Gyerek cikkek

Magyar kisfiú a világ legszebbje
A 9 éves Szekeres Rolandot választották a világ legjobb kifutó és fotómodelljének Törökországban.

Miért jó, ha bűvészkedik a gyerek?
Sokan nem is gondolnák, hogy a bűvészet is lehet ilyen készségfejlesztő játék, mivel egy trükk elsajátításához szükség van kitartásra, szorgalomra, koncentrációra és megfelelő mozgáskoordinációra. Pedig nincs is annál ideálisabb játék, amikor a gyermek játszva tanul és fejlődik.

Mit kezdjünk a digitális bennszülöttekkel?
A Telenor legújabb felmérése arra kereste a választ, hogy milyen szerepet tölt be a technológia a hazai családok életében. A válaszokból az is kiderült, hogy a gyerekek többsége internetképes telefonnal rendelkezik, a szülők azonban egyelőre nem fordítanak elegendő figyelmet a kicsik netes védelmére.

Tanítsd meg inni is a gyereket!
A gyermekeknek testtömeg kilogrammonként több folyadékra van szükségük, mint a felnőtteknek. Veséjük még fejlődésben van, és mert hajlamosak annyira belemerülni a játékba, hogy egyszerűen elfelejtenek inni, meg kell tanítanunk őket a folyadékpótlásra.

Baba hajvágás cirkusz nélkül – mikor, hogyan és mivel?
Mikor kerüljön sor az első hajvágásra? Mit tegyünk, ha a gyerek visít vágás közben? Használjunk-e hajnyírót? Összegyűjtöttük a hajvágással kapcsolatos tudnivalókat.

Kalandozz a dzsungelben! Irány a Mezőgazdasági Múzeum!
Kaland a dzsungelben címmel nyílt szombaton kiállítás és óriástársasjáték egyedi látványvilággal, különleges hangulattal, a Mezőgazdasági Múzeumban. A több termen átívelő izgalmas rendezvény, képzeletbeli, léghajós felfedezőtúrával, fejtörőkkel, játékokkal és ajándékkal várja a látogatókat.

"Nincs az a koraszülött, akinek ne lenne szüksége fejlesztésre” – Zsuzsáék sikertörténete
Tunyogi Erzsébet és a róla elnevezett Gyógyító Játszóház számos eredményt tudhat már maga mögött. Az egyik kiemelkedő példa a most januárban lett 6 éves Gergő és családja esete, akiknél azóta már született, nem koraszülöttként egy újabb csodálatos kisfiú, Peti is, velük beszélgettünk arról, mit éltek át pár éve.

6 biztos jel, hogy a kisgyerek szorong a közösségben!
Nagy változás a kicsiknek a bölcsőde, óvoda, így természetes, hogy az első hetekben, hónapokban szoronganak. De milyen jelei lehetnek ennek a szorongásnak? Meddig normális a szorongás és miből tudhatjuk, hogy valami változásra van szükség? Segítünk!

