Siker cikkek

Ezt nézd! Lola még csak 4 éves, de már ő Európa szépe
A múlt hétvégén rendezték meg Bulgáriában a Little Miss & Mister World világversenyt, ahol a magyar csapat fantasztikus sikereket ért el. A 4 éves Menyhárt Lola a Little Miss Europe címet kapta, a 10 éves Szilágyi Noémi pedig Grand Prix győztes lett.

Most először nyert magyar fagylalt az élelmiszeripari Oscaron
A magyar fagylaltok taroltak a világ élelmiszeripari Oscarjának számító Great Taste Awards-on: a zsűri összesen 4 csillaggal jutalmazta a Bonbonier Csokoládé Manufaktúra három különböző ízű fagylaltját, amelyek megkóstolhatóak a cég nemrégiben nyílt Király utca 38. szám alatti üzletében. Ez az eredmény különösen annak fényében kiemelkedő, hogy magyar fagyi még soha nem nyert semmit a világ legkiemelkedőbb ízversenyén.

Micsoda koncert lesz itt novemberben!
A Micsoda nő!, Az éhezők viadala és még számos sikerfilm zeneszerzője, James Newton Howard Budapestre is ellátogat 2017-ben első élő koncertturnéjával. Karlovy Varyban az idei 52. nemzetközi filmfesztiválon kapott életműdíjat az amerikai zeneszerző.

Az igazi self made milliomos hihetetlen, de igaz története
Amikor a Bloomsbury könyvkiadó 1997. június 26-án piacra dobta egy teljesen ismeretlen angol írónő, bizonyos Joanne Rowling kötetét, amely a Harry Potter és a bölcsek köve címet viselte, a cég nem fűzött vérmes reményeket a várható sikerhez: az első kiadásból mindössze 500 példányt nyomtatott. A szerzőnőt ma a leggazdagabbak között tartják nyilván Nagy-Britanniában. Bevételei majdnem megkétszerezik II. Erzsébetét.

Megmenekült a tenger pandája!
Óriási siker az Óceánok Világnapján! A WWF május eleje óta sürgeti a Mexikó partjainál élő, kritikusan veszélyeztetett kaliforniai disznódelfin védelmét, és a fajt veszélyeztető halászhálók tilalmát, amely most megvalósul! A mexikói kormány, a Leonardo DiCaprio és a Carlos Slim Alapítvány ugyanis megállapodást kötött a Kaliforniai-öböl, és ezzel együtt a világ legkisebb cetfajának megmentése érdekében.

Hoppá! Sors Tamás terjeszti a vizes vírust
Ha elesek, kétszer olyan erővel kelek fel - mondta Sors Tamás többszörös paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó abban filmben, amit mostantól már mindenki láthat a neten. A szenzációs sportemberről készült minijátékfilmmel tiszteleg a Zwack Unicum a kitartás, az elszántság, a kemény munka, és természetesen az idei budapesti vizes vb előtt!

Egyasszony sikere Svédországban
Hangos siker mellett mutatkozott be Tenki Réka előadásában az Orlai Produkciós Iroda Egyasszony című monodrámája a napokban a svédországi stockholmi Teater Tre Színházban. A 2015-ös bemutató óta, a Jurányi Inkubátorházban és szerte az országban látható előadást, a színházi szakma több elismerésben is részesítette, és a mostani alkalom is megerősítette a készítőket abban, hogy a darab mondanivalója egyetemleges, nemcsak Magyarországon érinti meg a közönségét.

Ő a leggazdagabb brit zenész, semmi kétség
Elkészült a Rich List, a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról, összesítve és személyekre lebontva, melyet a The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi brit lap állít össze minden év tavaszán. Vajon ki vezeti a listát?

Ezek most a világ legjobb fotói
Az Év Fotósa elismerést és a győzelemmel járó 25 000 dolláros pénzdíjat Frederik Buyckx belga fotográfus nyerte el az idei Sony World Photography Awards-on. A tíz Professzionális kategória, valamint a Nyílt, Ifjúsági és Diák versenyekek nyerteseinek névsorát is kihirdették. A világ legnagyobb fotóversenyére több mint 227 000 nevezés érkezett mintegy 183 országból.

