ÉLET-MÓD

Győzd le az ősz kihívásait, avagy így legyél nyugodt és egészséges hideg időben is!
Gyakran idegeskedsz? Az állandó stressz nem csak az idegrendszeredet meríti ki, de az immunrendszeredet is gyengíti. Íme tipp és segítség, hogy egészségesebben nézz szembe az ősz és a tél kihívásaival!

Hogyan válassz a tévéhez fali konzolt?
A tévé feltalálása mérföldkőnek számított az emberiség életében. Először még csak fekete-fehérben csodálhattuk a különleges, dobozba zárt világot. Kis hazánkban még adásszüneti napok is voltak. Válogathattunk a magyar egy, a magyar kettő, meg jobb esetben a csehszlovák tv kínálatából, bár ez általában kissé szemcsés volt. Ma már a gyártók egymásra licitálnak felbontásban, különféle technológiákban, tv okosításban, az előfizető pedig maga sem tudja pontosan, hogy hány csatornája van. A távirányító szinte hozzánőtt az ember tenyeréhez, bár az okostelefonok megjelenésével második helyre szorultak. Ettől függetlenül még mindig dobogósok, hiszen rengeteg időt töltünk a tévé előtt. Ma pedig már esetleg a tévé mellett is, hiszen a betekintési szög az idővel rendkívül kiterjedt. A biztos, hogy szinte minden háztartásban van egy, vagy több is belőle, és életünk szerves részét képzi, és még akkor is be van kapcsolva, ha nem is nézzük, csupán egy kis háttérzajra vágyunk.

Így készítsük fel a kertet és növényeinket a téli időszakra
Mihez kezdjünk a lehullott falevéllel és hogyan gondoskodjunk a növényeink fagyvédelméről? Ezekre a kérdésekre is választ ad a szakértő!

Ezt a 6 dolgot soha ne tegyük a biztonsági övvel
A KRESZ kötelezővé teszi a biztonsági öv gépjárművekbe történő beszerelését, valamint úgy rendelkezik, hogy olyan járműben, amelynek üléseit biztonsági övvel szerelték fel, az ülésen utazó személynek az öv becsatolásával kell magát rögzíteni. Érdemes ugyanakkor azt is tudatosítani, hogy melyek azok a rossz gyakorlatok, amelyek csökkentik a biztonsági öv működésének hatékonyságát. Ezek elkerülésére ad tanácsokat a flottakezelésben piacvezető LeasePlan.

A Google jobban ismer minket, mint a szeretteink?
Ma már bármilyen információt megoszthatunk magunkról a világhálón, legyen szó kapcsolati státuszáról, főiskolai végzettségről vagy politikai meggyőződésről, sőt, akaratunk ellenére a tech óriások minden lépésünkről tudnak, amit a világhálón teszünk.

Ezzel tudja kellemetlen helyzetbe hozni Kajdi Csabát az édesanyja
A modellügynökség vezetője sok időt tölt az édesanyjával, aki sosem fogja vissza magát. Ami a szívén, az a száján, még ha ezzel olykor kínos helyzetbe sodorja a körülötte lévőket.

Milyen szempontok alapján érdemes családi házat vásárolni?
Életünk egyik legfontosabb döntése – és általában legnagyobb költségű vásárlása – a saját családi fészek megvétele. Nem véletlen, hogy szeretnénk a lehető legjobb döntést meghozni ebben a helyzetben, ami hosszú távon befolyásolja majd életminőségünket. Házat nem minden nap vesz az ember, sokszor tíz, húsz vagy akár harminc évre előre választja meg lakhelyét, így fontos, hogy több kritériumnak is megfeleljen a kiszemelt ingatlan. Cikkünkben megmutatjuk, hogy miket érdemes végiggondolni a vásárlás előtt!

Így használjon kölnit, ha kellemes illatot szeretne árasztani!
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan érdemes parfümöt és kölni használni. A tisztázatlan területről alkotott képet szeretnénk egy kicsit rendbe tenni és elárulni, hogyan használja úgy azokat, hogy mindig friss illatot árasszon magából. Több hiba is van ugyanis, amit férfiként elkövethet, ebben a cikkben pedig igyekszünk segítséget adni, mire érdemes ügyelnie a kölnik kapcsán.

