Életforma.hu


Tanuljunk-e a nyári szünetben?

Tanuljunk-e a nyári szünetben? 

Pihenésről, kikapcsolódásról szó a nyári szünet a gyerekek szerint, amivel alapvetően mi szülők is egyetértünk, de ezzel együtt persze szeretnénk, ha a jól sikerült évvégét sikeres évkezdés is követné. Licsár Szilvia pedagógust, a Játékliget szakértőjét arról kérdeztük, hogy ennek eléréséhez valóban feladatlapokkal és matekpéldákkal kell-e töltenünk a szünidőt?
Kukoricában sült tilápiafilé

Kukoricában sült tilápiafilé 

Ma semmit sem főztem magamnak a reggeli kávét leszámítva, bár tudom, hogy az is lehet kihívás egyeseknek. Az, amit most megosztok veletek, az egy régebbi, úgymond raktáron heverő étek. Kifejezetten fülledt, meleg időben készült, amikor isteni egy korty hideg sör is, hisz - mint tudjuk - a hal úszni kíván...   
Itt az idő felkészülni a matek pótvizsgára!

Itt az idő felkészülni a matek pótvizsgára! 

Hamarosan kezdődik az új tanév, sokan pedig középiskolai pótvizsgára készülnek. Mindkét esetben elmaradhatatlan, hogy a diákok felfrissítsék matematikai tudásukat, számukra jelent óriási segítséget a matekingNYÁR ingyenes videó sorozat.
Amikor a hőmérő is kiakad

Amikor a hőmérő is kiakad 

Augusztusban nemcsak a kedvünk, a kánikula is tetőfokára hág, otthon pedig izzik a levegő. Nem mindenki engedheti meg magának a drága klímaberendezést. Valaki környezetvédelmi okok miatt nem szereti járatni a légkondit, egyesek pedig hajlamosak az első fuvallattól megfázni. Nekik ad ötleteket B. Molnár Erzsébet, az egyik legismertebb barkácsáruházlánc menedzsere. Apró trükkökkel, megfizethető megoldásokkal ugyanis megkímélhetjük magunkat a hőgutától.
Visszafogott nyári smink egy csipetnyi színnel

Visszafogott nyári smink egy csipetnyi színnel 

Egymást érik az izgalmas eseményekay nyáron, ahol a kirívó és bohém smink nyer teret. Mégis sokszor sokkal többet ér egy visszafogott és kényelmes smink, amelyet ebben a forróságban is bátran viselhetünk. Szabó Doris, az egyik legismertebb katalógusáruház sminkmestere ezúttal egy visszafogott sminket álmodott meg egy csipetnyi színnel fűszerezve, amely tökéletes választás lehet a nyári hétköznapokra.
5+1 praktika a csodálatos kertért

5+1 praktika a csodálatos kertért 

Végre beért az egész éves megfeszített kerti munka: az ágyások színes virágokban pompáznak, a zöldséges kiskertben érnek a fűszernövények, a pázsit pedig talán soha nem volt olyan szép, mint most. Az egyik legismerteb hazai építőanyag-kereskedelmi hálózat szakemberi azonban azt mondják, ez a mostani idilli kép a kánikulában pár nap alatt teljesen elmúlhat, ha nem megfelelő módon gondozzuk kertünket. Íme a tippjeik, amivel megelőzhetjük, hogy csodás kertünk tikkadt tarlóvá változzon.
Szívjunk együtt szál nélkül!

Szívjunk együtt szál nélkül! 

Szívószálmentesség éjjel-nappal! Idén augusztusban a Felelős Gasztrohős Alapítvány újra a szívószálak mellőzésére buzdítja a lakosságot. Kezdeményezésükhöz idén a Night Mayor Budapest is csatlakozik, így számos szórakozó-, és vendéglátóhelyen száműzik a műanyagszálat. A kampányt augusztus 5-én egy nagy, közös szívószálmentes koccintással indítják el a Szabihídon.
Húz a csúz? Ajjaj!

Húz a csúz? Ajjaj! 

Sokan nem ismerik a kapcsolatot az ízületi gyulladás, a torok- és fejfájás, valamint a légkondicionálás közt, holott ez bizonyos körülmények között fennállhat. Dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos a megoldási lehetőségekről beszélt.
Csirke és burgonya, avagy mintha

Csirke és burgonya, avagy mintha 

Amikor Steffel Csaba nekiállt a főzésnek, szokás szerint fogalma sem volt, hogy mit akar enni. Volt otthon csibemell, burgonya, szalonna, stb... végül látta, hogy össze nem téveszthető jelei vannak annak, hogy ebből bíz leves lesz. Evés közben, teljesen olyan érzete volt, mintha gulyást enne, pedig nem is úgy készült. Akkor maradjunk a minthánál...
Vissza a sörénnyel, mi is itt élünk!