Kulka János ezzel a filmmel tér vissza a vászonra
A napokban kezdte meg a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly második mozifilmje, a X. forgatását. A fordulatokban gazdag, skandináv típusú krimiben többek között újra láthatjuk Balsai Mónit, Kulka János pedig ezzel a filmmel tér vissza a vászonra.
Tízből négyen már csókolóztak a moziban!
Húsz éve nyitotta meg első moziját a Cinema City Magyarországon a Miniszter félrelép című film bemutatójával. A jubileum kapcsán készült országosan reprezentatív kutatás az egyes korosztályok mozis szokásait térképezte fel. Kiderült, hogy életkortól függetlenül a vendégvárás után a moziba járás a legkedveltebb szabadidős program. A huszonévesek valósággal falják a filmeket, ők azok, akik ugyanolyan gyakorisággal mennek hétköznap, mint hétvégén moziba. A magyarok a teremben ülve a legzavaróbbnak a széktámla rugdosását tartják. A megkérdezettek 42%-a, vagyis 10-ből 4 magyar már csókolózott a termek félhomályában.
Hoppá! Betáncoltuk magunkat a Hip Hop Olimpiára
Véget ért a VI. Hungarian Hip Hop Dance Championship. Az ország legelismertebb street dance versenyén több mint ötszáz táncos, majdnem száz produkcióját értékelte a nemzetközi zsűri. A magyar válogatott harmadik helyezést ért el a kategóriájában, így részt vehet a Hip Hop Olimpián.
Cukisággal nyert a 4 éves Boglárka a világversenyen
Ismét fantasztikus magyar siker született gyermek szépségversenyen! A 4 éves Nagy Boglárka lett a kategóriájának legjobbja a Little Miss & Mister Galaxy versenyen Bulgáriában.
Hosszú Katinkáék meglepő dologra vállalkoztak
A ma csak Iron Lady néven ismert Hosszú Katinka, aki a valódi erő és kitartás élő mintaképe, hamarosan Magyarországon tart motiváló előadást edző-férjével, Shane Tusuppal a Wake Up! Day-en.
Békés Itala 90 éves
A 90 éves Békés Italával alig lehet időpontot egyeztetni. Hajnalig dolgozik, de korán reggel már talpon van, lemezfelvételt készít, rendezi a Madách Színház Tolnay Szalonjában hamarosan nyíló életműkiállítás anyagát, rendszeresen tornázik, és alig várja, hogy beköszöntsön a meleg és újra kielboatba ülhessen és evezhessen a Dunán.
Légy egy hang a sok közül!
Eseménydúsan indult a 2017-es év Farkasházi Rékának. Zenekarával február elején teltházas koncertet adott a MOM Kulturális Központban, március elsején pedig átvehette a csapat a magyar zenei élet legrangosabb díját: gyerekzenei kategóriában elnyerték a Fonogram-díjat. Az év legjobb gyermekalbumát, a Bumm, Bumm, Bumm zenei anyagával országos turnéra is készülnek, klubot indítottak a törzsrajongóknak és persze további produkciókon is törik a fejüket Rékáék.
Amerika táncbajnoka lehet kilenc magyar tinédzser
Egészen az amerikai világbajnokságig juthatnak a Hungarian Hip Hop Dance Championship kategóriánkénti legjobb táncosai. A VB részvételt tűzte ki célul az ország első, 13-16 éves lányokból és fiúkból álló hip hop válogatottja is, akik nem bízzák a véletlenre a továbbjutást. Profi szakértői csapattal a hátuk mögött szeptember óta heti 10-14 órát edzenek, hogy valóra váljon a dédelgetett álom, bejusson a csapat a világbajnokság középdöntőjébe.
Jönnek a Brazilok, jönnek a Brazilok!
Április 6-án mutatják be a magyar mozik a Brazilok című felszabadító vígjátékot. A film sok-sok humorral és könnyel, egy fordulatokkal teli falubajnokságról szól, melynek során a foci és a szerelem minden gátat áttör. Az M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor rendezte film valószínűleg nemcsak a focirajongók kedvence lesz.