Hálószobai ágyából adott interjút Robbie Williams Kisónak
A világsztár exkluzív interjút adott a műsorvezetőnek és egy cseppet sem fogta vissza magát a beszélgetés során.

Három veszélyes tévhit az egyik legfontosabb terhességi szűrésről
Szakorvos oszlatja el a tévhiteket!
Flashmobbal hívta fel a figyelmet a lelki egészség világnapjára a Civilút
Október 10. a Lelki Egészség Világnapja. Erre hívta fel a figyelmet a Civilút egy látványos flashmobbal: a Spar Budapest Maratonon.
Csak néhány perc az élet: A gyorsaság a sikeres újraélesztés záloga
Te is kerülhetsz olyan helyzetbe, ahol néhány percnyi tétlenkedés valaki életébe kerülhet.
Top 10 női parfüm 2022-ben - a legaktuálisabb időtálló illatok
A divatvilág egyik legnagyobb csillagja, Coco Chanel divattervező szerint: „A parfüm láthatatlan, de felejthetetlen, felülmúlhatatlan divatkiegészítő”. Teljesen egyetértünk ezzel az állítással! A parfüm sokkal többet elmond viselőjéről, mint gondolnánk. Meríts ihletet a top 10 női parüfm összeállításunkból és találd meg a számodra legkedvesebbet!
Lélekemelő fotósorozat készült a Down-szindrómával élő gyerekekről és családjukról
Intim pillanatokba nyerünk betekintést a nem tipikus családok életében.
Kihagyhatatlan élmények a Camponában
Az egyik legrégebb óta működő budapesti bevásárlóközpont már a kezdetektől nagy hangsúlyt fektet a szórakoztatásra, az idei tanévkezdésre pedig minden eddiginél szélesebb lett a kikapcsolódási lehetőségek tárháza. A Campona ezen az őszön valódi élményközponttá alakul, és ajándék családi belépőkkel várja azokat, akik október 16-ig szerencsét próbálnak vásárláskor kapott blokkjukkal.
Idén már nem lehet az új-zélandiak kedvenc madara a kakapó
Eddig kétszer nyerte el az Év Madara versenyt.
A leggyakoribb fogászati tévhitek, amiknek ne dőlj be!
A fogorvos sajnos sokaknak még manapság is mumus, és ezen az igazságtalan megítélésen nem segítenek a valóságot csak részben tartalmazó, vagy éppen teljesen fals rémhírek és tévhitek sem. Összegyűjtöttük a leggyakrabban hallottakat, és megmagyarázzuk, miért ne dőlj be nekik!
Májusban koronázzák meg III. Károly királyt
III. Károly édesanyját, II. Erzsébet királynőt életének 97., uralkodásának 71. évében, szeptember 8-án érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó, akit jövőre meg is koronáznak.
Hamarosan itt a tél: így készítsük fel okoskertünket az új évszakra
Az okoskert eszközeit a fagytól kell elsősorban védenünk, ha megérkezik a téli hideg.
3 tipp, hogy macska WC használata problémamentes legyen
Habár a cicák szobatisztaságával általában nem szokott probléma lenni, mégis előfordulhatnak olyan “balesetek”, amikor az állat nem az alomtálcába, hanem valahová a lakás egyéb pontjára ürít.
Megrázó falfestménnyel állítottak Budapesten emléket az ukrajnai menekülteknek
„Akárhonnan jönnek is, támogassuk a menekülteket” – ez a gondolat olvasható magyar és angol nyelven azon a budapesti falfestményen, amelyen a hazai street art szcéna megkerülhetetlen arca, Brunszkó László, közismert nevén Nikon One, valamint a Neopaint Works alkotócsoport dolgozott – hívja fel a figyelmet a Good People Everywhere oldalán megjelent cikk. Az írás kiemeli, hogy a háború kezdete óta 13 millió ember kényszerült elhagyni otthonát.
Hogy ne legyen késő! – Mi a leghatékonyabb módszer az emlődaganat kimutatására?
A rendszeres szűrővizsgálat megfelelő eszközzel a leghatékonyabb eszköz az emlődaganat korai felismerésére.
A Nyilas jegy tulajdonságai
