Életforma.hu


Még két hétig! Két csodás fotókiállítás Budapesten

Még két hétig! Két csodás fotókiállítás Budapesten 

Augusztus 24-éig látható még a világ leghíresebb fotóügynöksége, a Magnum Photos Kontaktok című vándortárlata a budapesti Capa Központban, míg legelső csoportos kiállítása - amely 50 évig két ládában rejtőzött Innsbruckban - Elsők címmel a Mai Manó Házban.
Szereted az izgi rejtvényeket? Akkor ez a te programod!

Szereted az izgi rejtvényeket? Akkor ez a te programod! 

Augusztus 1-jén első alkalommal kerül sor a Szabaduló szobák éjszakája nevű rendezvénysorozatra. Bankrablás, szökés a börtönből, menekülés a gonosz boszorkány elől, atombomba semlegesítése és még számos téma várja a játékosokat. A hagyományteremtő célú kezdeményezéshez 10 város több mint 50 szobája csatlakozott.
Három az egyben! Fantasztikus kiállítások a MNG-ben!

Három az egyben! Fantasztikus kiállítások a MNG-ben! 

Dada és szürrealizmus - Magritte, Duchamp, Man Ray, Miró, Dalí címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, amelyhez két hazai kísérőtárlat is társul. A Magyarországon soha nem látott teljességű anyag átfogó képet nyújt a 20. század két meghatározó jelentőségű avantgárd irányzatáról. Fantasztikus élmények várják a látogatókat!
Cirkuszok éjszakája négy helyszínen! Ezt látnod kell!

Cirkuszok éjszakája négy helyszínen! Ezt látnod kell! 

Az Cirkuszok éjszakája szombati programjában az idén négy nagy cirkusz - a Fővárosi Nagycirkusz, a Magyar Nemzeti Cirkusz, az Eötvös Cirkusz és az Exit Cirkusz - vesz részt. A rendezvény célja a minőségi cirkusz népszerűsítése, és megmutatni azt, hogy a cirkusz a legszórakoztatóbb művészeti ágak közé tartozik. A négy helyszínen többek között lovas- és elefántszámokkal, bohócokkal, tűzzsonglőrökkel és elefántetetéssel szórakoztatják az érdeklődőket.
Kocsitoló-fesztivál lesz Kocson - gyerekeknek is!

Kocsitoló-fesztivál lesz Kocson - gyerekeknek is! 

A hétvégén rendezik meg a kocsitolók fesztiválját a Komárom-Esztergom megyei Kocs községben. Idén gyerekek is nevezhetek egy könnyített versenyre, és gladiátorfutam is színesíti a programot.
Bor, barack és a zene nagyágyúi! - Ezt ajánljuk hétvégére!

Bor, barack és a zene nagyágyúi! - Ezt ajánljuk hétvégére! 

Kajsziünnep Boldogkőváralján, borkóstolás Érsekkertben és Balatonfüreden, valamint számos zenei és sportprogram várja a hétvégén az útra kelőket, kirándulókat. Reméljük, hogy az időjárás is kedvez a számos látványossághoz, programhoz!
Fantasztikus hétvégék Keszthelyen! Érdemes odamenni!

Fantasztikus hétvégék Keszthelyen! Érdemes odamenni! 

Rengeteg mozgalmas rendezvény várja idén nyáron is a Keszthelyre látogatókat. Lovas- és huszárprogramokkal, régmúlt idők vásárának felidézésével, folklórzenével, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, musicallel, színházi előadásokkal és sportrendezvényekkel is készülnek a városban a vendégek szórakoztatására.
Most megkóstolhatod Magyarországot!

Most megkóstolhatod Magyarországot! 

Vasárnapig még van idő, hogy Budapesten, a Millenáris Parkban megcsodálhasd, megkóstolhasd a magyar vidék gasztronómiai kiválóságait. És persze vásárolhatsz is belőlük!

