László Márta cikkei

Mogyi és Bubu már toppon van
Lassan ünneplőbe öltöztetjük a szívünket, lelkünket. Ilyenkor különösen fontos, hogy gondoljunk azokra is, akiknek nehezebb sorsuk van, és próbáljunk meg segíteni. Budapesten, a Bazilika előtt például egy stilizált mesekönyv segít abban, hogy a helyszíni adományok eljussanak az Ökomenikus Segélyszervezethez, akik egész évben segítenek a rászorulókon.

Rohanó hölgyek konyhabibliája
Megjelent Kárai Dávid, az ízHUSZÁR magazin alapító szerzőjének legújabb könyve, amelyben a mindennapi főzés népszerűsítését tűzte ki céljául. A #HÁZIKOSZT – Az otthonfőzés művészete több mint 75 új és klasszikus recepttel kínál megoldásokat olyan élethelyzetekre, amelyekkel nap mint nap szembesülünk.

Karácsonyi örök szerelem: mézeskalács aszúval
Íme, az ősi gyökerekkel rendelkező mézeskalács! Az ókori görögök misztikus erőt tulajdonítottak a méznek, ami átsugárzott a felhasználásával készült tésztaételekre is: Püthagorasz a legenda szerint állat formájú mézeskaláccsal áldozott valódi állat helyett az isteneknek. A különböző formákat kiszaggatni, és díszíteni igazi családi program. Biztosan jól jön majd hozzá egy korty tokaji is!

Boszorkányos egy napunk lesz
Keves olyan nap van az évbern, amelyikhez ennyi szokás, jóslás tapad - és érdekesképp nemcsak nálunk, hanem szerte viágon. Ezekből válogattam egy csokorra valót.

Művészek az igazgyöngyökért
Önmagukat adják karácsonyra elismert művészek, hogy felhívják a figyelmet az Igazgyöngy Alapítvány munkájára és anyagi támogatásra ösztönözzék az embereket, segítve ezzel a hátrányos helyzetű gyerekek komplex készségfejlesztését. Az Igazgyöngy Alapítvány az egyik legismertebb gyerekszegénység és nyomor ellen küzdő civil szervezet Magyarországon, mintegy két évtizede küzd azért, hogy felszámolják az átörökített mélyszegénységet. Az alapítvány vezetője L. Ritók Nóra nemrég vehette át a Prima Primissima közönségdíját áldozatos munkájáért. Ezúton is gratulálunk!

Karácsonyi asztalom céklakrémlevese
Imádom a céklát, de nemcsak azért, mert tele van antioxidánsokkal, magnéziummal, vassal, kalciummal, segít a rák megelőzésében, méregtelenítő és zsírégető hatása is van, hanem mert olyan bíbor színe van, hogy nem tudom levenni róla a szemem! Ezért is került a karácsonyi asztalra nálunk! Ráadásul gyors és olcsó is!

Egy politikai foglyot ünnepel Európa
Oleg Szencov ukrán filmrendezőt köszönti Európa. Ebben az esztendőben ő kapta a gondolat szabadságáért járó Szaharov-díjat az Európai Parlamenttől.

A felséges kelkáposzta, és az ő levese
Gyönyörűek, rózsaként nyílnak szét laza leveli. Ez a kelkáposzta. Érdekessége, hogy sok benne a fehérje, és az ásványi anyag, a C-, B1- és B2-vitamin-tartalma pedig megközelíti a fejes káposztáét. Ráadásul sokáig el is áll. Na, akkor nézzünk belőle egy levest! Turbózhatod, ha átturmixolod, és pirított kenyérkockával vagy mondjuk Vulcano chipsszel tálalahatod. Mennyei!

Nem csinálódik, hanem születik - ilyen az igazán jó bor
Frissen erjedt borok, buborékok, ünnepi hangulat, sok-sok jó kedélyű, borászttal foglalkozó ember egy kupacban - másodszor rendezett nagyon jól sikerült sajtóbemutatót Budapesten az év új boraiból a Dél-Balatoni borvidéknek a Wineglassn Sajtóklub. Ezúttal a Kaluzál téri vásárcsarnok egyik étterme adott otthont a kóstolónak. Nemcsak a könnyedebb, már lepalackozott friss borokat ízlehettük meg, hanem a későbbi, úgynevezett nagy borok - idézőjelben - bébi formáját is is megkóstolhattuk.

