Életforma.hu


Kedves, érzékeny rákok, eljött a ti időtök!

Kedves, érzékeny rákok, eljött a ti időtök! 

Rendkívül sikeres időszak köszönt a rákokra! A téli, tavaszi gondok eltörpülnek, és el is felejtitek azokat! Béke, romantika, harmónia uralkodik majd a szerelmi életetekben! Ha még nincs párotok, legyetek nyitottak, mert nem tudhatjátok, mikor kopog be a szerelem! Karrieretek felfelé ível, a munkahelyeteken gondolataitokat, ötleteiteket örömmel fogadják, mert kitűnően kiálltok mellettük! Bravó!    
Hoppá! Rózsaszín a szépség foga!

Hoppá! Rózsaszín a szépség foga! 

Sokaknak feltűnt, hogy nem szokványos a Nemzet Szépe 2018-as szépségkirálynőjének megválasztott Fenesi Krisztina mosolya. A 21 éves nagyváradi egyetemista egyik fogán rózsaszín elszíneződés látható, amit direkt nem szeretne eltüntetni.
Már terítenek nekünk Fehérváron!

Már terítenek nekünk Fehérváron! 

Pizza, hamburger, hot dog… – június 22-24-ig Székesfehérvár behódol a kuliránis élvezeteknek. A világ legnépszerűbb ételei mellett előkerülnek az olaszos ízek, a kávékülönlegességek valamint a kézműves borok és sörök is. Az eseményt kulturális programok kísérik majd: koncertek, játszóház, street art és slam poetry…
Szerelem Asperger-szindrómával

Szerelem Asperger-szindrómával 

14 országban egyszerre érkezett meg a könyvesboltok polcaira Helen Hoang: A szerelem egyenlete című várva várt kötete. A szerző első regényét saját Asperger-szindrómája ihlette. A meglepően bájos és szenvedélyes románcról szóló történet annyira magával ragadja az olvasót, hogy képtelenség letenni a kötetet.
Tudod, mire keres rá a gyereked a leggyakrabban?

Tudod, mire keres rá a gyereked a leggyakrabban? 

Csemetéink 17 százalékban felnőtt tartalmakat keresnek a neten - derült ki egy ismert számítógépes biztonsági megoldásokat kínáló cég kutatásából. Így a vakáció elején nem árt tudni, mit is csinál szabadidejében a gyerek?

Szexuálpszichológus és toxikológus is van a csapatban... 

Felkészült szakértői csapat várja a Balaton Soundon a fiatalokat. A most debütáló Safety First kezdeményezéssel azt szeretnék elérni a rendezők, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok.
Szívtipró pöttömök a kifutón

Szívtipró pöttömök a kifutón 

Június végén Budapestre figyel a divatszakma: nemzetközi szinten elismert gyermekmodellek és divattervezők lépnek fel Kids Fashion Week World 2018 nevű rendezvényen, az ország első gyermek divathetén.
Ezért szerettünk bele Krakkóba

Ezért szerettünk bele Krakkóba 

Tízmillió ember nem tévedhet: évente ugyanis körülbelül ennyi turista választja Krakkót. Európa egyik legkedveltebb turisztikai célpontja megunhatatlan, a lenyűgöző történelmi épületektől a sokszínű lengyel gasztronómiáig számtalan okunk van rá, hogy legalább egyszer ellátogassunk oda. Kocsival sincs nagyon messze, de Ferihegyről repülővel már 1 óra alatt ott lehetünk!
Csúcskoncert a hullámzó Balaton tetején

Csúcskoncert a hullámzó Balaton tetején 

Júniusban ismét elindul a két komp a Balaton két partjáról, hogy a tó közepén összekapcsolódva felejthetetlen helyszínéül szolgáljanak egy újabb kompkoncertnek. Ezúttal a Margaret Island lép színpadra június 22-én. Óriási buli lesz!
Boros meggyleves

Boros meggyleves 

Sokan kedvelik a hűsítő gyümölcsleveseket a forró nyári napokon. Ezt a variációt inkább estére ajánlanám a teraszos beszélgetésekhez a bor miatt, de ha épp szabin vagy, hajrá, ne tartsd vissza magad!

Így nyaralunk mi... 

