Gyerek cikkek

Mikor jöhet az első
Ritka az olyan szülő, akinek legalább egyszer ne kellett volna döntést hoznia arról, hogy a kisgyermekének hány éves korában engedélyezi az állattartást. Egy kis élőlény befogadása és gondozása amellett, hogy rengeteg felelősséggel jár, megfelelő körültekintés hiányában akár fertőzésveszélyes is lehet. Dr. Kovács Ilona, a Duna Medical Center allergológusa segítségével összegyűjtöttük mire kell ügyelnünk, ha szülőként a kisállattartás mellett döntünk.

Mindent hallottál a fülgyulladásról
Fülfájással küzd a gyermekorvosi rendelőben megforduló betegek mintegy 30%-a, de néha még több is. Dr. Sebő Zsuzsanna gyermekgyógyász főorvos, homeopata elárulta, hogy mi ennek az oka, mit tehetünk, hogy megelőzzük a bajt, valamint a gyógymódokról is beszámolt.

Fújhatod, ha folytatod
A dohányzás kifejezetten káros hatásairól nagyon sokat lehet olvasni. Ma már az is tény, hogy a férfiak esetében a bagó a nemzőképességre is rányomja bélyegét, de a hölgyek sem lehetnek nyugodtak, a cigaretta esetükben is gátló tényezője lehet a családalapításnak! Dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos segít nekünk és a ratkotunde.hu -nak.

Ugrott a királylány, de nem nagyon
Inkább vásárolnak, mint varrnak a szülők. Állatos jelmezt vesznek fel idén farsangkor a gyerekek legszívesebben. A második helyen a hercegnős, tündéres ruhák állnak. Ezután jönnek a foglalkozásokat megjelenítő öltözetek, majd a szuperhősök. Egy friss felmérés szerint a szülők legfeljebb 2-3 órát szánnak a jelmezekre, és ebbe a kölcsönzés vagy a készítés is beleszámít.

Ezt csinálja a gyereked a digitális térben
A gyerekek 13,2 százaléka 4 óránál is több időt tölt el a világhálón napi szinten a legnagyobb magyar programozóiskola szerint. A 3500 diák válaszaira épült felmérés arra is rámutatott, hogy az internethasználat az életkor emelkedésével folyamatosan nő. De vajon mit takar mindez a gyakorlatban, mi történik a fiatalokkal a digitális térben?

Agresszívvá válhat-e a gyerekem, ha megtanulja megvédeni magát?
Üt, csíp, rúg, harap, sikít, kiabál - ki ne találkozott volna már olyan gyermekkel, akiből szabályosan előtör az agresszivitás a közösségben. Annak ellenére, hogy a kisgyermeknevelők és az óvodapedagógusok mindet megtesznek a nézeteltérések csökkentése érdekében, az intézményi agresszió szélsőséges esetben akár mindennapossá is válhat. Ilyenkor pedig nem árt, ha a gyermekek megtanulják, miként védjék meg magukat agresszív társaiktól.

Online parák
Folytatódik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az Internet Hotline jogsegélyszolgálatot népszerűsítő kampánya. Külön weboldalt hoztak létre, amely pontos útmutatókkal segíti azokat, akik jogsértő tartalmakkal találkoznak a legnépszerűbb közösségi felületeken. Az oldalon kedvelt vloggerek saját tapasztalataik alapján mesélnek az online, főként közösségi felületek veszélyeiről, és nem csak tanácsokkal, de egy kvízjátékban jó válaszokért cserébe egyedi fejlesztésű telefontokkal is várják az érdeklődőket. Visszatérnek a tavalyi kampány emoji üzenetei is, hogy egyszerű képi nyelven emlékeztessenek a legfontosabb online viselkedési szabályokra.