Bor, birkapörkölt, levendula! - Mulass jól a hétvégén! 

Karcagi birkapörkölt, Tokaj-hegyaljai borünnep, gyulai népművészeti fesztivál és pannonhalmi levendulaillat várja ezen a hétvégén a kirándulókat, útnak indulókat. Nézd meg, milyen izgalmas programokat válogattunk össze!
Sörünnep: csütörtöktől Prága a budai Várba költözik!

Sörünnep: csütörtöktől Prága a budai Várba költözik! 

A magyar fiatalok nagyjából azt isznak, ami a kezük ügyébe kerül, boldogan koccintanak sörrel, azt hiszik, hogy a 150 éves szabály az 56-os forradalom miatt volt hagyomány. A Budavári Sörfesztivál vacsoráján azonban nem csak ez derült ki, hanem az is, hogy idén a sörnagyhatalom Csehország lesz a fesztivál vendége.

Gérard Depardieu lesz Napóleon Szegeden 

Gérard Depardieu játssza Napóleon szerepét Kodály Zoltán Háry János című daljátékában augusztus 1-jén és 2-án Szegeden. A híres francia színész a héten írta alá a szerződést a Szegedi Szabadtéri Játékokkal.

Láttál már öhönforgató versenyt? Most hétvégén megteheted! 

Te tudod, mi az az öhön, és hogy miért kell forgatni? Tiszavasváriban szombaton mindezt megtudhatod, ugyanis ötvenöt főzőcsapat 1100 tagja részvételével öhönforgató versenyt rendeznek itt május 31-én. A verseny győztese ötvenezer forinttal lesz gazdagabb.

Moziéjszaka! Ez jó program a hétvégére! 

34 film egyetlen éjszaka alatt! Persze mind egyszerre nem megy… De most kedvedre válogathatsz a 3. Artmozik éjszakáján, amelyet május 16-ról 17-re virradóra tartanak a fővárosi Toldi, Művész, Puskin és Tabán moziban. A mozimaraton az aktuális és közelmúltbeli filmsikerek mellett négy premier előtti és egy premiervetítést is tartogat a fesztiválozók számára.

Biciklis buli az egész családnak 

Már most szólunk: május utolsó hétvégéjén újra beveszik a kerékpárosok az eplényi Bringarénát! Magyarország egyetlen felvonóval rendelkező bicikliparadicsoma ezúttal négy kerékpárosversenynek, valamint számtalan szórakoztató és gyermekprogramnak ad majd otthont egy időben.

Megnyílt az ország első Dino - és Kalandparkja! 

Megnyílt Magyarország első, élethű dinoszauruszokat bemutató parkja a Zala megyei Reziben. A május elseje óta látogatható Balaton-felvidéki látványosság mellett szörfszimulátor, csónakázómedencék és sziklatorony várja a kalandra vágyókat!

Május 1-jén nyit a Balaton! Színes, izgalmas programok várnak! 

A szkeptikusok szerint nem érdemes májusban a Balatonra menni, mert szinte minden zárva van, és nincs olyan program, amiért érdemes volna útra kelni. Ráadásul a szállás szinte ugyanannyiban kerül, mint a nyári csúcsszezonban. Egy új kezdeményezés azonban korábbi kezdésre buzdítja szolgáltatókat, és igazán izgalmas, színes programokkal csalogatja a Balatonhoz a vendégeket.

Miért menjetek Gemencre a hétvégén? Eláruljuk! 

Izgalmas programokkal várnak minden érdeklődőt, kirándulót a hosszú hétvégére, Gemencre. Megújult kiállításokkal, tanösvénnyel, lovas, gyalogos és hajókirándulásokkal, helyi ízekkel csalogatják a természetbarátokat a szezonnyitó eseményre.

Program hétfőre: hímestojásvár Gyulán! 

