Életforma cikkei

A járvány miatt a lefolyóban végzik a prémium német sörök
Következetlenek voltak a járvány idején bevezetett korlátozások, a rendezvénypiacon pedig szükség lesz a bizalomépítésre az intézkedések feloldását követően Brády Márton, a Showtime és a Ticket Express alapítója szerint., aki az igazán nagy veszteséget a vendéglátóiparban szenvedte el, de az anyagi tűréshatáron túl is meg tudta tartani a kollégáit. Úgy látja, az egyéb veszteségek mellett mentálisan is elkészültek az emberek, elvesztették az igazodási pontokat, türelmüket, nagyvonalúságukat és a jókedvüket is, de reméli, hogy mihamarabb újra felszabadultan kapcsolódhassanak ki. A járvány egyik nagy tanúsága pedig számára az: egészen másféle tartalékokat kell képzelni, mint ahogy azt korábban elképzeltük.

Hamarosan indul a medvehagyma szezon
Néhány éve robbant be igazán a köztudatba ez a különleges gyógyhatású növény. Nemsokára szedni is lehet, azonban nem árt tudnod néhány alapvető dolgot. Hol lehet szedni? Mennyit? Mire ügyelj a gyűjtésnél? Miért is ajánlatos fogyasztani? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, és mutatunk egy receptet is.

Ezek lesznek 2021 hajtrendjei
A divatos frufruktól kezdve a futurisztikus kontyokon át a Dyson nemzetközi mesterfodrászai bemutatják azokat a hajtrendeket, amelyeket idén láthatunk majd.

Tízmilliószoros nap van ma
Minden évben négy olyan nagy van, amelyet különleges, csodatévő napoknak tartanak. Az első ilyen ezen a szombaton van. Mit is jelentenek ezek a napok? Mit ünnepelnek ilyenkor a buddhista vallás követői? Videó.

Bajba jutott művészeknek is segíthet egy új magyar kezdeményezés
Bárki kérhet ismert magyar emberektől személyre szabott üzenet egy új magyar kezdeményezésnek köszönhetően. Az örökre szóló ajándék ráadásul egyes művészeknek segítséget is nyújthat a koronavírus-helyzetben. A Sztárüzenet oldalon már több mint félszáz híresség várja, hogy örömet okozhasson valakinek

Pazar avokádós receptek
Az avokádó telítetlen zsírsavai rendkívül jó hatással vannak a szív- és érrendszerre, emellett a termés B- és C-vitamint is tartalmaz – azaz nemcsak egészséges, hanem finom is. Hoztunk nektek néhány receptet.

A Nestlé bővíti kínálatát
Már Magyarországon is elérthető a Nestlé növényi alapú Garden Gourmet termékcsaládja: az ízletes, gyorsfagyasztott húsalternatívák először a háztartáson kívüli szegmensben lesznek elérhetők. A Garden Gourmet termékek hozzájárulnak a megfelelő minőségű és mennyiségű napi fehérjebevitelhez, és változatos főétkezést kínálnak vegánok, vegetáriánusok, illetve akár flexitáriánusok számára is a fenntartható, kiegyensúlyozott táplálkozás jegyében.

Járd be online a világot!
A koronavírus-járvány miatt nem lehet utazni, zárva vannak a múzeumok, szórakozóhelyek. Némi vigaszt jelenthet, hogy egyre többen szerveznek online városnéző programokat, amelyeken bárki részt vehet. Most ilyeneket gyűjtöttünk össze. Az első ma indul!

Hernádi Judit: "Tudtam, hogy elég rossz világ jön, de sosem hittem volna, hogy ennyire, mint most.”
Hernádi Judit sosem félt kimondani, amit gondol. Nem csupán színésznőként megkerülhetetlen, de közéleti szerepvállalása is hangsúlyos. Ebben az interjúban mondhatni, kemény. Beszélt a női szerepvállalásról, az SZFE-ről, a Metoo kampányról, a gender-kérdésről és a kormány politikájáról is.