Boszorkány bólé gyerekfarsangra
Drága Anyuka, drága nagyi, ezt a receptet még a csemete is pillanatok alatt össze tudja dobni. Ha rendeztek otthon egy kis farsangi bulit, varrjátok együtt a jelmezt, készítétek együtt az étel-italt is! Együtt tenni mindezt ugyanis sokkal szórakoztatóbb, mint sokszor maga a buli!

Ne spórolj a gyerek cipőjén!
Bár felnőttkorban sem mindegy, milyen cipőt hordunk, különösen fontos ez a kicsik körében. A gyermekkori ortopédiai problémákat megfelelő cipővel és erősítő gyakorlatokkal könnyedén lehet kezelni. Ha azonban nem foglalkozunk velük, későbbi, akár súlyosabb lábdeformitásokat idézhetünk elő.

3+1 last minute karácsonyi ajándék
Nyakunkon a szenteste, ám a nagy rohanásban gyakran megfeledkezünk, hogy legtöbbször a magunk készített meglepetés lehet a nyarő. Pláne, ha a család legkisebb tagjai is ki tudják venni a részüket a folyamatból. Most mutatunk néhány – egy délután alatt – könnyedén elkészíthető ajándékot, amitől garantáltan elolvadnak majd a családtagok és a barátok!
Utolsó perces ötletek
Gondoltál már arra, hogy a játékok mellett vagy helyett idén valami igazán hasznosat is csempéssz a fa alá? Van pár igazán divatos tippünk arra az esetre, ha az utolsó pillanatban szeretnél beszerezni pár aranyos ruhát, kiegészítőt a legmenőbb téli trendekhez igazodva.
Összejött a Mikulás a Fogtündérrel
A magyar szülők 71 százaléka jobbnak tartja, hogy gyermeke higgyen a Mikulásban és a hasonló mitikus, mesés figurákban – derül ki az ismert hollandiai biztosító reprezentatív felméréséből. Leginkább a magasabb végzettségű és rendszeresen megtakarító szülők vélekednek így: ők az átlagosnál is jobban igyekeznek támogatni gyermekük képzeletvilágát, hogy minél tovább higgyenek a különféle mesés lényekben.
Farkasházi Réka különleges karácsonya
Ismét a MOM Kulturális Központban tart karácsonyi koncertet a kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar. Felcsendülnek a tavalyi év legjobb gyermekalbumaként díjazott Igazi Karácsony dalai, és néhány új szerzemény is. Réka ezúttal egy újabb karácsonyi csodát is megálmodott, amelyhez szerencsére máris nagyon sokan csatlakoztak. 200 gyerek december 9-én ajándékba kaphatja a jegyet!
Hogy lesz a babahájból fölös kiló?
Magyarországon minden ötödik gyerek elhízott, különösen a 6-8 éves korosztályt érinti a probléma. Az viszont kérdéses, hogy milyen korban kell vagy lehet fogyókúrára fogni a túlsúlyos, esetleg elhízott kicsiket? Somogyi Krisztina, a Duna Medical Center dietetikusa elmondja, milyen jelekre figyeljünk, és mikor kérjük ki szakember véleményét.
Itt egy biztos karácsonyi ajándék
Közeledünk az év végéhez, amikor a bevásárlóközpontokat megtöltik a karácsonyi akciók. Az egyik legismertebb pénzintézet Gyógyvarázs Programja azonban idén karácsonykor is a legnagyobb ajándékot, a gyerekek egészséget támogatja: országszerte 26 kórház, mentőállomás, védőnői szolgálat és házi gyermekorvosi rendelő kaphat a kicsik vizsgálatát és gyógyítását segítő műszereket vagy szebb környezetet összesen bruttó 9 millió forint értékben. Arról, hogy melyik intézmény legyen a nyertes most bárki szavazhat online és a bankfiókokban – így adhatunk csupán egy kattintással valódi ajándékot a legkisebbeknek!
