Életforma cikkei

Dwayne Johnson kislányát Aquaman köszöntötte a szülinapján
Dwayne Johnson vagyis The Rock nem csak akcióhősként remekel, de apaként is alaposan kitesz magáért. Az Instagram oldalán is már számtalanszor tanúbizonyságot tett minderről. Legutóbb legkisebb lányának, Tia Giának szervezett hatalmas meglepetést harmadik születésnapjára, ezúttal azonban nem ő volt a középpontban.

Hogyan törj ki az elhízás útvesztőjéből
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a túlsúly oka a sok evés, ám ez korántsem ilyen egyszerű. Erre figyelmeztet az Aranyfonál az elhízás labirintusából című, nemrégiben megjelent könyv is. A pszichológus szerzők úgy vélik, nem elég különböző módszereket alkalmazva lefogyni, ugyanis nem a karcsúság hozza el a boldogságot az ember életében, hanem inkább fordítva, a boldogság tehet karcsúvá.

5 jó ügy, amikkel te is támogadhatod bolygónk jövőjét
Évente egyszer, a Föld Napja alkalmából nagyon sok helyen beszélnek arról, hogy mit kellene, lehetne, szabadna és nem szabadna tenni azért, hogy megőrizzük a természeti értéket, amiket kölcsönkaptunk. Ilyenkor akár lendületet is kaphat a bennünk megbúvó környezetvédő, de ez nem feltétlenül tart ki egész évben

Tarhonyás hús - az egytálételek királya
Nem túl látványos étel és a neve sem túl elegáns, de a legtöbb magyar ember, szívesen fogyasztja. Laktató, hamar elkészül és jól bírja pár napig a hűtőben. Ha jól belegondolunk, ellentmond mindannak, amit a neve és a kinézete sugall.

Romlik a munkavállalók mentális állapota
Több mint egy éve tart már a koronavírus-járvány, és még mindig nem tudjuk pontosan, mikor kaphatjuk vissza a régi életünket. A bezártsághoz egyik napról a másikra kellett alkalmazkodnunk, a feltöltődést szolgáló utazások, szabadidős programok teljesen kiestek a hétköznapjainkból, a hosszú ideje tartó bizonytalan időszak pedig már nemcsak a magánéletünkre, hanem a munkánkra is erősen rányomja a bélyegét.

11 dolog, amit biztosan nem tudtál II. Erzsébet királynőről
Nemrég vesztette el a férjét, Fülöp herceget, ezért a királynő biztos, hogy csendesen ünnepli 95. születésnapját. Elizabeth Alexandra Mary Windsor 1929. április 21-én született és élettörténetével több rekordot is tart. Íme néhány információ a királynőről, amikről nem mindenki tud.

8 híres festmény és a rejtélyek, amiket eddig nem tudtál róluk
A művészek gyakran különös apró részleteket adnak festményeikhez, vagy olyan üzeneteket rejtenek el, amelyeket első pillantásra lehetetlen észrevenni. A következő 8 festményről az idők során sok érdekesség derült ki.

Mihalik Enikő karitatív céllal vált meg a ruháitól
Vajon mennyi ruhája lehet egy szupermodellnek? Mihalik Enikő gardróbját alighanem sok nő elfogadná. Irigykedés helyett azonban azt tanácsoljuk, inkább csapj le a modell ruháira, ugyanis Mihaik Enikő nem mindennapi gardróbvásárt tart.

Ide utaznak legszívesebben a magyarok idén nyáron
Reprezentatív kutatás készült a felnőtt magyar lakosság utazási szokásairól. Az Everguest turisztikai tanácsadó cég megbízásából, a TÁRKI által készített felmérésben olyan magyar állampolgárokat kérdeztek, akik az elmúlt 2 évben legalább egy alkalommal többnapos belföldi, vagy külföldi turisztikai célú utazáson vettek részt. Nézzük az eredményeket.