Sajtos ravioli leves
A raviolit rendszerint valamilyen szósszal szoktuk fogyasztani, de levesként is isteni fogás! Mi most kész raviolt vettünk alapul, így gyorsan elkészülhetsz vele.
Varázsold be az új évszakot a lakásba
Lassan, de biztosan közeledik a tavasz, ami onnan is tudható, hogy az üzletekben sorra jelennek meg a színesebbnél színesebb hagymás virágok is.
A túlevés következményei
A like-ok gyűjtésének vágya, kamaszkori érzelmi hullámvasút, rosszul értelmezett teljesítménykényszer vagy a kortársak nyomása is állhat az élőben közvetített, 24 órás zabálás mögött, melynek célja 10000 kalória bevitele a szervezetbe. Ez a Youtube-on terjedő kihívás nagyon veszélyes a gyerekek egészégére: mind rövid- mind hosszútávon súlyos panaszokat, akár életveszélyes hasnyálmirigy gyulladást is okozhat - figyelmeztetnek orvosok.
Tepsis burgonyakorongok
A legjobb sült krumpli, amit valaha készítettél! A puha és ropogós textúrák keveredése csak kiemeli a burgonya finom ízét. Köretként látványos, önálló fogásként laktató.
Ezt tanítsd meg tini lányodnak a sötétedés utáni közlekedésről
Melyik lányos anyuka rémálma ne lenne az, hogy sötétedés után a tinédzser korú gyermekét atrocitások érik valamelyik tömegközlekedési eszközön? Tudatos felkészüléssel azonban nem csak a váratlan helyzetek kezelhetők eredményesen, de a megelőzésért is hatalmas lépést tehetnek a fiatalok és a szülők egyaránt.
Selymes sajtszósz
Ezt a receptet mentsd el magadnak, mert chipshez, tortillához épp olyan jó, mint egy tál pattogatott kukoricához, de feldobhtasz vele bármilyen zöldséget és isteni vele a makaróni is.
5 szuper társasjáték (nem csak) gyerekeknek
Otthonülős időszakban nehéz a gyerekeket lekötni valami szórakoztató játékkal, pláne most, a járvány alatti hónapokban. Olyan bevált, már-már klasszikus társasjátékokat hoztunk, amelyekkel egyetlen szülő sem lőhet félre, remekül el lehet velük ütni az időt a kicsikkel.
Barnított vajas almatorta
Messze még a nyár, messze még a beach body mutogatása, úgyhogy néhanap belefér egy kis bűnözés. Ez az almatorta a sült vajtól kap különleges aromát - kár lenne kihagyni.
Így tervezz csodaszép kertet!
Az év első hetei még nem kínálnak a lelkes hobbikertészeknek tényleges teendőket, így be kell érni az elméleti feladatokkal. Nem szabad azonban csüggedni, hiszen a tervezési fázis is roppant izgalmas, ráadásul szükséges is, hiszen konkrét elképzelések, vázlatok nélkül nehézkes lesz elkezdeni a tavaszi kertbeindítást.
Parafa a lakásban
A parafa régen egyet jelentett a faliújsággal, mára már bevett anyagként használják a lakberendezésben is. Azon túlmenően, hogy különlegessé varázsolhatjuk vele otthonunkat, számos előnnyel is bír ez a természetes anyag.
Aminosavak a testi-lelki egészségért
A stressz, a fokozott szellemi és fizikai igénybevétel szervezetünk egészére kihatással van, hiszen rövidtávon feszültek, idegesek leszünk, esetleg koncentrációs problémákkal találkozhatunk, hosszú távon pedig hamarabb kimerülnek energia- és ásványianyag-
tartalékaink. Kiegyensúlyozott táplálkozással, a fehérjék felépítéséhez szükséges aminosavak bevitelével, valamint a megfelelő mennyiségű pihenéssel azonban gyorsan feltölthetjük raktárainkat.
