ÉLET-MÓD

Spirális utaktól részeges estéig
Június 2-áig láthatók a pécsi Nádor Galériában a Fundamenta-Amadeus Alkotói Ösztöndíjakra beküldött aélotásokat. Az elismerés komoly segítséget jelent a még tanuló ifjú művészeknek. A támogatás odaítélése pedig a mesterek munkájának is egyfajta elismerése. A műtárgyak június 2-áig tekinthetők meg Pécsett, a Nádor Galériában.

Van kutyád? Nyert ügyed van!
Minden negyedik emberrel előfordult már, hogy szex közben megzavarta a saját vagy a párja háziállata. Ugyanakkor a társkeresők 83%-a szerint, akinek van háziállata, sosem magányos, és a közös állattartás jó hatással van a párkapcsolatokra. Minden negyedik ember szerint viszont háziállat mellett kevesebb idő jut a kapcsolatra, derült ki a Csajok és Pasik legfrissebb felméréséből.

5 tipp a nyári bikinialakhoz
Még nem késő változtatni a rosszul berögzült szokásokon, hogy idén magabiztosan feszíthess a strandon. Ha megfogadod az étkezéssel kapcsolatos öt legfontosabb tanácsunkat és még velünk is mozogsz a Fitt a nyár!-on, neked is sikerülhet!
Antifoszfolipid szindróma - a magzati halálozások egyik fő oka
A vetélések hátterében gyakran bújik meg valamilyen véralvadási zavar, így manapság szerencsére egyre többen végeztetnek el ilyenkor trombofília vizsgálatot. Azonban dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosnője arra figyelmeztet, hogy antifoszfolipid szindróma is állhat a sorozatos vetélések mögött.

Nem keserű a pirula
Évről évre nő a gyógyszerekre való igény a lakosság rossz egészségügyi állapota és fokozatos elöregedése miatt Magyarországon. Éppen ezért nagyon jó hír a magyar betegeknek hogy az igényeket figyelembe véve a gyógyszerkassza jövőre is bővül.

Uralkodó, aki nem úri kedvtelésből kedvelte az országgyűléseket
Ausztria, Horvátország, Magyarország, Szlovénia és Ukrajna közös alkalmi bélyegblokk kibocsátásával emlékezik meg Mária Terézia születésének 300. évfordulójáról. A bélyeget Svetlana Milijaševič szlovén képzőművész tervezte és 60.000 példányban készült az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben.

A te hősödben is Tejszív dobog?
Az én hősöm címmel iskolák közötti rajzpályázatot hirdet 1-6. osztályos gyerekeknek a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az akció a hazai tejfogyasztás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Fáj a csípőd? Már mozdulni se tudsz? Segítünk!
A csípőízületi porckopás (csípőarthrosis) sok embert érint, és szinte mindenki találkozott már olyannal is, aki ezzel a betegséggel operáltak. Ennek az az oka, hogy sajnos a csípőprotézis a porckopás nagyon súlyos állapotában, már elkerülhetetlen. Fontos azonban tudni, hogy számos olyan kezelési mód létezik a betegség kevésbé előrehaladott stádiumaiban, amelyek segítségével, ez a beavatkozás elkerülhető. Arról kérdeztük Dr. Arnold Dénes Arnoldot, a Fájdalomközpont fájdalomspecialistáját, valamint Sekk Patríciát, a Fájdalomközpont gyógytornászát, hogy melyek ezek a terápiás lehetőségek.
Turbó üzemmódra kapcsoltak az építkezők
A KSH adatai szerint 2016-os 31% után idén az első negyedévben 47%-kal nőtt a megépült lakások száma országosan az előző év azonos negyedévéhez képest. Az első három hónap alatt a kiadott lakásépítési engedélyek száma 89%-os bővülést mutat, hasonló összehasonlítási alapon.

Dúl a szerelem Tiszaalpáron
Párzó kék vércséket fotózott le az MTI munkatársa, Kovács Attila a Bács-Kiskun megyei település határában. E szárnyasok térségünk egyetlen telepesen fészkelő ragadozómadarai. Mint az összes többi sólyomféle, a kék vércse sem épít fészket. Telepei ezért csak a vetésivarjú-kolóniákban tudnak kialakulni - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán.
