ősz cikkek

A luxemburgi őszi szilváslepény
Egy igazi őszi finomságot mutat be az Európa Pont a kis nagyhercegségből: a Quetschentaartot. Szuperkönnyen elkészíthető, kevés összetevős süti, amely hagyja a frissen megérett őszi szilvát érvényesülni: igazi kis csábítás.

Fejfájást hoz az őszi idő!
Csütörtökön átvonult felettünk egy hidegfront. A frontból sokfelé esett az eső, de mögötte fokozatosan kisüt a nap, és a következő napokban sem várható már említést érdemlő csapadék. Ugyan eleinte élénk, olykor erős lökések kísérik a szelet, a hétvégén azonban már megnyugszik a légkör, és inkább a változó felhőzet lesz az, ami ingadozó hőérzetet generál a szabadban tartózkodás során. A múlt heti reggeli fagyok nem térnek vissza, délután pedig átlag körüli, vagy kicsivel afeletti hőmérsékletekre készülhetünk - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Bedurvul a piac októberben
Még nem hozott újabb rekordszámokat az idei esztendő az ingatlanforgalomban. A szakemberek azonban azt mondják, hogy az ősz, ezen belül is az október kiemelkedő lehet. Mind vidéken, mind a nagyobb városokban rekordokra készülhetünk, már ami az adás-vételeket illeti.

Fűzfapoéta helyett az a csodás kéreg
Már jelzi a kiskamaszkor, a nagykamasz kor pedig meg is hozza a klasszikus pubertáskori problémákat, azaz a selymes kisgyermekbőrön orvul megjelennek az első pattanások, első bőregyenetlenségek. A bőr könnyebben zsírosodik, problémássá válik, így itt az idő, hogy bevezessük a kamaszgyerekeket a bőrápolás rejtelmeibe is, hiszen majd 80 %-uk találkozik ezzel a gonddal. Persze vannak felnőtt nők és férfiak is, akik egész életükben problémás bőrűeknek számítanak, nekik is érdemes odafigyelni a következő tanácsokra.

Olívaolajon sült vadlazac steak színes friss zöldségekkel, őrségi tökmagolajjal
Igazodva a család kéréséhez, kalóriaszegény étel készült. Egyre gyakrabban kerül az asztalra halféle, most egy natúron sült bőrös vadlazacsteak köré fontam a szálakat.

Nem hétköznapi hentestokány
Attól nem hétköznapi, hogy nem én készítettem, hanem a barátnőm. Mellesleg, remekül és nagyon praktikusan főz! Ráadásul ilyen hűvösben kifejezetten jól esik az ember lelkének ez a melegség, szaftos, finomság! Egy óra alatt kész az egész, és másnap csak melegíteni kell!

Készülj az őszre, kedvesem!
Rövidesen tényleg beköszöntenek a komolyabb hidegek, egyes előrejelzések szerint már a héten fagyok is jöhetnek reggelente. Vigyük a növényeket védett helyre, és elő az őszi díszekkel is, hogy hangulatosabb legyen a szeptember.

Áfonya és levendula, avagy nemrég találkoztunk!
Nem olyan rég találkoztam egy joghurt ízesítésében az áfonya és levendula párossal. Magyar termék volt, ezért Steffel Csaba egy nagy lájkot küld a gyártóknak. Pusztán csak akkora hatással volt rá, hogy a dicséret mellett, a következő édességgel ünnepli a pompás duót!

Vasárnapi meglepi a nagyitól
Imádott unokáinak mindenben kedvébe járt az én drága nagyim. Láss csudát, mindenből, ami a kertben termett krémet, habot is tudott készíteni - az összes többi nyaraló gyerek irigységére, de azért persze ők is kaptak belőle, hisze a nagyi rájuk is számított... Ez egy különlegesség, de nem igényel különleges gasztrovénát! Te is lenyűgözheted a gyerekeket!

