Karaj cikkek

Sertésszelet Holstein módra
A sertésszelet Holstein módra szinte minden vendéglő étlapján megtalálható. Nem véletlenül. Remek fogás, melynek elkészítése hamar meg van, a végeredmény pedig biztosan mindenkinek ízleni fog.

Káposzta és burgonya, avagy olyant kívántam, hogy…
Cigánypecsenyét kívántam, vagy valami olyasmit. Aztán olyan jókat olvastam a savanyú káposztáról - persze ezek köztudott dolgok -, hogy azt is megkívántam. Ami nem más mint egy újkori multivitamin, amit már nagyanyáink is ismertek. Maxi gratula annak, aki ezt először így megfogalmazta! Egyébként meg fogyasszatok minél több vitamindús étket, most különösen jól jöhet... és vigyázzatok magatokra...!

Sertéshús és rizstészta, avagy az igazi ázsiai sertésragu
Ahogy szoktam mondani, mindig abból kell főzni, amit otthon találsz, és ez így igaz. Nem kell, folyton a boltba szaladgálni, és összevásárolni minden hülyeséget... Ma pontosan így jártam, reggel kinyitottam a hűtő-, illetve a kamra ajtaját, és amit véletlenszerűen találtam, abból főzetem…

Farsangi virslis rolád
Őrülten jól házasítja az alapanyagokat az Őrülten jó ételek tudója. Steffel Csaba ezt a receptet szilveszterinek nevezte, de szerkesztői megbízatásom alapján önhatalmúlag átkereszteltem farsanginak, hiszen buli az buli, és biztos vagyok benne, hogy egy jó kis házi maszkabálban is remekül megállja a helyét. Ez nagyon guszta! Feltétlenül próbáld ki!

Lencse és paradicsom, avagy itt az elején
Na, végre este van, lassan kezd kitisztulni mindenki (jó esetben), és itt az év elején én is beköszönök hozzátok így köszöntötte rajongóit az őrülten jó ételek alkotója, Steffel Csaba. Mint hozzátette: mi más lehetne az új év első receptje, mint lencse - mert egy kicsit babonás. Természetesen sertéshússal, finom hosszúkarajjal készítette.

Töltött karaj a szilveszteri hidegtálhoz
Nem feltétlenül a szilveszter estét kell végigküzdened, sütnöd-főznöd, hogy minden vendéged jól érezze magát. Tervezd meg a menüt, majd minden napra hagyj magadnak egy-egy feladatot! Itt van például ez a töltött karaj, amit már jó előre elkészíthetsz, hagyhatod kihűlni, és szilveszter délutánján, estéjén már "csak" szeletelned, és gusztusosan tálalnod kell! Egy kis saláta, és már kész is az ünnepi vacsi! Anyukám ezt tanította!

Édes-csípős, avagy valóban csak ennyi
"A következő receptem ismét példa arra, hogy akár 4 dologból is lehet egyszerűen finomat készíteni. Ennyi. ...és valóban ennyi!" Ezt állítja Steffel Csaba. Nos, akkor megint leköröztük a briteket, hisz Jamie Olivernek 5 dolog kellett a gyors és könnyű ételekhez. Az orultenjoetelek.hu tudója már négyből is megoldotta!

Sertéskaraj sokmagvas bundában gombás rizzsel, jégsalátával
Gyors ebédet szerettem volna, a karaj meg frissen érkezett gyönyörű áru volt. Rántott meg már régen volt, de hogy ne csak simán bundában legyen, feldobtam magvakkal a panírt - ajánlja receptjét Pammer Lívia.

Mustáros pácban érlelt sertéskaraj parázsburgonyával, zellersalival
Van úgy, hogy az ember tényleg nem is vágyik másra. Az ünnepek alatt pedig tényleg remek ötlet Steffel Csaba ajánlata. Nincs vele túl sok macera, viszont isteni egy pohár borral – akár a vízparton üldögélve

