Életforma.hu


3 napos Középkori Forgatagba hívunk - Kassai Lajossal

3 napos Középkori Forgatagba hívunk - Kassai Lajossal 

Magyarország egyik legnagyobb történelmi játékának ad otthont jövő héten július 29-30. között a Diósgyőri vár, melyen a családok és a történelem szerelmesei is izgalmasabbnál izgalmasabb programokra számíthatnak. A XVIII. Középkori Forgatagon valósághű viadalok, nagyszabású fáklyás felvonulás, számos hagyományőrző csapat bemutatója és a néhány éve rekonstruált Diósgyőri vár udvartartása várja a látogatókat.
Egy kémikus lehet a Jack Daniel’s nyolcadik lepárlómestere

Egy kémikus lehet a Jack Daniel’s nyolcadik lepárlómestere 

Chris Fletcher gyerekkora óta rajong a kémiáért, de a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy ez teheti őt a világ egyik leghíresebb whiskey-jének mesterévé. Amerika legrégebben bejegyzett whiskey lepárlójában az elmúlt 151 évben 7 whiskey mester felelt azért, hogy minden csepp ital megfelelő minőségben hagyja el Lynchburgöt. Közülük az első maga Jack Daniel volt, jelenleg pedig Jeff Arnett tölti be ezt a posztot. Úgy tűnik lassan megvan, ki veheti át tőle a stafétát: aki nem más, mint az ötödik mester, Frank Bobo unokája.
Bélyeggel ünneplik a bélyeget - 150 éves a magyar bélyegkibocsátás

Bélyeggel ünneplik a bélyeget - 150 éves a magyar bélyegkibocsátás 

Alkalmi bélyegkisív kiadásával köszönti az első magyar bélyeg kibocsátásának 150. évfordulóját a Magyar Posta. Az alkotás Elekes Attila grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült 39 000 példányban. A bélyeg apró, mégis megannyi információt hordozó felület, rajta az emberi létezésből, az ember és a természet közös létéből fakadó különleges képi világgal. Lehet színekkel telített vagy árnyalatokban visszafogott, részletgazdag vagy csak a fő elemeket kiemelő, összeköthet és megkülönböztethet, de egy jellemzőjében megegyezik: postai díjak lerovására készült.
Mária Terézia forog...

Mária Terézia forog... 

Egyedülálló a vállalkozásba kezdett a Cseh Televízió, az osztrák ORF, a szlovák RTVS, a német Beta Film az MR Film és az MTVA: közösen készítenek történelmi dráma sorozatot Mária Terézia életéről. Ez az első alkalom, hogy négy európai közszolgálati televíziós csatorna közösen készít televíziós produkciót. A két epizódból álló történelmi sorozat első kockái a csehországi Kromerzsízsben készültek.
Hírvivők

Hírvivők 

Alkalmi bélyegkisív kibocsátásával köszönti az önálló magyar postaigazgatás létrejöttének 150. évfordulóját a Magyar Posta. A hat bélyeget tartalmazó kisív 60.000 példányban, Domé Eszter grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült. 
Legyünk megint mi a legszebbek!

Legyünk megint mi a legszebbek! 

Évente bocsátanak ki azonos témában bélyeget az Európai Postaüzemeltetők Egyesületének, PostEuropnak tagjai , amivel a posták együttműködésének hangsúlyozása mellett a filatélia fontosságát is bemutatják. A bélyegek megjelentetésével a tagországok felhívják a figyelmet a közös európai történelmi és kulturális gyökerekre és a jövőbeli közös célokra.
Tisztelet a másként gondolkodásnak

Tisztelet a másként gondolkodásnak 

Különleges, kétcímletű alkalmi bélyegsor és bélyegblokk kibocsátásával köszönti a reformáció 500 éves évfordulóját a Magyar Posta. A sor 200 000, a fekete sorszámmal ellátott blokk 60 000 példányban Benedek Imre grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült. 
Isten óvja a királynőt, aki ma 65 éve lépett trónra

Isten óvja a királynőt, aki ma 65 éve lépett trónra 

Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok, területek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője - ma hatvanöt éve, hogy II. Erzsébet királynő viseli a fenti címeket.
Törvénybe iktatott szárazság

Törvénybe iktatott szárazság 

 Majd száz évvel ezelőtt nem kis felháborodással indult az újév Amerikában. A januárban bevezetett szesztilalom célja egy józan és egészséges társadalom megteremtése volt, ehelyett illegális csehók, Al Capone és virágzó korrupció uralta az ezt követő több mint egy évtizedet. Az addig legálisan működő szeszfőzdéket – köztük a Jack Daniel’s lepárlóüzemet is – próbára tette ez az időszak. Ám a legendás lepárlómester neve és eredeti whiskey receptje fennmaradt, de csak kevesen tudják kinek köszönhetően?
15 meghökkentő tény a legkisebb helyiségről

15 meghökkentő tény a legkisebb helyiségről 

Afganisztánban több TV van, mint WC! Egyebek között ez is kiderül az egyik ismert fürdőszobai tisztítószereket gyártó cég felméréséből, amit a mellékhelyiségek világnapjára készítettek. Mit mondjak, nekem már az is meglepő volt, hogy a WC-nek egyáltalán van világnapja. Akkor pedig éljen a hely, ahová akkor is gyalog járnánk, ha felségnek szólítanának!