Ropogós reggeli a gyereknek
Sok gyerek szereti a müzliféléket. Nos, most ezt dobjuk fel egy kicsit. Szűcs Zsuzsanna dietetikus egy igazi ropogós receptet ajánl: gabonakávés-mézes házi granola joghurttal és gyümölccsel. Ettől biztosan jobb kedve lesz a gyereknek, mielőtt elindul a suliba!
Krémes reggeli a gyereknek
Sok édesanya szembesül azzal a lehetetlennek tűnő helyzettel, hogy az addigi kakaó-vajaskenyér párosítás már nem jön be a gyereknek reggelire. Szűcs Zsuzsanna dietetikus egy krémes kávés-körtés köleskását javasol gyümölcsteával.
Dobd fel a gyerek reggelijét!
Napi energia- és tápanyagbevitelünk körülbelül 20-25 százalékát kell reggel elfogyasztani egészségünk érdekében. A legtöbb reggeli menüjavaslatban szinte kivétel nélkül szerepelnek gabonafélék, ezek mellé kiegészítésképpen pedig nyugodtan csempészhetünk például egy ízletes gabonakávét is. Szűcs Zsuzsanna dietetikus buggyantott tojást javasol rozsos pirítóssal, koktélparadicsommal, tejes gabonakávéval.
Legyen minden gyerek látható!
Hiszel a csodákban? És abban, hogy egy csoda születéséhez te is hozzátehetsz? Magyarországon minden 20. családra jut egy fogyatékkal élő gyerek, egészségügyi állapotuk mellett társadalmi beilleszkedésük is nehézséget okoz a mindennapokban. Ha szeretnél segíteni a mozgássérült gyerekeknek, ez a felhívás Neked is szól.
Színesítsük a reggelit
Iskolaidőben a korai kelés miatt még jobban oda kell figyelünk arra, hogy reggelente hogyan indítjuk útnak a gyerekeket. A napindító étkezésnek kiemelt hatása van az egész napi kalóriabevitelre és az iskolai teljesítményre is. Sokszor azonban nem könnyű kitalálni, hogy a reggeli kapkodásban mi kerüljön az asztalra. Az unásig ismert kakaó, tej, tea triót azonban lehet színesíteni, például egy könnyen elkészíthető gabonakávéval, amellyel a tudatos táplálkozás jegyében sem kell lemondanunk egy kis kényeztető finomságról.
5+1 játékötlet gyerek Halloween-bulihoz
Az utóbbi években már nem szokatlan, ha októbertől egyre több helyen bukkannak fel pókos, szellemes, szörnyes dekorációk, édességek vagy jelmezek; és persze ezekben a napokban a jellegzetes narancssárga dísztök is elmaradhatatlan portéka a zöldségesnél. Ha az ünnep kapcsán összejövetelt szervezünk, akkor érdemes Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértőjének ötleteit átlapozni. Az alábbi „félelmetesen izgalmas” játékokkal a jó hangulat garantált!
Kínlódik a szendvics-generáció
A szülői minta is hatással van öngondoskodási stratégiánkra – derül ki a meglepő tény az egyik legismertebb biztosító legfrissebb országos kutatásából. Az már kevésbé meglepő, hogy a gyerekek túlnyomó többsége talál olyat, amit szerintük a szülők jobban csinálhattak volna a nyugdíjas éveikre való felkészüléskor. A reprezentatív felmérés azt is felszínre hozta, hogy a 18-59 éves korú lakosság negyede anyagilag támogatja szüleit, és hasonló arányban vannak azok, akik szeretnék ugyan támogatni szüleiket, de nincs rá pénzük. Mindeközben a gyerek jövőjéről való gondoskodás minden második embernél még az öngondoskodási vágyat is felülírja.
Hoppá! Valami van a gyerekkel!
Elkezdődött a tanév, a gyermekek újra beültek az iskolapadba. A kezdeti lelkesedést azonban hamar felválthatja a figyelmetlenség, türelmetlenség, sőt gyakran szembesülhetünk azzal is, hogy gyermekünk nem akar iskolába menni. Mielőtt azonban megdorgálnánk, járjunk utána annak, hogy miért viselkedik így. A magatartásproblémáknak ugyanis korábban nem sejtett szervi okai is lehetnek, amelyek sokszor csak az iskolakezdés után derülnek ki.