Grill a konyhában, ha esik...
Szép idő, jó idő, napsütés és grillezés. Mert egy finoman bepácolt húsnak nincs is párja kerek e világon, mellé valami egyszerű grillköret, amit akár tárcsán is összedobhatunk. Szép idő, napsütés... ma pont ilyen idő volt, ...az esőt leszámítva...
Zöldfűszeres csemegekaraj cukkinis hajdinakásával
A mai illetve a tegnapi étkem kérésre készült és lecsós rizzsel, de magamnak valamint azért, hogy hátha meg tudom kedveltetni... egy egész kevéske fincsi hajdinát is dobtam mellé. Steffel Csaba azt üzeni: tessék választani!
Sajtos sertéskaraj
Mindig praktikusan vezette konyháját az édesanyám. Mindig tudta, mi van otthon, és mennyi ideje van egy-egy fogásra, és ez nagyon lényeges egy háziasszonynak! Ez a nem túl komplikált de rendkívül finom, szaftos hús például irtó gyorsan tálalható. Az előkészületek mindössze 15 percet vesznek igénybe, a sütőben meg mindössze 15 percet töltenek a sajtos szeletek.
Lecsó és karaj házassága Cinkotán
Ebből a frigyből valami remek dolog kerekedik. A recept cinkotai barátnőmet dicséri. Kétféle módon készíti: vagy friss lecsót dob össze, vagy a nyáron eltettet most használja fel. Bármelyiket próbálod, biztos siker lesz! A hús omlósan és szaftosan omlik szét a szádban. Kínálj hozzá egyszerű kifőtt tésztát vagy krumplit.
Óvári sertéskarajom
A legsokoldalúbb húsfajtánk a sertéskaraj, mert bármit készíthetünk belőle - feltekerve, sütve, rántva..., ahogy a család szereti. Ez egy picikét bonyolultabb recept, viszont rendkívül laktató, éppen egy szép téli naphoz illik. Cinkotai barátnőmnek van egy nyári konyhája, abban eredeti sparheltja. Ezt a fogást, ő ilyenkor kint süti! Valami isteni!
Vasi pecsenye hagymás, magos burgonyával
A napokban valahol, szóba került a vasi pecsenye... No, több se kellet nekem..., igaz, tarja helyett hosszúkarajból készítettem, de ettől még nem lett "rosszabb" és talán kicsit könnyebben, gyorsabban is készült el. Köretnek burgonyát pirítottam, jó sok hagymával, és ha már vasi, akkor egy kis tökmagot is szórtam közé, mellé pedig egy szlovén ihletésű uborkasalátát dobtam össze. JA! ...és mivel a szalonna még semmit nem rontott el, egy egész keveset pirítottam hozzá - árulta el Steffel Csaba.
Gyors újévi sült a legelfoglaltabb háziasszonyoknak
Akkor is tudsz isteni sülthúst készíteni, ha semmire nem érsz rá, de van egy mikród. Ezt a konyhai kütyüt lehet szídni, lehet dícsérni, de bizony óriási segítség! Zamatos benne a sülthús, de ha lefagyasztod a karajt, gyönyörű és ínycsiklandozó lesz a reggeliző asztalon vagy az uzsonnás szendvicsben is. Egyébként nem kell ehhez újév! Mindig bevethető!
Mustáros sertéskaraj Márti barátnőjének asztaláról
Ezt a receptet egy kedves televíziós riporter barátnőmtől kaptam, akihez a minap csak úgy beszaladtam. Aznap náluk ez volt a vacsora. Miközben elkészült vele, egy kellemes traccspartival "megváltottuk a világot". Közben megjött a férj, és bizony hármasban szépen meg is ettük ezt a finomságot. Ez olyan gyorsan sikerült, hogy akkor már nem volt idő fényképezni... Bocsi!...
Medvehagymás-sajtos karaj meleg paradicsomos salátával
A hűtő mélyén ráakadtam néhány levélke medvehagymára, és mielőtt teljesen összefonnyadna hamar elhasználtam őket. Ez egy ügyes dolog volt tőlem – írta Steffel Csaba. Az, hogy ez már múlt hét elején történt és még nem osztottam meg veletek, na az már nem is annyira ügyes dolog. Nem baj, kedves Csaba, segítünk!
Vasi pecsenye Csaba konyhájából
Tarja helyett hosszúkarajból készítettem, de ettől még nem lett rosszabb, és talán kicsit könnyebben, gyorsabban el is készült.
Köretnek burgonyát pirítottam, jó sok hagymával, és ha már vasi az a pecsenye, akkor egy kis tökmagot is szórtam közé, mellé pedig egy szlovén ihletésű uborkasalátát dobtam össze.
Karaj parmezános bundában
Végtelenül egyszerű, gyors frissensült, amihez csupán egy igencsak finom amerikai káposztasalátát( Coleslaw) készítettem . Bármilyen bundázott vagy sült húsféleséghez igen jó kiegészítő, emellett egészséges és vitaminnal teli.
Citromos, fokhagymás karaj paradicsomos gerslivel
A legjobb rántott hús szerintem karajból készíthető, de számtalan, ízletesebbnél ízletesebb ételt készíthetünk a sertés ezen nemes részéből. Mutatjuk, Csaba hogyan készíti.
Bajor sörös borda
Néhány szép szelet hús, egy kevés hagyma, néhány fűszer és egy üveg sör. Nem is kell más egy ízletes ebédhez.