A Nyilas csillagjegyben született ember az életet egy érdekes és tanulságos utazásnak tartja, amely során fejlődni szeretne. Optimista, szabadságszerető személyiség. Szabadságvágyánál csak a hite és a lelkesedése nagyobb.
Ez a kulcs a kisgyermekes szülők életében a mindennapi akadályok megugrásához
Ezek a tippek segítenek a szülőknek, hogy könnyebb legyen ez a mostani őszi időszak.
Egy férfi óra nélkül nem érezheti teljesnek magát
Az erősebb nem tagjai kevésbé szeretik a kiegészítőket, de egy jól megválasztott férfi óra tökéletes kellék lehet a mindennapokban. Azon túl, hogy rendkívül esztétikus tud lenni, időmérő eszközként is szolgál, azonban ha az okoseszközökről beszélünk, még az életet is megkönnyíti. Az urak mára számtalan márka és fazon közül választhatnak, hogy megtalálják azt a darabot, amely leginkább hozzájuk illik.
Törpesün felszerelése - minden, ami kellhet!
Kinek a szíve ne lágyulna el, amikor a kerti avarban neszt hallva közelebb megy, és meglát egy kis tüskéshátú barátot, amint épp fészkeli be magát a lehullott levelek közé, vagy sietve távozóban van a családi fészek felé?
Így óvhatjuk szemünk egészségét, ha egész nap monitor előtt ülünk
A monitor előtt végzett munka nemcsak a hátat és a nyakat erőlteti meg, hanem a látószervünk egészségére is káros. Az egésznapos megterhelés miatt a szemünk elfáradhat, ami idővel a látás romlásához vezet. Nézzük, mik azok a módszerek, amikkel megóvhatjuk a szemünk világát!
Modellügynöksége miatt próbálták megzsarolni Kajdi Csabát
Az ügynökség vezetőjét váratlanul érte annak az ügyvédi irodának a megkeresése, amely pénzt próbált kicsikarni tőle.
Szombaton világsztár zsűritaggal indul a Dancing with the Stars
A nagyszabású show első két adásában ráadásul egy világsztár, a Vad angyal című sorozat sztárja, Facundo Arana is zsűritagként pontozza majd a párosokat.
Csúszós út, köd, vizes falevelek – Így lehetsz profi sofőr ősszel is!
6 tipp a Mio™-tól a biztonságos őszi vezetéshez.
Melyek most a legkeresettebb ingatlanok?
Az elmúlt hónapokban véget ért az agglomerációs ingatlanpiac diadalmenete, a vevők a panellakások, a kisebb és energiatakarékosabb ingatlanok közül válogatnak, megint egyre közelebb a fővároshoz.
Kalandtúra a gasztronómiában
Bizonyára te is találkoztál már hazánkba érkező külföldi turistával, aki elképedt némely ételünk összetevőin. Valóban érdekes és meglepő lehet egy teljesen más kultúrában szocializálódott embernek szembesülnie a magyar konyha néhány elemével. Ugyanez igaz fordítva is.
Jelentősen visszaesett az új autók forgalomba helyezése az első három negyedévben
9,3 százalékot esett vissza a belföldi autópiac az elmúlt időszakban.
Barbie az űrben: az ISS fedélzetéről népszerűsíti a tudományos munkaköröket az állomás első európai női parancsnoka, Samantha Cristoforetti
A róla mintázott Barbie babával, a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről válaszolta meg rajongói kérdéseit a központ első európai női parancsnoka, Samantha Cristoforetti.
Meleg gyerekcipő őszre – hogyan válasszuk ki a legjobb párat?
A hűvös idő beköszöntével a gyermekeink számára a legfontosabb, hogy a meleg ruházat mellett megfelelő meleg és vízálló lábbelit kapjanak. Ilyenkor már nem érdemes az átlagos vászon sneakereket rájuk adni, és a sportcipőből is csak bizonyos típusok alkalmasak a hideg időjáráshoz. Mire figyeljünk oda a gyerekcipők választáskor?
Neked is meggyűlik a bajod az állandó esőzéssel?
