Életforma.hu


Megoldottuk a lehetetlent: ajándék férfiaknak, melyek tényleg örömet okoznak!

Megoldottuk a lehetetlent: ajándék férfiaknak, melyek tényleg örömet okoznak! 

Ha ajándék ötleteket keresünk férfiaknak, nem mindig lesz egyszerű dolgunk. A régi elcsépelt ötleteket már kipipáltuk, nagyon váratlan, bizonytalan meglepetést nem szeretnénk. Akkor mégis mit adhatnánk ajándékba, ami eredeti is, de biztos, hogy örülnek is neki?
Egy kis ötlet a téli, hideg napokra

Egy kis ötlet a téli, hideg napokra 

Ablakunkon kitekintve kevés csábítást érzünk az otthoni nyugalom elhagyására ezekben a hideg téli napokban. A globális felmelegedés hatására az átlaghőmérséklet ugyan jóval az előző évtizedek, sőt, évszázadok felett van, azért az ember közérzete messze elmarad a májusi, melengető napsugár okozta bizsergéstől. Mit tehetünk a totális beszűkülés ellen?
Így vélekedik a Nagy Ő-ben való szerepléséről Árpa Attila

Így vélekedik a Nagy Ő-ben való szerepléséről Árpa Attila 

A színészként, valamint rendező-producerként is tevékenykedő Árpa Attila elárulta, hogy miért vállalta a műsorban való szereplést és azt, hogy sikerült-e elérnie vele a célját. A színészként, valamint rendező-producerként is tevékenykedő Árpa Attila elárulta, hogy miért vállalta a műsorban való szereplést és azt, hogy sikerült-e elérnie vele a célját.
Fájdalommentes lézeres hajstimuláció a gyönyörű hajért

Fájdalommentes lézeres hajstimuláció a gyönyörű hajért 

Hajunk meghatározó része a külső megjelenésünknek. A testünkben végbemenő változások hajkoronánk ritkulását is eredményezhetik. Modern lézeres hajstimuláció segíthet megőrizni vagy visszaállítani hajunk természetes szépségét.
A dolgozó magyarok 7-8 százaléka munkamániás

A dolgozó magyarok 7-8 százaléka munkamániás 

A függőség mögött gyakran önértékelési probléma és szorongás rejlik
Egy sportmárka, amit mindenki ismer és szeret!

Egy sportmárka, amit mindenki ismer és szeret! 

Mindenkinek van kedvenc márkája, olyan, amit egy adott híresség kedvel, így neki is muszáj viselnie. Egy mutatós sneaker azonban nemcsak azért hasznos, mert jól néz ki, hanem mert kényelmes és praktikus is. Szinte bármihez viselhető, legyen az farmer, szoknya, esetleg egy újabb edzős szett. Ebben a cikkben bemutatunk egy olyan sportmárkát, amit talán mindenki ismer.
Kifogyunk az ivóvízből a magyar fiatalok szerint

Kifogyunk az ivóvízből a magyar fiatalok szerint 

A hazai huszonévesek kétharmada használ mobilappot az egészsége megőrzéséhez
Az egészséges mozgás idősebb korban is fontos

Az egészséges mozgás idősebb korban is fontos 

Decemberre, januárra már fogytán van az ember vitamin tartaléka, közeledik a tavaszi fáradtságnak nevezett általános levertség, a rossz hangulat időszaka. Sokféle étrendkiegészítő, multivitamin áll rendelkezésünkre az üzletek polcain. Benzinkutak is tartanak efféle termékeket, igazán nem szükséges egy patikába betérnünk miattuk. Ezek a szerek is segítik regenerálódásunkat, de törekednünk kell a szervezetünk természetesebb módon történő edzésére is. Fiataloknak, időseknek egyaránt.
Ismét kitört Hawaii legnagyobb vulkánja a Kilauea - videó

Ismét kitört Hawaii legnagyobb vulkánja a Kilauea - videó 

A tűzhányó kráterén belül csütörtökön ismét folyékony láva tört a felszínre, alig egy hónappal a legutóbbi aktivitás megszűnését követően.
Igazi relikviákat őriz Csákányi Eszter Psota Irén hagyatékából

Igazi relikviákat őriz Csákányi Eszter Psota Irén hagyatékából 

A színművész példaképeként tekintett Psota Irénre, akinek legendás napszemüvegét és parfümjét a mai napig nagy becsben tartja.