Mókás májkrémes madárka
Nemcsak az a fontos, hogy finom és egészséges legyen az uzsonna! Az legalább olyan lényeges, hogy hogy néz ki! Ha a gyerek viccesnek tartja, már nyert ügyünk van! A tanévkezdéskor ugyanis fontos, hogy ismét egy megszabott, megszokott rend szerint éljenek a gyerekek. A nassolni valókat pedig felejtsük el!
Na srácok, ugrott a fagyi meg chips!
Kiszámítható napok jönnek a nyári káosz után. A becsengetés jó lehetőség, hogy végre rendszert vigyünk gyermekünk étkezési szokásaiba is, gyengéden terelve őt az egészséges ételek és a jó táplálkozási szokások felé. Az egyik legismertebb hazai baromfifeldolgozó szakértői összegyűjtöttek néhány ötletet, hogy lehet a nagy fagyizások és strandkoszt után rendbe szedni a csemeték étkezését!
A veszélyes szőlő ügye
Korábban értek, érnek a gyümölcsök a szokatlan meleg miatt, így a napokban már friss szőlőt és körtét falatozhatunk. Nem árt azonban az óvatosság, mert e két gyümölcs fogyasztása akár kellemetlen panaszokat is okozhat - figyelmeztet dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gasztroenterológusa.
Vigyázat, gyerekkel vagyok!
Ismét gyerekektől lesznek hagosak az iskolák, az óvodák. Azonnal megnő a forgalom az utakon, ami komly veszélyforrás. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság adatai szerint a 14 év alatti gyermekek nagyobb eséllyel válhatnak közlekedési balesetek áldozataivá ebben az időszakban.
Fülelj csak, barátom!
Tombolnak a nyári fülproblémák: a légkondicionáló miatti meghűlés, az allergia és persze a fülgyulladás. Ebben a cikkben sorra vesszük azokat a fülbetegségeket, amik a leggyakrabban érintik a gyermekeket, és amikkel jó eséllyel számolni lehet a meleg hetekben.
Anya, nagyon fáj a pocim!
Kevés mozgás, rossz táplálkozás és betegségek is okozhatják, ha a gyereknél ismétlődő hasfájás, ritka és fájdalmas székelés jelentkezik. A székrekedés gyakrabban fordulhat elő gluténmentesen étkező gyermekek körében. Ennek okait és kezelési lehetőségeit foglalta össze Rajcsik Enikő gyermek táplálkozási szakértő, a Budai Allergiaközpont dietetikusa.
Anya, belement valami a fülembe
Mindenki álma a vízparti nyaralás, de senki sem vágyik arra, hogy egy fülgyulladás, elrontsa a jól megérdemelt szabadságot. Sajnos a gyerekekkel gyakran előfordul, hogy egy kiadós fürdőzés után este a fülüket fájlalják, ezt könnyen megelőzhetjük, de akár gyorsan kezelhetjük is. Dr. Gerlinger Imre, a Duna Medical Center fül-orr-gégésze elmondja nekünk, hogyan.
MÉG MINDIG A NAGYI A NAGY ÁSZ
Minden második magyar családban okoz nehézséget a gyermekfelügyelet a nyári szünetben, tízből azonban mindössze három vállalat támogatja a 14 éven aluli gyermeket nevelő szülőket ezen a téren – derült ki a legismertebb játékforgalmazó cég friss felméréséből. A munkaadó részéről segítségre legnagyobb eséllyel az állami szférában és a mikrovállalkozásnál dolgozók számíthatnak, ami leggyakrabban rugalmas munkaidő-beosztásként jelent.
Becsengetnek? Ilyenkor? Igeeeen!