Az immunrendszerünk támadói
Mi a legfontosabb különbség a két kórokozó között? Melyikük felelős a gyomorrontásért, a mandulagyulladásért vagy éppen a pattanásokért? A Semmelweis Egyetem új animációs filmjéből ez is kiderül.
Ők lépnek fel idén nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
A Margitszigeti Színház nyitási tervének legfőbb szempontja a biztonság és ennek érdekében a mindenkor aktuális intézkedések betartása, betartatása. A fellépő produkciókkal, művészekkel közösen ezért a játszóhely úgy döntött, hogy az eredeti májusi nyitás dátumát áthelyezi június elejére, a májusi produkcióknak pedig új időpontot biztosít.
Az Orient expressz vonattal a Selyemúton
Földváry Eszter idegenvezető több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet, de most ő is, mint a turizmusban dolgozók többsége kényszerszabadságon van. Szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat a következő hetekben vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt.
Túrótorta gumicukorral díszítve
A gyerekzsúrok csúcspontja a születésnapi torta felszolgálása. Ha már unjuk a szokásos csokitortát, próbáljuk ki ezt az egyszerűen elkészíthető túrótortát, aminek a varázsa a gumicukor díszítésben rejlik.
A magyar nők nem tudnak elegendő időt szánni a reggelire
Egy frissen elkészült - hangsúlyozottan nem reprezentatív - felmérés szerint a magyar nők többsége, bár szeretne, de nem tudja a reggelt valamilyen egészséges étellel elindítani, mert a korai kapkodásban erre már nem futja az idejükből.
Lékai-Kiss Ramóna és Till Attila vezetik idén az Oscar®-gála közvetítést
2021-ben a Moziverzum hozza el a hazai rajongóknak a filmszakma egyik legrangosabb eseményét, az Oscar®-gálát.
Végső útjára kísérték Fülöp herceget
Végső búcsút vettek II. Erzsébet angol királynő férjétől, Fülöp hercegtől, aki április 9-én reggel, békében hunyt el a Windsori-kastélyban.
PRIVÁT ÜZENET
Új sorozatunkban, a PRIVÁT ÜZENETBEN, külföldön élő honfitársaink számolnak be arról, mit adott számukra a nagy váltás, az új élethelyzet. Szluha Kriszti három éve él Barcelonában a szerelme kedvéért. Új ország, új szokások, új otthon, új munka, de megtalálta a helyét. Vannak azonban olyan pillanatok, amik alapjaiban rengetik meg a harmóniát. És ezzel is meg kell küzdeni. Egy személyes vallomás következik.
Szokásostól eltérő segítség a matek érettségihez
Vajon szeretjük vagy utáljuk a matekot? Sokak kedvence volt a gimiben, míg mások alig várták, hogy az érettségi után elfelejthessék. Pedig a matematika távolról sem csak a száraz tényekről szól! Pintér Gergő célja megmutatni, hogy a számokban bárki örömöt lelhet, ezért ingyenes online előadássorozatot hirdet.
Nem csak érzelmi veszteség, de súlyos anyagi kár is egy ló elvesztése
A héten súlyos lovasbaleset történt Kamaraerdőn. Egy póráz nélkül sétáltatott kutya rátámadt egy arra járó lóra, a ló az ijedségtől ledobta a lovasát és egy betonkeverő elé szaladt. Petra Nikoletti lovas polgárőr arról írt Facebook oldalán, hogy a gazdát ért érzelmi megrázkódtatáson túl, milyen anyagi kár éri ilyen esetben az állat tulajdonosát.
Tudhatja-e a munkáltató, hogy be vagyok oltva?
A járványhelyzet szükségessé teheti a cégek számára, hogy tisztában legyenek azzal, védettek-e már kollégáik a koronavírussal szemben. Az ehhez kapcsolódó személyes adatokat különös körültekintéssel kell kezelni, a jogellenes eljárás több millió forint bírsággal is járhat.
" Én már ilyen vagyok, nem változom." Miért is nem?
„Nehezen lépek ki a komfortzónámból.” Biztosan te is használtad már ezt a kifejezést. De vajon mit is jelent pontosan, és ki kell-e egyáltalán lépni belőle? Dr. Darida Ágnes életvezetési tréner néhány hasznos gondolattal, megszívlelendő tanáccsal segít tisztázni ezt a helyzetet.
Szakácskönyv az ízérzékelésüket vesztett Covid betegeknek
Mostantól nem kell kétségbe esniük azoknak, akik a Covid miatt - részben, vagy egészben - elvesztették szag-, és ízérzékelésüket. Két angol séf ugyanis egy olyan, 17 receptből álló szakácskönyvet állított össze, melynek segítségével újra "életre" kelthetők ízlelőbimbók. A könyv az internetről is letölthető.
A világpremierrel egy időben jelenik meg idehaza is J. K. Rowling új gyerekregénye
Magyarországon is a világpremierrel egy időben jelenik meg a Harry Potter könyvek szerzőjének, J. K. Rowlingnak legújabb, gyerekeknek szóló regénye. A The Christmas Pig október első felében kerül a hazai könyvesboltokba.