Vissza a sörénnyel, mi is itt élünk! 

Többször is ki kell magadért állni a következő napokban minden téren, de ne hátrálj meg! Ugyanakkor tudd, kompromisszumkészség nélkül nem mész semmire! Még neked se lehet mindent! Gondold végig, vehemensségeddel mit is akarsz takargatni? Nemcsak a munkádban, a magánéletedben is elég mozgalmas időszak vár rád! Ha új kapcsolatra leltél, őrizd meg! Ragyogd be a mindennapokat!

Püspöklila padlizsán rántva 

Mondanom sem kell, hogy ismét megleptek a szomszédaim, ezúttal pár csodás padlizsánnal! Harcra fel! Ezt a remek zöldséget Délkelet-Ázsiában már több ezer évvel ezelőtt termesztették. Gazdag ásványi sókban, C- és A-vitaminban. Kék, illetve török paradicsomnak is nevezik, bár eredendően badinjan neve hozzánk arab közvetítéssel jutott el. 

Nagyim nyári barackos csirkemelle 

El nem tudom képzelni, hogy a nagyszüleim lőrinci kertjében hogy tudott annyi barack teremni azon a kis fán! És egy szemet sem dobtak ki! Mindnek meg volt a helye a kompótos vagy lekváros üvegtől a csirkemell tetejéig mindenütt.Ez a recept is tőle van! Próbáljátok ki, mert szinte ömlenek a szádba a nyári ízek!     

Megmondom, tényleg felnőttél-e? 

Eljön az az idő, az igazi felnőttkor, mikor 2-3 hónap szabadságot már nem tudsz lelkiismeretfurdalás nélkül semmittevéssel tölteni. Lássuk be, nemcsak a nyár a lényeg! Tudni kell, mi lesz ősszel! Meg utána... Ettől még nyaralhatsz jól!

Limonádés aludttej 

Gyerekkoromban friss tejet hoztuk minden reggel a szomszédból. Ennek megfelelően mindig volt aludttejünk is. Nos, ebben a melegben most pont itt az ideje, hogy felidézzem Nektek ezt a remek hűsítőt, amit a gyerekek is ihatnak a kerti partin! Ahány adagot akarsz készíteni, annyiszor veszed a hozzávalókat!

Ez a bronzbőr 3 aranyszabálya 

Sokféle jótékony hatását ismerjük a napfénynek. Javítja kedélyállapotunkat, vérnyomáscsökkentő, erősíti a csontokat, és segíti a minőségi alvást. A napozásnak van azonban veszélyes oldala is, így a bőrünkre különösen nyáron kell vigyáznunk, hiszen komoly következményei lehetnek, ha túlzásba visszük. Mire figyeljünk különösen a nyaralás alatt? A napozás legfontosabb szabályait Sárvár egyik legismertebb hoteljének szakértője foglalta össze.

Ver a víz, kismama? Jó lesz vigyázni! 

A nyári kismamáknak a meleg mellett szembe kell nézniük még egy kellemetlen részlettel, ez pedig a fokozott izzadás. A várandósság alatt egyébként is fokozottan izzadunk, ami nyáron még intenzívebb, ez pedig gondokat is okozhat, hiszen az izzadság nem csak víz! A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a mi, és a ratkotunde.hu segítségére.

Ezt már el sem hisszük: jó idő lesz! De vigyázat! 

Végre piros lámpát kaptak a frontok! Régen volt ilyen: minden normális, júliusi hétvégi időjárásra készülhetünk. Két dologra azért ügyeljünk, mert nem veszélytelen!

Strandálló hajszobrászat 

Könnyen lehet tartós hajkárosodás egy kiadós strandolás vége, ha nem vagyunk elővigyázatosak. A tűző nap, a klóros medencevíz vagy éppen a sós tengervíz extrém igénybevételt jelent a hajnak, ami ezért különleges törődést igényel. Szakember segítségével mondjuk el, mit kell tenned?

Nem mindenkinek édeni a nyári gyümölcsszezon 

Az a legjobb a nyárban, hogy a gyümölcsök és a zöldségek sokkal nagyobb választékban, ráadásul frissen állnak rendelkezésre a piacon vagy a zöldségesnél. A nagy kánikulában az ember ki is van éhezve ezen lédús ételekre, így nem is csoda, hogy a melegebb hónapokban nagy mennyiségben fogyasztjuk őket. Azonban ha valaki cukorbetegséggel küzd, mindenképpen be kell tartania néhány fontos szabályt, ha gond nélkül szeretné élvezni a nyár ízeit! A témában Szarka Dorottya, a Cukorbetegközpont dietetikusa áll rendelkezésünkre.