Hőhullámok növelhetik a szívbetegség esélyét
Egy új kutatás szerint összefüggés van a menopauza körüli hőhullámok és a szív- és érrendszeri betegségek közt. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy a szív- és érrendszeri problémákra ma már nem mondhatjuk: férfibetegség.
Füstbe ment egészség?
Ismert, hogy a dohányzás az egyik legfontosabb rizikófaktor a szívinfarktus, a szélütés és az érszűkület kialakulásában, de bebizonyosodott az is, hogy a passzív dohányzás is növeli a szív-és érrendszeri megbetegedések arányát. Dr. Kósa Éva, a Kardioközpont angiológusa az összefüggéseket világította meg.
Bélyeget kaptak a relikviák
Postatörténeti bélyegsorozat kibocsátásával kezdi el forgalmi bélyegeinek megújítását a Magyar Posta. 2017-ben hat címletet jelentet meg. Az 5, 10, 30, 100, 200 és 300 Ft-os névértékű bélyegeket tartalmazó öntapadós sorozat Baticz Barnabás grafikusművész tervei alapján a Pátria Nyomda Zrt.-ben készül, a forgalmi igények szerinti példányszámban.
Így lehetsz jól kereső nyugdíjas!
Miből fogok élni nyugdíjas koromban? Kapok-e majd az államtól annyi nyugdíjat, amivel a jelenlegi életszínvonalamat fenn tudom tartani? A válasz egyértelműen: nem! Hiába a ledolgozott évtizedek, a befizetett járulékok, tudomásul kell vennünk, hogy ha saját magunk nem gondoskodunk a jövőnkről, bizony, nyugdíjas éveinkben komoly nehézségekbe ütközünk majd!
Így kerékpározunk mi
Bicikli-pártiak a magyarok, a 18-69 évesek majd 70 százaléka rendelkezik saját kerékpárral és 65 százalékuk, ha csak alkalmanként is, de szokott kerékpározni, ötödük szinte minden nap biciklire pattan. Viszont nem szeretnek sokat áldozni egy kerékpárra, legfeljebb 10 ezer forintot költenek rá évente, ha új kerékpár vásárlásban gondolkoznak nem mennek 60 ezer forint fölé. Pedig a nem vagy ritkán kerékpározók harmadát a biztonságérzet hiánya tartja vissza attól, hogy gyakrabban kerékpározzon, amit nem csak a több kerékpárút és az autósok nagyobb odafigyelése növelhet, hanem egy megbízható kerékpár vásárlása is - derül ki a Cofidis reprezentatív felméréséből.
Takács Nikolas megmutatja meztelen lelkét
Hét éve, hogy megismerte nevét az egész ország, Takács Nikolas most újabb mérföldkőhöz érkezett karrierjében. Új zenei albumát június 16-án mutatja be nagy nyilvánosság előtt. Ebben hallhatod lelke puszta lenyomatát! Készülj fel!
9 tévhit a szív- és érrendszeri betegségekről
Amennyiben nem ismerjük a szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktorait, jeleit, a kivizsgálás és kezelés jelentőségét, vagy ha fél-információink, esetleg tévképzeteink vannak róluk, könnyen bajba kerülhetünk. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont szakorvosa a leggyakoribb tévedésekre hívta fel a figyelmet.
Nem mindegy, mivel pótolod a magnéziumot!
A baba tervezésének és a várandósságnak egyik kiemelkedően fontos ásványi anyaga a magnézium. A mindennapokban is szükségünk van rá, hiszen hiányában az éjszakai lábikragörcsök olyan kínzó fájdalmat jelentenek, amit minden ember szeretne elkerülni. Azonban a magnézium ennél lényegesen több dolgot befolyásol a szervezetben, ráadásul pótlása sem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk. Dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos erről az ásványi anyagról, és pótlásának mikéntjéről beszél a ratkotunde.hu-nak.