Kiránduljunk Tokajba!
Ez a nyár a hazai vakációkról szól majd, s nemcsak a Balatonnál lehet nyaralni. Itt a lehetőség, hogy hazánk újabb régióit is felfedezzük. A nemrégiben megjelent TokajKalauz negyedik kiadása biztos, hogy nagy kedvet csinál majd a történelmi borvidék csodáinak megismeréséhez.
Tankolj fel percek alatt energiával!
Egész nap ülsz a számítógéped előtt? Fáj a nyakad, hasogat a derekad és az esős, rossz időtől a hangulatod is mélyponton van? Itt az idő, hogy felállj az íróasztaltól, és végezz el néhány egyszerű, ámde nagyon hatékony jógagyakorlatot.
Olyan mintha Ben Affleck megint össze akarna jönni Jennifer Lopezzel
Ben Affleck és Jennifer Lopez még 2002-ben szerettek egymásba a Gengszter románc című film forgatásakor. Aztán 2004-ben szakítottak. Bár azóta 17 év telt el, de nagyon úgy tűnik, hogy Ben még mindig nem tudta kiverni a fejéből az isteni Jlo-t.
Jennifer Aniston anyuka lesz!
Mindenki nagy kedvence, a Jóbarátok Rachelje elárulta titkát, mi szerint végre anyuka lesz. Milliószor felreppent már hasonló hír az 52 éves színésznőről, de úgy tűnik ez most igaz.
A köldökzsinor eredetű őssejtekben van az új remény
A COVID-19 betegekben a problémát elsősorban a túlzott immunrendszeri gyulladásos reakció (citokinvihar), másrészt a kialakuló tüdőszöveti károsodás (ARDS) jelenti. A köldökzsinór eredetű őssejtek gyulladásgátló, valamint a regenerációt, szöveti gyógyulást elősegítő hatásuknak köszönhetően kínálnak ígéretes terápiás opciót
Hugh Jackman megható üzenettel köszöntötte feleségét 25. házassági évfordulójuk alkalmából
Manapság ritkának számít az, hogy egy pár 25 esztendőt együtt töltsön. A jóképű ausztrál színész, Hugh Jackman és felesége Deborra- Lee Furness ezen kivételek közé tartozik. Ebből az alkalomból Hugh megható szavakkal köszöntötte kedvesét.
Így tanulhatsz meg szeretni a csillagjegyed szerint
Vannak emberek, akik nehezen fejezik ki a szeretetüket, és vannak, akik több időt és türelmet igényelnek. Lehet, hogy te is rosszul szerettél eddig, de nyugalom, ez tanulható. Olvasd el, hogy megtudd, hogy hogyan tanulhatod meg a szeretet a csillagjegyed szerint.
Dokumentumfilm-sorozat készül Fekete István életéről
Fekete István a legolvasottabb magyar írók egyike, számos műve közül a Tüskevárt és a Vukot szinte mindenki olvasta. A 120 évvel ezelőtt született író munkássága azonban jóval gazdagabb e két kötetnél, életét pedig a legtöbben alig ismerjük. Fekete Istvánról most dokumentumfilm-sorozat készül, melynek alkotói az író szülőfalujától indulva meglátogatják életének legfontosabb színhelyeit, valamint történészek, kutatók és más szakértők segítségével elevenítik fel annak legfontosabb és legérdekesebb mozzanatait.
A brit miniszterelnök és Meghan Markle sem lesz ott Fülöp herceg temetésén
Pénteken jelentette be a Buckingham-Palota, hogy 99 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynő férje Fülöp herceg. Azóta a királyi család ismertette a temetés részleteit is, ami a koronavírus járvány miatt rendhagyó lesz. Nem vesz részt például a szertartáson Boris Johnson, brit kormányfő és a családból sem mindenki, hiszen a résztvevők száma limitált.
Nem csak Churchill, de Fülöp herceg is mesteri módon bánt az ecsettel
A napokban elhunyt Fülöp hercegről nem csak az derült ki mostanság, hogy mennyire kedvelte - és művelte is - a humornak azt a durvább válfaját, mely nem nagyon kímélte azt, akit célba vett, de a legutóbbi időkig azt sem volt igazán tudható róla, hogy mesteri módon művelte a festészetet is.
Varázslatos világ Afrikában - Burkina Faso
Földváry Eszter idegenvezető több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet, de most ő is, mint a turizmusban dolgozók többsége kényszerszabadságon van. Szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat a következő hetekben vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt.
Többszervi gyulladást is okozhat gyerekeknél a Covid
Egyre többet hallunk a gyerekek helyzetéről a járvány elleni harcban. Nem kell hozzáértőnek lenni, hogy rájöjjünk: a vírus nem válogat a korcsoportok között, csupán a fertőzöttek immunrendszere okozza a fertőzés lefolyásának különbségeit. Nagyon sok gyerek tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel vészeli át a betegséget, de ilyen esetekben is szükséges lehet sajnos a kórházi ellátás.
A National Geographic Magyarországról forgatott