Sellő már nem, de delnő még lehetsz 

Ma megláttam életem fürdőruháját egy külföldi kisasszonyon egy uszodában. Végiggondoltam a ruhatáram, és az jutott eszembe, lehet, hogy Nektek is gondot okoz az idei fürdőruhadivat. Nosza, kértem segítséget!

Őszibarackbólém a közelgő kerti partimra, de ez még titok! 

Mostanában kevésbé divatos ital a bólé, de annál finomabb! Tudni kell, hogy akkor a legjobb, amikor a nyers gyümölcs leve, és az italok aromája, ízvilága megfelelő mélységben keveredik. Csakis jégbe hűtött pezsgőt használj! Ha nem mered bevállalni, helyette önts bele szénsavas ásványvizet a legvégén. Léteznek igazi, nagy bóléstálak üveg merőkanállal, de poharakba öntve is kínálhatod. Ha nagy a meleg a kerti partin, csak tálalás előtt vedd ki a hűtőből, és frissen adagold a poharakba. Így lassabban melegszik fel! Adhatsz hozzá kis színes vagy fa pálcikákat a barackok kipecázásához! 

6+1 tipp a tengerparti eleganciádhoz 

Ha te is hónapok óta készülsz a nyaralásra, és fejtörést okoz, hogy mit pakolj a bőröndödbe, akkor maradj velünk! Divatguruink összegyűjtötték a tengerparti üdülés elengedhetetlen kellékeit.

Aranyárú: luxus lett a Balaton 

Egekbe szöktek az ingatlanárak a magyar tengernél, luxuscikké vált a balatoni nyaraló. A vásárlók ugyanakkor tudatosabbak, és nem vásárolnak hirtelen felindulásból vízparti ingatlant, holott korábban ez volt a jellemző.

Ragyogj, ragyogj, csillagom! 

Idén hamarabb köszöntött be a meleg, így korábban kerültek elő a nyári ruhák, kalapok, napszemüvegek. Azonban nem elég, ha csak a ruhatárunkat cseréljük le a hőmérsékletnek megfelelően, fontos, hogy a napi bőrápolási rutinunkat is igazítsuk a forrósághoz.

Kányádi Sándor a városi kánikuláról és a hitről 

Elment a napokban a mai magyar költészet egyik legnagyobbja, Kányádi Sándor. 90. évében csatlakozott az égi Parnasszushoz. Kapott Kossuth-díjat, a nemzet művésze volt, legutoljára Príma Primisszimával jutalmazták. Rá emlékszünk, amikor útjára bocsátjuk a kérlelhetetlenül gyorsan kopogtató júliust. Fogadjátok szeretettel két versét. Egyiket olvassátok, a másikat hallgassátok Koncz Zsuzsától - Závodi Gábor megzenésítésében!    

8 tipp, hogy baleset nélkül megússzátok a strandolást 

El nem tudod képzelni, mennyire találékonyak a gyerekeink, ha strandolásról, játékról van szó. Csak egy óvatlan pillanat, és kész a baleset. A legismertebb hazai játékbolthálózat fogyasztóvédelmi referense összegyűjtötte, hogy mire kell legjobban odafigyelni, hogy a nyár valóban felhőtlen szórakozás legyen, ne pedig rémálom!

8 tuti tipp a zsíros bőr nyári ápolásához 

A zsíros bőr gyakran együtt jár tágabb pórusokkal is, ugyanakkor talán kevésbé ráncosodik. Peterman Krisztinának, a Dermatica kozmetikus mesterének, gyógykozmetikusának tanácsait követve pedig a zsíros bőr nyáron is jól karbantartható, a problémái kezelhetők.

Nyáron D-vitaminhiány? Igen, ilyen is van! 

Itt a nyár, és a hőség, amikor az ember nem feltétlenül szeret a napon lenni, főleg akkor, ha várandós. De a napfénynek nagyon fontos szerepe van az életünkben, amit mindenképpen szem előtt kell tartanunk, ha egészségesek szeretnénk lenni. Ez pedig ilyenkor, nyáron is igaz, hiába hiszik sokan az ellenkezőjét. A D-vitamin szerepéről, valamint képzéséről beszél a ratkotunde.hu-nak dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos.

Aranytorkok éjszakái! Indulhatunk? 