Rendet tesznek a született szobalányok
Szókimondó, álmodozó, szívdöglesztő házvezetőnők, akik Beverly Hills legbefolyásosabb családjainál dolgoznak. A talpraesett üdvöskék természetesen nemcsak a házakat tartják rendben, hanem jómódú munkaadóik életébe is bepillantást engednek.
Ezért a két filmért izgulhatunk ma éjjel! Kapcsolj át!
A Duna vasárnap esti műsora már a gála előtt segít a díjátadóra hangolódni, 21 óra 5 perctől a 2017-es Oscar-jelölt Mindenki című rövidfilm kerül adásba. Utána 22 óra 30 perctől a Mephisto c. Oscar-díjas alkotás vezeti fel a 0 óra 50 perckor kezdődő Oscar-gálát.
3 fiatal divattervező, akikért megőrül a divatvilág
Mi kell ahhoz, hogy valaki nemzetközi sikereket érhessen el? A GLAMOUR Women of the Year Az év divattervezője és Az év kiegészítőtervezője kategóriák jelöltjei közül három hazai tervezőt kérdeztünk, ők milyennek találják a magyar és a nemzetközi helyzetet divatfronton.
Ilyen egy lelki-mentális orgazmus
Egy hét alatt több mint hétezren látták a magyar Recirquel Társulat öt egész estés előadását az Izraeli Operaházban, amely első alkalommal tűzött műsorára újcirkusz produkciót. A héber nyelven február 6. és 12. között bemutatott A Meztelen Bohóc című darabot nemcsak a közönség, hanem a kritika is hatalmas lelkesedéssel fogadta, „varázslatos showként” és szavakkal vissza nem adható, „újfajta lelki-mentális orgazmusként” aposztrofálták a magyar társulat előadását.
Varázslatos Guinness-rekordok
Kitűnni a többiek közül – ez motiválja a bűvészeket is, de mindenki másképp, akarva vagy akaratlanul írja be magát a legek közé. Az Illúzió Mesterei most felidézik a történelem legkiemelkedőbb bűvészteljesítményeit.
Így lenne jó élni! Arany Medve díjas filmünk van!
Hatalmas sikert aratott Enyedi Ildikó filmje a a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon! A Testről és lélekről című alkotása, - amely egy különleges szerelmi történetet mesél el, - megkapta a legjobb filmek járó Arany Medve díjat, és emellett a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte.
Ők az idei GLAMOUR Women of the Year jelöltjei
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a GLAMOUR Women of the Year díjátadót: a több tucatnyi hírességet felvonultató eseményen az egyik legnépszerűbb női magazin most is a legtehetségesebb és legsikeresebb hölgyek munkáját ismeri el. A március 23-án tartandó exkluzív gála a nemek közötti egyenlőség témáját helyezi fókuszba.
Kezdődik! Uránia Filmnapok - a montázs jegyében
A montázs fogalmán keresztül tárja fel a filmművészet formagazdagságát a 4. Uránia Filmnapok programsorozata, amely február 1. és 5. között csaknem húsz vetítéssel várja a közönséget.
Bravó! Zséda már most nagyot szólt!
Zséda új lemeze nagyot szól: nem kellett hozzá 8 hét, hogy a Kémia című album elérje az aranylemez minősítéshez szükséges példányszámot. A többszörös platina és aranylemezes énekesnő több év zenei anyagát sűrítette egyetlen korongra. Jól tette: az ütős album hamar népszerű lett.
Életrevalók a színpadon - Drissből cigányfiú lesz
Az Életrevalók filmes változatát már régóta imádjuk, most azonban a színpadon is láthatjuk. Horgas Ádám rendezésében a Játékszínben mutatják be a különleges és izgalmas színpadi adaptációt február 4-én.
