Futás cikkek

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Futás télen: 4 tipp, ha a hideg időben is futócipőt húznál
Télen futni egyáltalán nem lehetetlen, sőt szükséges ahhoz, hogy egész évben megőrizzük jó formának. A hidegben, sötétben, gyakran latyakos időben való edzésnek azonban megvannak a maga speciális szabályai, amelyeket mindenkinek érdemes betartania.

Tedd meg az első lépést! - Startol a Millió lépés az életért 2.0
A Magyar Szervátültetettek Szövetsége 10 hetes versengésre invitálja mindazokat, akiknek fontos a saját egészségük, és szívesen példát mutatnak másoknak is. Egyénileg és csapatban is lehet csatlakozni a Szív Világnapját követően, szeptember 26-án startoló Millió lépés az életért kihíváshoz.

Így fuss kánikulában – Tippek elszánt futóknak
A világ vezető futómagazinja, a Runner’s World hazai kiadása tippekkel segíti a kánikulában is mozogni vágyókat.

Trokán Anna edzővel készül a futóversenyekre
Januárt óta már edzővel dolgozik, hogy még jobb legyen a futásban.

Rekord nevezői létszámmal rajtolt el a dm Balaton Run
A futóversenyek között fiatalnak, és öko szemléletének köszönhetően egyedinek számító versenyen rekord létszámban álltak rajhoz a futók, köztük több mint 150 kisgyermek.

Elkészült a Nagy futásteszt: kiderült, miért és mennyit fut a magyar
Tízből négyen futnak, a többség a fejét szellőzteti ki a mozgással, és rövidebb távot választ.

Gajdos Tamás műsorvezető 63 évesen napi 3-4 órát edz
Gajdos Tamás televíziós újságíró 63 évesen sem lassít, sorra nyeri a nemzetközi versenyeket. Meg is látszik rajta, simán letagadhatna korából akár 20 évet is. Igazi inspiráló történet az övé.

"Szenvedélyemmé vált a futás"
Kampány indult a biztonságos futás népszerűsítésére, amelynek fő célja, hogy felhívja a figyelmet a futókra leselkedő parazitológiai és ortopédiai kockázatokra. A kezdeményezést olyan nagykövetek támogatják, mint Szabó Zsófi műsorvezető és Dr. Vizi András gyermeksebész, gyermektraumatológus, a Gyermeksport Egészségügyi Csapat vezetője.

