Életforma.hu


Sövények a kertben – az ehetőtől a virágosig!

Sövények a kertben – az ehetőtől a virágosig! 

Sövény szinte minden kertben található. A jól megválasztott növény megakadályozza a belátást, intim teret biztosít a kertben tartózkodóknak. Egy dús sövény akár kerítés helyett is szolgálhat, hiszen sűrű, gyakran tüskés ágaival szinte lehetetlenné teszi a bejutást. A praktikum mellett a látvány is fontos a sövényfajta kiválasztásánál. Megyeri Szabolcs kertész, állandó szakértőnk néhány hasznos tanáccsal, új ötlettel segít.  
Boldogasszony csipkéje, a málna

Boldogasszony csipkéje, a málna 

A nyár egyik legkedveltebb gyümölcse, a legtöbbször rubinpiros málna. Tudtad, hogy létezik, lila, sárga, fehér és fekete is? Német neve, a Himbeere alapján, némely vidékünkön himpérnek is hívják. Ha nem lenne elég, hogy finom, azért is érdemes sokat enni belőle, mert egészségünknek és szépségünknek is jót tesz. Most kezdődik a szezonja!
Málnás mascarponés piskóta

Málnás mascarponés piskóta 

Lassan vége a málnaszezonnak, de ezt a fenséges gyümölcsöt muszáj az utolsó pillanatig kiélvezni. Ezzel a könnyed süteménnyel például meglepheted az egész családod, a barátaid vagy megsütheted csak úgy magadnak is.
5 hűsítő alkoholmentes koktél

5 hűsítő alkoholmentes koktél 

Köztudott, hogy a hőségben sok folyadékra van szüksége a szervezetünknek, miközben tanácsos az alkoholt mellőzni, ami nem jelenti azt, hogy le kell mondanod a koktélozásról! Hoztunk 5 receptet, amelyek akár a kedvenceid is lehetnek.
Nyáreleji szezonális koktélok

Nyáreleji szezonális koktélok 

Koktélos rovatunkban a budapesti PIÑA Coctail Bar csapata vezet be minket a koktélok történelmébe, és kedvenc szezonális vagy épp ikonikus koktéljainknak titkos receptjeibe. Június, és az első nyári napok érkeztével ismét körülnéztek a piacon, és elmesélték nekünk, hogy milyen friss gyümölcsökből és fűszernövényekből érdemes most mennyei koktélokat keverni!
6+1 egészséges nasi, amivel nyugodtan bűnözhetsz

6+1 egészséges nasi, amivel nyugodtan bűnözhetsz 

Nem meglepő, ha a home office ideje alatt gyakrabban megyünk ki a konyhába valami kis nasiért. Hogy mindennek ne a ruhatárad és a tükörképed lássa a kárát, mutatunk 6+1 olyan ételt, amivel nyugodtan bűnözhetsz.
Málnahab a nagyi füzetéből

Málnahab a nagyi füzetéből 

Tombol a málnaszezon! Imádom, amikor olvad szét a számban a nyár kincse! Hát még, amikor desszert lesz belőle! A nagymama mindig ezzel kedveskedett, amikor játszani jöttek a rokongyerekek. Nem tudtam vele betelni! Próbáld ki!
Almás-málnás morzsás lepény Max konyhájából

Almás-málnás morzsás lepény Max konyhájából 

Alma van, szilvát meg elfelejtettem venni... Van viszont egy kis málna, mandarin, és egy darabka friss gyömbér. Jó, akkor ebből lesz a mutatvány. Max szerint ez a süti nagyon jóóóó!
Málnavarázs - Max konyhájából

Málnavarázs - Max konyhájából 

Íme Maxék kedvenc szülinapi tortája. Van ugyan egy barát a családban, aki történetesen cukrász, de mi, halandók bizony mindent lefordítunk a magunk nyelvére. Max is így gondolta, és így született meg egy hamisíthatatln nyári süti! Isteni!
Málnaszörp, de nyersen!

Málnaszörp, de nyersen! 

Most tedd el a nyár ízét - minden kincsével! A bíborszemek egyszerűen hívogatnak a piacon! Ha már tele a pocak, most gondolj a télre! Ez egy végtelenül egyszerű, de annál finomabb - mondjuk úgy - szörpi receptje. Ne hagyd ki, mert ha nem is szörpnek használod el, akkor is remek koktélok alapanyaga lesz! És királynő leszel, ha ezzel a saját szörpivel kíséred a társaság italát!   

Rengeteg málna van az Ország Sörében 

Egy málnás búzasör, a Békésszentandráson működő Szent András Sörfőzde terméke lett idén az Ország Söre a fogyasztók szavazatai alapján. A közönségdíjat egy budapesti kisüzem nyerte el. A Beerselection sörszaküzlet és a Beerporn.hu idén is közös versenyt szervezett, amelyben a magyar kisüzemi sörfőzdék főzetei indultak az Ország Söre cím elnyeréséért.

