Szőlő cikkek

Szüreti kacsa, ahogy Márti szereti
Imádom a szőlőt, imádom a kacsát, tehát minden adott egy fantasztikus fogáshoz! Egyébként is, szívesen eszem az évszakhoz illő finomságokat. Szüretkor gondolj egy nagyot, és próbálj alkalmazkodni az évszak színeihez, illataihoz, ízeihez! Soha nem fogsz csalódni!

A világ legjobb bortermelői - némi meglepetéssel
Kína lett 2014-ben a világ második legjelentősebb bortermelője 800 ezer hektárral, megelőzve Franciaországot. Az első helyen továbbra is Spanyolország áll. De kik isszák a legtöbbet az isteni nedűből?

Szőlős-sajtos jégsaláta
Mindjárt vége a szőlőszezonnak! Gyorsan vegyük még meg az utolsó idei fürtöket, és készítsünk belőle például egy ilyen finom salátát. Persze csak úgy, magában is eszegetjük, de így egészen különleges!

Szőlős csirkemáj
Az egészséges, vasban gazdag májat nem csak a megszokott formákban lehet elkészíteni. Semmivel nem bonyolultabb, de annál különlegesebb ételt ajánlunk, ráadásul a szezon gyümölcsével, szőlővel.

Saláta vöröskáposztával és szőlővel
A káposzta az egyik legfontosabb vitaminforrás a hideg hónapokban. Ha viszont olyan finomságokkal egészítjük ki, mint az aszalt barack és a szőlő, mennyei étel készíthető belőle azoknak is, akik ódzkodnak a "nyúlkajától".

Kékszőlős-pórés csirkemellszeletek
A csirke a magyar családok asztalán a leggyakoribb vendég a húsok közül. Most a világosabb testvére mellett méltatlanul mellőzött kékszőlő lesz a társa.

Szőlős-túrós rétes
A rétest (szinte) mindenki szereti. A háziasszonyok azért, mert nem nehéz elkészíteni, mindenki más pedig azért, mert nagyon finom. Főleg, ha a hagyományos túrósat megbolondítjuk egy kicsit.

Harcsaszeletek szőlős-boros mártásban
Ha valami van, ami miatt örülhetünk az ősznek, az a finom szőlő és a hamarosan induló szüreti szezon. Friss szőlővel és édes borral ajánlunk egy receptet.

Szőlős-mustos kacsamellek recept
A nyár végéhez kötődő kevés jó dolgok egyike, hogy beköszönt a szőlő szezonja. Nem csak magában finom, változatos ételekhez is felhasználható ez a gyümölcs.