Mustárkapitány hústekercse
A különféle hústekercsek szeretete egészen a gyerekkoromig nyúlik vissza, Apukám nagy mestere ezeknek az ételeknek. Amikor megkérdezte, hogy mi legyen az ebéd gyakran kértünk hústekercset.
Zsebes karaj Czakó Marianntól
Nagyon könnyen és rövid időráfordítással elkészíthető, és ahhoz igazíthatjuk a receptet, amit éppen itthon találunk. Nem kell hozzá más, mint egy szép sovány sertéskaraj egyben, valami jóféle házikolbász vagy sonka, esetleg szalonna, pár szelet sajt, és zöldfélék, fűszerek.
Egyben sült töltött karaj
Töltött karaj variáció számtalan van, ezt a sonkával, sajttal töltöttet kipróbálásra ajánlom, a sajt egyszerűen eltűnik belőle, de nem megy messzire, hanem beszívódik a húsba. Egyszerűen isteni!
Mátrai borzaska
Van széles e hazában olyan, aki ezt az ételt nem ismeri legalább hallomásból? A mai trendi éttermeket kivéve talán ott van minden magyar étterem étlapján, vagy ha ma nem is, de 6-8 éve még biztosan. Sokan szeretik, gondolom, sokan tudják is, miből áll ez az étel. Én is tudtam, és minden alkalommal, amikor társaságomban lévő ezt az ételt rendelte, megállapítottam, hogy na, ilyet aztán én soha! Tocsogott az olajban, hol feketére volt sütve, hol hóka színe volt, így azonnal lehetett tudni, milyen ízre számítsunk, keserűre, vagy inkább nyers krumpliéra és húséra. De az is lehet, hogy egyszerűen csak nem jó éttermekben fordultam meg az idő tájt.
Egyszerű tejfölös-gombás szeletem
Amiben karaj és gomba van, csak jó lehet! Ez a recept is úgy született, hogy egy nap gyakorlatilag "üres" volt a hűtő.... Ezt hoztam össze a maradékból! Szerintem tetszeni fog! Próbáld ki!
Márti citromos borjú bécsije
Rántott húst készíteni nem egy nagy dolog. Általában ezt mondják azok a háziasszonyok, akik, egyébként semmi mást nem tudnak főzni. Pedig ez sem annyira egyszerű. Példának mutatok most egy trükköt! Nemrég kaptam néhány fantasztikus szelet, csont nélküli borjúkarajt egy barátomtól. Íme, ez a csodás végeredmény! Igazi vasárnapi fogás!
Fokhagymás bőrös karaj rozmaringgal, sült krumplival
Tudjátok mi a közös Bangó Margitban és bennem? Ugyanabba a kispesti hentesüzletbe járunk vásárolni! Csodálatos az áru, a kiszolgálás, és mindig ajánlanak nekem valamit a "fiúk"! Így ugrott be konyhámba a minap az a négy szelet bőrös malackaraj, amit csak finoman szabad elkészíteni! Élvezet volt minden falat!
Baconos-almás sertéskaraj - az év első vasárnapjára
Az év első vasárnapját egy különleges és nagyon pikáns karajcsodával ünnepeljük meg. Az alma belül, a bacon szalonna pedig kívül öleli magához a húst. Nagyszerű fogás lehet akár a hamarosan kezdődő farsangi időszakra is.
Újévi bőrös malacsült - egyszerűen Mártinál
A jó kis házi disznótoros vagy az újévi sült malac elengedhetetlen kelléke a hazai szilveszteri menüknek - legyen az egy otthoni parti vagy egy elkelő étterem. Mindkét fogást imádom! És mindkettő jó másnap, hidegen is! A most következő bőrös karajt pedig elrontani sem lehet, de csinálhatod nyugodtan malaccombból is!
Rozmaringos, magyaros töltött húsrolád Mártitól
Váratlan ebédvendégek érkezésére kellett valamit kitalálnom. Volt otthon néhány karajszeletem, és majd amit a hűtőben találtam, no meg a kertben, a cserépben. Ez a recept sikeredett belőle. A vendégeimnek ízlett!
Kapros-mézes karaj grillezve
Igazi nyári, ünnepi étel lehet ez a méz csillogásának köszönhetően szép, összességében pedig nagyon finom grill eledel. Használjuk ki az időt, grillezni nem csak gasztronómiai szempontból ajánlatos!
Tepsis paprikás karaj
Nincs nagy kedvünk háromfogásos menüt készíteni? Hát ne is álljunk órákat a konyhában! Íme egy harminc perc alatt elkészíthető mennyei étel!
Mandzsettás karaj
Mandzsettás karaj: Egy szép egész karajt kicsontozunk és minden íntól, zsírtól megszabadítunk.
Feltesszük főzni annyi páclében, amennyi a húst éppen ellepi.
Szezámbundás karajszeletek
Demcsák Zsuzsa receptkönyvéből, a Konyha,tündérek-ből ajánlatunk: Szezámbundás karajszeletekHozzávalók:4 darab vékony karajszelet10 eka szezámmag2 evőkanál citromlé2 evőkanál nem csípős mustár2 evőkanál mézsóolaj
Mit főzzünk? Legyen sajtos, paprikás karaj
Ha csak ez az ebéd, vagy vacsora, tehát nincs leves, vagy desszert, akkor a család étvágyától függően több szeletet készítsünk. Arányosan emelve természetesen a hozzávalók mennyiségét is. Előkészítéssel, sütéssel együtt 25 perc alatt elkészül ez a finom "falat"!