Mintegy tízezer kifújt hímes tojásból építik fel a világ legtörékenyebb várát Gyulán. A helyiek saját várukat mintázzák meg, és ezzel nemcsak hazai dicsőségre, de Guinness-rekord-bejegyzésre is pályáznak. A hímestojás-makettet április 21-én, húsvét hétfőn tekintheti meg a közönség a pálinkafesztivál helyszínén, a Várkertben.

Program most hétvégére: Medvehagyma Fesztivál Orfűn! 

Nincs mára semmi jópofa programod? Mi ajánlunk egyet: ma 10 órakor veszi kezdetét Orfűn a Medvehagyma Fesztivál, ami még vasárnap is tart, és még szedhetünk is ebből az egészséges növényből! Az immár 11. alkalommal megrendezett eseményen mindkét napon különleges ételekkel és remek programokkal várják a vendégeket.

Itt az új trend! Te tudod, mi az a glamping? 

A glamping kifejezés a glamorous és a camping szavak összevonásából keletkezett. Egyszerre foglalja magában a természethez közeli utazás és a teljes kikapcsolódást biztosító kényelem előnyeit. Vagyis itt luxuskemping!

Két hétvégén is várnak a márciusi nyílt napok! 

Az ország több mint 50 helyszínén jobbnál jobb programokkal várják az érdeklődőket a mostani és a márciusi utolsó hétvégén is Dél- és Nyugat-Dunántúltól Észak-Magyarországig, az Uniós Fejlesztések Nyílt Napja rendezvénysorozat keretében . Persze a főváros és környéke is sok érdekességet kínál.

Lengyel, magyar két jó barát! Ezt ünnepeljük hétvégén 

A híres lengyel–magyar barátságnak kinevezett napja is van: március 23. Ez alkalomból országszerte változatos programok között válogathatunk, akár a komolyabb, akár a könnyedebb megemlékezés áll közel hozzánk.

Nőnapi csokor mellé szezonnyitó dizájnvásár! 

Szevasz tavasz! Kezdődik a piacszezon! A nőnapi hervadt szegfűk helyett ünnepelj a magad kedvére a főváros egyik legizgalmasabb vásárán! Március 8-án szezonnyitó DiP Design Passage együtt a Közös Piaccal a Király utcai Gödör Klubban.

Most bejárhatod Budapestet! Izgalmak várnak rád hétvégén! 

Szeretnéd bejárni Budapestet? Most megteheted az Idegenvezetők Világnapja alkalmából! A hónap utolsó hétvégéjén, február 20–23-án városnéző hajókon, autóbuszokon és gyalogosan közlekedve idegenvezetők kalauzolnak végig a fővároson, bemutatva nevezetességeit és történelmi emlékeit. Ezen kívül még számos, többnyire ingyenes rendezvénnyel várják az érdeklődőket.  

Hal, kocsonya és csokoládé! 3 remek program hétvégére 

Budapesten halfesztivál, Pécsett csokoládékarnevál és jégvirágfesztivál, Badacsonytördemicen pedig kóstolással egybekötött kocsonyaverseny lesz. Remek evés-ivással egybekötött szórakozást és kikapcsolódást ígér mindegyik esemény!

Csokira vágysz? Irány Szeged! 

A gyerekek csokilabirintusban kóborolhatnak, a felnőttek pedig csokikaszinóban rosszalkodhatnak szombaton Szegeden a csokoládéünnepen, ahol a világújdonságként emlegetett csokoládé kebab is bemutatkozik, és lesz csokoládéból készült szerszámkészlet meg csokiszökőkút is, majd záróakkordként ingyen kóstoló i a szegedi Dóm óriási grillázsmakettjéből.

Gyere Kaposvárra telet űzni! Nagy buli lesz! 

Kaposváron, a február 7-én kezdődő farsangi napokon megannyi színes program, színházi előadás, néptáncbemutatók, jelmezkavalkád, táncház, farsangi jegyesség ígér hamisítatlan hagyományőrző szórakozást. Mohácsról mintegy félszáz busó érkezik, hogy segítsen elűzni a telet!