Isteni Vaníliakrémes szőlőkocka
Készítsünk szőlős desszertet.Az elkészítési idő ugyan legalább 1 óra, de kiválóan befogható a család többi tagja, például a szőlő szemezgetésébe, félbe vágására.
Szárnyas receptek borral, szőlővel
Viszonylag olcsó ilyenkor a szőlő. Most igazán élvezhetjük jótékony hatását egészségünkért, szépségünkért és nem utolsó sorban fínom ízéért. Használjuk főzéshez is!
Francia szőlős kozmetikai receptek, házi használatra
Nem csak az Istenek ajándéka, hanem egy valóságos energiabomba és (vitamin és ásványi anyag tartalma miatt) bőrápolásra is kiváló. Hidratálásra, tonizálásra, irritációk és pattanások csillapítására, hűsítésére, a pórusok tisztítására is kiváló - a szőlő.
Gyógyít és szépít a tokaji szőlő
A kellemes dolgok sok esetben hasznosak is. Erre az egyik legjobb példa a szőlő, amely nem csak szemekben, ital formájában, de gyógyhatású szerként, vagy éppen kozmetikumként is megállja a helyét. A tokaji aszú ráadásul a palackozott változatán túl, ez utóbbiakat tekintve is különleges.
Könnyű, habos szőlős-mascarponés piskóta
Könnyű, habos, gyümölcsös desszert, gyorsan elkészíthető.
Szőlős-túrós rétes-kicsit másképp!
Túrósrétes kicsit másképp, ősziesre hangolva szőlővel.
Tejszínes-joghurtos szőlőtorta-Isteni!
Szebbnél-szebb szőlőfürtök kínálgatják magukat a piacon. Mi másból is készülhetne hát a sütemény?
Kékszőlős-pórés csirkemellszeletek párolt rizzsel
Nemcsak meginni, ételbe főzni is érdemes a finom borokat.
"Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk"
"Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk" - hangzik a közismert szállóige. E gondolat jutott eszembe, mikor főszerkesztőm arra próbált rávenni írjak le tíz okot, amiért csak jó bort szabad inni, vagy öt ismérvet, amiről rájöhetünk, hogy jó bort ittunk.
Pazar szőlős desszertek
Evett már Sárgadinnyés szőlőkehelyt, vagy Szőlős-mascarponés piskótát? És kóstolta már a Szőlős-túrós rétest? Akkor nem árulunk el titkot, isteniek! Most a recepjüket áruljuk el Önöknek!
Nagyszerű szőlős receptek!
Egészséges és finom, miért is hagynánk ki ételeinkből a szőlőt, amikor épp szezonja van? Ez a gyümölcs tökéletesen illik sajtokhoz, húsokhoz, más édességekhez! A nagyszerű szőlős fogásokat illik leöblíteni egy pohár isteni borral!
A szőlő a népi orvoslás csodaszere!
Könnyen emészthető, kiváló vértisztító és vizelethajtó hatásának köszönhetően minden olyan bajra ajánlották, ami nehéz emésztéssel járt, vagy épp annak volt a következménye (pl. székrekedés, vese- és májbajok, vagy aranyér). A népi orvoslás a szőlőt számtalan jó tulajdonsággal ruházta fel.
"Az Év Boros Könyve"
Lőrincz András - Barócsi Zoltán: A szőlő metszése és zöldmunkái c. tankönyv viseli "Az Év Boros Könyve" címet. Az elismerést a Magyar Bor Akadémia évente egyszer ítéli oda. A zöldmunkák szerepe elengedhetetlen a minőségi borok készítéséhez - vallja Dr. Barócsi Zoltán a Károly Róbert Főiskola docense, a könyv egyik szerzője.
Boros-szőlős pisztráng
A gomba és a szőlő különleges, igazi őszi ízpárosítás.
Sárgadinnyés szőlőkehely
Egyszerű ugyanakkor látványos desszert, finom gyümölcsökből.
Zelleres-köményes szőlősaláta
Egy cseppet sem unalmas saláta szőlőből, zellerből és édesköményből
Fehérboros báránysült flambírozott szőlővel
Lassan párolt bárány, látványos, konyakkal hirtelen sütött szőlővel tálalva.
Szőlős túróhab áfonyával
Könnyű túróhab a szezon gyümölcsével ízesítve
Boros-szőlős menüsor, mesterszakácstól
Boros, szőlős menüsor őszre, Andreas Mensch mesterszakácstól, a Sofitel Paris Budapest éttermének séfjétől. Kagylótól a bórjúszeleten át a szőlőhabig.
Húsok vörös- és fehérborral-receptekkel!
Sertés, bárány, borjú, baromfi, hal. Mindegyikhez ízében harmónikusan illeszkedik a bor, a szőlő. Most egy-egy sertés, bárány és borjú receptjével hozzuk meg kedvüket a főzéshez.
Fogyhat szőlővel naponta egy kilót!
Az egyik legnépszerűbb gyümölcs, amely nemcsak a bélrendszerre van jó hatással, de vértisztító és idegerősítő is! Hetente mindössze egy nap, és méregteleníti a szervezetét, fogyhat, eközben semmilyen veszélynek nem teszi ki a testét.
Szőlős, boros halak fejedelmi mártásokban-receptekkel!
Nyelvhaltekercsek szőlős mártással, Harcsaszeletek szőlős-boros mártásban és Gombás süllőszeletek bormártásban a mai kínálatunk. Fejedelmi halételek. Jó étvágyat!
Boros-szőlős finom étkezések
A szőlő gyümölcsként vagy annak leve formájában a világ minden tájékának étrendjében megtalálható. Nem véletlenül, hiszen a napfény érlelte termésről az orvostudomány már rég bebizonyította: nemcsak finom és élvezetes gasztronómiai csemege, hanem életfontosságú, teljes értékű táplálékunk.
„Itt és must" bio borok ünnepe Újbudán
Újbudán első alkalommal a bio boroké lesz a főszerep. A „Zöld szüret"elnevezésű egész napos látványos programon a látogatók szőlőt préselhetnek, mustot kóstolhatnak, bio ételekből válogathatnak, és játékos formában tesztelhetik, hogy mennyire környezettudatosan élik mindennapjaikat.
Citromfüves hideg szőlőleves
Roskadoznak a zöldséges polcok a szőlőtől. Mivel még meleg van, jól fog esni egy kis hideg előétel, a Citromfüves hideg szőlőleves. Elkészítési ideje mindössze 20 perc.