Koccintsunk a sógorokkal!
Kulináris kalandok, borkóstolók, túrák és mulatságok a Zöldveltelini és a Rizling nyomában. Egészen novemberig varázslatos időszak köszönt be Alsó-Ausztriába. A helyiek több ezer turistával közösen a bort és a gasztronómiát ünneplik. Kerékpárral vagy túrabakancsban is látogatható a 8 borvidéket magába foglaló őszi rendezvénysorozat, az ún. Weinherbst. Most mutatok néhány tippet!
Zsiráf nőtt Zagyvarékason
Ilyen zsiráfot még nem láttál! Gyönyörű a nyaka! Bámulatosan szép a mintája, és még sehol nem láttam hasonlót se!
Morzsasüti szilvával Pammer Livi konyhájából
Cuki házi szerzőnk egy blogkóstolón mutatta meg, hogy is kell ezt készíteni! Egy gyors és nagyon finom desszert lett belőle. Az eredeti recepttől annyiban tért el, hogy a zabpelyhet nem őrölte meg, hanem apró szemű szőlőt használt, és kicsivel több gyümölcsöt tett bele, mint amennyit a leírás megadott.
Így lehetsz makkegészséges ősszel is
Ismét fordulóponthoz értünk, hisz beköszöntött a meteorológiai ősz. Ilyenkor kell felkészülni a hűvösebb napokra, a hosszabb éjszakákra. Nem mindegy azonban, mit csinálsz. Íme néhány tipp az egyik legismertebb sárvári szálloda szakértőjétől, aki egyébként rendszeresen ellát minket életmódtanácsokkal!
Így kopogtat Szent Mihály
Megérkezett Szent Mihály hónapja! Még csak halkan kopogtat, de a meteorológusok szerint hamarosan hűvösebb napok jönnek. Köszöntsük az őszt egy Simon István idézettel! Varázslatos gondolatiság mindössze néhány sorban... Szép szeptembert mindenkinek!
Arany János ősze...
Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja. E sort Szerb Antal vetette papírra, és Arany Jánosról írta. Ezen az őszi szombaton olvassátok szeretettel e gyönyörű gondolatokat!
Ásó, kapa, nagy trágya!
Nehéz lélekkel vesszük elő az ásót, mert leginkbb nem tudjuk eldönteni, pontosan hogyan, és miként kell azt csinálni? Erről kertészünk már készített egy összefoglalót. Most azt vettük csokorba, hogy pontosan mire kell vigyázni munka közben, és mit tehetünk még, ha már úgyis kézben van az az ásó?
Készülj a télre, kedvesem!
Egyre többen betegszünk meg az ősz beköszöntével. A hűvös, esős időben főként náthával, megfázással küzdünk, de az influenzaszezonban az ezekre jellemző orrfolyásos, köhögéses tünetek magas lázzal és levertséggel is társulhatnak. Ha szeretnénk elkerülni a betegség miatt ágyban töltött napokat, kezdjük időben felkészíteni immunrendszerünket a vírusok és baktériumok támadása ellen.
Hagymaleves Szent Jakab-kagylóval és pisztrángkaviárral
Ne engedd, hogy a borús őszi napok elrontsák a kedvedet, inkább hívd meg a barátaidat egy különleges őszi finomságra! Hagymalevesről már mindenki hallott, de vajon Szent Jakab-kagylóval és pisztrángkaviárral megbolondítva kóstoltad már? Az egyik legismertebb sárvári hotelben a vendégek asztalára kerül Wolf András specialitása, amelynek titkaiba most mindannyiunkat beavat a sztárséf. A vendégeid biztosan odáig lesznek ettől a levestől, ráadásul páratlan ízei mellett egészséges is!
Köd előttem, köd mögöttem
November az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban. A wikipedia szerint neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. Idén is lesz mit ünnepelnünk! Rögtön 3-án a Magyar Tudomány Napját, 17-én a dohányzás elleni világnapot, 25-én a magyar labdarúgás napját, a hónap utolsó péntekén pedig ezúttal is megtartjuk a Nemzetközi Ne vásárolj semmit! napot.