Jadviga megágyazott Debrecenben 

Závada Pál családregénye, a Jadviga párnája színpadi változata november 25-én debütál a Csokonai Színházban. A rendezésre a vajdasági, nemrég Pataki-gyűrűvel kitüntetett Mezei Kingát kérte fel a színház.  A színpadi adaptációt Góli Viktória készítette, díszleteit Ondraschek Péter tervezte, jelmezterve Bodor Kata munkája. Jadvigát Sárközi-Nagy Ilona, Ondrist Kiss Gergely alakítja.

Volt egy tánc... Erre emlékezünk 

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.  Mi így emlékezünk az 1956-os eseményekről.

Szólítsatok bárónőnek! Főúri látogatásom Pápán 

Egy kisit mindenki pápai - ez a címe annak a 3D-s filmnek, amivel elkezdődik a látogatás a pápai Eszterházy-kastélyban. A divatos vetítés után a mából pillanatok alatt átlényegülhetünk az 1700-as évekbe. A korabeli ruhába öltözött idegenvezető ehhez csak a kezdet volt! Láttam már a világ számos pontján nagyszerű idegenvezetést - sokszor mobillal, szinkrontolmáccsal, de hogy egy dramaturgiailag megtervezett, kosztümös élő tévéjátékba csöppenek, na, erre nem számítottam! Ragyogó volt!  

Így vált édessé az álom 

Alvás közben a testnek és a gerincnek megfelelő támaszra van szüksége. Fontos tudnunk, hogy ha olyan felületen alszunk, amelyen a gerinc nem tarthatja meg „S” alakú görbületét, megfájdul a hátunk, és alvászavarok is felléphetnek. A szellőzés szintén nem mellékes, mert egyrészt a fekhely higiéniáját növeli, másrészt csökkentheti az esetleges allergiás panaszokat. Nem mindig voltak azonban ilyen igényeink! 

Több van a csillag mögött 

Bárhová megyünk a világban, a jól ismert zöld üveg, a piros csillag és a mosolygós „e” betű régi barátként kacsint ránk. Mindannyian tudjuk, hogy mire gondoljunk, ha azt halljuk, Heineken, de vajon mennyien vagyunk tisztában azzal, hogy mi van az üvegbe zárva?

Világhódító cipők történelme 

Az 1900-as években több olyan cipőmodell született, amelyek ma is megtalálhatóak az üzletek polcain. Ilyen örökzöld darab a klumpa, a stiletto, a flip-flop, a platform és a sneakers is, amelyek érdekes körülmények között indultak világhódító útjukra.

Erre a látványra egész életedben emlékezni fogsz! 

Jó hír a Rómába látogatóknak, hogy bár egyelőre kísérleti jelleggel, de megnyitják a római Colosseum arénáját. A turisták az ókori amfiteátrum közepén lévő színpadra is kimehetnek az egykori gladiátorok útját követve. Aki ide belép, az egy életre szóló emlékekkel térhet haza.

Az ékkő, amely soha nem megy ki a divatból 

Több száz éves hagyomány, hogy a férfiak ékszereket ajándékoznak a hölgyeknek, hogy elnyerjék választottjuk szívét. Különösen igaz ez a megállapítás az eljegyzési gyűrűkre. Az urak általában szép és értékes gyűrűvel kérik meg a hölgyek kezét, ez már a középkor óta. 

A Zsurzs 

Könyvet írt a Kossuth-díjas, televíziós rendezőről az egykori MTV Balázs Béla-díjas rendezője, Babiczky László, és Zsurzs Katalin színésznő, Zsurzs Éva lánya. A kötet nemcsak a nagyszerű, iskolát teremtő egyéniségről szól, hanem a hazai televíziózás kezdetének és aranykorának is emléket állít. Arról az időszakról beszélünk, amikor hétről hétre alig vártuk, hogy elkezdődjön az Abigél, a Fekete város, és mai is "eldobunk mindent", hogy megnézzük az Otelló Gyulaházánt - mindegyiket remek szereposztással! Zsurzs Katalin néhány napja a Klubrádió egyik délelőtti műsorában vallott édesanyjáról, a rendezőről és mai, saját életéről is.         

Hogyan lett az óceán csótányából előkelő fogás? 

A homár a szegények tányérjáról évszázadok alatt vándorolt át a leggazdagabbak étlapjára. A XVII. században még a rabszolgák is fellázadtak, ha túl sok homárt kellett enniük, de a vasúthálózat terjedésével beindult a homár karrierje is. A homár manapság nem csupán egy tengeri herkenytű, hanem egy életérzés, egy fogalom, a gazdaság szinonimája.

Nagyon ütős lett az Unicum legújabb reklámja! 