Az idei farsang legmenőbb gyerekjelmezei!
A farsangi időszak a vidámság mellett komoly fejtörést, kreativitást és nem kevés pénzt jelent a szülő számára. Milyen jelmezbe bújtassuk a gyereket, mi a menő az idei szezonban? Nem fogtok nagyon meglepődni, vannak hagyományos öltözékek is!
6 apró trükk, hogy a gyerek ne rettegjen az orvostól!
A téli influenzás megbetegedések idején, vagy oltások alkalmával gyakran kell orvoshoz vinni gyermekeinket. Mindig idegeket próbáló és szívet tépő tortúra, mire az orvosig eljutunk. Mit tegyünk, hogy cirkusz nélkül tűrje a vizsgálatot?
Ez a puszi a legfontosabb örökség! Sose hagyd ki!
Lefekvés előtti beszélgetés, meseolvasás, és az elmaradhatatlan jóéjt puszi. Egyszerű és könnyen betartható dolgok, melyek azonban egy életre meghatározhatják gyerekeink lelki és mentális fejlődését. A jóéjt puszinak amúgy szertartás-jellege van, és öröklődik.
Magyar kisfiú lett a világ legszebbje!
Kovács Tamás Pétert, a 8 éves kenderesi kisfiút választották a világ legszebbjének a múlt héten, a Moszkvában megrendezésre került 2015 PRINCESS&PRINCE of the UNIVERSE nevű világméretű gyermekszépségversenyen. Ilyen előkelő helyezést eddig még egyetlen magyar gyermek sem ért el világversenyen.
4 szuper ajándék a kísérletező tudóspalántáknak!
Imád kísérletezni és a tengerek mélyétől a csillagokig minden érdekli a gyereked? Amikor csak lehet,boszorkánykonyhává varázsolja a szobáját? Összegyűjtöttünk néhány karácsonyi ajándékötletet, amelyekkel biztosan sikert arathatsz a kis tudósoknál.
Ezek az ország legnépszerűbb gyerekjátékai! Válassz karácsonyra!
Az év legizgalmasabb játékújdonságait jelölhették a hazai forgalmazók az idén második alkalommal megrendezték Ország Játéka versenyen. Az így kialakult több mint 130 termék közül a szülők választották ki a legnépszerűbbet.
Rajtad múlik, milyen tartalommal töltöd meg az ünnepet!
Átverjük a gyermekünket, ha eljátsszuk neki minden évben a Mikulást? Nem fog nagyot csalódni, ha kiderül, hogy nem az angyalok teszik a fa alá az ajándékokat? Nekem kell megmondanom neki, vagy hagyjam, hogy maga jöjjön rá?” – teszi fel sok szülő a kérdést. Mire valók ezek a játékok?
14 segélykérés, amit felénk küld a gyerek, ha zaklatják! Vegyük észre!
Zoli csendes, figyelmes és tehetséges fiú volt. Társai könyörtelen zaklatása azonban megtörte a lelkét, tönkretette az önbecsülését. Hiába küldte a vészjeleket, a szülei sem figyeltek fel rá. Inkább a halált választotta, mint a társai kegyetlenségét.
7 forintos fürdőjegy? Létezik! De figyelj a gyerekre!
Azért, hogy a magyar családok, a szülők és gyermekek minél több időt töltsenek együtt, egy érdekes kezdeményezés révén a karácsony előtt társasjátékot vásárlókat hétforintos fürdőjeggyel lepik meg, de nem csak őket. Kedvezményes jegyet kapnak azok is, akik fejlesztik gyermekeik szociális érzékenységét, vagy múzeumba viszik gyermekeiket. Olvasd el a részleteket!
Egy pofon még nem erőszak!?
Három gyerekből kettő nem kér segítséget, ha megsértették a jogait, ötven százalékuk pedig nem is tud ilyenről a környezetében. Kétharmaduk pedig nincs tisztában azzal, hogy bántalmazásnak minősül, ha egy gyerek megüt egy másikat. Ismerik a jogaikat a gyerekeink?
Múzeumba kerülnek a kiemelkedően jó gyerekek!?
A követendő gyermeki engedékenység és hűség témáját járja körül Kínában egy egyedülálló múzeumi kezdeményezés. A kiemelkedően jó gyermekekről „hősökként” emlékeznek meg a múzeumban, amelynek oktatási céljai is vannak.