Fuss, tekerj, és szedd össze
Hallottátok már a plogging kifejezést? Svédül a 'szedd fel' és a 'kocogás' szavak keresztezése. Arra találták ki, hogy az emberek futás, vagy kocogás közben zsákokba gyűjtik a szabadban levő szemetet. A plogging ötlete Svédországból származik, de mára már az egész világon népszerű lett, olyannyira, hogy egy magyar, egy svájcival Kínában alapított ilyen futóklubot. Kocogás közben pedig úgy ismerik meg az országot, ahogy egy turistacsoporttal sosem lehet. Sógor Katival két futás közben beszélgettem Sanghajban.
Fuss szabadon!
Te is szeretsz szabadban futni? Ezzel nem vagy egyedül, főleg most, a járvány idején. A futás számos pozitív hatása mellett jó néhány veszélyt is rejt magában. Éppen ezért biztonságos szabadtéri futást népszerűsítő kampány indul, ami a futókra leselkedő parazitológiai és ortopédiai kockázatokra hívja fel a figyelmet.
A dopamin meg Barcelona, azaz újra futócipőt húztam
Új sorozatunkban, a PRIVÁT ÜZENETBEN, külföldön élő honfitársaink írják meg nekünk, mit adott számukra egy nagy váltás, egy új élethelyzet. A kezdeti rácsodálkozás után milyen örömökkel vagy épp nehézségekkel jelentkeznek a hétköznapok? Szluha Krisztina 2018-ban döntött úgy, hogy feladja budapesti életét, fejest ugrik egy szerelembe és egy új városba. Barcelonából jelentkezik...
Így fuss a kihalt, sötét utcán
A hobbifutók legtöbbje a munkaidő előtt vagy után teljesíti napi sportadagját, így kocogását a kora reggeli vagy a kora esti órákra időzíti. A téli időszakban azonban ilyenkor sötét van, ami már önmagában is kockázatot rejt. Kovács Ildikó önvédelmi szakértő szerint viszont vannak olyan praktikák, amelyekkel jelentős mértékben csökkenthetjük a rizikófaktort.
Fuss együtt Madárral!
Orvosok és egészségügyi dolgozók is futnak a koraszülöttekért augusztus elsején a Várban, a Generali Night Run-on. A korábbi profi ökölvívó is indul hat kilométeren, ezzel támogatva a legrászorulóbb kicsiket.
3 jó szokás, ami velünk maradhatna a járvány után is
Az elmúlt másfél hónap kényszerű karantén és otthonmaradás alapjaiban változtatta meg a mindennapokat. Új rutinok és új szokások alakultak ki, és annak ellenére, hogy nincs olyan ember, aki ne várná ennek az egésznek a végét, van néhány dolog, ami jó lenne, ha a karantén és járvány után is megmaradna.
Így védd meg magad futás közben - videón mutatom
Ismét a figyelem középpontjába kerültek a futó hölgyeket ért támadások. Folytatódtak a Makai Viktóriát ért támadás és a soroksári futónő gyilkossága miatti tárgyalások. Szekszárdon pedig egy biztonságos környéken akart egy férfi a minap a földre lerántani egy hölgyet. Látható, hogy egyre gyakoribbak az ilyen erőszakos támadások, amelyeket erős lélekjelenléttel, felkészültséggel és önvédelmi technikákkal lehet a legeredményesebben kezelni.
Nem szégyen a futás, sőt hasznos!
Jótékonysági futást rendez az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány az endometriózisban szenvedő nők gyógyulásáért augusztus 11-én Nyíregyházán. A Sóstói erdőbe szervezett versenyen egy orvosokból álló szakértői csapat is elindul.
Akkor most fussak, vagy ne?
Napjainkban egyre elterjedtebb az egyszerűen kivitelezhető és olcsó sportolási lehetőségként felmerülő mozgásforma, a futás. A dinamikus napi ritmusunkba a reggeli sportaktivitás a legkönnyebben beilleszthető, azonban egyben a lehető legrosszabb is a gerincünkre – vélekedik a szakértő.
Betonbiztos bőrápolási tippek a tuti nőknek
Szinte végtelenek a futás előnyei: segít formába jönni, jó közérzetet ad. Csökkenthető vele a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata… Folytassuk még? A pozitívumokat biztosan Te is ismered, de gondolkoztál már azon, hogy mi történik az arcbőröddel egy kiadós edzés után? És mit tehetsz azért, hogy az arcod is olyan egészséges és boldog legyen, mint Te magad futás közben? Itt a válasz!
7+1 tipp a biztonságos futáshoz
A baj bárhol és bármikor megtörténhet. Az elmúlt napok történései, és az ultrafutó Makai Viktória elleni támadás ismét erre hívta fel a figyelmet. Kovács Ildikó, női önvédelmi oktató szerint éppen ezért rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre. Úgy véli ugyanis, hogy tudatos felkészüléssel csökkenteni lehet a tragédiák bekövetkeztét. A szakértő hét+egy pontban foglalta össze, mit tehetünk futás közben a biztonságunk érdekében.