A National Geographic Európa a magasból című sorozatában bemutatja Magyarországot, mégpedig felülről! Lenyügőző légi felvételeket láthatunk többek között a Hortobágyról, a budapesti háztetőkről, a Szigligeti várról, a Balatonról, a Bokodi-tóról és Szentkirályszabadjáról is. A Magyarországról készült epizódot harminc országban fogják levetíteni. A magyarországi rész április 11- én, este kilenc órakor látható a National Geographic csatornán. A sorozat többi epizódja minden vasárnap este kilenckor.
99 éves korában elhunyt Fülöp herceg, II. Erzsébet királynő férje
Fülöp herceg február közepén kórházba került. A Windsori Palota április 9-én pénteken kora délután jelentette be a gyászhírt.
5 virágos kirándulóhely Magyarországon
Bár az április szeszélyessége még okozhat havas reggeleket és hózáporokat a mindennapokban, de a virágok már kihajtottak és a fák is kibontották gyönyörű szirmaikat. Hoztunk öt csodás helyszínt, ahol megcsodálhatod a virágzó fákat.
Meghan karrier terveibe is beleszólt a brit királyi család?
Diana hercegnő életrajzírója, Andrew Morton nemrégiben megerősítette, hogy a királyi család ösztönözte arra Meghant, hogy folytassa színészi karrierjét a Harry-vel kötött házasságuk után is.
Online és ingyenes - ilyen lesz a 41. Tavaszi Fesztivál
Holnaptól indul a Budapesti Tavaszi Fesztivál esemény sorozata, a programok a pandémia miatt kizárólag online módon követhetők, mindegyik ingyenesen.
Így lehet bámulatos a fű egész nyáron!
A tavasz beköszöntével minden családi háznál megszaporodnak a kerti munkák, de hajlamosak vagyunk jóval kevesebbet foglalkozni a gyepápolással, mint amennyire az megérdemelné. Pedig a gyep magától nem lesz bársonyos és smaragdzöld, ehhez sokkal több energiát kell ráfordítani. Molnár Gábor Éva kertészmérnök összeszedte azokat az aranyszabályokat, melyek betartásával elérhetjük a kívánt hatást.
Az X generáció bevállalósabban, az Y óvatosabban tervezett karriert a pandémia alatt
A pandémia alapjaiban változtatta meg életünket, és hatással volt annak minden egyes területére, így a munkavállalásra is. A változás persze nem érintett minden egyes generációt egyformán, és még az sem igaz, hogy az életkor előrehaladtával esetleg rugalmatlanabbul viselkednénk. Sőt! A járvány azt is megmutatta, hogy sokat ért az évek során felhalmozott tudás, azaz élettapasztalat.
Mennyi idő múlva alakul ki védettség?
A beoltott emberek száma meghaladta a 2,5 millió főt, kinyitottak az üzletek és a szolgáltatások egy része is újraindult. Mindenkit az érdekel, mennyire vagyunk védve az oltással, mennyi idő alatt épül ki az igazi védettség.
„Elegem van abból, hogy mindent én csinálok!”
Mi nők hajlamosak vagyunk túl sok feladatot magunkra vállalni, és persze emiatt fáradtak, feszültek vagyunk. Milyen önkorlátozó hiedelmek állhatnak a „Mindent egyedül kell megoldanom” gondolkodásmód mögött? Dr. Darida Ágnes életvezetési tréner néhány hasznos gondolattal, megszívlelendő tanáccsal segít változtatni ezen a helyzeten.
Bemutatjuk Vetlényi Alma legújabb kollekcióját
Személyes emlékek, családi hagyományok és saját tervezésű printek jellemzik az ALMA divatmárka legújabb darabjait. Zero-waste tervezőként, Vetlényi Almának nagyon fontos volt az is, hogy a kiválasztott alapanyagok a lehető legkörnyezetbarátabbak legyenek és a tervezés középpontjában most is a hulladékcsökkentés alapelvei álljanak.
50 éve UNO-zunk
50. évfordulóját ünnepli az UNO, a világ egyik legnépszerűbb kártyajátéka. A gyártó Mattel ez alkalomból különleges jubileumi kiadást készített, a legújabb paklik között pedig már a továbbfejlesztett Uno Showdown és az Uno Flip is megtalálható.
Ingyenes mentálhigiénés tanácsadással segítik a gyermekvédelemben dolgozókat
A vírushelyzet súlyosbodásával ismét bezárultak a gyermekotthonok, az iskolák pedig digitális oktatásra álltak át. A gyermekvédelemben dolgozó szakemberekre, pedagógusokra a pandémia alatt hatalmas nyomás nehezedik, ezért az UNICEF Magyarország ingyenes szaktanácsadással segíti őket.
Lecserélnéd a függönyödet? Most ezek a trendek
A tavasz beköszöntével kedved támadt megváltoztatni a nappalid vagy a hálószobád hangulatát, de még nem állsz készen a nagyobb változásokra? Kezd azzal, hogy lecseréled a függönyt, amellyel nem csak átalakíthatod a szobát, de funkcionálisabbá és kényelmesebbé is teheted. Melyek a legfrissebb trendek? Körbenéztük néhány webáruház kínálatában és adunk pár ötletet a megújuláshoz.