Budapesten környezetbarát módon hasznosítja az FKF az ünnepek után begyűjtött karácsonyfákat 

Az ünnepeket követően a Budapesti Közművek keretein belül önálló tevékenységet folytató FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai szervezetten, járatrendszerben gyűjtik össze és szállítják el a kihelyezett fenyőfákat. A logisztikai feladat nem mindennapi, hiszen évente mintegy 500-600.000 tűlevelű kerül ki a fővárosi utcákra, ezt a mennyiséget kell begyűjteni, illetve hasznosítását megoldani.

Munkakeresés anyaként: mások a keresési szempontjai 

Munka baba mellett: Az édesanyák hálásak érte, ha megértik és segítik őket a visszailleszkedésben

Újra ajándékon törheted a fejed? 

A karácsonyi szezon mindenkinek számos fejtörést okoz, hiszen nem elég, hogy a családtagoknak és a barátoknak is jól kell tudni ajándékot választani, még ott vannak a kollégák is, ami nem egyszer valóban feladja a leckét még a legrutinosabb ajándékvásárlónak is. És amikor azt hiszed, hogy végre fellélegezhetsz, jön egy újabb névnap, ráadásul egy hölgyé, ami egy kicsit mindig megnehezíti a választást. Mutatjuk is, hogy miért, és hogy mit tehetsz azért, hogy ne fulladjon kudarcba az ajándékvásárlási projekted.

Egy jól elkészített tésztaétel aranyat ér! 

Kevés annyira kompakt étel van, mint amilyenek a tésztaételek. Egy tál, egyfajta tészta és mellé végtelen lehetőségek tárháza, ami az ízeket illeti. Egy tál tészta soha nem lesz unalmas, és mivel ennyiféle ételtípust tartalmaz, ezért kifejezetten laktató is. Így ha szeretnél viszonylag gyorsan jót falatozni, akkor mindenképpen érdemes megfontolni a tésztából készült egytálételeket, hiszen nemcsak nagyon ízletesek, de táplálóak is.

K2-vitamin: az érelmeszesedés elleni harc új szereplője 

Egy hazánkban még kevéssé ismert vitamin segíthet abban, hogy a kalcium ne rakódjon le az erekben. A K2-vitamin fontos szerepét az érelmeszesedés elleni harcban egyre több orvosi kutatás erősíti meg.

4 újévi fogadalom, avagy tippek, hogy kiegyensúlyozottan induljon az év 

Ha újévi fogadalmakról van szó, elsőre szinte senkinek nem a munkája jut az eszébe. Ahhoz azonban, hogy kiegyensúlyozottak tudjunk maradni, jó, ha az újévi fogadalmak közé bekerül néhány olyan terv, amely segít összeegyeztetni a munkát és a magánéletet.

Nike cipők – mennyire kényelmes télen a Manoa bakancs? 

Amikor a Nike cipőkre gondolunk, sokkal inkább a könnyű futócipőket kötjük össze a talpba rejtett innovatív technológiákkal. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a népszerű márka ne készítene fel minket a hideg évszakra is. A továbbiakban megismerheti a Nike Manoa túrabakancs legfontosabb tulajdonságait, hogy ezzel is kedvet csináljunk a leginkább megfelelő lábbeli megvásárlásához.

Magassági ágvágó – mire kell figyelni a választás során? 

Milyen feladatok elvégzéséhez szükségesek a magassági ágvágók? Milyen szempontokra kell figyelni a választás során? Milyen márka terméke mellett érdemes dönteni? Miért fontos a kiterjedt vizsgálat laboratóriumban és terepen? Cikkünkben minden fontos kérdést megválaszolunk a témával kapcsolatban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, amelyeket a választás során mindenképpen figyelembe venni.

Az online számlanyitás előnyei az alternatív számlákkal szemben 

Korunkban a technológia már minden egyes lépésünket átszövi, alig van olyan területe életünknek, amelyet ez nem érint. A pénzügyi szektor is jelentős átalakulásokon ment keresztül a technológiai fejlődéssel párhuzamosan.

4 szakma, ami izgalmassá teheti az életünket 

A munkahelyünkön töltjük az ébren töltött óráink legnagyobb részét. Éppen ezért az, hogy mivel foglalkozunk, nagyban befolyásolja, hogy milyen az életminőségünk, milyen az általános hangulatunk. Egy olyan munkát végezni, ami unalmas, egysíkú, monoton, ahol minden nap ugyanazok a feladatok várnak, igazán lélekölő lehet. Ahogy az is, ha folyamatos stresszben telnek a munkanapok.