Ostoros hadtest, több méteres vizák, az épülő Parlament és Hajós Alfréd egy filmben. A Zwack Unicum új reklámfilmje Magyarország elmúlt 225 évének kiemelkedő hőskorszakait idézi meg a Zwack család és az Unicum történetével párhuzamba állítva.

5 gyönyörű történelmi hely Japánban - ne hagyd ki! 

Japán – különösen az európaiak számára – szinte tömve van titokzatos kulturális kincsekkel, történelmi emlékekkel, melyek régmúlt korok emlékét idézik a némi fantáziával megáldottak szeme elé. Íme ezek közül öt, melyeket az UNESCO is a világörökség részévé választott.

Mégis igaza lett szegény biokémikusnak 

Mitől barna a sült hús, és miért ég meg a pirítós? Ez szín tiszta kémia! Ha ezt elolvasod, nem fogsz tudni jobban főzni, de megérted, miért imádod annyira a pörkölt kávé illatát? 

Mit keres egy csónakban a dalai láma, a monacoi hercegnő és a Fradi? 

Idén 220 éve, hogy Gróf I. Festetics Györgynek köszönhetően megépült az első fürdőépület a Hévízi Tó felett. A város ennek alkalmából tartja születésnapi ünnepségét. Ezen a napon a koncertek mellett, egy különleges KACSAVADÁSZATOT is tartanak!

Abraka-dabra – varázslatos illúziók régen és ma 

Mágia, varázslat, bűvészet. Sokan nem is gondolnák, hogy ezen titkos tudományok eredete, egészen az őskorig vezethetők vissza. Az idők során a bűvészet céljai és módszerei folyamatosan változtak, mindig az aktuális korszakhoz igazodtak – többek között ennek is köszönhető, hogy ma az egyik legkedveltebb szórakoztató műfajjá nőtte ki magát.

Zrínyi Miklós-kiállítás: mintegy száz műtárgy a Nemzeti Galériában 

Háromszázötven éve, hogy gróf Zrínyi Miklós a Csáktornyához közeli birtokán halálos vadászbalesetet szenvedett. A Magyar Nemzeti Galéria november 14-én megnyílt kiállítása ebből az alkalomból állít emléket a korszak legkiválóbb magyar költőjének, katonai szakírójának, hadvezérének és államférfijának.

Kicsik és ducik és divatmániások! 

A reneszánsz hölgyei alacsonyabbak és teltebbek voltak, de éppúgy hódoltak a divat iránti vágyuknak, mint napjaink lányai, asszonyai. Te is megnézheted, mit hordtak!

Itt a korcsolyaszezon! Tudtad, hogy az első jégpálya büdös volt? 

Hol vagyunk már attól, amikor sertészsírral „tartósították” a jeget? A szezon kezdetén lássuk, hogyan jutottunk el az első korcsolyapályáktól egészen az 50 ezer főt szórakoztató jeges központokig!

Te tudod, mikor épült a berlini fal? A németek felének fogalma sincs! 

Németországban a lakosság fele nem tudja, hogy mikor kezdték építeni a berlini falat. A fiatalok a legkevésbé tájékozottak, a 30 év alattiaknak csupán 32 százaléka válaszolt helyesen a kérdésre.

A jégvermektől az okos hűtőkig 

Ma már nincs olyan otthon, amelyben ne lenne hűtőszekrény, természetesnek vesszük a meglétét. De képzeljük csak el, milyen lenne az élet nélküle? Saláta friss zöldségek nélkül, hűtés nélkül megromlott gyümölcsök, vagy ami még rosszabb, VB-meccsnézés hűtött sör nélkül! Így nem meglepő, hogy sokak szerint a hűtőszekrény az emberiség története során az egyik legjelentősebb találmány.

Lehull a lepel- az ÁVH hiteles történetének bemutatása 

Fontos, hogy az emberek ismerjék a magyar történelem eddig szinte tabuként kezelt sötét foltjait is, vallja dr. Vásárhelyi Péter. Éppen ez ok miatt adta nevét – a neves szereplők, többek között Oszter Sándor vagy a mellékszerepben feltűnő hollywoodi csillag, Daniel Craig – mellett támogatóként a történelmi múltú Vásárhelyi család is ahhoz a magyar filmhez, amelynek célja az egykori rettegett Államvédelmi Hatóság (ÁVH) hiteles történetének bemutatása.

Az Egri Történelmi Vigasságok fesztivál vendége Törökország 

Eger városa idén ötödik alkalommal rendezi meg a Középkori Piactér elnevezésű történelmi fesztivált, amely az 1995 óta zajló Végvári Vigasságokkal együtt Történelmi Vigasságok néven vált minősített fesztivállá. 

Mindenki ott könnyített magán, ahol tudott 

A legenyhébben szólva is furcsa tisztálkodási szokásai voltak a tizenhatodik, tizenhetedik, tizennyolcadik század embereinek, akár földművesről legyen szó, akár uralkodóról.

Két szerelmes az egész világ ellen...Igaz történet 

Minden bűnük az volt, hogy egymásba szerettek. Férj és feleség voltak, de rettegniük kellett attól, hogy egy nap erővel elválasztják őket...Rég volt, de igaz.