Életforma.hu


Csapra magyar!

Csapra magyar! 

A világ több mint 100 országában minden év augusztusának első péntekén arra bátorítják a sörkedvelőket, hogy próbáljanak ki egy sörös újdonságot. A hazai sörösök az idén csapolt sörrel ünnepelnek. 
Szívjunk együtt szál nélkül!

Szívjunk együtt szál nélkül! 

Szívószálmentesség éjjel-nappal! Idén augusztusban a Felelős Gasztrohős Alapítvány újra a szívószálak mellőzésére buzdítja a lakosságot. Kezdeményezésükhöz idén a Night Mayor Budapest is csatlakozik, így számos szórakozó-, és vendéglátóhelyen száműzik a műanyagszálat. A kampányt augusztus 5-én egy nagy, közös szívószálmentes koccintással indítják el a Szabihídon.
5+1 praktika a csodálatos kertért

5+1 praktika a csodálatos kertért 

Végre beért az egész éves megfeszített kerti munka: az ágyások színes virágokban pompáznak, a zöldséges kiskertben érnek a fűszernövények, a pázsit pedig talán soha nem volt olyan szép, mint most. Az egyik legismerteb hazai építőanyag-kereskedelmi hálózat szakemberi azonban azt mondják, ez a mostani idilli kép a kánikulában pár nap alatt teljesen elmúlhat, ha nem megfelelő módon gondozzuk kertünket. Íme a tippjeik, amivel megelőzhetjük, hogy csodás kertünk tikkadt tarlóvá változzon.

Mi köze az augusztusnak Kleopátrához? 

Nincs új a nap alatt! A soha el nem múló szerelem ma is élő emléke e naptári érdekesség. És van benne némi becsvágy is. E hónap az egykori római császárról, Augustus Octavianusról kapta. Azért éppen ezt választotta, mert imádottja, az egyiptomi királynő, Kleopátria ebben a hónapban halt meg. És hogy július után miért 31 napos ez a hónap is? Augustus nem tűrte, hogy neve alatt kevesebb nap szerepeljen, mint a Julius Ceasarról elnevezett július. Mi pedig köszöntsük ezt a hónapot Juhász Gyula versével, a rózsákkal és a soha el nem múló szerelemmel! 

Forró téma: sós desszertek a meleg napokra 

Ha nyár, akkor hajnalig tartó baráti összejövetelek, vidám hétvégék a gyerekekkel, gondtalan utazás… és persze állandó fogyókúra. Ha a meleg évszakban jókedvünket és alakunkat is szeretnénk megőrizni, és a családot is jóllakatnánk, akkor válasszunk pulykahúsból készíthető fogásokat. Váltsuk le a cukros édességeket egészséges sós csemegékre! Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya szerint: ezek a receptek sem az időt, sem a kalóriát nem pazarolják.
Már csak egy hónapot kell aludni!

Már csak egy hónapot kell aludni! 

Hetedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 31-én, pénteken kerül sor a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veresegyházi állat-bemutatóhelyek részvételével.
Van, ahol szinte lehetetlen lakást venni

Van, ahol szinte lehetetlen lakást venni 

Budapest vonzáskörzetében és a nyugati országrészben virágzik legjobban az ingatlanpiac, a fák azonban nem nőnek az égig, néhány éven belül fokozatosan lassulhat a piac bővülése. Jelenleg minden egyetemvárosban, illetve olyan településen tapasztalható árnövekedés, ahol a nagyobb gyáraknak, az ipari parkoknak köszönhetően van munkalehetőség. 
Ne pánikolj, itt a B-terv!

Ne pánikolj, itt a B-terv! 

Idén majd 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra. A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után azonban sajnos nem mindenki örülhetett az eredménynek. Ha te is azok közé tartozol, akinek idén nem jött össze a vágyott egyetemi vagy főiskolai képzés, ne ess kétségbe. A TanfolyamOKJ.hu összeszedte, merre indulhatsz el.