A magyarok főként az ár, az elhelyezkedés, valamint a szállodában és környékén található programlehetőségek alapján választanak belföldi szálláshelyet, ugyanakkor a szolgáltatások minősége és a csillagok száma is fontos számukra – derül ki az egyik legismertebb sárvári hotel megbízásából végzett országos reprezentatív kutatásból. Az eredmények alapján főként a közösségi médiából, internetes fórumokból, valamint ismerősök, barátok véleménye alapján tájékozódunk a szállodákról. Az újbóli szobafoglalás legfontosabb garanciái pedig a tisztaság és a barátságos személyzet.

Részeges szarvasom 

Felfedeztem a csőben a lyukat - ahogy azt mondani szokták. Én is, mint mindenki attól tart, ha vadhúst készít, az kiszárad. Ekkor jött a nagy felismerés, a római tál és a mikrohullámú sütő nagy találkozása! Bátran mondhatom, hogy ez a részeges erdei állat mindenkit levett a lábáról!

3+1 dolog, amit nem gondolnál a 35 év alattiakról 

Spórolósabbak az idősebbeknél a fiatalok – derül ki egy friss kutatásból. Ne menjetek sehova: akadnak ebben további meghökkentő megállapítások is…  Részletesen foglalkozik a 18-35 éves korosztály helyzetével és megítélésével az átfogó, 17 európai országra kiterjedő Cetelem Körkép 2018. Az annyira nem meglepő, inkább riasztó, mennyire lesújtó véleménnyel vannak a 35 év felettiek az Y-generációról: a jellemzésükre használt jelzők 88 százaléka negatív.

Amikor elvarázsol a Baltikum Szilícium-völgye 

Biztosan nem Lettország jutna eszünkbe először, ha a nyaralást tervezzük. Pedig több szempontból is ideális úti cél, és nemcsak nyáron: vannak gyönyörű homokos tengerpartjai, miközben sokszínű kultúrája, lenyűgöző épületei és rohamosan fejlődő üzleti is figyelemreméltóak. Ferihegyről hetente három gép is repül Rigába.

Újkrumpli, amit most kell enni! 

Ho-hó, barátaim! Ez az a köret, amit egyszerűen nem lehet visszautasítani! Hát persze, mert újkrumpli csak most van! A titka, hogy másként kell vele bánni, mint idősebb testvéreivel! Csakhogy, az idősebb testvérek mindig készenlétben állnak. Az ÚJKRUMPLI meg csak ilyenkor!     

Nyaraljunk, de hol? 

A nyár egyet jelent a várva várt szabadságokkal, pihenéssel, utazásokkal. Számtalan nyaralási úti cél közül választhatunk, annak megfelelően, hogy ki hogyan szeret kikapcsolódni leginkább. Vannak, akik a tengerpartra esküsznek, valakit pedig a múzeumok, látnivalók kötnek le jobban. A gasztronómiai kalandozásokat kedvelők pedig szintén keresik a jobbnál jobb városokat, éttermeket. De hogyan döntsük el, hogy merre is induljunk? Ehhez adunk egy-két tippet!

Jövőre parádésan belecsapunk a lecsóba! 

A világhírű hip-hop ikonok, Nicki Minaj és Future bejelentették, hogy közös turnéra indulnak. A "NickiHndrxx"-bulik egyik európai állomása Budapest lesz. Nicki Minaj és Future intenzív közös turnéjuk alatt összesen 50 városba látogatnak el Észak-Amerikában és Európában. A turné első állomása Baltimore, Maryland lesz 2018. szeptember 21-én. A koncertturné érinteni fog olyan helyszíneket, mint Torontó, New York, Los Angeles, München, Párizs, London, Budapest.

Hű, ez forró téma lesz! 

Az udvar nyáron a legszebb, amikor a simogató napsugarak életet lehelnek a legkisebb fűszálba is. Ám akinek kertje van, pontosan tudja, milyen macerával jár a növények távgondozása nyaralás alatt. McMenemy Márk, az egyik ismert kertészkedési üzletlánc youtube csatornájának videó-barkácsa, a Kert.tv vloggere néhány hasznos tanáccsal szolgál, hogyan éljük túl mi is, növényeink is a kánikulát.

Első ultrahangképek Tápai Szabina és Kucsera Gábor babájáról! 

Elérkezett a genetikai ultrahang ideje, így Szabináék babája is megmutathatja magát. Az anyuka és az apuka is nagyon várja a kis csöppséget, és mindent megtesznek a kicsi egészségéért.

Ébresztő! Elindult a Nagy Bor Teszt! 