Doors: az 50. évfordulóra ismét megjelent a legendás debütalbum
Immár fél évszázada annak, hogy megjelent a rocktörténet egyik legfontosabb zenekara, az amerikai Doors első albuma. A The Doors című anyag a kerek jubileumon különleges kivitelben, egy három CD-t és egy vinylt tartalmazó díszdobozban érhető el ismét.
Arany arcai, ahogy még sosem láttuk
Miként lehet a rárakódott kultusz miatt a megkeményedett Arany János-arcot felbontani, elérhető közelségbe hozni a költő személyiségét és életművét? Például úgy, mint ahogy azt a hétfőn megnyílt Önarckép álarcokban című kiállítás teszi a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Mentsük meg a disznódelfint!
Napjainkra alig 30 példány maradt fenn a tenger pandájának is nevezett kaliforniai disznódelfinekből. A WWF a világ segítségét kéri a kritikusan veszélyeztetett tengeri emlős megmentésében, amelyért Leonardo DiCaprio is felszólalt. Néhány kattintással most bárki részt vehet a faj megóvásáért vívott küzdelemben.
Így neveljünk szeretetre, már az első pillanattól
A harmonikus személyiségű, ép tudatú, tiszta erkölcsű, szeretetet sugárzó gyermeket akarunk nevelni,(és vajon miért ne akarnánk?) akkor kezdjük el ezt már élete első pillanatától.Ezek a gyakorlatok bizonyára sok szülő számára ismertek. Van úgy, hogy ösztönösen jönnek, és gyakran nem is gondolunk hatalmas jelentőségükre.
Nem növekszik ez a gyerek! Mi lehet a baj?
Boldogan nézzük, ahogyan gyermekünk növekszik, és végül még le is hagy bennünket magasságban. De mi a helyzet akkor, ha a gyerek nem a megfelelő ütemben fejlődik? A gyermekgyógyász szerint a probléma hátterében sokszor hormonális okok állnak!
6 ok, amikor szükséges a kardiológiai kivizsgálás
Jól beazonosítható az a 6 életmódbeli rizikófaktor, amely a négy legelterjedtebb krónikus betegség hátterében állhat - állítja az Egészségügyi Világszervezet. A veszélyeztetettek kivizsgálásának döntő jelentőségére hívta fel a figyelmet a szakember.
Gyászfilm, avagy temesd magad művészien
Ebben a furcsa előadásban művész-kísértetek érkeznek egy gyászszertartásra, és műsorszámaikkal vesznek végső búcsút múltjuktól. A Katona József Színház és a Tünet Együttes művészei most együtt temetik saját magukat aSaul fiát jegyző Laokoon Filmgroup és a Tünet Együttes közös produkciójában, a Gyászfilmben.
Somogy borai is fesztiváloznak végre! Na, erre koccintunk!
Somogy megye borait népszerűsíti az első Somogyi Borfesztivál, melyre június 8. és 11. között kerül sor Kaposváron. A rendezvényen tizenhat termelő mutatkozik be, de az ő válogatott boraikon kívül pálinkákat, somogyi sonkákat és sajtokat is lehet majd kóstolni.
Veszélyben az adatbázisunk
Szeretjük a digitális eszközöket, könnyebbé teszik a kommunikációt, és képesek rengeteg adatot, információt tárolni. De miközben ismerjük az internethasználat veszélyeit is, mégsem figyelünk a biztonságra. Milyen óvintézkedéseket kellene tennünk?
Az 5 legfontosabb lelki vágy, ami a párkapcsolatunkra is kihat
Nem bírtam tovább. Valahogy ki kellett lépnem ebből kínos beszélgetésből, ezért azt mondtam neki, kimegyek vizet inni. Nem voltam szomjas...Ezt ő is tudta. Ugye ismerős a helyzet? Mi az az 5 alapvető vágyunk, melyek megélése minden párkapcsolatban nagyon fontos, hogy jól tudjuk működtetni azt?
Gyógyszerek nélkül is kezelhető a fülzúgás
Cseng, bong, zúg? Megközelítőleg fél millióan tapasztalják meg naponta a hosszabb-rövidebb ideig tartó fülzúgást. Az elhúzódó probléma kezelésében hatékonyan alkalmazhatók a keringésjavító gyógyszerek, de emellett több alternatíva is létezik a kezelésre.