5 szuper tipp belföldi nyaraláshoz 

Sokan belföldre tervezik a nyaralásukat, ami nem véletlen, hiszen ez többnyire kevesebb szervezéssel, rövidebb utazással jár. Ráadásul már itthon is jobbnál jobb helyek közül választhatunk. Hogyan tegyük tökéletessé a belföldi vakációt? Szabó Linda, az egyik legismertebb hévízi hotel szakértője abban segít, hogy milyen szempontokat mérlegeljünk belföldi szállásválasztáskor.
Ecsettörténet

Ecsettörténet 

A csodálatos Városliget és a Vajdahunyad Vára ihlette Partos Nagy Eszter legújabb festményét, amelyet a Városliget Café Törley termében tekinthetnek meg az érdeklődők. Ragyogó vasárnap délutáni program! 

Sörben az igazság 

Számos újdonsággal tér vissza az ország egyik legnagyobb sörfesztiválja Buda várába. A szervezők többek között a sörfogyasztók edukációját tűzték ki célul, melyre saját felmérésük szerint nagy szükség van. A folyékony kenyér alapvető egészségügyi hatásait ugyan sokan ismerik, azt például már kevesen tudják, hogy a szoptató kismamáknak kifejezetten ajánlott az alkoholmentes sör.

Okos a gyerek, de miből fizetem? 

Több tízezer hallgató kezdheti meg a tényleges felkészülést az egyetemi vagy főiskolai tanulmányaira. A továbbtanulással járó tandíj-, szállás- és egyéb költségek azonban komoly kihívást jelenthetnek a szülőknek. A nálunk is jól ismert, hollandiai székhelyű biztosító reprezentatív kutatása szerint a hazai szülők 37%-a tervezi megtakarításaiból finanszírozni gyermeke továbbtanulását, míg 28% úgy látja, hogy jövőbeli fizetése elegendő lesz arra, hogy a gyermek felsőoktatását támogatni tudja.

Bioboltok a tenyeredben 

Bevásárlószatyor, lelkesedés, szezonális receptek mind megvannak, de nem tudod, hogy hol szerezhetnéd be a hozzávalókat? A Felelős Gasztrohős Alapítvány applikációja ebben segít! Elő az okostelefonokat!

Újra Pesten a sminktetoválók Celine Dionja 

Kétnapos mesterképzést tart Budapesten Nataliya Yeremenko, akit világszerte a szálazott szemöldök királynőjének tartanak. Munkáját a magyar sminktetoválók is ámulattal figyelik, Patkós Alexandra ezért döntött úgy, hogy július 29-én és 30-án újra meginvitálja az észt származású hölgyet. Nataliya Yeremenko nevét a világon mindenhol ismerik. Képzésein állandó telt ház van, mert soha nem másol, hanem egyedi stílust teremt, ezért nyugodtan kijelenthető, hogy ő a világ legélethűbb szemöldöktetoválási módszerének a megalkotója. Világszerte több mint kétezer tanítványa van, és csak idén 15 országban tart előadást.

Hírek a síron túlról 

Hamarosan feltárulnak a túlvilági titkok! Augusztus 16-án a belvárosi Komplexbe érkezik az egyedülálló A Világ Múmiái Kiállítás. A tárlat a földkerekség legnagyobb múmiagyűjteménye, a testeket és tárgyi leleteket számos múzeumtól, egyetemtől, tudományos szervezettől és magángyűjteményekből kölcsönözték, hogy a nagyközönség szemtől szemben találkozhasson a történelem ezen különleges emlékeivel. A tárlat szakmai partnere a Magyar Természettudományi Múzeum.

Jön a július végi holdtölte 

Több szempontból is a legek vitorlásversenye lesz az idei Kékszalag. 50. alkalommal rajtol el a csapat Balatonfüredről, rekord számú, több mint 500 hajó nevezett be! Szakértők a Litkei Farkas illetve a Józsa Márton vezette csapatot tartják a legesélyesebbnek, de majd 30 hajóosztályban osztanak majd díjat. Rajtra kész a Csak a Nőknek Magazin hajója is - a fedélzeten neves vitorlázó hölgyek és lelkes amatőrök szelik majd a habokat.