Elképesztő! Ha büfizik a gyereked, akár börtönbe is kerülhetsz!
Van, ahol korlátozzák a hóember magasságát, a nyalókázást vagy a téli fürdés lehetőségét. Megint máshol a rágógumizás a tiltott, és a gyerek előtti káromkodás. Hihetetlen, hogy a világ egyes országaiban milyen megdöbbentő jogszabályok születnek a gyerekekkel kapcsolatban. Mi a helyzet itthon?
Gyakran fáj a gyerek hasa? Annak több oka is lehet!
Kisebb gyermekeknél és serdülőknél is gyakori panasz a hasfájás. A szülő sokszor tanácstalan, hogy a matekdolgozat vagy komolyabb stressz, iskolai konfliktus, esetleg valamilyen egészségügyi probléma áll-e a tünetek hátterében. Az okok feltárásában több minden segíthet, többek között a hasi ultrahang is.
Segítség! Magával játszik az egyéves gyerekem!
Gyakran előfordul, hogy a néhány hónapos, de inkább egy-, két-, hároméves kisgyerekek egyszer csak elkezdenek furcsán viselkedni. Dörzsölik a combjukat, a nemi szervüket, a fotel karfájára ülve hintáznak, vagy hason fekve a csípőjüket lenyomva „tornásznak”, ami egészen a kiizzadásig folytatódhat. Vajon normális ez?
Néhány tipp, hogy ne legyen baci a gyerek ételes dobozában!
Mivel a gyerekek immunrendszere még fejlődésben van, nagy a kockázata annak, hogy valamilyen élelmiszer eredetű megbetegedés éri őket. Íme néhány jó tanács, hogy e téren biztonságban tudhasd a csemetédet!
4 lépés - és a gyereked megmenekül az elhízástól és az éhségtől
Minden harmadik iskolásgyerek reggeli nélkül ül be az iskolapadba, és minden negyediket érinti a túlsúly és az elhízás problémája. Ez utóbbi olyan krónikus betegségek kockázati tényezője, mint a szív- és érrendszeri panaszok, a daganatos betegségek vagy a diabétesz. Figyeljünk a gyerekeinkre! Mert tehetünk mindezek ellen.
Ez lesz Katalin és Vilmos kislányának a neve! Jó döntés?
Az már tudjuk, hogy Katalin ismét gyereket vár, ám hogy mi lesz a neme az újabb királyi bébinek, az nem ismeretes. Az viszont már biztos, hogyha leány lesz, akkor a néhai Diana hercegnő és II. Erzsébet királynő nevét viselné majd.
Süssünk diákkenyeret! Remek az uzsonnás dobozba!
Kezdődik a suli, a szülő pedig törheti a fejét, hogy mit is pakoljon tízóraira, uzsonnára. Ez a magvas finomság biztosan a gyerekek egyik kedvenc csemegéje lesz, főleg, ha egy-egy almával, körtével, vagy más idényjellegű gyümölccsel társítjuk!
Vidd moziba a gyereket! Te is élvezni fogod ezt a filmet!
Csütörtöktől, vagyis augusztus 28-ától játsszák a mozikban Bogyó és Babóca új történeteit Játszótársak címmel. A gyerekek kedvencei nemcsak a hazai közönség, hanem a külföldön élő magyarok körében is nagy népszerűségnek örvendenek.
Hasznos tippek, hogy kevesebbe kerüljön az iskolakezdés!
Az augusztus már az iskolakezdés jegyében zajlik, és ezt érzik az egyre apadó szülői pénztárcák is. Hogyan lehet pár ezer forintot megspórolni, ha tudatosan vásárolunk? Miből, mennyit vegyünk? Gyakorló szülők tippjei következnek!
Mi történt? Puskás Petiből „oviapu” lett?!
Talán megirigyelte a kemény Arnold terminátor oviapus szerepét Puskás Peti? Mindenesetre a színész-énekes néhány órára kipróbálta, hogy milyen egy óvodai és bölcsődei csoport felügyelőjének lenni. Egyáltalán nem volt ismeretlen számára a kicsik világa. Vajon miért?
Akár 40 ezerbe is kerülhet az iskolakezdés, könyvek nélkül!
