elzárkóznak. A Ragaszkodj hozzá! kezdeményezés arra volt kíváncsi, a magyar párok számára mit jelent a gyermekvállalás.  

Melyik legyen az ország söre? Már szavazhatunk! 

A Beerselection.hu és a Beerporn.hu újból keresi Magyarország legnépszerűbb kisüzemi sörét, és ha már a kedvenc sörükről szavaztatja meg a fogyasztókat, feltérképezi azok sörivási szokásait is.

Így választunk éttermet mi... 

A fővárosi ember a barátokkal, míg a vidéki a családdal jár étterembe! Más okból és más intenzitással járnak étterembe a vidékiek és a fővárosiak, ugyanakkor a vezető beosztásban dolgozók a leggavallérabbak a fizetésnél - ez derült ki a Városliget Café étterem kutatásából.

Magyar felfedezések a világ legnagyobb szárazföldi élőlényeiről 

Nagy László és kutatótársai a hazai erdőkben is gyakori tuskógombák genetikáját vizsgálták, hogy kiderítsék, milyen evolúciós örökség rejlik rendkívüli erdőkárosító képességeik mögött. A szegedi és soproni kutatóknak a Nature Ecology & Evolutionben most megjelent eredményei hosszabb távon hasznot hozhatnak a növénykárosító gombák genomevolúciójának feltárásában, de az erdészeti védekezést és a komplex soksejtűség eredetének megértését is segíthetik.

Heti 750 perc - csak ennyi kell, hogy életben maradj 

A legújabb, 17 országra kiterjedő vizsgálat igazolta az életmód orvoslás rég hangoztatott állítását, miszerint a mozgás akár életet is menthet. Dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke a felmérés eredményeit és a pontos ajánlásokat ismertette.

Top10 kreatív játék, aminek minden gyerek örül 

Tízből nyolc magyar általános iskolás gyermek jár a tanórák után külön foglalkozásokra. A szülők is szeretnék, hogy a mozgás mellett a gyermekük kreativitása is fejlődjön. Utóbbiban azonban a szülő otthon is tud segíteni, például egy, a gyermek korosztályához illő játék kiválasztásával. 

Több C-vitamin és kevesebb érbetegség 

A L’Oréal-UNESCO ösztöndíj egyik díjazottjának kutatási eredményei hozzájárulhatnak a zöldségek, gyümölcsök C-vitamin termelésének fokozásához, másrészt lehetővé tennék az algák hidrogéntermelésének bioenergetikai hasznosítását. A másik idei győztes kutatásai nyomán új gyógymódot kaphatnak a vérzékeny betegek és eredményesebben lehetne kezelni a trombózist is.

Az orális szex mennyiségén múlik viszonyod sikere 

Nem titok, hogy minden pár esetén az egyik fél valamivel szerelmesebb, mint a másik. Egy feltáró, új tanulmány az odaadás szintjének mérésére egy barométert hozott létre. A szexi, új felmérés rávilágított arra, hogy az, hogy ki adja és ki kapja egy kapcsolatban az orális szexet, egyértelműen megmutatja, ki a szerelmesebb. A Victoria Milan által, mely egy olyan társkereső oldal, ahol házas vagy hosszútávú párkapcsolatban élő emberek keresnek házasságon kívüli viszonyt, készített vizsgálat keretében 9107 aktív férfi és női tag véleményét kérdezték meg azzal kapcsolatban, hogy milyen fontos számukra az orális szex és, ki az, aki inkább adja és ki az, aki kapja.

Interneten nyomozunk orvosok után 

A megkérdezett magánorvosok 90%-a a magán egészségügyi szektor fejlődéséről és kiélezett piaci versengésről számolt be, amelyben egyre nagyobb szerepe van az online jelenlétnek, illetve a marketingmunkának – derül ki a Praxis Akadémia legfrissebb kutatásából. A legtöbb információt az internetről szerezzük betegségekről, szakorvosokról, és weblapok, illetve ajánlások alapján döntjük el, végül kit keresünk fel egészségügyi panaszainkkal.  

És akkor ugrott a fürdőruha, a fogkefe, a töltő... 

Minden 4. utazóval előfordult már, hogy nyaraláskor éppen a fürdőruha maradt otthon, a csomagoláskor leggyakrabban kifelejtett tárgyak sorát a telefontöltő és a fogkefe követi - derült ki a Szallas.hu és a Doklist.com közös felméréséből. Az otthonosság érzését kölcsönző utazási kellékek élén a kispárna végzett, míg a legfontosabbnak sorrendben a személyes iratokat, bankkártyát, illetve mobiltelefont tartjuk.

Melyik korosztály a legfittebb? Most kiderül! 

Útjára indította a különböző generációk tagjainak egészségtudatosságát vizsgáló kutatását a Budai Egészségközpont. Felmérésünkben olyan kérdésekre keresik a választ, hogy az emberek milyen gyakran sportolnak, mennyire figyelnek oda az egészséges táplálkozásra, és fontosnak tartják-e, hogy rendszeresen eljárjanak egészségügyi szűrővizsgálatokra.

Személyre szabott daganatterápia 

A képelemző program intelligens kérdésfeltevéssel kommunikál a biológussal/patológussal, és a szakember válaszai alapján folyamatosan tanul. Ezzel képessé válik arra, hogy többmilliárdnyi sejt között olyan új sejttípusokat fedezzen fel, amelyek új információkat adhatnak a biológiai mintákról, utat nyitva a diagnosztika, a célzott gyógyszerkutatás vagy a személyre szabott terápia precizitásának növelése előtt. Az Advanced Cell Classifier (ACC 2.0) néven közzétett szoftverhez szerzői szabad hozzáférést adnak. 

Hoppá! Mégse jó a jóga? 

Váz- és izomrendszeri megbetegedést okoz a jóga az emberek 10 százalékánál, és az esetek 21 százalékában súlyosbítja a már meglévő fájdalmakat - állapították meg a Sydneyi Egyetem kutatói. A Journal of Bodywork and Movement Therapies című folyóiratban közölt tanulmány szerint a jóga világszerte egyre népszerűbb kiegészítő- és alternatív terápia a váz- és izomrendszeri rendellenességek kezelésére - olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portálon, amit az MTI tett közzé.

Minden második budapesti jár múzeumba 

Kórusok éjszakája, Múzeumok éjszakája, Színházak éjszakája mind-mind már országos méretűvé és jelentőségűvé nőtt események, bár e kulturális szórakozási formákat a többség egy szűk réteg privilégiumának gondolja. Egy 2016-os kutatásból viszont az derült ki, hogy a múzeumok és kiállítások látogatása a lakosság mintegy harmadának jelent kikapcsolódást.

Tudod, hogy kell tudatosan nyaralni? Megmutatom! 

Tart a nyaralási szezon, egyre többen hagyják üresen otthonukat napokra, akár hetekre. A Groupama Biztosító legújabb országos, reprezentatív kutatásában arra keresett választ, hogy az emberek menyire tudatosak otthonukat illetően, amikor nyaralni készülnek.

Jobban ízlik, ha vicces neve van? 

Sistergő bab, dinamit cékla,  citrusmázas csavart sárgarépa...Ugye te is szívesebben látnál ilyen zöldségeket a tányérodon? Az izgalmas elnevezés vonzóbbá teszi a zöldségeket: ha a menzán ilyen érdekes fantázianevet adnak nekik. és sokkal több is fogy belőlük amerikai kutatók szerint.