Az elmúlt két évben összesen 60.000 válaszadó adatait dolgozták fel a kutatók, akik nem kevesebbre vállalkoztak, mint az internetet használók borvásárlási és -fogyasztási szokásainak elemzésére. Idén szeretnék feltérképezni a hazai borturisztikai trendeket is.

Nagy Adri: már most igazi paramami vagyok 

Nagy Adri terhessége alatt sem lassít a tempón. Néhány hónapja még folyamatosan forgatott, fellépésekre járt, de heti 1-2 alkalommal még most is felbukkan a képernyőn. Az énekesnő a hátralévő időszakban szeretne sok programot szervezi magának, és persze igyekszik ráhangolódni az anyaságra. Érzi, hogy kisbabája is aktív lesz, egy igazi kis rosszcsontot hord a szíve alatt, akiért már most talán picit többet aggódik a kelleténél.  

Pogi Piroska kosarába 

Mindig is jobban szerettem sós sütiket sütni. Valahogy több sikerélményem is volt tőle! Ez a vendégváró igazán gyors, nem kíván nagy szakértelmet, de sok lesz belőle, és még másnap is nagyon finom! Próbálkozhatsz más magokkal is, és a tehéntúrót is kipótolhatod juhtúróval. 

Miskovits Marci berobbantja a nyarat! 

Miskovits Marci továbbra sem tétlenkedik, már ami a zenélést illeti. A The Palace (egykori Flatband) zenekar egyik oszlopos tagjával, a különleges nevű Fehér Hollóval készített közös dalt, ami leginkább a trap és a pop műfaj jegyeit hordozza magában.

Mátrai mámor 

Jó adag határozottság, csábos mosoly, egy csokor virág és egy kis parfüm - ez jellemzi az idei fesztiválborokat, amelyek a Mátrából érkeznek. A tisztán is élvezetes vagy szikvízzel lazítható fehér és rozé alapbor, valamint a vörös küvé határozott és lendületes lesz, akár maguk a fiatalok, akik a világ minden tájárólé érkeznek. Egészségükre!

Forog a Spirál 

Megkezdődött Felméri Cecília első nagyjátékfilmje, a Spirál forgatása. A sződligeti horgásztó szolgál majd a négy évszakon átívelő film helyszínéül, melynek főszereplői az Oscar-jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről Európai Filmdíjas főszereplőnője, Borbély Alexandra!

Jun Kaneko keramikus a PTE legújabb díszdoktora 

Rendhagyó módon az Egyesült Államokban avatták a Pécsi Tudományegyetem díszdoktorává Jun Kanekot. A világhírű japán keramikust otthonában, a Nebraska állambeli Omahában köszöntötte a PTE küldöttsége.

Bélyeget kapott a világ kulturális örökségének kék ékköve 

Négy címleten, kisív formátumban jelentek meg a pápai Kékfestő Múzeum kincsei. A Magyar Posta folytatja a hazai múzeumi gyűjteményeket bemutató alkalmi sorozatát. Az újdonság Baticz Barnabás grafikusművész tervei szerint, a Pénzjegynyomdában készült.

Pörög az ingatlanbiznisz Budapest környékén is 

Rohamtempóban nőtt a főváros egyre növekvő ingatlanárai után az agglomerációs települések népszerűsége és áremelkedése is az elmúlt időszakban. Vajon meddig kell mennünk, hogy kedvezőbb ingatlanárakat találjunk? Hol húzódik a fővárosba ingázás határa, és hogyan alakul a második agglomerációs körzet ingatlanpiaca? A Duna House elemzéséből kiderül, hogy napi 1-2 óra utazással mennyit spórolhatunk.

Friss zöldborsólevesem 

Egyszerűen üdítő ilyenkor hajnalban kimenni a piacra! A rengeteg friss zöldség illata bódító. A zöldborsó meg egyenesen a kedvencem! Annak idején Anyukámtól ezt a leves tanultam meg először megfőzni, mert annyira szerettem még nyersen is megenni.  

Nem a világbéke győzött... 

Fenesi Krisztinát választották a 2018-as Nemzet Szépe győztesének vasárnap a gödöllői királyi kastélyban. A 21 éves egyetemista nem egyedül képviseli majd Balin Magyarországot: egy közönség kedvenc is csatlakozhat hozzá.