Hungarian Rhapsody - ezt ne hagyd ki! 

Július 27-én pénteken, a Queen legendás 1986-os Népstadion-koncertjének 32. évfordulóján nagyszabású emlékprogramot rendeznek a XV. kerületi Pólus Moziban. A felejthetetlen estét a Hungarian Rhapsody című másfél órás koncertfilm nagytermi vetítése mellett beszélgetésekkel, élő tribute-muzsikával és kiállítással idézik meg.

Vissza a sörénnyel, mi is itt élünk! 

Többször is ki kell magadért állni a következő napokban minden téren, de ne hátrálj meg! Ugyanakkor tudd, kompromisszumkészség nélkül nem mész semmire! Még neked se lehet mindent! Gondold végig, vehemensségeddel mit is akarsz takargatni? Nemcsak a munkádban, a magánéletedben is elég mozgalmas időszak vár rád! Ha új kapcsolatra leltél, őrizd meg! Ragyogd be a mindennapokat!

Magyar divattervező ruhájában szerepelt Christina Aguilera 

Kis-Juhász Fábián maga is meglepődött, amikor meglátta, hogy a világhírű énekesnő az általa tervezett ruhában pózol. A Christina Aguilerán látható darab a divattervező diplomakollekciójának a része.

Üvegbe zárt nyár, ez a lestyán! 

Nagyanyáink még nem használtak leveskockákat a vasárnapi húsleveshez. Ők lestyánt tettek el télire! Tegyük el mi is ezeket az étvágygerjesztő, görcsoldó, vízhajtó leveleket! Ilyenkor érdemes learatni, mert ebben az időszakban a legintenzívebb az íze! Húslevesek, csorbák, a kacsasütés káprázatos fűszere! 

PONTHatár a csillagos ég 

Még néhány nap, és július 25-én hirdetik ki az egyetemi ponthatárokat. A tapasztalatok alapján ettől a naptól kezdve szeptemberig 15-20 százalékos albérleti áremelkedés várható. Az egyik legismertebb pénzintézet körképet készített az egyetemi városok albérletárairól.

Sosem volt még ilyen bugis a fesztiváldivat 

Végre itt a fesztiválszezon, itt az idő a fölösleges energiák levezetésére, a lazításra, és arra, hogy kibújjunk a bőrünkből! A fesztiválokon mindenki bomba formában szeret csápolni kedvenc bandájának. Ilyenkor levetkőzheted gátlásaidat - a jól megszokott ruhadarabokkal együtt! A fashiondays.hu stylistjai szerint idén öt különböző divatirányzat közül is válogathatunk a fesztiválszezonban. Akár kapucnis pulcsiban, akár csipkeruhában fesztiváloznál, pár ügyes trükkel minden stílushoz megtalálhatod a hozzáillő darabokat a legfrissebb trendek jegyében! Na gyerünk!

Rántott tök Márti pikáns csavarával 

Ez egy hamisíthatatlan nyári kedvenc! Még annak sem kell aggódnia, aki vigyáz az alakjára. A panír kívül roppanós, belül a tök vajasan puha, a sült magok pedig adnak hozzá egy kis pikáns ízt! Egyszóval maga a kényeztetés! Ez volt az ebédünk, frissen az igazi, de délután felé még a maradék két karika is csendben elkopott a majonézzel!  

Nem kell csinálni semmit a jó borral, de azt időben! 

Halk szavú, megfontolt ember. Elsőre tudományos kutatónak néznénk. Az egri Gál Lajos Pincészet tulajdonosáról kiderült, valóban kutató szeretett volna lenni, csak nem vették fel. Ma vegyész, szőlész és borász végzettséggel rendelkezik. Majd jött az egri kutatóintézet, később az Eszterházy Főiskola, és amikor fia, Péter már útban volt, akkor döntötte el, lesz saját szőlőjük, pincéjük, boruk... Így kezdődött az ismert egri pincészet története. 