Rádiós műsorvezető lesz Völgyi Zsuzsi 

Az énekesnő januártól Maka Gyuszival közösen vezeti majd a Rádió Dikh minden hétköznap jelentkező reggeli műsorát.

Futás télen: 4 tipp, ha a hideg időben is futócipőt húznál 

Télen futni egyáltalán nem lehetetlen, sőt szükséges ahhoz, hogy egész évben megőrizzük jó formának. A hidegben, sötétben, gyakran latyakos időben való edzésnek azonban megvannak a maga speciális szabályai, amelyeket mindenkinek érdemes betartania.

Szét kell-e szerelni, vagy téliesíthető-e a medence? 

Az energia- és nyersanyagárak - sajnos - általában nem lefelé mozognak. Emiatt is fontos, hogy mennyire gazdaságosan tudjuk ezeket az erőforrásokat használni, illetve mennyire tudunk a leghatékonyabban saját lehetőségeinkkel élni.

Szilveszteri bevásárlás: ezeket vásárolják a magyarok az év utolsó időszakában 

Te beszerezted már a szilveszteri menü elemeit? Ezt vásárolják a magyarok az év utolsó időszakában.

Így kezdjünk neki 2023-nak! 

Íme egy kis emlékeztető testünk és lelkünk ápolására.

Miért lehet jó a térdfájdalom ellen a gyógytorna? 

Ebben a cikkben eláruljuk, hogy miért lehet jó a térdfájdalom ellen a gyógytorna.

Ünnepi vészhelyzetekben is segíthet az ÉletMentő applikáció 

A Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat közös alkalmazása azonnal eljuttatja a mentőknek a sérült helyzetét és kórelőzményeit

Kialhatjuk-e az éves fáradtságot az ünnepek alatt? 

Hogy lesz pihentető a karácsonyi alvás az ünnepek alatt? Íme néhány tanács!

Kifogytál az ötletekből? Így legyen játékos a karácsony! 

5+1 tipp, hogy biztosan jusson idő a gyerekekkel közös játékra is

Mondj nemet! Határok felállítása a karácsonyi időszakban 

Létezhet-e karácsony dráma nélkül? Dr. Baucsek Katalin, a H.E.P. megalkotója megoszt pár stratégiai tanácsot, amelyek segítségével Te is túlélheted a karácsonyt a családoddal.

Közel 20 ezer családnak segítettek a SPAR vásárlói az idei Adni Öröm! adománygyűjtés keretében 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! adománygyűjtő akciója révén 2022-ben 143 tonna élelmiszerből készülhetett ajándékcsomag, amelyet 19.500 családnak juttatnak el még az ünnepek előtt a szeretetszolgálat munkatársai. Idén személyes jókívánságaikat is elküldhették a vásárlók az adományozottaknak a www.adniorom.hu weboldalon keresztül.

Az omega-3 zsírsavak bőrszépítő és egészségmegőrző hatása 

Bizonyára már hallottál az omega-3 zsírsavak jótékony egészségtani hatásáról, hiszen napjaink egyik népszerű táplálékkiegészítője. Az emberi szervezet nem tudja őket megfelelő mennyiségben előállítani, ezért bizonyos táplálékokkal vagy étrend-kiegészítőkkel tudjuk a szervezetbe juttatni ezeket az anyagokat.

Top téli nyaraló helyszínek, ha menekülnél a hideg elől 

A téli hónapokban az időjárás sokszor nem a legkegyesebb az emberrel. Ráadásul a hideg mellett a nappalok sötétek, sokszor ködösek és fagyosak. Szerencsére könnyedén magad mögött hagyhatod a tél viszontagságait! Mutatjuk, hogy milyen nyaraló helyeket érdemes számba venned, ha kicsit kiszakadnál a télből! És ezek után nincs más hátra: válaszd ki a vakációd helyszínét, pakold be a bőröndödet, kösd meg az utasbiztosítást és irány a forró nyár!

Felmérés: Minden harmadik idős ember egyedül él, vagy magányos 

Egy felmérés világított erre rá nemrég.