Mustáros sertéskaraj Márti barátnőjének asztaláról
Ezt a receptet egy kedves televíziós riporter barátnőmtől kaptam, akihez a minap csak úgy beszaladtam. Aznap náluk ez volt a vacsora. Miközben elkészült vele, egy kellemes traccspartival "megváltottuk a világot". Közben megjött a férj, és bizony hármasban szépen meg is ettük ezt a finomságot. Ez olyan gyorsan sikerült, hogy akkor már nem volt idő fényképezni... Bocsi!...
Roosvelt süteménye az emberi jogok napján
Idén ünnepelte 70. születésnapját az ENSZ által 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. A dokumentum elkészítését Eleanor Roosevelt amerikai first lady irányította. A születésnap alkalmából készítették el azt a süteményt, amelyet Eleanor Roosevelt is gyakorta sütött az elnöknek. Az édességet megállókban szolgálták fel a buszokra várakozóknak.
Egy klasszikus édesség a tokajihoz az Aszú Világnapján
Gyertyafény, meleg pléd és a gyerekkorunkat idéző ünnepi sütemények – az év különleges, felejthetetlen pillanatai. Ha mindezt egy pohár borral kísérnénk, miért is ne lenne az pont Takaji Aszú? Koccintsunk tehát aszúval, és örökítsük meg a #KoccinsAszuval hastage segítségével, hogy mások is ünnepi hangulatba kerüljenek ezen a remek napon! Ja, és együnk hozzá egy kis birsalmasajtot! Kandikó Éva barátnőm receptjét ajánlom figyelmetekbe!
Jó a bor mindenkor, hajnalkor, éjfélkor
Így szól a magyar népdal, és tegyük hozzá, különösen igaz ez a tokaji aszúra! Köszöntsük tehát a karácsonyi ünnepek előtt a királyok borát azért is, mert december 10-én önnepeljük az Aszú Világnapját! Ebből az alkalomból ismerjétek meg az Oremus szőlőbirtokot egy különleges tudású borász segítségével. Ha pedig advent idején vagy az ünnepek alatt abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy tokaji aszú kerül a poharadba, használd a #KoccintsAszuval hastaget, hogy megoszthasd az élményt!
Mi kerüljön a gasztronindzsa és a sufni-mester fája alá?
A moziban is a saját roquefortját majszolja, percenként méri a pulzusát vagy rosszul van, ha összekevered Frankensteint a teremtményével? Személyre szabott karácsonyi tippjeinkkel idén az ínyencektől a kultúrsznobokig mindenkit elkápráztathatsz!
Tükröm-tükröm, télen is mondd meg nékem
Télen a gyakran szélsőséges időjárás megviselheti arcbőrünket. A benti száraz, meleg levegő után szabályosan sokként éri bőrünket a kinti hideg, csípősen szeles idő. Az arcbőrünk kipirosodik, kiszárad, mikrosérülések alakulnak ki, amelyek szélsőséges esetben akár ekcéma-szerű tüneteket is okozhatnak. Megfelelő arcápolással azonban megelőzhetjük a bőrproblémák kialakulását, és a téli időjárási körülmények között is megőrizhetjük arcbőrünk puhaságát.
Hasítsunk hajnalban Alsó-Ausztriában!
Aki korán kel, üres pályát lel! Így is értelmezhetjük a helyi dialektusban megfogalmazott kifejezést, a „Guga Hö-t”, melynek jelentése „teljesen éber.” Erről a különleges életérzésről egy programot is elneveztek Alsó-Ausztriában, melynek keretében kora reggel, a napfelkeltében csúszhatunk az érintetlen sípályán. Ha ezt választjuk, biztosak lehetünk benne, hogy a hajnali hegyi levegő, a siklás, majd az elfogyasztott kiadós, helyi finomságokból álló reggeli megalapozza a napunkat!
Sínen vagyunk Európában
Évente körülbelül 500 milliárd kilométert utaznak az európaiak Európában vasúton. Az európai képviselők azt szeretnék, ha őket ugyanannyi jog illetné meg, mint a repülőgéppel közlekedőket!
Nejlonborzasztó
Bizonyítottan jó néhány állatfajnál meddőséget okozott a természetbe került, és ott elaprózodott műanyag. Az Európai Parlament 2025-re negyedére akarja csökkenteni a műanyagfelhasználást Európában, mert nincs más megoldás, ha el akarjuk kerülni a környezeti katasztrófát.
Összejött a Mikulás a Fogtündérrel