Amikor véget ér a tanév a hagyományos iskolákban, akkor kezdődik meg csak igazán az erdőkben. Az erdészeti erdei iskolák hálózata majd harminc intézményt számlál, ezekben olyan élmények várják a gyerekeket, amelyekre tantermi körülmények között soha nem tehetnének szert.
10 tipp, hogy nyugodtan mehess étterembe a gyerekkel!
Szaladozó, visítozó gyerekek, törött poharak és tányérok, hisztizés, hangzavar - a szülők legrosszabb élményei egy étteremben eltöltött ebédről vagy vacsoráról. Íme néhány tipp, hogy nyugodtan mehess elkölteni például egy finom ebédet csemetéiddel, és ne kelljen félidőben felállni, még mielőtt bárki jóllakott volna...
Szívtipró pöttömök a kifutón
Június végén Budapestre figyel a divatszakma: nemzetközi szinten elismert gyermekmodellek és divattervezők lépnek fel Kids Fashion Week World 2018 nevű rendezvényen, az ország első gyermek divathetén.
Tudod, mire keres rá a gyereked a leggyakrabban?
Csemetéink 17 százalékban felnőtt tartalmakat keresnek a neten - derült ki egy ismert számítógépes biztonsági megoldásokat kínáló cég kutatásából. Így a vakáció elején nem árt tudni, mit is csinál szabadidejében a gyerek?
Apa, nem is tudod, mennyire kellesz nekem?
A kisbabák agyának tömege születéskor még mindössze a negyede a felnőtt emberi agy tömegének, azonban az első három évben olyan sebességgel fejlődik, mint később egy életszakaszban sem. Az UNICEF Magyarország az apák kiemelt szerepe mellett a korai intervenció fontosságára is fel szeretné hívni a figyelmet a 2018. június 17-én a Marczibányi téri Sportcentrumban megrendezendő apák napi családi napjukon.
Mádai Vivien kisfiának már van tabletje...
A mai gyerekek már beleszületnek a közösségi média világába, és szüleiket meghazudtoló módon kezelik az okoskészülékeket. Felvetődik azonban a kérdés, hogy mégis hol az a határ, ahol már szabad kezet adhatunk nekik, mikortól elég érettek ahhoz, hogy okos eszközöket kapjanak és kell-e ellenőrizni tevékenységüket. Mádai Vivien, Görög Zita és Tatár Csilla osztotta meg a véleményüket.
Elmúltál 60? Ennek örülhetsz!
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak a gyermekeket érintheti az allergia, ám ez nincs így. Allergia bármilyen életkorban kialakulhat, egyáltalán nem jelenti azt, hogy úgymond megúsztuk a betegséget, ha eddig nem jelentkezett. Bárkivel megeshet, hogy évekig panaszmentes, aztán egyik tavasszal váratlanul szénanáthás tünetei jelentkeznek.
Van a gyereknek elég D-vitaminja?
A tavasz beköszöntével végre kiszabadulhatunk a lakásból, gyerekek és felnőttek egyaránt. Persze, csakis akkor, ha a kisebbek nem nagyon fáradtak, levertek, esetleg már megint betegek. Ezekre a tünetekre nem árt odafigyelni, mivel D-vitamin hiányt is jelezhetnek, amit nem szabad fél vállról venni! A témában dr. Tar Attila a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa van a segítségünkre.
Inzulinrezisztens a gyerek: ugrott a nasi?
Az inzulinrezisztencia és a PCOS sajnos egyre több gyermeket is érint, melynek kialakulásában a genetikai tényezőkön túl nagy szerepe van a nem megfelelő életmódnak is. Az állapot sikeres terápiájához elengedhetetlen a személyre szabott diéta, melynek segítségével elkerülhetőek az inzulin és a vércukor kilengések. Rajcsik Enikő, a Budai Endokrinközpont gyermek dietetikusa a kisebbek diétáját ismerteti.