Sérült termékek, kézbesítetlen csomagok – így csomagoljunk, hogy idén elkerüljük 

Még feladhatóak idén a karácsonyi csomagok! Íme néhány tipp a megfelelő karácsonyi csomagfeladáshoz.

Harry és Meghan: öngyilkossági gondolatokról, ellenséges bulvársajtóról, a királyi család közömbösségéről szól a Netflix-sorozat második három része 

Forrnak az indulatok a Harry és Meghan dokumentumfilm kapcsán. A brit királyi család nem nyilatkozik, sokan Harryvel és Meghannal értenek együtt, mások a királyi család mellett voksolnak.

 Karácsonyi vásárlás stressz és tömeg nélkül – Mutatjuk, hogyan csináld! 

Fogadd meg a következő tippeket, és gondtalan lesz a karácsonyi vásárlásod idén.

Háztartási eszközöket és elektronikai termékeket látnának legszívesebben a fa alatt a magyarok 

A karácsonyi kutatásának eredményei elárulják, hogy a magyar vásárlók döntéseinél rengeteget számítanak a termékértékelések.

Szakszerű beépítéssel növelheti a nyílászárók élettartamát 

Otthona nyílászáróinak kiválasztása új építés vagy felújítás esetén is komoly költséget jelent, azonban nemcsak a szerkezet kiválasztása, hanem a beépítés is körültekintést igényel a tartósság szempontjából.

A prémium munkaruha tényleg megfizethetetlen? 

A prémium munkaruha rövid távon dobhatja meg a költségvetést, viszont hosszú távon biztos, hogy tartósságot garantál munkavállalóink számára.

Öltöztesd fel az otthonodat karácsonyra! 

Nemsokára itt van az év legszebb időszaka, a karácsonyt megelőző várakozás. Ilyenkor a városok, falvak utcái megtelnek a karácsony fényeivel, díszeivel, a házak, lakások nemkülönben. Vannak, akik nagyon gyakorlottan öltöztetik ünnepi díszbe az otthonukat minden évben, mások ugyanakkor igényelnek némi inspirációt, szeretnének néhány újítást. Szerencsére karácsonyi díszek egész garmadája áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy az otthonunkat kellően ünnepivé tudjuk varázsolni.

Filmezés karácsonykor: ezek a filmek a magyarok kedvencei 

Kiderült, hogy milyen filmekért lelkesednek a magyarok a karácsonyi időszakban. A te kedvenc karácsonyi filmed a listán van?

Az alvászavarok gyakoribbak, mint gondolnád! 

Ne féljünk alvásszakértőhöz fordulni, ha problémás a pihenés!

Így válaszd ki a tökéletes tévét a nappalidba 

Tévét venni legalább olyan komoly procedúra, mint megtalálni életünk szerelmét: nem mindegy ugyanis, hogy hogy néz ki a választottunk, és a külső mellett a belső tulajdonságok is fontosak, hiszen hosszú távra keressük a nagy Őt.

A mozgásszervi betegségek már nem csak az időseket érintik 

A legújabb kutatások szerint Magyarországon minden második felnőtt küzd valamilyen degeneratív gerincproblémával, és az emberek 65 százalékának alakul ki tartós váll-, könyök-, boka-, térd- vagy csípőízületi fájdalma élete során. A fiatalok sem kivételek ezek a fájdalmak alól. Sőt!

LED szalag profillal vagy nélküle: ez itt a kérdés! 

Az elmúlt években az alumínium profilba szerelt LED szalagok óriási népszerűségnek kezdtek el örvendeni a modern világítási megoldások körében. Egyre több ember támaszkodik ezen fényforrásokra, legyen szó funkcionalitásról vagy dekorációs fényekről, de vajon tényleg érdemes alu LED profil mögé rejteni őket? A válasz határozottan: igen! Mutatjuk, miért.

Vásárolj hasznos családi karácsonyi ajándékot! 

Az online tanítás átmeneti bevezetése után, az otthoni munkavégzés korában ma már minden családban szükség lehet legalább egy számítógépre. Amennyiben többen, többféle feladatra használnák, előnyösebb lehet egy laptop.

Folytatódnak az Aeroexpress regionális járatai 

Az Aeroexpress Regional ugyan tavaszra tervezte a folytatást, de a nagy érdeklődésre tekintettel a légitársaság december 16-tól elindítja a Budapest-Kolozsvár-Budapest járatait.