Mesél a pécsi erdő
A Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertje Ősz a Botanikus Kertben címmel rendkívüli nyitva tartással várja az érdeklődőket november 2-3-án, 10-16 óra között. Gyerünk Pécsre, kiránduljunk egy nagyot, és élvezzük az ősz ezernyi színét.
Hidegfront vet véget a nyári napoknak
Nyári napok október végén? Százéves melegrekordok dőlnek meg napok óta! Kedden vége, de nem kell megijedni! Sőt, a muskátlit és a leandert sem kell még bevinni a teraszról.
Így készítsd fel a kerted az őszre, a télre!
Nem olyan régóta erősítem a kezdő kertészek táborát, ugyanis nem egészen egy évvel ezelőtt lennem magam is családi ház lakója. Naivan azt gondoltam, hogy a kertben leginkább tavasszal és nyáron van munka, ám hamar rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Mentségemre szóljon azonban, hogy valóban nem sokan tudják, hogy az egész éves kerti munkálatok közül kiemelendőek azok a tennivalók, melyeket ősszel kell elvégezni. Megyeri Szabolcs kertész a blogjában rábukkantam egy részletes leírásra ezzel kapcsolatban. Ahogy ő fogalmaz, ez egy nagyon különleges, átmeneti időszak, amikor a birtok csupa élmény és meglepetés. Milyen igaza van! A kedves levélíró most Nektek is segíthet!
Ősz és nyár – északnyugaton járnak legrosszabbul
Továbbra is meglepetéseket hoz ez az ősz, ami alaposan meg is terheli a szervezetünket. Alig éltük túl a markáns hidegfrontokat és a fagyos reggeleket, máris egy erőteljes melegedés indul be!
Az utolsó szép pillanatok, és támadnak a frontok!
Már csak egy-két napunk maradt az őszi nyárból, és nyakunkba szakad az igazi ősz, sok fronttal, csapadékkal. Használjuk ki az időt! Használjuk ki az őszi erdőt, mezőt, irány a természet!
A nap kérdése: mikor lesz már vége a poloskainváziónak?
Tömegével húzódnak be a házakba, lakásokba a vándorpoloskák és a márványospoloskák. Ajánlatos minél előbb elpusztítani a bejutó egyedeket, mert az áttelelő példányokból lesznek a következő évi populációk. Rossz hír, hogy természetes ellenségeiket egyelőre nem ismerjük, jó hír viszont, hogy az MTA növényvédelmi kutatói már dolgoznak egy hatékony poloskacsapda kifejlesztésén.
Őszi bakancslista hedonistáknak
Lassacskán közeleg a tél, vége a barátokkal töltött vidám estéknek, a gourmet vacsoráknak, a közös nevetéseknek… Vagy mégsem? Íme tíz bakancslistás tippünk, amivel az ősz is garantáltan felkerül a kedvenc évszakaid listájára!
Nálam bontja szirmait a szerelem virága
Elérkezett a krizantémok ideje. Ez a gyönyörűség az év talán legutolsó virágzó növénye. Kelet-Ázsiából származik, Dél-Korában például egyenesen imádják. Folyamatosan nemesítik, és ott ezt tartják a szerelem virágának.
Mégiscsak megérkezett! Itt a vénasszonyok nyara!
Mi lenne, ha egyszer az évszaknak megfelelő időnk lenne?! Most ugyanis – így október közepén – késő nyarat, kora őszt fog idézni az időjárás!
Őszi levél
Vadgesztenye. Egy gyönyörű fa termése. Nem lehet birtokolni, csak szeretni, nézni, ahogy beleolvad a kezünkbe. A minap gesztenyéket szedtem egy parkban. Szép, egyszerű fa dobozba raktam őket, és úgy tettem az asztalra. Már rájuk nézni is gyönyörűség! Így jutott eszembe ez a vers!
Vaduló szőlőm