A csend ereje
Előbb gondolkodsz, azután beszélsz? Mindenkit meghallgatsz? Egy zsúfolt nap után szívesen vagy inkább egyedül? Jobb szereted, ha kevés, de igazán jó barát vesz körül? Akkor Te egy visszahúzódó vagy introvertált ember vagy, és pont Neked íródott ez a könyv, hogy ki tudd magadból hozni a legjobbat ezekkel a tulajdonságokkal!
Jössz? Több, mint 200 animációs filmet láthatunk négy nap alatt!
Négy napon át csak a mozi! Tizenhárom új egész estés animációt és csaknem 200 rövidfilmet, köztük sok magyar alkotást is kínál a 14. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, amelyet november 23. és 27. között rendeznek meg Budapesten négy helyszínen.
Grammy-díjas sztárbanda nyitja a 25. VOLT fesztivált!
Messze még a június, de az már bizonyos, hogy a 25. VOLT fesztivál nyitókoncertjét a Linkin Park adja. A 20 éve Kaliforniában alakult zenekar még sosem járt nálunk. Hamarosan lehet már jegyeket vásárolni a nagy eseményre!
Király Linda, az ökölharc bajnoka
Király Linda karrierje csaknem 15 éves múltra tekint vissza: bár az énekesnővel és csodálatos hangjával gyakran találkozhatnak rajongói, izgalmas gyerekkoráról és jövőbeli terveiről keveset tudni. Nemrég viszont ő volt a Class Utas, és mesélt a Class FM népszerű webes sorozatában Garami Gábornak arról, milyen zenei hatások indították el a pályán, hogyan viselkedett az iskolában, és hol kezdene új életet, ha tehetné…
Cirkusz az Éjszakában
A kritikát, a szakmát és a közönséget egyaránt elbűvölve hódította meg az újcirkusz hazáját, Montreált a Recirquel. A magyar újcirkusz társulat októberi évadnyitó előadásait két hét alatt több mint tízezren látták a La TOHU kőszínházban. A szakmai közönség ovációval, a helyi lapok pedig ötcsillagos kritikával fogadták a Cirkusz az Éjszakában észak-amerikai premierjét.
Shrek turnéra indul
A magyar Shrek, a musical producere kapta meg a jogot, hogy a világ színpadain bemutassa a zenés produkciót. A Shrek társulata így hamarosan világ körüli turnéra indul.
Margóra kattannak az irodalomkedvelők
Ismét a külföldi szerzők bemutatása áll a Margó őszi kiadásának középpontjában a Margó-díj átadása mellett. A rendezvényt idén könyvvásárral bővítik. Az eseményt október 12-16. között rendezik a Tesla Budapestben. Könyvbemutató esteken egyebek köz találkozhatunk a lengyel Joanna Batorral, a szlovén Drago Jancarral, az olasz Alessandro Marival és a francia Jean Matternnel.
Egy kupacban a nagyi, a Quimby és a házi kedvencek
A Quimby valahol ott van a nagymama és a házikedvencek között, "sz...al bekent aranykeretben, hiszen az élet pelenkával kezdődik és fejeződik be - mondta Kiss Tibi énekes, gitáros, dalszerző az együttes november 26-i jubileumi koncertjének alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Mi is ott leszünk valahol az Arénában, a 2,5-3 órásra tervezett cirkuszos-vurstlis ünneplésen!
10 sportos tanítás, ami sikeressé teheti a vállalkozásodat
Mi a közös a sikeres sportolók és a sikeres vállalkozókban? Összegyűjtöttünk 10 olyan dolgot, ami a sportolóknál már bevált, és vállalkozóként is a csúcsra vihet. Annyit elárulunk, hogy a szerencsének csak kis része van benne...
Isten éltesse a 85 éves Mészáros Mártát!