10 élelmiszertípus, ami nélkül nincs egészség!
Tudtad, hogy a halálozások felét a szív- és érrendszeri betegségek, a stroke és a 2. típusú diabétesz okozzák? A betegségek kialakulásában a táplálkozásnak óriási a szerepe. Vajon mire van alapvetően szükségünk, és mennyit fogyasszunk belőle?
Festeticsék Mandulás Csókja a legjobb fagyi a Balatonnál
2017-ben a Balaton Fagyija a gyenesdiási Bringatanya Fagyizó édessége, a „Festeticsék Mandulás Csókja” lett. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, még 20 óvodást is be kellett vonnia a kóstolásba.
5 szuper szabadtéri program májusra - Budapesten
A kellemes, tavaszi idő már most májusban is egyre gyakrabban hív minket a szabadba. Ilyenkor az egész város felpezsdül, nyüzsögnek az emberek, a terek, az utcák és Budapest egy egészen másik oldalát mutatja nekünk még több, izgalmas szabadtéri lehetőséggel.
Hogy Te se maradj ki belőlük, összegyűjtöttünk 5 olyan programot, amit kár lenne kihagyni a jó idő beköszöntével.
Jó helyen voltam? Avagy a családállításról, őszintén
Van, aki csak hallott ennek a módszernek a létezéséről, és olyanok is vannak, akik már jártak családállításon. Terápia? Problémamegoldás? Mire jó? Valójában mi is az a családállítás? Egy példával is elmagyarázzuk...
Működj, azaz mivel etessük meg a pajzsmirigyünket?
A pajzsmirigy alulműködés elsődleges terápiája a megfelelő gyógyszeres kezelés, viszont igen sokat tehet az állapot javulása érdekében kellően összeállított étrenddel is.Vajon mely ételeket érdemes ekkor a tányérra tenni, és miket lenne célszerű kerülni?
Egyasszony sikere Svédországban
Hangos siker mellett mutatkozott be Tenki Réka előadásában az Orlai Produkciós Iroda Egyasszony című monodrámája a napokban a svédországi stockholmi Teater Tre Színházban. A 2015-ös bemutató óta, a Jurányi Inkubátorházban és szerte az országban látható előadást, a színházi szakma több elismerésben is részesítette, és a mostani alkalom is megerősítette a készítőket abban, hogy a darab mondanivalója egyetemleges, nemcsak Magyarországon érinti meg a közönségét.
Májustánc Szentendrén
A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség hagyománnyá vált éves rendezvényének idén a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum ad otthont. Május 14-én 500 táncos, 50 programmal köszönti az 50 éves Skanzent. Mesék, koncertek és néptánc-bemutatók várják az érdeklődőket.
Így tér vissza az RTL képernyőjére a sztár
Számos újdonsággal tér vissza május 15-től az RTL Klub képernyőjére az elmúlt évek egyik legsikeresebb vetélkedő show-műsora, az 1 perc és nyersz! A műsorvezető ezúttal is Sebestyén Balázs lesz.
Zöld gyöngysor a tavasz nyakán
Kétségtelenül a tavasz és a kora nyár szupersztárja a zöldborsó, május végétől élvezhetjük az édes szemeket, és szezonjában együnk belőle annyit, amennyit csak lehetséges, hiszen egy teljes évet kell várnunk az újabb randevúra.
Végzetes lehet az infarktus utáni depresszió
Az infarktus és a depresszió kölcsönhatásai eddig is ismertek voltak. Mostanra azonban az is bebizonyosodott, hogy a szívbetegség utáni depresszió jelentősen növeli a halálozási kockázatot. Dr. Matusovits Andrea, a Kardioközpont sportorvosa, aneszteziológus, intenzív terapeuta éppen ezért az infarktus utáni rehabilitációs program jelentőségét hangsúlyozta.
Veszélyes parlagfüvet enni!