Itt a vénasszonyok nyara! A kerti vadszőlő levelei már színesre váltottak, és nem tudok betelni a látvánnyal! Aki csak teheti, menjen a szabadba, hisz dél körül, kora délután egy vékony pólóban sétálgathatunk!
Meghökkentően kockázatos
Kockás az idei ősz igazi slágere. A színekre azt mondhatjuk, hogy valódi, tobzódó ősziesek, de erre még rátesz a kockás, hiszen egy darabon, például kabáton belül, többféle is van belőle.
Őszi tejszínes vadnyúlleves erdei gombákkal
Tartalmasabb, forró levesek kerülnek egri húsimádó bartáunk asztalára, amikor jönnek a hűvösebb, őszi napok. Ím ez erre egy remek példa! Hegyvári Zoltán talált a fagyasztónkban egy csontos vadnyúl-alkatrészt, amin sajna nem sok színhús van - viszont amiből tökéletes alaplevet vagy levest lehet készíteni. A fagyasztónkban a hús mellett volt még egy kilónyi erdei gomba keverék is, amit rögtön meg is feleztem - és ki is alakult a koncepció.
Indítsunk zenével, azután jöhet az ölelés!
Beköszöntött az október a maga ezer színével. Ráadásul az elseje 1975 óta a zene világnapja. Éppen ezért választottam Juhász Gyula gyönyörű művét, ami nyelvezetében is csak úgy muzsikál! Egyébként okóberben ünnepeljük a Magyar festészet és a Magyar operett napját is, de van még más érdekesség! A hónap második péntekén tartjuk a tojás világnapját, 16-án a kenyérét, 15-én az ölelés és a falusi nők világnapját, 13-án pedig a Nemzetközi öltözz ki napot. Nos, akkor vágjunk bele!
Egy laza almás Max konyhájából
Meséltem már arról, hogy kaptunk a sógoroméktól almát, de sokat az Alföldről. Leraktuk a garázsba, de kezdett romlani, úgyhogy el kellett használni. Született belőle egy kicsit karácsonyis kicsit max-os almás pite ( nem amerikai pite... Max szerint ilyen a rothadó almák mentőöve.
Márti őszi kacsája rozmaringos krumplival
Készítettem már szüreti kacsát, és óriási sikernek örvendett nemcsak otthon, hanem itt, az Életforma otthonfozok.hu oldalán is! Nos, ismét itt az ősz, itt a szüret, itt a szőlő, turbóztam tehát a receptemen! Ahogy egykori hajószakács barátom mondta: elveimmel ellenkezik a vasárnapi rántott csirke! Igaz, itt van helyette egy igazi különlegsség! Keress hozzá egy finom bort, ha lehet, fehéret! Irány a konyha!
Bármi lehet móka és kacagás
Az ősz érkezésével egy időben a szabadtéri családi programok is egyre inkább háttérbe szorulnak, és helyüket átveszik a négy fal közt is szórakoztató, közös tevékenységek. A minőségi együtt töltött idő minden formában kincset érhet, de ha igazán kreatívak vagyunk, a ház körüli teendőket is játékos formába önthetjük, így még több teret engedve a közös pillanatoknak.
Hamvas szilvás-fahéjas lepény
Csodás őszies finomság, levesek mellé vagy csak úgy egy ráérős vasárnap délutánra. Puha, ám a szélein roppanós kelt tészta, friss gyümölccsel. Pammer Livi konyhájából fahéj illata terjed.
Ajándék hétvége – kis hibával
Még sokáig számíthatunk a szép késő nyári időre. Ezt a hétvégén átmenetileg egy gyenge hidegfront zavarja meg. Az ősz eleje késő nyári idővel ajándékoz meg bennünket, ami a jövő héten is folytatódik.
Rátüsszentettél? Akkor igaz!
Visszatérő panasz az ősszel közösségbe került gyerekeknél a nátha. Ezzel egy időben sok kicsinél jelentkezik fülfájás, fülgyulladás is. Dr. Holpert Valéria gyermek fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gégeközpont orvosa elmondta milyen okai lehetnek, ha a betegségek gyakran követik egymást.
Kutakodásmentes kézi cucc a menő