A képlet egyszerű. Még ha szerénytelenségnek tűnik is, több mint tízéves előéletével a Pannonhalmi Jazznyár kétségkívül a Dunántúl egyik legigényesebb zenei programsorozata. Neve összefonódott a bencés monostorral, annak természeti környezetével, az apátsági múzeummal és a pincészettel. A VIATOR Apátsági Étterem megjelenésével pedig betársult a kifinomult gasztronómia is.

Segítség! Pánikrohamom van! 

Egyre nehezebb a szervezetnek, hogy nincs átmenet a tél és a nyár között, ezáltal nem tud kellemes ritmusban átállni a meleg évszakra. Drenovits Zsuzsanna egészségnevelő szerint ez nemcsak testi, hanem lelki tüneteket is előidézhet, a félelmek és szorongások könnyebben a felszínre kerülhetnek.

Mibe fáj egy gyerek nyara idén? 

Többet költenek játékra idén nyáron a magyar családok. A legjobban fogyó termékek sorát a Fidget Spinner helyébe lépő Slime nyitja, de a kiugróan magas labdaeladások kapcsán a foci-vb is érezteti hatását. A kisgyermekes családok 40 százalékának nehézségeket okoz a nyári gyermekfelügyelet, amit hetente 20-40 ezer forintba kerülő táboroztatással és a nagyszülők bevonásával oldanak meg.

Az asztma nem megy vakációra 

Nyáron mindent hajlamosak vagyunk kicsit lazábban venni, és ez sajnos az olyan krónikus betegségek kezelésére is igaz, mint az asztma. Emiatt a nyári időszakban rendszerint megnő a sürgősségi ellátást, kórházi kezelést igénylő asztmás esetek száma. A Children’s Hospital Colorado orvosai arra figyelmeztetnek, hogy a felírt gyógyszereket akkor is az előírtaknak megfelelően kell szedni, ha a gyermek jól van, hiszen a tünetmentesség csak így tartható fenn.

Ezért szerettünk bele Krakkóba 

Tízmillió ember nem tévedhet: évente ugyanis körülbelül ennyi turista választja Krakkót. Európa egyik legkedveltebb turisztikai célpontja megunhatatlan, a lenyűgöző történelmi épületektől a sokszínű lengyel gasztronómiáig számtalan okunk van rá, hogy legalább egyszer ellátogassunk oda. Kocsival sincs nagyon messze, de Ferihegyről repülővel már 1 óra alatt ott lehetünk!

Csúcskoncert a hullámzó Balaton tetején 

Júniusban ismét elindul a két komp a Balaton két partjáról, hogy a tó közepén összekapcsolódva felejthetetlen helyszínéül szolgáljanak egy újabb kompkoncertnek. Ezúttal a Margaret Island lép színpadra június 22-én. Óriási buli lesz!

Marton Adrienn klasszikus francia citromtortája 

Zárnak az iskolaajtók, nyílnak a táborok, megkezdődik a strandszezon, a piacok pedig fantasztikus zöldségekkel, gyümölcsökkel bódítanak el. A JOY #gasztrovagyok kategóriájának jelöltjei ebből a kínálatból állították össze nyárindító receptjeiket. Ez egy páratlan finomság!

Havas Dóra – Pulled Pork Taco 

Senkit ne rémítsen meg a cím, ez nem más, mint egy különlegesen finom lecsó. A gasztroguruk konyháiból származó nyárindító finomságok újabb fejezetében Havas Dóra jelentkezik, aki a JOY #gasztrovagyok kategóriájának jelöltje.

Hűha! A fül tud úszni? 

A strandolás kellemetlen velejárója lehet, különösen gyermekek és fiatalok körében fordul elő gyakran az úgynevezett úszófül. Megelőzéséről és kezeléséről dr. Holpert Valéria fül-orr-gégészt, a Fül-orr-gége Központ orvosát kérdeztük.

Friss zöldborsólevesem 

Egyszerűen üdítő ilyenkor hajnalban kimenni a piacra! A rengeteg friss zöldség illata bódító. A zöldborsó meg egyenesen a kedvencem! Annak idején Anyukámtól ezt a leves tanultam meg először megfőzni, mert annyira szerettem még nyersen is megenni.  

Pénztárcabarát fesztiválcuccok 

Végre itt a nyár, melynek örömére szebbnél szebb ruhákkal és kiegészítőkkel dobhatod fel a hangulatot. Ha kíváncsi vagy, mik lesznek az idei nyár kötelező darabjai, tarts velünk!   Stílustanácsadók segítenek, hogy igazán trendi lehess a nyári hónapokban.

Divattipp: legyünk újra gyerekek! 