Ma ünnepli 85. születésnapját Mészáros Márta, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró-rendező, aki jelenleg az Aurora Borealis - Északi fény utómunkálatain dolgozik. A film világpremiere az alkotók reményei szerint egy A kategóriás fesztiválon lesz és 2017 tavaszán kerül a hazai mozikba Törőcsik Mari, Tóth Ildikó és Törőcsik Franciska főszereplésével. A nemzetközileg is elismert alkotó több támogatást kér a női rendezőknek!
Mozikban a leporolt Ponyvaregény! Örülünk, Vincent?
Visszatér a mozikba a Ponyvaregény, Quentin Tarantino Oscar-díjat és Arany Pálmát nyert, az IMDB örökranglista 7. helyét elfoglaló kultuszfilmje, amelyet sokan a 90-es évek legjobb mozijának tartanak. A film digitálisan restaurált változatát augusztus 25-től vetítik országszerte.
A közösségi média nagykönyve
Hogyan vidd sikerre céged és önmagad? Ez Klausz Melinda nagyszerű könyvének alcíme. Célja, hogy bevezesse az olvasót mindabba a folyamatosan változó, csodálatos világba, amit közösségi médiának hívnak, és ami áthatja napjainkat. Légy bátor, és vágj bele. Ez a könyv letehetetlen!
Minden idők 10 legemlékezetesebb reklámja
A reklámokat lehet szeretni és utálni is, főleg, ha a legrosszabbkor szakítják meg kedvenc filmjeinket. De tény, hogy így vagy úgy, de belénk ivódnak, sőt némelyik akár szerethetővé is válik. Összegyűjtöttük a legjobbakat!
Apukám, ilyen profilképpel ne társat keress!
Aki internetes társkeresőn keresi élete párját, az legyen óvatos már a kezdeteknél. Idő előtt elszúrhatja az ismerkedést, ha nem rak ki magáról profilképet, de akkor is, ha valami döbbenetest. Sokan nem is gondolják mennyire röhejesek, szánalmasak vagy éppen ellenszenvesek egy rosszul megválasztott fotóval. De most mi jól megmondjuk, hogy milyen legyen!
A bagoly röpte
Egy tinédzser lány eltűnik az ifjúsági otthonból. Nem sokkal később az oslói gyilkossági csoport rátalál a rituális módszerekkel megölt lány holttestére... Ennyit előzetesen. Aztán dobd be a táskádba, izgi olvasmány lesz a nyaralás alatt!
Európa legjobb filmjei a Puskin moziban! Ne maradj le!
Egy héten át naponta két művészfilmet nézhetnek meg kedvezményes áron az érdeklődők a közelmúlt filmtermésének legjavából a III. Vertigo Filmhéten július 27. és augusztus 3. között a fővárosi Puskin moziban. A jegyek már vasárnap óta elővételben megvásárolhatók!
Keressük az ország legfittebb munkahelyét!
Egyre több cég ismeri fel annak a fontosságát, hogy az alkalmazottaik sokkal többet és jobbat tudnak kihozni magukból, ha testben és lélekben is ügyelnek az egészségükre. A Legfittebb Munkahely Felmérés ezt a törekvést kívánja díjazni immár negyedik alkalommal.
A jövő csapata
Ez a csapat mögöttem a jövő csapata - jelentette ki Brend Storck szövetségi kapitány a Hősök terén, amikor több ezer szurkoló önfeledten ünnepelte a hazatérő magyar focistákat. Dzsudzsák Balázs csapatkapitány megköszönte a drukkerek támogatását, és azt mondta - nélkületek nem sikerült volna!
Így lehetsz te is háziasszonyból multimilliomos!
Építhető-e karrier a családalapítás után? Erre keresi a választ a már DVD-n és BD-n is kapható Joy, ami a Csodafelmosó alkotójának igaz történetét meséli el.
Mennyit és hogyan tanuljunk a gyerekkel?
Sikerközpontú, modern világunkban szinte követelmény, hogy a gyerek tanuljon minél jobban, hozzon jó vagy kiváló jegyeket, fejlődjön folyamatosan, illetve, ha lehet, akkor iskolán kívül is érjen el jó eredményeket.Sok szülőben felmerül a kérdés: „Tanuljunk együtt a gyerekkel annak érdekében, hogy jó vagy még jobb tanuló legyen?”