Nőkről írt izgalmas krimit a bűnügyi helyszínelő
Nőnek lenni jó! Nőnek lenni nehéz. Nőnek lenni veszélyes… Főleg, ha az a cél, hogy eltüntessünk valakit - olvasható Törteli Eszter első regényének ajánlójában. A könyv egy valódi, bűnügyi tapasztalattal rendelkező írónő tollából született.
Mikrós főzés egy nehéz nap után
Semmihez sincs kedved, de jólesne valami meleg étel, netán egy kis nasi? Összegyűjtöttünk néhány pofonegyszerű receptet, amelyekhez nem kell sokat főzöcskézni.
Világrekordra készül az Operett Karaván
50 nap alatt 100 hazai településen adnak ingyenes operett koncertet a Budapesti Showszínház művészei idén nyáron. Az Operett Karaván világrekord-kísérlete egy egyedi, külön erre a célra kialakított mozgó kaminonszínpad segítségével valósul majd meg. A száz helyre ezidáig 102 település jelentkezett, így a végleges útiterv is kialakult: Záhonytól Harkáig szinte 30 kiloReko
Hogyan lehet stílusos a fürdőszoba?
Szakértők, elismert tervezők és márkamenedzserek segítségével a Bonaminál körbejárták a témát a rendrakástól kezdve a színek kiválasztásáig, hogy milyen lehetőségek rejlenek a lakás egyik legintimebb helyiségében. A kis fürdőszobák berendezése általában kemény dióm és bár úgy tűnhet, hogy korlátozott helyen nem lehet lenyűgöző eredményeket elérni, ezt számos példa cáfolja.
Modellek, akikre jó lesz odafigyelni 2021-ben
A koronavírus-járvány a divatvilág mindennapjait is rendesen felforgatta, az azonban nem kérdés, hogy az elmúlt néhány évben több olyan modell is berobbant a kifutókra, akik alapjaiban formálhatják majd a legnagyobb luxusmárkák bemutatóit
COVID-19: Az egészséges ember szíve is károsodhat
A koronavírus különböző szövődményeivel kapcsolatban évek múlva bizonyára sokkal többet tudunk majd, azonban már napjainkban is számtalan jel utal arra, hogy az elsősorban légzőszervi betegségnek tartott kór a szívet is károsíthatja. Egyre több olyan vizsgálati eredmény lát napvilágot, amely korábban egészséges embereknél mutat ki szív-érrendszeri érintettséget a fertőzést követően. A COVID-19 vírus szívet érintő szövődményei egyszerűen megelőzhetők, kiszűrhetők egy fertőzés utáni
általános kardiológiai vizsgálattal - hívják fel a figyelmet Czeizel Intézet kardiológus szakemberei.
Nyunyóka és pocoknyúl: kiderült, hogy mik Magyarország kedvenc becézései
Kicsim? Szívem? A számok alapján szinte biztos, hogy már Önt is szólította így a párja, egy friss felmérés szerint ugyanis ez a két becézés a legnépszerűbb a szerelmesek körében. Ugyanakkor az is könnyen előfordulhat, hogy valaki olyan párkapcsolaton átívelő becenevet kap, mint a Cicatábor vagy a Nyuffika. Mutatjuk a leggyakoribb megszólításokat.
Húshagyókedd, hamvazószerda, torkos csütörtök
Bár az időjárás még meglehetősen zimankós, a farsangi időszak utolsó napja ma, húshagyókedd van, ezzel zárjuk jelképesen a telet is. Húshagyókedd, hamvazószerda, torkos csütörtök: mit ünnepelünk pontosan ezeken a napokon?
Bőrápolás a "zoom-korszak" idején