Több vér, kevesebb titok 

Nincs agyonhallgatottabb téma manapság a menstruációnál – derült ki egy átfogó nemzetközi felmérésből, amit egy ismert, női higiéniai termékeket gyártó cég készített. A 10 000 megkérdezett majd harmada gondolja úgy, hogy a menstruáció tabunak számít, amiről egyáltalán nem szabad beszélni. A számok beszédesek: 10-ből 9 nő a végsőkig elmegy, hogy titkolja, ha éppen menstruál!

Kovács nagyim tündéri sajtosa 

Ezt még egy hajó fedélzetén is összedobtam a legénységnek Dél-Korea partjainál. Nem tudtam annyit összegyúrni, hogy elég lett volna, a szakács barátom pedig örült, hogy levettem némi tehet a vállairól. A nagyim receptje kiállta az idő próbáját, és ma is imádják a barátaink. Ráadásul akár egy hét múlva is élvezetes sós! Megsúgom: többször is előfordult, hogy nem vártam vele. Amint összegyúrtam, már gyújtottam is be a sütőt! Jól sikerült!   

Itt a hosszú házasság titka! 

Avagy hogyan ne vesszünk össze a nyaralás alatt? Jobban keresik az élményeket a nők, míg a férfiak inkább passzív kikapcsolódással töltődnek fel nyaraláskor. Az egyik legismertebb biztosító legfrissebb kutatása szerint a nők és a férfiak elképzelése a pihenésről vagy a nyaralás alatti idő eltöltéséről több szempontból is eltér, melyre érdemes akár előre felkészülni! Itt a hosszú házasság titka?

Püspöklila padlizsán rántva 

Mondanom sem kell, hogy ismét megleptek a szomszédaim, ezúttal pár csodás padlizsánnal! Harcra fel! Ezt a remek zöldséget Délkelet-Ázsiában már több ezer évvel ezelőtt termesztették. Gazdag ásványi sókban, C- és A-vitaminban. Kék, illetve török paradicsomnak is nevezik, bár eredendően badinjan neve hozzánk arab közvetítéssel jutott el. 

Heves és Veszprém vezet! Jó ez nekünk? 

Új lakás kellene a bővülő családnak, vagy unod a fővárost? Itt az új trend! A vidéki ingatlankínálatoknál a sláger nem más, mint Eger, illetve Veszprém és környéke! 

Sült paradicsomom grillpartihoz 

Ezt a vicces kis grillkoronát először készítettem, de nagyon cuki! Azt a sót használd, amelyiket a legjobban kedveled, és feltétlenül frissen őrölt borsot szórj rá, mert sokkal intenzívebb lesz az íze! A sütés alatt lassan kinyílik a paradicsom attól függően, hogy mennyire vágod be! Persze, ha mélyebben, belül is jobban pirul, ami bársonyossá teszi az ízét! Vágj bele!      

Nem szeretünk hitelből nyaralni! Ugyan miért? 

Többet költöttünk nyaralásra, és több időt is töltöttünk kikapcsolódással 2017-ben, mint egy évvel korábban. A magyarok figyelnek arra, hogy ne hitelből vagy kölcsönből menjenek vakációra. Az Európai Fogyasztói Fizetési jelentéséből megállapítható, hogy a magyarok figyelnek arra, hogy nyaralásra is spóroljanak.

Egyszerű francia karalábém 

Használjuk ki, hogy ebben a szép nyári időben csak úgy tobzódhatunk a friss, hazai zöldségekben. A karalábé is a nagy kedvenceim egyike! A vadkáposztaként is ismert zöldség nem túl szép, de annál több benne az ásványi anyag, a kálium, a magnézim, a B1-, B2-, B6-, A- és C-vitamin. Fogyókúrázóknak egyenesen mennyei! Edd nyersen is! Nagyon egészséges!