4 dolog, amitől a gyerek nyála csöpög
Leggyakrabban fogzás, de bizonyos logopédiai vagy akár műtéti kezelést igénylő betegségek is okozhatják. Ezekről is beszélt dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gégeközpont orvosa.
Mire képesek a divatdiktátorok, ha kicsik?
Ezt sem lehet elég korán kezdeni! Egyre több gyerek érzi magáénak a kifutót Magyarországon is, több ezren jelentkeznek, hogy modellek lehessenek - mondja Bartalovics Ildikó, a Fashion Kids Hungary Modellügynökség vezetője.
Mihez kezdjünk a fülbe vagy orrba szorult játékdarabkákkal?
Mihez kezdjünk a fülbe vagy orrba szorult játékdarabkákkal? Kisebb gyermek hajlamos arra, hogy egy-egy apróbb játékdarabot, például gyurmát, szivacsdarabkát vagy gyöngyöt beledugjon a fülébe vagy az orrába. Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégészt, a Fül-orr-gégeközpont orvosát arról kérdeztük, hogy milyen tünetek utalhatnak erre, és mit tegyünk ilyen esetben.
Korpás Kriszta fiai tudják, mi az egyenrangúság
Tilla három fia, Andor, Simon és Félix nem szerepelnek bulvárlapokban, és édesapjuk sztársága miatt nem is lennének hajlandóak kamerák elé állni, de most édesanyjuk kedvéért megtették. Közös családi fotójuk az ÉVA magazinban jelent meg, Korpás Krisztina, Tilla felesége pedig nagy interjút adott a magazinnak. Többek között a fiúk neveléséről, az anyaságról, a munkáról, a #metoo kampányról és a nemek közti egyenlőségről beszélt Hevesi Flórának, és elárulta több mint 20 éve tartó boldog kapcsolatuk titkát is.
Mit ittak a gyerekeink szilveszterkor?
A köznyelvben kölyökpezsgőnek nevezett termékeket vizsgált Szupermenta terméktesztjének évzáró számában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az ellenőrzés középpontjába ezúttal 9 almalé alapú alkoholmentes szénsavas ital került, de 2 szőlőlé alapú terméket, illetve 2 alkoholmentes borból készült habzó italt is górcső alá vettek. Laboratóriumban mértek – többek között – színezék, cukor- és édesítőszer tartalmat, illetve a habzó italok esetében a tényleges alkoholtartalom vizsgálatát is elvégezték.
Beni két éve kistestvért akart, idén vajon mi lesz?
Az advent Dobó Ágiéknak is az év egyik legszebb időszaka. A csinos anyuka idén már két kisfiával együtt készül az ünnepekre, akiket egyre jobban próbál bevonni a teendőkbe. Beni elmúlt négyéves, lelkesen segít a lakás díszítésében, és rajzokkal várja a Jézuskát. A rohanós hétköznapokból kiszakadva ilyenkor Ágiék körül is minden lelassul kicsit, próbálnak minél több időt együtt tölteni.
Gyerek nélkül nincs boldogság?
Külföldön már évek óta folynak a kutatások azzal kapcsolatban, vajon azok a párok boldogabbak-e, akik nevelnek utódokat, vagy azok, akik ettől tudatosan elzárkóznak. A Ragaszkodj hozzá! kezdeményezés arra volt kíváncsi, a magyar párok számára mit jelent a gyermekvállalás.
Liptai Claudia visszaszámolt
Van, amit nem lehet elég korán elkezdeni! A karácsonyi készülődés szinte mindenkinek tervezést jelent, és sokan már jóval december közepe előtt belevetik magukat a szervezkedésbe. Ilyenkor van lehetőség kibontakoztatni a kreativitást ajándékozásban, dekorálásban és persze a konyhában is. Liptai Claudiáéknál már december elején elindul az ünnepre hangolódás, a Somat Gold eseményén pedig párjával, Pataki Ádám cukrászmesterrel karöltve a közös süteménykészítésbe is bepillantást engedtek.