Itt a nyár, a vakáció, de a nyári játékok vásárlása mellett a szülők már a tanévzáró után megkezdik a készülődést a tanévkezdésre is. Idén egy alap-iskolacsomag körülbelül 25 ezer forintba kerül, míg egy iskolatáskára mintegy 12 ezer forintot költenek az apukák, anyukák.
4 egészséges jó tanács rosszevő gyerekekhez!
A szülő folyamatosan aggódik, ha rossz evő a gyerekeke, aki csak turkál az ételben, nem eszik húst vagy éppen tejterméket. Mi a teendő, hogy ők is megkapjanak mindent, ami az egészséges táplálkozáshoz kell? Gasztroenterológusunk válaszol.
Nyugodt nyarat szeretnél? - Tippek gyermekeink nyári biztonságáért
Kétségtelen, hogy a gyermekek szempontjából a nyár a legveszélyesebb időszak, a legtöbb baleset ilyenkor történik velük. Mit tehetünk, hogy a szünidő nagy részét ne a kórházban töltsük? Íme, néhány tipp, mire is ügyeljünk fokozottabban!
Hová tűnt el 171 gyerek? Keressük őket az Ezer lámpás éjszakáján!
Május utolsó vasárnapja nemcsak a vidám gyerekek napja, hanem az eltűnt és bántalmazott gyerekeké is. Jelenleg mintegy 171 tavaly eltűnt fiatal- és gyermekkorú után kutat a rendőrség, akik különböző okok miatt hagyták el otthonukat. Május 25-én őket is keressük, az Ezer lámpás éjszakáján…
Otthonunk legszebb díszei, a gyerekrajzok - Képekkel!
Megtaláltuk a legolcsóbb és a legegyszerűbb művészi alkotásokat, amelyekkel kedvesebbé varázsolhatod az otthonodat! Az alkotók kéznél vannak, s az eszközök is könnyen beszerezhetők. Igen, a gyerekeidről és az ő csodás rajzaikról van szó, melyek a valaha készült legértékesebb alkotások! Íme néhány ötlet, hogyan lehetnek a lakásod mutatós kincsei!
Milyen a gyermekbarát kert? Most megtudhatod!
Ha a kertünknek az is feladata, hogy gyermekeink szórakoztatását, felüdülését szolgálja, akkor a játéklehetőségeket gondos tervezéssel úgy kell kialakítanunk, hogy azok veszélytelenek legyenek. Nem csak a helyek és az eszközök, a növények is!
Így gondoskodnak sztárapukák a gyerekük egészségéről
Mi, magyarok erősen család- és gyermekközpontúak vagyunk, ezt nemzetközi kutatások is bizonyítják. A gyermek születése ősidők óta a család legnagyobb öröme, amelyet viszont fokozódó féltés kísér. Mindegy, hogy fiú vagy lány, csak egészséges legyen, és ez egy életen át így is maradjon – vallja a szülők többsége. Sebestyén Balázs és Storcz Botond éppen ezért az őssejttárolás mellett döntöttek, amikor apává váltak.
Kié a cuki pofa a Facebookon?
Nemrégiben lett 10 éves a Facebook, ami azt is jelenti, hogy sok tiniként kezdő felhasználó mára szülővé értett. Vagyis a bulis képeket felváltják a gyerekes fotók. De vajon van-e jogunk az ő cuki arcocskájukkal gyűjteni a lájkokat?
Áll már a kisbabád? Megmondjuk, mikortól egészséges!
Az szülők legtöbbször nagyon büszkék, amikor a kicsi hamar feláll vagy felül, s ebben gyakran még segítenek is neki. Ám a babák korai felállítása és felültetése számos későbbi gerincprobléma forrása lehet. Hogyan is alakul ki a baba izomzata, mivel segíthetünk, és mivel árthatunk neki? Szakértő segítségével eloszlatunk néhány aggodalmat is.
Zsúfolásig megteltek a babamentő inkubátorok
Nem bírja már az óriási forgalmat az a babamentő inkubátorral felszerelt intézmény, amelyet alig másfél hónapja nyitottak meg a dél-kínai Kantonban. Január vége óta mintegy 262 beteg kisgyerektől váltak meg a névtelenség homályába burkolózó szüleik. A gondozásba adott kicsik többnyire szívbetegségben, bénulásban vagy Down-kórban szenvednek.
Trollkodás, szexting - te tudod, mi éri a gyereked a neten?