Gördülő Opera – vándorúton a legnépszerűbb előadások! 

A cél ugyanaz, mint az elődöké volt: az Operaház márkavédjegyes előadásait eljuttatni operát nem játszó magyar városok színházaiba! A Gördülő Opera előadásai által ahhoz a közönségréteghez kívánnak elérni, amely nyitott a műfajra, de idő- vagy anyagi korlátok miatt nem elérhető számára egy fővárosi operalátogatás.

Woodstocktól a Budapest Arénáig - koncertfilmek az Urániában 

A Muse, a Dream Theater, a Rolling Stones és Peter Gabriel egy-egy fellépéséről készült alkotás is látható lesz az Uránia Nemzeti Filmszínház könnyűzenei koncertfilmsorozata harmadik szériájában.

Shakespeare-maraton Pécsett 

William Shakespeare összes drámáját felvonultató vetítéssorozatot szerveznek Pécsett a drámaíró születésének 450. és halálának 400. évfordulója közötti három évben. Az első vetítést január 20-án tartják.

Érdemes szombaton Tihanyban kolbászolni! 

Tihanyban ez ideig még nem szerveztek össznépi, ingyenes, bárki számára látogatható, igazi, autentikus disznóvágást. Most viszont igen! E hét végén, január 18-án, szombaton Böllér napot, azaz disznóvágást szerveznek a Tihanyi Piac Placcon.

Szuperprodukciók csütörtöktől vasárnapig! Kezdődik a cirkuszfesztivál! 

Csaknem 20 országból több mint 30 produkció lesz látható január 9. és 13. között a Fővárosi Nagycirkuszban a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Magyarországot két produkció, a Richter csoport lovas akrobataszáma és Simet László szemaforszáma képviseli.

Amit még az idén megtehetsz 

Nem kell megvárni az új évet a fogadalmakkal. Már most ebben a néhány szabad napban is kimozdulhatunk a szobából és kereshetünk tartalmasabb programot a tv nézésnél. Néhány ötlet következik. 

Szenteste egyedül 

Egyedül lenni karácsonykor lélekölő, mondják sokan, akiknek már volt benne részük. Persze nem ideális ez az állapot, de ha már így alakult az élet, akkor tehetünk azért, hogy ne ragadjon magával az önsajnálat. Szervezzünk magunknak programot! Bármi jobb annál, mint otthon senyvedni. 

Legyen karácsonyi ajándék a szilveszteri belépőjegy! 

Szerintünk a legjobb választás, ha részt vesznek az évbúcsúztató Musical Szilveszteren, amelyet a Budapest Marriott Hotelben rendezünk meg 2013. december 31-én 19:30-tól másnap hajnali 4 óráig.

Télapó Expressz 

A Magyar Vasúttörténeti Park és a Cartoon Network csatorna együttműködésének köszönhetően az immár hagyományteremtő Télapó Expressz idén a Cartoon Network csatorna nevét és arculatát viseli. A december 6-8. között közlekedő Cartoon Network Télapó Expresszen a csatorna egyik legnépszerűbb sorozata, a Gumball csodálatos világa elevenedik meg.

A karácsonyi vásár mással is tehet jót 

Ajándékozz kézműves tárgyat karácsonyra, amiben a saját szíved mellett azé is benne van, aki készítette! Amellett, hogy így igazi különlegességgel lepheted meg szeretteidet, ráadásul most szombaton azt is bizonyítja a DiP Design Passage és a Közös Piac, hogy a karácsonyi vásárlás kellemes program is lehet adománygyűjtéssel, kézműves programokkal, adventi utcazenével és házi bejglivel.

Hol lakik a Mikulás? 

Jövő héten már minden gyerek várva várja, de akár meg is látogathatja. A Mikulás számos helyen várja az apróságokat, programokkal, játékokkal. Tehát, ha felmerül a kérdés, hogy hol lakik a Mikulás, akkor válogathatunk a válaszok és a lehetséges úticélok között. 