Ki ne látott volna nőt a pénztárnál, aki könyékig turkál a táskájában, hogy megkeresse a pénztárcáját? Nos, ennek vége, mert az őszi divat a kutakodásmentes, nagyon praktikus darab. Természetesen kártyatartó és kulcsrögzítő is tartozik hozzá.
Alice csodaországa Velencében
A hang, amit nem felejtessz el. Ezt írta róla márciusban a contextus.hu, amikor Alice Merton első európai turnéja keretében Budapesten, az A 38-as hajón is fellépett. A most 24 éves énekes-dalszerző most Velencében lép a legnagyobb filmsztráok nyomdokaiba - de ezúttal manökenként mutatja meg magát, gondolatvilágát.
3+1 pénztárcabarát divattipp
Egyre nehezebb lesz eldöntenünk, mit vegyünk fel a kiszámíthatatlan őszi időjárás miatt. Szerencsére az idei divat olyan alapdarabokat tartogat számunkra, melyek igazán stílusossá teszik a megjelenést a melegebb és a hűvösebb napokon is. Maradj velünk, stílusszakértőinek tippjeivel nem lőhetsz mellé!
A szőlőhegyen bort aratnak...
Bár kora reggel már összehúzzuk magunkon a kardigánt, a hőmérők higanyszála még a napokban is magasra kúszik. Beköszöntött Szent Mihály hava. Szeptember a tanévkezdés, a szüret, a betakarrítás, a mulatságok ideje. Élvezzük a csodás napsugarakat, sétájunk a levegőn minél többet - ünnepeljük az élet forgandóságát, az örök újjászületés reményét! Köszöntsük e gyönyörű hónap születését egy fiatal felvidéki költőnő versével, no és néhány érekességgel...
Felvidéki költőnő verse
Így hosszabbítsd meg a nyarat!
Igazi nyárimádó vagy, és úgy érzed, még egy ideig élvezni szeretnéd a legmelegebb évszak hangulatát? Íme néhány tanács, hogyan hosszabbítsd meg a kedvenc évszakodat! Sokunk kedvence a legmelegebb évszak, de sajnos eljön az idő, amikor búcsút kell mondanunk a nyárnak. Azért van néhány trükk...
Egy életen át kel játszani! És még azon is túl...
Az ősz a legmozgalmasabb időszak a hazai oktatási piacon. A nyári vakáció meghozza a tanulási kedvet a harminc és a negyven esztendő feletti felnőttek körében is. Közülük évről-évre egyre többen jelentkeznek, hogy új szakmát tanuljanak - derül ki a két vezető budapesti oktatóközpont felméréséből. A Focus és a Ruander arra is rámutat, hogy a középkorúak döntő többsége határozott elképzelésekkel, célirányosan vág bele a képzésekbe, hogy minél eredményesebben sajátítsa el az új ismereteket.
Rodeózz be az őszbe!
Semmit nem szelídül a divat idén ősszel sem! Lehet, hogy színeiben követik a trendet a brit uralkodóház hölgyei, de hogy nem ilyen formában veszik majd fel, az is biztos. Vadulnunk kell, farmeros, fényes, ezüstös formákban és színekben pompázunk, hogy képzeletbeli szilaj famerfeleségek, csábító vadmacskák, sejtelmesen elérhetetlen hölgyeknek tűnjünk 2018 őszén! Rajta, hölgyeim!
Áfonyás pulykamell kelbimbóval
Van-e csodálatosabb ősszel az áfonyánál? Van, de most pont az áfonyát választottam, mert minden minőségében szeretem! A pulyka meg egyenesen jól áll neki! Egyszerű, de annál finomabb kis recept, és nemcsak őszre! Jó lesz ez még télen is! Ezzel még annak a pasinak is elhódítod a szívét, aki amúgy állítólag nem szereti az édeset!
Így kezelhetők a leggyakoribb bőrhibák
Ősszel sokkal inkább előtérbe kerülnek a különféle bőrproblémák, hiszen ilyenkor fokozatosan fakul a barna bőrszín, aminek jótékony hatása a bőrhibák elfedése. De melyek a leggyakoribb bőrproblémák, és mit tehetünk ellenük?