Az egészséges kinézet a “zoom-korszak” fő értékévé vált; a hölgyek kétszer nagyobb eséllyel vásároltak bőrápolási termékeket a járvány kezdete óta. Ám dekorkozmetikumok helyet a természetes megoldásokat keresték - derült ki a 2000 hölgy megkérdezésével zajlott FOREO x OnePoll kutatásból. A felmérés szerint a nők átlagosan napi 23 percet töltenek bőrápolással, de 73 százalékuk le szeretné rövidíteni ezt az időt, folyamatosan keresve a gyorsabb és hatékonyabb megoldásokat.
10 romantikus film szerelmes összebújáshoz
Nincsenek éttermek, nincs utazás, nincs wellness, így ezt a Valentin-napot alighanem otthon fogjátok tölteni, de így legalább belefér néhány film a programba.
Vörös bársony süti
Ha meg akarod mutatni a szerelmednek, milyen kis konyhatündér vagy, ezzel a sütivel biztosan sikert aratsz. Nem kell a tetejére bonyolult díszítés, csak egy kis porcukor.
Van kiskapu az edzőtermek újranyitására
Egy mindenki által szabadon használható lehetőség kínálkozik arra, hogy ismét sportolhassanak, akik erre vágynak és ennek másik oldalaként az edzőtermek is üzemelhetnek
Váza dizájn
Nem számít az évszak és az időjárás, egy mutatós váza friss virágokkal mindig némi színt és vidámságot adhat a komor időjárásban is. Sőt! A lakás tökéletes kiegészítőivé válva önmagukban is jól tudnak kinézni.
10 szuper vágykeltő étel
Enni mindenki szeret, de miért ne fogyaszthatnánk olyan nagyszerű ételeket, amelyek a vágy felkorbácsolásában is segítségünkre lehetnek? Ráadásul ezek nem csak a libidóra vannak jó hatással, könnyen bele is illeszthetők a mindennapok egészséges táplálkozásába.
Valentin-napi ajándékötletek az utolsó pillanatra
Valljuk be, mindenkivel előfordult már, hogy kiment a fejéből ez a nap, ha azonban mégis szeretnéd valamivel meglepni a párodat február 14-én, összeszedtünk néhány last minute ajándékötletet.
Mit várnak a férfiak a Valentin-naptól?
Hamarosan újra itt a szerelmesek napja, amikor az üzletek polcait elárasztják a szívecskés termékek. A párkapcsolatban élő nők nagy része alig várja a romantikus üzenetet hordozó csokit, virágcsokrot vagy plüssállatot. De vajon ugyanilyen fontos a férfiak számára is, hogy február 14-e piros betűs ünnep legyen?
Téli bőrápolási tippek sztároktól
Ugyan már közel a tavasz, a hideg idő még legalább egy hónapig megterheli a bőrünket. De mire esküsznek a hírességek?
5 tévhit a rákról
A rák szó mindenkiből erős érzelmeket vált ki, és a legegészségesebbekben is szorongást kelt. A félelmek egy része abból is adódik, hogy számos tévhit, megalapozatlan, pontatlan információ él a köztudatban a daganatos megbetegedésekről, illetve azok rosszindulatú formájáról, a rákról. De vajon mennyire megalapozottak ezek a vélemények? A február 4-i Rákellenes Világnap alkalmából ennek járt utána a Budai Egészségközpont.
Vicces zoknik
Az elmúlt években végre a cipőbe is megkérkezett a vidámság a kikandikáló színes zoknik formájában. A Pinterestet hívtuk segítségül, hogy megmutassuk, mennyire elképesztően mókás darabokat lehet manapság hordani - persze nem csak férfiaknak.
Új trend: a vírus miatt eltávolodnak egymástól a kollégák