Adventi programok városszerte 

Közös ünnepi készülődésre várja a gyerekeket az adventi hétvégéken a Nemzeti Színház: a programok között meseolvasás, kézműves foglalkozások és betlehemes előadások is szerepelnek.

Egy vásáron minden, mi szem-szájnak ingere 

Bevált csapaton ne változtass – szokták mondani, ezért kitart egymás mellett a Közös Piac és a DiP Design Passage. Most szombaton, november 16-án tehát nem csak a szemnek kedves válogatott design tárgyakat, de a mindenféle finomságokat is beszerezhet, aki a Gödör Klubba látogat.

Minivilág apróságoknak 

Egész napos játszóház, építőverseny és kiállítás várja november 9-én a gyerekeket a Duna Plazában. A programok ingyenesek, a szervezők meglepetésekkel várják az ide látogató családokat.

Mesés Halloween felnőtteknek 

Biztosan mindenkinek ismerős Hamupipőke, Hófehérke és Babszem Jankó története. Nem csak az közös bennük, hogy gyermekkorunk hősei és hősnői, hanem az is, hogy a nagyszerű Grimm testvérek tollából keltek életre. Az Egykettőben most ez a kivételes mesevilág elevenedik meg október 31-én egy nagyszabású Halloween party keretében. Az Egykettő sütőtökös meglepetései és némi sütőtökpálinka teszi majd teljessé az élményt, amivel egész héten várják a betérőket.

3 sokoldalú kirándulóhely a főváros környékén 

A hétvégén is marad az indián nyár, 20 fok körüli hőmérsékletet és csapadékmentes napokat ígérnek a meteorológusok. Érdemes az utolsó kellemesen langyos napokat a szabadban tölteni, összeszedtünk néhány olyan várost, amelyeket érdemes meglátogatni, mert változatos lehetőségeket kínálnak.  

Hortobágyi hétvége 

Szamaragolással, csikós bemutatóval és a díjnyertes tenyészállatok felvonulásával várják az érdeklődőket a hétvégi behajtási ünnepen a Hortobágyon. Hagyományőrző rendezvény, ahol a pásztorok, csikósok életébe is bepillanthatnak a látogatók, miután megsimogatták a magyar alföld tipikus állatait.

Hétvégi gyaloglás 

Bonyolultak a szabályok, drágák a szükséges sporteszközök, nehéz megtanulni a sportmozgást. Mind-mind megannyi magyarázat arra, hogy miért nem sportolnak elegen és eleget a magyar emberek. De mit mondanak arra, hogy most gyalogolni hívja őket a Magyar Szabadidősport Szövetség.

Lovaglás, városnézés is dukál a gyaloglás mellé 

Számtalan színes kísérőprogrammal készülnek a szervezők országszerte a Világ Gyalogló Napra. Október 12-én és 13-án egyebek mellett lovagoltatással, városismereti sétákkal, vetélkedőkkel és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket a Magyar Szabadidősport Szövetség által meghirdetett eseményen. Természetesen nem maradhatnak el a gasztronómiai különlegességek sem.

Kövesd a szemeted! 

Egyre többen gyűjtjük szelektíven a hulladékot, de inkább elvek, mint valós élmények alapján döntünk így. Most változtathatunk ezen, szombaton nyílt napot tartanak a hulladékkezelők. Meglepő mennyire más ma egy ilyen létesítmény, mint gyermekkorunk szemétdombjai. Persze, hiszen a hulladék nem mindig szemét!

Csütörtöktől nálunk is Oktoberfest! 

Magyarországon első alkalommal tartják meg csütörtöktől az Oktoberfest sörfesztivált. Az ingyenesen látogatható sörünnepen több mint száz féle hazai és külföldi sör, valamint gasztronómiai standok várják az érdeklődőket a fővárosi Kopaszi-gáton.