Gyomnövény, nem pedig „új gyógynövény” a parlagfű: elfogyasztása károsíthatja az egészséget, mert olyan vegyületeket is tartalmaz, amelyek sejtmérgező hatását korábban már kimutatták. A Szegedi Tudományegyetem kutatói elsőként vizsgálták meg a parlagfű tartós alkalmazásának veszélyeit. Az eredményeiket bemutató cikk 2017 májusában jelent meg a PLoS One tudományos folyóiratban.
Hírvivők
Alkalmi bélyegkisív kibocsátásával köszönti az önálló magyar postaigazgatás létrejöttének 150. évfordulóját a Magyar Posta. A hat bélyeget tartalmazó kisív 60.000 példányban, Domé Eszter grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült.
Dalban toboroznak a fiúk
Egy dal erejéig fiúzenekart alapított Gáspár Laci, ByeAlex és Puskás Peti. A fiúk célja, hogy az utolsó meghallgatásra felhívják leendő mentoráltjaik figyelmét. Már csak pár napotok van!
Friuzurakészítő virtuális szimulátor - tanulóknak
Hegesztés, festés-fényezés, targonca vezetés, faipar - csak néhány olyan terület, ahol már sikerrel alkalmazzák az oktatószimulátorokat. Ezek az eszközök alkalmasak arra, hogy a szakmák gyakorlati oktatását is támogassák, ezzel a képzést költséghatékonyabbá, modernebbé, érdekesebbé, pontosabbá és nem utolsó sorban környezettudatossá tegyék a XXI. század technológiájával.
Most ő néz le a vászonról: először készült mozi Adolph Zukorról
A világon elsőként, fiatal magyar alkotók készítettek filmet a Paramount filmstúdió alapítójáról, a magyar származású Adolph Zukorról. A 25 DOLLÁR című rövidfilm a 70. cannes-i filmfesztiválon (május 17-28.) debütál a szakma előtt. Az egyedi megközelítésű mozit Cannes mellett a legjelentősebb nemzetközi filmfesztiválokon is bemutatják. A 25 DOLLÁR című alkotással újabb magyar rövidfilm készül meghódítani a világot. A fiatal filmesek egy legenda születésének jubileumát is szeretnék előkészíteni, ugyanis jövőre lesz 130 esztendeje, hogy Adolph Zukor, a filmipar megálmodója, a Borsod megyei Ricséről 1888-ban kivándorolt Amerikába.
És akkor jön Mária Terézia!
Mozgalmas hónap lesz a május a BÁV életében. A 70. művészeti aukcióhoz kapcsolódva az alapító, Mária Terézia 300. születési évfordulóját is ünnepli az aukciósház. A jubileumi aukció ismét különlegességeket kínál a gyűjtőknek és befektetőknek a festészet, az ékszerek és a műtárgyak terén is.
Így veszünk mi álomautót
A német és a japán autókat szeretjük legjobban mi, magyarok, választott márkánkhoz viszont meglepően magas arányban vagyunk hűtlenek. Egy nagy múltú nemzetközi autós közvélemény-kutatóval mérte fel a hazai autóvásárlók szokásait a Vezess.hu és az Autó Magazin. Több mint négyezer magyar autóvezető kérdeztek meg.
150 éve született a festő, Iványi Grünwald Béla
Alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Iványi Grünwald Béla festőművész születésének 150. évfordulóját. Az újdonság négy bélyegképet tartalmazó kisív formátumban, Baticz Barnabás grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült.
Shirley ötvenedszer lép deszkára
Félszázadik előadásához közeledik az utóbbi évadok egyik legsikeresebb darabja, a Shirley Valentine. A monodráma címszereplője, Majzik Edit május 12-én, pénteken ötvenedszer bújik a rapszodikus és titokzatos Shirley bőrébe, aki úgy dönt, szakít addigi sivár, egyhangú életével, és ad egy utolsó esélyt magának, hogy fiatalkori vágyait beteljesítse. Az előadás premierje 2014. március 7-én volt a Horváth Árpád Stúdiószínházban. A már három évada műsoron lévő produkció a tervek szerint a közeljövőben is repertoáron marad.