A koronavírus-járvány hatalmas változásokat idézett elő nemcsak az emberek magánéletében, hanem a vállalkozások mindennapjaiban is. Nemes Zsuzsanna MBA közgazdász szerint a munkavállalók az elmúlt egy évben jelentősen eltávolodtak egymástól, ami hosszútávon a cégek hatékonyságát is visszavetheti. A szakértő szerint a vezetők hálózatelemzéssel pontosan láthatják, kik azok a kollégák, akikre csapaton belül véleményvezérként tekintenek, kik a legmotiváltabbak, kik a legelköltelezettebbek. Ezzel a módszerrel megelőzhető a munkatársak kiégése és jó alapra helyezhetők a fejlesztések.
Így változtak a járvány alatt a gyerekek internetezési szokásai
Az Európai Bizottság az elmúlt hónapokban kutatást végzett arról, hogy miként változtak meg a szülők és a gyermekek internetezési szokásai a koronavírus miatti korlátozások és iskolabezárások hatására. Az eredmények azt mutatják, hogy a
szülők 58%-át aggasztja gyermeke megnövekedett internethasználata. A szülők félelme nem alaptalan hiszen a megkérdezett fiatalok több, mint fele nyilatkozott úgy, hogy a lezárások előtti időszakhoz képest jóval többször nézi meg social media fiókjait, és összességében is több időt tölt a világhálón.
A tél gyümölcse: a befőtt
Ezeken a végtelennek tűnő hideg, téli napokon mindig jó, ha van a spájzban mihez nyúlni, akár kicsit a nyárra, vagy némi gyümölcsre vágynánk. Ha nem csak magában ennél meg például egy üveg meggybefőttet, hanem készítenél is belőle valami finomat, nos ehhez hoztunk 3 villámgyors és egyszerű receptet.
Jön a LEGO forradalmi új játéka
A LEGO CSOPORT és a UNIVERSAL MUSIC GROUP (UMG) ma bejelentette a LEGO® VIDIYO™ márkát, egy játékos és innovatív zenés videókészítő játékélményt, amely a gyerekek kreativitását ünnepli, és a zene iránti szenvedélyük kifejezését segíti elő. A LEGO VIDIYO egy vadonatúj játék, melynek segítségével a gyerekek nagyot álmodhatnak: megrendezhetik saját videóklipjüket, amit személyre szabhatnak, sőt, szerepelhetnek is benne. Olyan különböző, világszerte ismert slágerekből meríthetnek ihletet, amelyek a UMG által szerződtetett művészek híres művei.
Káposztás paszulyleves
Tagadhatatlan, hogy télen jobban kívánjuk a tartalmas ételeket. Már rögtön az új évet korhelylevessel indítjuk, aztán pedig bizony gyakran előkerül a bab is a kamrából. Most ezt a kettőt egyesítve mutatunk nektek egy igazi farsangi fogást, Fördős Zé konyhájából.
Farsang a négy fal közt – hogyan ünnepeljünk otthon?
A farsangi időszak normálisan a fánkevések, beöltözések és bulik ideje, idén azonban csak otthon tudunk biztonságosan ünnepelni. Összegyűjtöttük, hogyan tehetitek igazán emlékezetessé a farsangot!
Így tarthatod be az újévi fogadalmaidat
Év elején mindig megígérjük, hogy jobban figyelünk magunkra, beleértve azt is, hogy szakítunk rossz szokásainkkal, és fejest ugrunk valami újba. Tudtad, hogy valószínűleg most is a kezedben van az a titkos fegyver, aminek segítségével betarthatod újévi fogadalmaidat? Igen, ez az okostelefonod, amely akár dietetikusod, személyi edződ vagy életvezetési tanácsadód is lehet.
Változtak a jótállás szabályai
Az év elejétől új szabályozás lépett életbe a jótállással, a készülékek javításával, továbbá a jótállási jeggyel kapcsolatban.
Farsangi szokások
Bár a koronavírus-járvány miatt idén minden össznépi farsangi mulatság elmarad, érdemes megemlítenünk, mit is ünneplünk ezekben a hetekben, illetve milyen szokások kapcsolódnak hozzá.