Nyaraláskor csúnyán lustulunk
A gyaloglás, a biciklizés és a futás - ezek a leginkább kedvelt mozgásformák a magyarok körében - derül ki a legismertebb sárvári hotel megbízásából készített országos reprezentatív kutatásból. Az eredmények szerint a többség napi, heti rendszerességgel mozog valamilyen formában, ugyanakkor nyaralás alatt inkább lazítunk: úgy gondoljuk, ilyenkor elmaradhat a rendszeres aktivitás.
Szabad-e futni, kerékpározni fájós térddel?
Egyre többen pattannak biciklire, húznak futócipőt ebben a jó időben. De vajon jót tesznek-e ezzel a térdízületüknek, különösen, ha az eleve problémás? Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista erre a kérdésre adott választ.
Fuss azokért, akik nem futhatnak
2017.május 7-én rendezik a következő Wings for Life Run futónapot, amelyen emberek tízezrei mozoghatnak és támogathatják együtt gerincsérült társaik rehabilitációját. Az érdeklődők Wings for Life World Run applikáció segítségével egyénileg, vagy szervezett csoportokban vehetnek részt a futáson, szinte bárhol a világon.
Gondoltad volna? Ezért fáj a sarkad futás közben!
Futás során a leggyakoribb panasz a lábfájdalom, ami akár a helyes futótechnikára is hatással lehet, így nem ritka, amikor egy-egy fájdalom miatt az edzés is nehezítetté válik. Fontos, hogy mielőbb kiderüljön, mi áll a probléma hátterében?
Futottak a rákgyógyításért
Ismét nagy sikerrel rendezték meg Pécset a Fuss a rákgyógyításért elnevezésű sportnapot. A nevezési díjakból és a tombolából összegyűlt pénzt a pécsi székhelyű Nőgyógyászati Daganatos Betegekért Alapítványnak utalták át.
Javasolt edzésformák magas vérnyomás esetén
A hipertonia megelőzésének és rehabilitációjának egyik kulcsa a testmozgás. De aki ilyen betegségben szenved, milyen mozgásformákat válasszon és mire érdemes fokozottan odafigyelnie sportolás közben? Szakember válaszol.
Fuss a bombaformádért!
Azt tudtad, hogy kocogással már hetek alatt is szuper eredményeket érhetsz el? A bikiniszezon előtt még van egy kis időd, hogy formába hozd magad: bújj bele a futócipődbe, rakj be valamilyen pörgős zenét és fuss!
Mennyit igyunk futás közben?
A tavasz az igazi futószezon kezdetét is jelenti. A jó edzésterv és a megfelelő felszerelés mellett fontos odafigyelni a helyes, egészséges hidratálásra is annak érdekében, hogy az edzés igazán sikeres és hatékony legyen.
Törölköző diéta - ez lenne a sikeres fogyás titka?
Sokat olvashattunk mostanában a gyors fogyást ígérő „törölköző-diétáról”, ami állítólag rossz testtartásunkat korrigálva fogyókúra és megerőltető mozgás nélkül csökkenti hasi zsírpárnáinkat.Valóban ez a leghatékonyabb módszer?
Fuss a rákgyógyításért!
Ismét megrendezi a Dunántúli Postás Sportegyesület hagyományos jótékonysági sporteseményét. Szeptember 12-én szombaton immár 7. alkalommal állnak rajthoz a futás kevelői. A rendezvény teljes bevételt a Pécsi Tudományegyetem égisze alatt működő Nőgyógyászati Daganatos Betegekért Alapítvány kapja.
Orvosi tanácsok szabadtéri sportoláshoz
A nyár beköszöntével sokkal több időt töltünk a szabadban és olyanok is vállalkoznak a testmozgásra, akik télen szívesebben időztek a kanapén elnyújtózva. A mozgásszervi panaszokra szakosodott szakember azonban, mint mindenben, ebben is óvatosságra int, nehogy a lelkesedés bajjal párosuljon.
6 jó tanács, hogy fájdalommentes legyen a futás
Futni jó, futni egészséges, ám fájdalmas is lehet, ha nem készülünk fel rá megfelelően. A hatékony edzéshez, és a térdfájdalmak kezeléséhez ad tanácsokat a szakember.
Ez a legjobb és a legolcsóbb zsírégető!
A futás nemcsak a legjobb zsírégető edzés, de a legegyszerűbb és a legjobb kardió edzésforma is, csupán elkezdeni nehéz. Adunk pár tippet, hogyan hozd formába magad gyorsan és egyszerűen a friss levegőn!
Sztárok a kifutón
Utasszállítók kerekei helyett futócipők koptatták a hétvégén a repülőtér betonját. Európában is egyedülálló módon egy működő légikikötő kifutópályáján tartottak jótékonysági félmaratont: ismert emberek, színészek, sportolók mellett a Nike Futóklub tagjai teljesítették az első Runway Runt!
20 hónap alatt a Föld körül
Húsz és fél hónap alatt körbefutotta a Földet egy ausztrál férfi, összesen 17 futócipőt nyűve el. Majdnem minden nap lefutotta a maratoni távot, abban bízik teljesítményét bejegyzik a Rekordok Könyvébe.
Indul a Maratonman-sorozat