Most, hogy véget ért a nyár, már nem a szárazság a legfőbb ellenség, hanem éppen ellenkezőleg, a rengeteg csapadék. Persze kellemetlen az is, ha reggelente álmosan az esőben baktatva kell eljutni a munkahelyünkre, de talán még kellemetlenebb, sőt drágább az, ha az otthonunkat árasztja el a víz a nem megfelelő kültéri vízelvezetés következtében.
5+1 ok, amiért a fiatalok a közvetlen értékesítést választják
A magas bérleti és rezsi díjak meleltt egyre több diáknak van szüksége extra bevételre az ösztöndíj mellett – ráadásul olyan munkára, amelyet a tanulmányai mellett is végezhet. A közvetlen értékesítés növelheti a diákok egzisztenciáját, de más fontos előnye is van. Ezeket mutatjuk be alább.
Trendi tippek ombre körmökhöz
Habár a frizuratrendek jönnek-mennek, s az ombre is sokat változott azóta, amióta berobbant a mindennapokba, a színátmenetes körmök ma éppoly népszerűek, mint kezdetben, s nagyszerű lehetőséget jelentenek, akár egyszerűbb, akár izgalmasabb megoldásokban gondolkodunk.
Minden 10. magyar keres pénzt a hobbijával
Neked van olyan hobbid, amivel pénzt kereshetsz? Ha még nincs, akkor érdemes belevágni!
Okostelefon vagy tablet legyen? Segítünk meghozni a döntést!
Az okoseszközök gyorsan az emberek szívébe lopták magukat. Egyszerű kezelhetőség, sokoldalú felhasználhatóság és modern megjelenés, egyből magával ragadta a fogyasztót. Innen már nem volt megállás. Szépen lassan mindennapjaink részévé váltak az okostelefonok, tabletek és számítógépek, és mára már szorosan kötődnek az általunk végzett tevékenységekhez is. Legyen szó munkáról vagy magánéletről, mindkét színtéren nélkülözhetetlen szerepük van.
Mi a jobb: az elektromos vagy a klasszikus roller?
Összehasonlítjuk a két típust.
Jó eséllyel gyerekként te is a hagyományos rollert hajtottad, de manapság már elektromos robogók is kaphatók a piacon.Talán azt gondolod, túl öreg vagy a rollerhez? Egyáltalán nem! Rengeteg felnőtt közlekedik vele. Mindent elmon-dunk, hogy eldönthesd, melyik a legjobb az te számodra.
Hősképző: évente többtízezer esetben kéne elsősegélyt adnunk egymásnak
Az őszi Hősképző kampányban a Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei ingyenes elsősegélynyújtás képzést szerveznek országszerte.
7 tipp a hatékony reklámajándék kiválasztásához
Reklámajándékot adni és kapni is jó érzés, persze fontos, hogy az praktikus, figyelemfelkeltő és használható is legyen. Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni mielőtt kiválasztanánk a tökéletes ajándékot? Cikkünkben ehhez adunk tippeket!
Nálatok mennyire mennek gördülékenyen a dolgok?
Nyugi, nem a családi logisztikára gondolunk itt, hanem valami sokkal izgalmasabb témára! Nyakunkon a nyirkos, hideg idő, amikor mindenki behúzódik az otthonába, és beltéri programokkal üti el a hosszú őszi, téli estéket.
A szívünk az egyik legsokoldalúbb szerv: ismerd meg te is jobban!
Szívünk egy sokoldalú, többfunkciós, interaktív szerv, jóval több mint egy pumpa, mely segít vérünk keringését fenntartani.
Október 10-én útjára indul az Ázsia Expressz
Újra jön az Ázsia Expressz, melyben Győzike újra bebizonyítja, hogy eltévedni igazi művészet!
Szeptember 28. a veszettség elleni küzdelem világnapja
Túl az ötmillió oltáson: 2030-ra a veszettség okozta halálozás felszámolását tűzte ki célul az MSD Animal Health.
Iskolai bántalmazás - Mit tehet a szülő?
Sajnos évről évre egy több iskolai bántalmazásról hallani. Szülőként nem szabad félvállalról venni ezeket a szituációkat. Mit tehetünk? Íme néhány jó tanács a szakértőktől.