Pénztárcabarát fesztiválcuccok 

Végre itt a nyár, melynek örömére szebbnél szebb ruhákkal és kiegészítőkkel dobhatod fel a hangulatot. Ha kíváncsi vagy, mik lesznek az idei nyár kötelező darabjai, tarts velünk!   Stílustanácsadók segítenek, hogy igazán trendi lehess a nyári hónapokban.

Szexi, ha egy nő sört iszik 

Tízből nyolcan legalább heti rendszerességgel söröznek a Belvárosi Sörfesztivál szervezőinek felmérése szerint A legszívesebben Palvin Barbival vagy Nagy Feróval ülnénk le egy sör mellé. Megdőlt a férfias ital sztereotípia: tízből kilenc férfi kifejezetten szexinek találja, ha egy nő sört iszik, és a randik kísérőitalának is előszeretettel választjuk a folyékony kenyeret. 

Az utolsó otthon 

Különleges idősek otthona nyitja meg kapuit Budán idén decemberben. A Rege Residence egyedülálló küldetést vállal fel azzal, hogy a hagyományos idősotthon paradigmát áttörve új életstílust kínál a szépkorúaknak. Az aktív életmódot  többféle szabadidős tevékenységgel, számos kulturális és sport programmal segítik. A cél egy összetartó, támogató közösség felépítése, ahol a lakók ebben az életkorban is új ismeretekkel, új barátságokkal gazdagodhatnak.

Tokió - magyar szemmel 

Nyüzsgés, rendezett terek, modern, folyamatosan fejlődő, lendületesen lüktető nagyváros. Soós Bertalan Tokióról készült fotóit a Bálnában nézhetjük meg! Szinte kedvünk támad azonnal repülőgépre szállni! 

Divattipp: legyünk újra gyerekek! 

Ahogy a külsőnk, úgy a személyiségünk, sőt az ízlésünk is változik idővel, ez pedig természetesen öltözködésünkben is megjelenik. Megváltoznak az igényeink, ugyanakkor szeretnénk lépést tartani a változó trendekkel, melyek között sokszor nem egyszerű eligazodni, ezért a téma szakértőjéhez fordultunk tanácsért. Lakatos Márk és a Fashion Days egy új szemléletmódot ajánl stílusváltásra: ismerd meg az adottságaid, légy merész, kísérletezz, ne csupán az aktuális divatra hagyatkozz, és öltözz az élethez, amire vágysz! Hogy mindezt szemléltesse a gyakorlatban is, Márk meginvitált hat izgalmas embert egy átalakítással egybekötött fotózásra. Ők nem profi modellek, de szívesen vettek részt ebben a stílus-kirándulásban, és számos új ötlettel lettek gazdagabbak, melyekből mindenki ihletet meríthet.

Június 

Itt a nyár, a vakáció! Még néhány nap, és zárnak az iskolaajtók, nyitnak a táborok! Ez a gyönyörű hónap a római istennőről, Junóról kapta a nevét, aki Jupiter felesége volt. A népi kalendárium Szent Iván havának nevezi júniust! Egyik kedvenc költőm, Radnót Miklós páratlan soraival köszöntöm ezt a gyönyörű hónapot!  

Töltött karalábé, az anyukám kedvence 

Valami pompás dolog ilyenkor piacra menni! Egyszerűen már illatukkal elkápráztatnak a friss zöldségek! Karalábé, zöldborsó, petrezselyem, újkrumpli... egyszerűen már gondolatban is tobzódok, mi lehet belőlük. Anyukámnak ma is a friss karalábé az egyik kedvence! Ez az ő receptje, és nem fogtok benne a csalódni!

Virágvölgy premier Karlovy Vary-ban 

Nyilvánosságra hozták a június 29-én kezdődő 53. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál programját. Közép-Európa egyetlen - úgynevezett - A kategóriás fesztiválja meghívta Csuja László filmjét, a Virágvölgyet.

Frici, Fekete Járdovány, Kopar és a többiek 

Minden a szép, egészséges szőlővel kezdődik, hiszen csak abból készíthető jó bor. Fontos az is, hogy legyen a bornak eleganciája, amiben sokat segít a hordó minősége. A Gere család kizárólag zempléni hordókkal dolgozik - derült ki a Wineglass Sajtóklub legutóbbi kóstolóján, ahol a társaság két fiatal vezetője, Gere Andrea és Csizmadia Kristóf mesélt a villányi borvidékről, a villányi szőlőkről.    