Április második hétvégéjén nagyszabású maratoni futóversenyt rendeznek Balatonfüreden. Az esemény a Maratonman-sorozat első állomása lesz. A festői szépségű üdülőhelyen a Vitorlás tér lesz a központi helyszín, de a futók érintik – többek között – a Tagore sétányt is.
Kutyafutta és Sétáltató Nap
Március 25-én, vasárnap a hagyományos Pólus futónap keretén belül kerül megrendezésre a VI. KutyaFutta, a sportbarát kutyatartók népszerű futóversenye.
Felkészülés nélkül ne csináld!
Tavasszal sokan belevágnak a szabadtéri futóedzésekbe, amelyek azonban felkészülés nélkül akár sérülésekhez is vezethetnek. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopédusa a felkészülés és szükség esetén a kivizsgálás, kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Zseblámpás futás a Városligetben
A Ligetkör Egyesület egyik célja a közvilágítás helyzetének javítása a Városligetben. Erre hívják fel a figyelmet minden hónap első hétfőjén a Városligeti Zseblámpás Futással.
Hátfájás ellen biciklizés, megfázás ellen úszás!
Ha valami fáj, akkor legszívesebben lefeküdnénk, és ki sem kelnénk az ágyból. Pedig talán jobban tennénk, ha elmennénk futni.
Hétvégén Éjszakai Futás és K&H olimpiai kerékpáros nap!
A BSI ezen a hétvégén két eseményt is rendez: szombaton a 16. EDF Éjszakai Futásra, vasárnap a 2. K&H olimpiai kerékpáros napra kerül sor.
Vasárnap rajtol a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton
Szeptember 4-én, vasárnap 26. alkalommal rajtol el a Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton a Városligetből. Immáron hagyománnyá vált, hogy szeptember első vasárnapján futók lepik el a fővárost. A 21,0975 kilométeres táv nem csak egyéniben teljesíthető, a párban indulók 11,4 és 9,7 kilométert, a triók pedig 5, 7,8 és 8,3 kilométert futnak majd. A rövidtávok kedvelőinek, a fiatalabbaknak, családoknak a Ligetkör 3,5 kilométeres távja kínál sportolási lehetőséget.
1 millió Ft értékű a főnyeremény a Vitalitás napján
A Szépségkirálynő választás 24 döntőse harcba száll a Miss Sport címért a Vitalitás Napján. 1 millió Ft összdíjazású Nu Skin® Balaton Tour versenysorozat utolsó állomása
Nyolc városban sportolhatnak hétvégén az amatőr ötpróbázók
Április 16-án, illetve 17-én nyolc magyarországi városban kerül megrendezésre a hazánkban 30 éves hagyománnyal rendelkező EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 rendezvénysorozat, amely a futás, gyaloglás, kerékpározás, úszás és triatlon különféle távokon történő teljesítésére buzdít. A szabadidősport-eseménysorozat 2011. március 1. és 2012. augusztus 31. között Budapesten és 18 magyarországi nagyvárosban, havonta legkevesebb 20-20 sportversennyel várja az amatőr sportolni vágyókat. A sportrendezvény-sorozaton legjobban teljesítők a 2012-es londoni olimpiára szóló belépőjegyeket nyerhetnek. Az iskolák közötti versenyben a legtöbb pontot elérők értékes sportszer-csomagokhoz juthatnak.
Sorvadj el a fotelban!
A sport erőteljesen csökkenti a korai halál a kockázatát. Az egyesült államokbeli Vooper Testnevelés-kutató Intézet hosszú távú tanulmánya tízezer férfit vizsgált meg. A kutatók megállapították: az edzetlenek csoportjából háromszor annyi férfi halt meg idő előtt, mint a fittek közül.
Szabadság Futam
Nemzeti ünnepünk évfordulóján hódolhatnak szenvedélyüknek a futás szerelmesei. A 21,09 km-es táv rajtjára Budakeszin, a Széchenyi István Általános Iskolánál (Budakeszi, Knáb János utca 60.) kerül sor. A nevezésre 3000 Ft ellenében a rajt helyszínén még 23-án, szombaton is lehetőség nyílik, 7:00 és 8:40 óra között. A mezőny 9:00 órakor rajtol, a cél a budapesti Kós Károly sétány, ahol egészen 11:30-ig várják a beérkezőket. Budakeszin a mezőnnyel együtt rajtol a Kolonics Emlékfutam 40 kenus résztvevője is.
Fuss hátrafelé! Miért is érdemes hátat fordítani a világnak?
Első hallásra furcsának tűnhet, de érdemes megismerkedni a fitnesz egyik új, és minden bizonnyal egyik legszórakoztatóbb válfajával: fussunk, de mostantól hátrafelé! Ha valaki már többször is szembesült vele, hogy a futás nem neki való, a hátrafelé futásban biztosan nem fog csalódni!
Rajtol a 15. EDF Éjszakai Futás
Szeptember 11-én immár 15. alkalommal búcsúztatják a nyarat a futók az EDF Éjszakai Futással, melyet a Világjátékok Alapítvány és a Budapest Sportiroda-BSI rendez. Az ősz egyik különleges futóesményének mezőnye 21 órakor rajtol a Roosevelt térről.