Durva: se szakember, se tégla 

Folytatódott a lakás-bumm az év első felében! Eddig az ingatlanpiac dinamikus növekedése főként Budapest és környékét jellemezte, ma már a vidéki nagyvárosokban is folyamatos a bővülés. Mindez részben az állami támogatásoknak, a családi otthonteremtési kedvezménynek és a kedvezményes hitelezési konstrukcióknak tudható be - állítják a szakemberek.

Megmondom, tényleg felnőttél-e? 

Eljön az az idő, az igazi felnőttkor, mikor 2-3 hónap szabadságot már nem tudsz lelkiismeretfurdalás nélkül semmittevéssel tölteni. Lássuk be, nemcsak a nyár a lényeg! Tudni kell, mi lesz ősszel! Meg utána... Ettől még nyaralhatsz jól!

Nagyim nyári barackos csirkemelle 

El nem tudom képzelni, hogy a nagyszüleim lőrinci kertjében hogy tudott annyi barack teremni azon a kis fán! És egy szemet sem dobtak ki! Mindnek meg volt a helye a kompótos vagy lekváros üvegtől a csirkemell tetejéig mindenütt.Ez a recept is tőle van! Próbáljátok ki, mert szinte ömlenek a szádba a nyári ízek!     

Milyen a sör atomja? 

Szuper jók a magyar sörök - ez derült ki a a NÉBIH Szupermenta tesztjén, amit a Magyar Sörgyártók Szövetsége örömmel üdvözölt. A hatóság húsz féle dobozos csomagolású, a hazai piacon forgalmazott világos sört bontott atomjaira. Mind a sörök minőségét, mind pedig jelölését rendben találták. Tavaly összesen több mint 6 millió hektoliter sör ittunk meg, amelyből mintegy 3,5 millió hektoliter a dobozos.

Nyár, szabadság, na meg az a 4-5 kerék! 

Mutatom azt az 5 dolgot, amit feltétlenül ellenőrizz az abroncsodon a nyári utazás előtt! Az adatok azt mutatják, hogy 10-ből 7 autós még mindig úgy indul el, hogy eszébe sem jut a keréknyomás. A pótkereket meg még sokan azt sem tudják, hol van a saját kocsijukban! És ez nem vicc!

Osztályelső jegeskávé 

Igényel némi előkészületet, türelmet és merészséget a tökéletes jegeskávé elkészítése, az eredmény azonban megéri a fáradozást. Az ismert nemzetközi kávéházlánc most megoszt pár apró trükköt arról, hogyan készíthetünk különleges kávés frissítőt, válaszul a nyári hőségre.

Légy egy napig dögös olasz! 

Az olaszokról általában az elegancia, a könnyedség, a gasztronómia szeretete, na meg az erős gesztikuláció jut eszünkbe. Bár Itáliában sem olajbogyóból van a kerítés, a mediterrán életmód bizonyítottan testnek-léleknek is jóbarátja. Végy egy szabad napot, és tippjeink segítségével kóstolj bele te is a hamisítatlan olasz édes életbe! Ennél jobb napot nem is választhattál volna!

Nyári mártogató készülő bulimra 

Ez a recept nem más, mint joghurtba kevert finomságok, amik összességében jól feldobják a kerti partira szánt zöld salátádat, mártogathatsz bele sárgarépát, vagy csak egyszerűen kínáld a sült hús mellé. Egykori televíziós kolléganőmtől tanultam, aki nagy mestere volt az ízek, az illatok és a hangulatok szövésének!   

Nagyon cool zölden a négy keréken 

Most már tuti, érdemes elektromos autót venni! Ma már több európai országban is versenyképes alternatívái a benzin- és dízelüzemű járműveknek az elektromos autók - már ami a költségeket illeti! Ez derült ki az egyik ismert hazai autólízinges cég frissen kiadott jelentéséből. A 21 európai országot érintő kutatásból kiderül, hogy Magyarországon a legalacsonyabb az elektromos autók havi átlagos fenntartási költsége, és a kontinensen egyedülálló módon nálunk nem kell gépjármű, cégautó- és regisztrációs adót, illetve vagyonszerzési illetéket fizetniük az ilyen járművek tulajdonosainak.