A közösségi oldalak használata örömforrás lehet, ám emellett függőséget is okozhat, ami személyiségtorzuláshoz és akár későbbi szenvedélybetegség kialakulásához is vezethet. Most a veszélyekre figyelmeztetünk. Tényleg, te tudod, hogy mit ügyködik a gyereked az interneten, és vele mit csinálnak?
Hiába nem hiszed, de a te gyereked is lehet alultáplált
A rossz tápláltsági állapot a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a rossz szociális helyzetben élők körében alakulhat ki. Az alultápláltságot a szélsőségesen sovány vagy kövér gyerekek esetében az orvosok többsége szemre vétellel is meg tudja állapítani., az átlagos testsúlyúaknál viszont sokszor ők sem ismerik fel a problémát. Pedig az energia- és tápanyaghiány a normál testalkatú gyerekeket is érintheti. A kóros állapot egy háromperces szűréssel azonnal kimutatható lenne.
Hogyan füstölheted életveszélybe a gyereked?
Fújja az apa, és gyakran az anya is. A gyerek pedig szívja a dohányfüstöt így is, úgy is. Ám senki sem gondol ilyenkor arra, hogy a passzív dohányzás maradandó károkat okozhat a gyerekek artériáiban, öregítve a vérereiket, ahogyan azt egy legutóbbi ausztrál kutatás is bizonyította.
„Kabbe” ezt most anyuci kedvéért!
A gyerekkel többféleképpen lehet megutáltatni az evést. Többek között azzal is, ha olyan ételeket tuszkolunk belé, amit gyűlöl, ám szerintünk meg egészséges. De akár úgy is, hogy órákig ültetjük egy tál leves mellett, amíg meg nem eszi. Pedig nálunk jobban csak a gyerek tudja, hogy mit, mikor és mennyit kell ennie.
Ilyen betegségekbe menekül a gyerek, ha a lelke fáj
Bizonyára te is tapasztaltad, hogy amint megkezdődik a bölcsőde/óvoda, a gyerek szinte menetrendszerűen lebetegszik. Ugyanezt tapasztalhatjuk a reggeli induláskor, amikor hasfájásról panaszkodik, esetleg sírva ébred éjjel, és azt mondja, fáj a füle. Előfordul, hogy az allergiás tünetei mindig óvodaidőben erősödnek fel, és az orvos persze nem talál semmit a tünetek hátterében. De akkor vajon mi lehet az ok?
Hogyan dugd ágyba a hisztiző gyereket?
A legtöbb családban igazi tortúra, amikor a gyereket este ágyba kell dugni. Hiszti, sírás, kifogások és hosszas könyörgések keserítik meg az alvás előtti utolsó pillanatokat az egész család számára. Az esti cirkusz oka egyszerű: a gyerek fél a sötétben. Mit tegyen ilyenkor a szülő?
Gyermekeutanázia: a halálból nincs visszaút
Világméretű vihart kavart az a napokban elfogadott belga jogszabály, amelynek értelmében gyógyíthatatlanul beteg gyermekek is dönthetnek majd úgy, hogy szabad akaratukból az élet helyett a halált választják. Az új szabályozás ellen tiltakozók petíciót fogalmaztak meg, és arra kérték Fülöp belga királyt, hogy ne engedélyezze ezt. A felmérések szerint a belgák elsöprő többsége támogatja, hogy gyerekek is kérhessék az aktív eutanáziát.
Adj egy könyvet egy gyerek kezébe!
Tudtad, hogy február 14. nemcsak a szerelmesek napja, hanem egy másik fontos eseményé is? Ezen a napon az International Book Giving Day kezdeményezéshez is csatlakozhatunk, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy „Adj egy könyvet egy gyerek kezébe”! A nemzetközi akció elsődleges célja az olvasás népszerűsítése.
Kinek kellenek a chip-csup csodák?
Ma már nem csak a kutyákat, de a gyerekeinket, a házastársunkat, az elbóklászó nagyikat és minden egyéb értékes tárgyunkat is képesek vagyunk nyomon követni. Mindössze egy apró kütyü kell hozzá. Szerintem emberibben is lehetne...