Ahogy a külsőnk, úgy a személyiségünk, sőt az ízlésünk is változik idővel, ez pedig természetesen öltözködésünkben is megjelenik. Megváltoznak az igényeink, ugyanakkor szeretnénk lépést tartani a változó trendekkel, melyek között sokszor nem egyszerű eligazodni, ezért a téma szakértőjéhez fordultunk tanácsért. Lakatos Márk és a Fashion Days egy új szemléletmódot ajánl stílusváltásra: ismerd meg az adottságaid, légy merész, kísérletezz, ne csupán az aktuális divatra hagyatkozz, és öltözz az élethez, amire vágysz! Hogy mindezt szemléltesse a gyakorlatban is, Márk meginvitált hat izgalmas embert egy átalakítással egybekötött fotózásra. Ők nem profi modellek, de szívesen vettek részt ebben a stílus-kirándulásban, és számos új ötlettel lettek gazdagabbak, melyekből mindenki ihletet meríthet.

Június 

Itt a nyár, a vakáció! Még néhány nap, és zárnak az iskolaajtók, nyitnak a táborok! Ez a gyönyörű hónap a római istennőről, Junóról kapta a nevét, aki Jupiter felesége volt. A népi kalendárium Szent Iván havának nevezi júniust! Egyik kedvenc költőm, Radnót Miklós páratlan soraival köszöntöm ezt a gyönyörű hónapot!  

Kapros-tejfölös uborkaleves 

No, kérem, ismét egy olyan dolog amit már régóta őrizgetek a kis agyamban. Figyelgetem ki, hogy készíti, szeretik-e a nagyvilágban, mennyire és milyen klasszikus módozatai vannak, meg ilyesmi... - írja Steffel Csaba. Az Őrülten Jó Ételek szerzője végre elkészítette saját variációját - természetesen saját értelmezésemben. Megpróbálta hidegen, melegen, és a végén azt mondta: EZ TUTI! ...és végre egy leves ami ropogós!!!

Műfajkarnevál a Városmajorban! 

Egész nyáron különleges és látványos koncertekkel, ősbemutatókkal, zenés- és prózai előadásokkal, matinékkal, Színházi Szemlével, valóságos műfajkarnevállal várja közönségét a Városmajori Szabadtéri Színpad. Ahogyan már megszokhattuk, minden korosztály és réteg megtalálja majd a kedvére valót a sanzontól, az indie rockon és musicalen át a jazzig, crossover koncertekig és a klasszikus zenéig.

Ki viseli idén a nadrágot? 

Válaszom: mindenki, aki megtalálja a neki legmegfelelőbbet! Ne feledjük, igen praktikus öltözet, a nyaralás elmaradhatatlan darabja. Most különösen a bokán felül, de a halásznadrág alatt érők a legmenőbbek. Azért a ruhákról sem feledkezzünk el! Dobj a bőröndbe majd egy jó kis romantikus darabot is!

A kozmetikus 6 legjobb nyári tippje 

Nyáron is sokat tehetünk a bőrünk szépségéért, frissességéért. Néhány egyszerű tipp és kozmetikai kezelés segítségével a meleg hónapokban is - szó szerint - a legjobb bőrben lehetünk. Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikusa elmondta, mire kell figyelni.

5 korszerű tipp a tartósan sima bőrért 

Itt az áprilisi nyár, napozhatunk! Neked is gondot okoz, hogy rögtön a szőrtelenítéssel kell bajlódni? Melegben is többet hordasz hosszú nadrágot, mert az a fránya borosta olyan hamar megjelenik? A nők többsége nap mint nap szembesül ezekkel a problémákkal, éppen ezért megvizsgáltuk, hogy a modern technológia milyen megoldásokat kínál a problémára. Végleges szőrtelenítő megoldás biológiailag nem létezik, hiszen testünk minden egyes sejtje (a szőrsejtek is!) előbb utóbb megújulnak, kicserélődnek.

Harapj csak vackorba! 

A körtének számtalan jó tulajdonságát ismerjük, ezek közül az egyik, ám nagyon fontos tulajdonság, hogy egész évben beszerezhető gyümölcs, nem kell tehát nélkülöznünk egy éven át, egyik szezontól a másikig.

Indul a padlizsán szezon, ne tétlenkedj! 

Egyre több és egyre szebb lila, feszes héjú, csillogó padlizsánnal találkozom a Bosnyák téri piacon, ahová heti rendszerességgel járok, nyáron akár többször is megfordulok ott. Érdemes sokféle padlizsán receptet kipróbálni, mert nagyon egészséges zöldség, ilyenkor nem is drága, úgyhogy szeretettel ajánlom összeállításomat.