Epres, fehér csokis, kókuszos poharas krém málnazselével 

Ugye szilveszterkor sem szeretnél állandóan kalóriákat számolni? Ma már gyártanak olyan élelmiszerporokat, amelyek nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, viszont magas fehérje- és rosttartalommal rendelkeznek. A most következő ünnepi recept például könnyen elkészíthető, ötletes, és Dudás Lili fitneszedző, életmód tanácsadó ajánlja figyelmetekbe!

Málna bomba - csata nélkül 

Még mindig láttam friss málnát a piacon. Bíbor színe, fntasztikus illata még a nyárra emlékeztet, és mindig elbűvöl! Ezt a koktélt a nyár utolsó csókjának szánták az alkotók... Bevellom, én már csókolóztam is vele...    

Málnás paradicsom kompót 

Pár évvel ezelőtt részt vettünk egy Andalúz főzőkurzuson, ahol egy spanyol fiatal séf, Enrique Sánchez tanított nekünk pár ételt. Közöttük volt ez a pikáns lekvár, egy élesztős, sonkás fánk köreteként. Elsőre kicsi távolságot tartottunk, de mikor megkóstoltuk, na, akkor hamar elfogyott. Azóta a grill szezonban, többször elkészül ez a lekvár/kompót.

Tejben, vajban, málnahabban – a nyár slágere 

Szívesen feldobnád a hétvégi menüt egy könnyed, tejes nyári édességgel a málnaszezon közepén? Bereznay Tamás egyik kedvenc receptje akkor csak neked szól! A klasszikus piskótatekercs szinte mindannyiunkban a nagymamáknál töltött délutánokat idézi. Bereznay Tamás nagy rajongója a tejalapú desszerteknek, így most egy könnyed málnás habbal gondolta újra a receptet, amely egyszerre ébreszt nosztalgikus emlékeket, és számít igazán trendi édességnek.  

Gyerünk maci a málnásba! 

Következzék egy magyar klasszikus, a Bear in the Bush  – új kiadásban. Vegyünk alapul jeget. Öntözzük meg kevés málnaszörppel. Tetézzük illatos bazsalikommal és egy kis citrommal. Töltsünk rá finom rozébort, majd frissítő szódát. Kicsit megkavarjuk, és már ihatjuk is! Igazi gyönyör egy nyári estén! Ne hagyd ki! 

Málnaszörpkrém - a mámor! 

Édesapám egyik kedvence a málna! Ahogy a nagy könyvben megírták: ülve, állva, fagylaltnak, krémnek, szemenként, mindenhogy jöhet! Ma ünnepeljük a születésnapját, így ezt a receptet Neki ajánlom, és persze Nektek! Legyen ez egy jókedvű málnaünnep!   

Vörösboros málnaleves 

A nyár nagy ajándékai a gyümölcslevesek. Némelyiket főzni sem kell, csak tejszínnel turmixolni, másokat pedig nem árt azért felfőzni. És vannak olyan prémium minőségek, amikbe jöhet egy kis alkohol is.

Diétás kókuszos-túrós kocka 

Ha te is vigyázol az alakodra, odafigyelsz az étkezésedre, ha neked sem mindegy, mivel táplálod a testedet, szeretni fogod ezt a receptet. Nálunk biztos befutó lesz, ha nyári, hétvégi desszertet kell választani.

Az ellenállhatatlan pink csoda: málnahab 

Málnából sohasem elég. Évek óta nem főzök belőle lekvárt, hanem inkább fagyasztok le pár dobozzal, jobban fogy télen zabkására, gyümölcstortára, mint lekvárként.

A medvék nyomában: a málna a népszerűségi toplisták élén 

A nyárban a legjobb a málna, és kész. Mindegyik gyümölcs jó, mindegyik finom, mindegyiket szeretjük, de a málna verhetetlen. Nincs az a mennyiség, amit könnyedén be ne lehetne lapátolni belőle.  

Gyümölcsös galette 

A franciák nagy mágusok, tudom én ezt régen. Mintha nem lenne elég nekik Provence, a csodás boraik, az olajfa ligeteik, a tengerpartjuk, Párizsuk, a macaronjaik, a sajtjaik, a parfümjeik, de még a galette is...

A sokoldalú tiramisu 

A tiramisut mindenki szereti, elkészíteni gyerekjáték, azonban azt vajon tudod-e, hogy variálni is lehet számtalan módon? Megmutatjuk, mi hogyan csináljuk.