Diana nászajándéka 

Egy bűvös kis kocka, amely több mint 40 évvel ezelőtt született, azóta pedig - fejtörést okozva emberek millióinak - meghódította az egész világot. Rubik Ernő ikonikus logikai játéka feltűnt már a legnagyobb hollywoodi filmekben, pörgött Will Smith, de Ryan Gosling kezében is. 

A sokszínűség emlékére 

Alkalmi bélyeg kiadásával emlékezik meg az 1568. évi tordai országgyűlés által elfogadott vallásügyi törvény kihirdetésének 450. évfordulójáról a Magyar Posta. A miniatűr alkotás Elekes Attila André grafikusművész tervei szerint a Pénzjegynyomdában készült.

Műfajkarnevál a Városmajorban! 

Egész nyáron különleges és látványos koncertekkel, ősbemutatókkal, zenés- és prózai előadásokkal, matinékkal, Színházi Szemlével, valóságos műfajkarnevállal várja közönségét a Városmajori Szabadtéri Színpad. Ahogyan már megszokhattuk, minden korosztály és réteg megtalálja majd a kedvére valót a sanzontól, az indie rockon és musicalen át a jazzig, crossover koncertekig és a klasszikus zenéig.

Mac and Cheese a BBQ-s Kiss-testvérektől 

Itt a grillszezon, mi több, a BBQ-s szezon. Ez a recept mindkettőhöz jó, de azért mégis inkább hosszan és lassan sült csirkéhez, oldalashoz vagy marhaszegyhez illik. Ajánlottam már a különleges burgonyasalátát vagy a babragut, de most itt az ízvilágában mindent elsöprő Mac and Cheese!

Lehet-e vonzó egy kamionos élete? 

A családtól távol töltött idő, az olykor stresszes és sokszor kemény fizikai munka miatt vannak, akiknek nem túl vonzó a kamionos életmód. Azonban a vezetés élménye, a gépek lenyűgöző ereje, a végtelen szabadság érzete, a különböző kultúrákkal és emberekkel való találkozás lehetősége pozitív motiváció lehet azok számára, akik keresik a kihívásokat, szeretik a változatosságot és kevésbé kedvelik a kötöttségeket. A FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál szervezői 450 kamionos megkérdezésével jártak utána annak, mennyire lehet vonzó ez az életforma.

Gyors szarvaspörköltem 

Attól gyors, hogy kuktában készítettem. A húst kedves barátainktól kaptuk váratlanul. Tudtam, hogy olyan sűrű napok jönnek számomra, hogy sok választásom nincs, így nekiugrottam. Isteni ebéd sikeredett belőle, a maradékot pedig lefagyasztottam. Jó lesz az még később is!

Minden a szicíliai nagyival kezdődött...! 

Egyszer volt, hol nem volt, élt a XX. század első felében egy Chicagóba kivándorolt szicíliai úr, nevezett Ike Sewell, aki erősen tűnődött saját megélhetésén. Így jutott eszébe nagymamája, aki isteni pizzát sütött neki minden hétvégén, csak ez más volt, mint hagyományos olasz testvérei. Így született meg 1943-ban az úgynevezett deep dish pizza, és vele együtt a Pizzeria Uno étterem, ami rövidesen egy egész hálózattá nőtte ki magát. Amerikai útjukon ismerkedtek meg vele a Kiss-testvérek az elmúlt években, és ma már fogadja is vendégeiket új éttermük a Budapesten, a Bajcsy és az Alkotmány utca sarkán. És ez nem mese!   

5 tuti tipp a vérbeli szurkoláshoz - nemcsak ma estére! 

Ugyanaz lehet a titkos fegyver az idei Bajnokok Ligája döntőjében egymásnak feszülő Liverpool és Real Madrid kezében: a szurkolótáboruk. Az UEFA Bajnokok Ligája szponzoraként a Mastercard azt vizsgálta, milyen hatással van a csapatokra szurkolóik buzdítása és van-e jelentősége annak, hogy a játékosok miképp ünneplik góljukat.

Varázsoljon el téged a gemini! 

Már javában benne vagyunk az IKREKben, ami a nyári napfordulóig kitart. Számtalan játékos, szétszórt és szociális energiát várhatunk ettől az időszaktól. A kettősség nemcsak az emberi természetben, a viselkedésben, hanem az öltözködésben is markánsan fellelhető - állítják vezető olasz divattervezők! Válogass kedvedre!