Ez a bronzbőr 3 aranyszabálya 

Sokféle jótékony hatását ismerjük a napfénynek. Javítja kedélyállapotunkat, vérnyomáscsökkentő, erősíti a csontokat, és segíti a minőségi alvást. A napozásnak van azonban veszélyes oldala is, így a bőrünkre különösen nyáron kell vigyáznunk, hiszen komoly következményei lehetnek, ha túlzásba visszük. Mire figyeljünk különösen a nyaralás alatt? A napozás legfontosabb szabályait Sárvár egyik legismertebb hoteljének szakértője foglalta össze.

Limonádés aludttej 

Gyerekkoromban friss tejet hoztuk minden reggel a szomszédból. Ennek megfelelően mindig volt aludttejünk is. Nos, ebben a melegben most pont itt az ideje, hogy felidézzem Nektek ezt a remek hűsítőt, amit a gyerekek is ihatnak a kerti partin! Ahány adagot akarsz készíteni, annyiszor veszed a hozzávalókat!

Lakást veszel? Nagyon kell spórolnod! 

Folytatódott az élénkülés a lakáspiacon az első 6 hónap adatai alapján. Az ingatlanok négyeztméterára és az adásvételek száma is emelkedett az egyik legismertebb ingatlanszolgáltatásokkal foglalkozó cég szerint. A fővárosban még mindig a panellakások ára növekedett a legnagyobb mértékben, az átlagos négyzetméterár már elérte a 400 ezer forintot. 2018. első félévében több mint 77 ezer tranzakciót becsülnek a szakemberek, ami a tavalyinál erősebb éves forgalmat jelez előre. Hova vezet ez?

MÉG MINDIG A NAGYI A NAGY ÁSZ 

Minden második magyar családban okoz nehézséget a gyermekfelügyelet a nyári szünetben, tízből azonban mindössze három vállalat támogatja a 14 éven aluli gyermeket nevelő szülőket ezen a téren – derült ki a legismertebb játékforgalmazó cég friss felméréséből. A munkaadó részéről segítségre legnagyobb eséllyel az állami szférában és a mikrovállalkozásnál dolgozók számíthatnak, ami leggyakrabban rugalmas munkaidő-beosztásként jelent.

Egyszerű házi meggylikőr 

Meggyszezonban mindenki imádja a meggyet, de mit is csináljunk, ha maradt még a fán, vagy kaptunk ajándékba! Mi sem egyszerűbb, gondolunk a hűvösebb napokra! Ez például egy egészen remek kis variáció! 

5+1 sikerfilm egy cseppnyi Skóciával 

Mesébe illő zordon tájak, sejtelmes kastélyok, végtelen tavak: a fenséges skót vidék mindenképpen megér egy körutazást, de ha idén nyáron csak a szobánkból vágyódhatunk a káprázatos csodák és a legendák földje után, fedezzük fel Skóciát egy hétvégi filmmaraton segítségével! A klasszikusok rajongói természetesen ne hagyják ki a Hegylakó-sorozatot és A rettenthetetlent sem, de az alábbi tippekkel minden műfajban találkozhatunk egy cseppnyi Skóciával. Készítsünk be egy dobozzal a híres skót vajas kekszekből, és dőljünk hátra a skót nemzeti itallal, egy pohár The Famous Grouse-szal a kezünkben.

Strandálló hajszobrászat 

Könnyen lehet tartós hajkárosodás egy kiadós strandolás vége, ha nem vagyunk elővigyázatosak. A tűző nap, a klóros medencevíz vagy éppen a sós tengervíz extrém igénybevételt jelent a hajnak, ami ezért különleges törődést igényel. Szakember segítségével mondjuk el, mit kell tenned?