Málnás torta 

Nem olyan bonyolult elkészíteni, mint amennyire a leírás alapján látszik. Használhatunk hozzá készen vásárolt piskótalapot is, de csinálhatunk neki vajas-kekszes alapot is.

Málnás, jaffa kekszes álom - sütés nélkül 

Szeretjük a sütés nélküli desszerteket, főleg, ha azok nemcsak a szájnak, de szemnek is ingerei... Ez a kétféle kekszes, pudingos csoda a málna és a narancs fantasztikus találkozásából jött létre. Szülinapi meglepetésnek is nagyszerű, de a húsvéti asztalon is jól mutat. Néhány pillanatig...

Málnás tiramisú 

Babapiskótából nagyon sokféle desszert készíthető, a tiramisú a klasszikus babapiskótás édességek közé tartozik. Ha pedig málnával kombináljuk, isteni kombinációt hozhatunk létre.

Málnás csokoládétorta 

Málnás csokoládétorta receptet küldött nekünk Lestár Mónika kedves olvasónk, ezzel a finomsággal szállt ringbe a Kitchen Aid gépekért.

Brutál finom vaníliakrémes málnatorta 

A nyár szuper velejárója a málna. Imádom, bármilyen mennyiséget képes vagyok belőle elfogyasztani. Évek óta nem főzök belőle lekvárt, hanem inkább fagyasztok le pár dobozzal, jobban fogy télen zabkására, gyümölcstortára, mint lekvárként. A vaníliakrém meg maga a mennyország. Használj nyugodtan fagyasztott málnát - télen én is így teszek -, lehet, hogy nem lesz olyan tökéletesen szép minden szem, mintha friss lenne a gyümölcs, de az élvezeti értéken ez mit sem ront.

Üvegbe zárt erdők kincsei 

Lassan eljön a szép őszi erdei séták ideje. Ezer színben pompáznak a fák, a bokrok, ontják kincseiket. Érdemes kis kosárkával elindulni, hogy utunkon leszedhessük a legszebb bogyókat, hogy aztán otthon pár perc alatt üvegekbe zárhassuk az őszi erdő ízeit! Ne feledjétek, ne az országutak mentén gyűjtögessetek, hanem kicsit beljebb, hogy véletlenül se szedjünk szennyezett gyümölcsöket! Szép kirándulást!     

Málnás vaníliapuding - amitől még a hétfő is szebb lesz! 

Még a legegyszerűbb pudingot is feldobhatjuk egy kis rafinériával, amitől nem csak a desszert lesz mutatósabb, de a napunk is színesebb. Ehhez most a málnát hívtuk segítségül.

Fehércsoki-mousse málnakrémmel 

A gyakorlottabbak tudják, hogy a legnagyobb hőségben talán csak éjjel vagy a hajnali órákban lehet megmaradni a tűzhely vagy a sütő mellett, szerencsére azonban számos sütés nélkül elkészíthető desszert van, amelyek ilyenkor is bevethetők. Ezúttal a MOM Park éttermei osztották meg bombabiztos receptjeiket, hogy a forró nyári napokon se maradjunk édes élvezetek nélkül. Egy mousse mindig tökéletes választás, ha el akarjuk bűvölni vendégeinket, vagy csak valami különlegességet varázsolnánk a családi asztalra. A TG Piccolino mestere ezúttal málnával bolondította meg a csemege nyári ízvilágát.

Joghurtos-tejszínes málnakoktél 

Málnaszezon van és meleg! Össze is dobtunk egy hűsítő koktélt, mellyel bárki meglepheti saját magát vagy kedvesét egy fárasztó nap után. Még a gyerekek kedvence lehet ez az alkoholmentes frissítő.

Málnakrémleves vörösborral 

Dühöng a málnaszezon, és bár mi nehezen tudjuk elképzelni, hogy ebből a csodás gyümölcsből lehet annyi, hogy ne akarjuk csak úgy magában felfalni, kiváló ételek alapanyaga is lehet. Készülhet belőle például "felnőttes" krémleves.

Friss málna mentás tejszínhabbal, ostyában tálalva 

Igazi frissítő finomság, amelyet most, a málnaszezon közepén mindenképpen érdemes elkészíteni!

Habos barack málnaöntettel 

Mennyei ízek kavalkádja a habos barack málnaöntettel. Nem kell hozzá, csak pár darab őszibarack, tojás sem sok és liszt sem kell. Látványnak sem utolsó!

Ünnepi desszert: Málnás, mascarponés joghurttorta 

Ennek a tortának az elkészítése bizony egy fél napot is igénybe vesz. De aki saját maga szeretne valami igazán finomat, különlegeset készíteni szülinapra, házassági évfordulóra, vagy egyéb ünnepi alkalomra, annak megéri a fáradtságot, mert nagyon finom!