A magyar szülők 71 százaléka jobbnak tartja, hogy gyermeke higgyen a Mikulásban és a hasonló mitikus, mesés figurákban – derül ki az ismert hollandiai biztosító reprezentatív felméréséből. Leginkább a magasabb végzettségű és rendszeresen megtakarító szülők vélekednek így: ők az átlagosnál is jobban igyekeznek támogatni gyermekük képzeletvilágát, hogy minél tovább higgyenek a különféle mesés lényekben.
Télapó kedvence, ezt tedd ki az ablakba
Remélem, már mindenki kipucolta a cipőcskéjét, és felkészült az éjszakára! Kémeim jelentették, hogy a Télapó már elindult Lappföldről, hiszen minden JÓ gyerekhez időben szeretne eljutni. Van, ahová szánon érkezik, máshol a kandallóban landon, megint máshol az ablakon kopogtat... vagy nem. Minden esetre a kedves vendéget illik fogadni, ha már egy éven át azon dolgozott, hogy meglepjen minket! Itt egy remek ötlet!
Farkasházi Réka különleges karácsonya
Ismét a MOM Kulturális Központban tart karácsonyi koncertet a kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar. Felcsendülnek a tavalyi év legjobb gyermekalbumaként díjazott Igazi Karácsony dalai, és néhány új szerzemény is. Réka ezúttal egy újabb karácsonyi csodát is megálmodott, amelyhez szerencsére máris nagyon sokan csatlakoztak. 200 gyerek december 9-én ajándékba kaphatja a jegyet!
4 jó tipp a tüzifavásárláshoz
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor, hol, kitől és milyen tűzifát vásárolunk, és persze az sem, hogy mennyiért? A tűzifa ugyanis hiánycikk, ezért érdemes elolvasnunk az alábbi tippeket vásárlás előtt.
A szorongás az új normális?
A Z generáció az eddigi legszorongóbb nemzedék, a fiatalok nagy többsége bevallottan aggódik valami miatt a mindennapokban, és legtöbbjük nem kér szakmai segítséget azok leküzdéséhez. Az ismert számítógépes biztonsági megoldásokat kínáló cég globálisan törekszik arra, hogy a bizonytalanságot biztonsággá alakítsa. Ennek jegyében fogott most össze a The Mix fiatalokat segítő digitális jótékonysági szervezettel, hogy a #AndOwningIt elnevezésű új kampány keretében világszerte segítséget nyújtson az ifjabb generáció tagjainak bizonytalanságaik felvállalásában, és annak felismerésében, hogy azok nem gátjai a boldogság elérésének.
Fördős Zé a gyerekekért fogott fakanalat
Jó ügyért hívta saját konyhájába ismerőseit, barátait és a gyerekek sorsa iránt elkötelezett vendégeit Fördős Zé. Többek között Bíró Eszter, Csepregi Éva, Görgényi Fruzsina, Iszak Eszter, Szinetár Dóra és Kembe-Sorel Arthur is elfogadta a Konyhafőnök VIP műsorvezetőjének invitálását, és bulizott késő éjszakáig a Street Kitchen főhadiszállásán.
Pávatoll és hópehely a lakásba
Mindig van új a téli nap alatt. Az idei ünnepi trendek közt üdvözölhetjük a pávatoll színeit, a hópelyheket és a természetes anyagok térhódítását. Boncz Péter, a legismertebb barkácsáruházlánc szakértője tanácsokkal segít, hogy miképpen legyen hangulatos és trendi az idei karácsonyunk?
Életre kel a Diótörő, és igyunk rá egy Rubik-kockát
Idén advent idején járjuk be friss szemmel az ünnepi hangulatba öltözött, kivilágított Belvárost! Az egyik meghitt helyszín a Corso téli terasz lehet: a főváros világörökségi részén, Budapest legszebb panorámáját csodálva különleges téli italokat és menüt kóstolhatunk. Advent vasárnapjain pedig a Corso Étterem pezsgős brunch-alkalmain elevenedik meg a Diótörő meséje balett-táncosokkal, gyerekeknek szóló programmal és tematikus dekorációval.
Megérkezett Kucsera Milla
Végre megérkezett Kucsera Milla, Kucsera Gábor és Tápai Szabina kislánya! Október 20-án császármetszéssel jött világra a bébi. Szabina nemcsak a kislánya születésére készült tudatosan, hanem már egészen korán, a tervezéstől felkészítette a szervezetét arra, hogy probléma nélkül ki tudja hordani a csöppséget.
Adventi Diplomata Vásár skót dudára hangolva
Nyolcadik alkalommal rendez jótékony célú Diplomata Vásárt az itt szolgáló diplomaták házastársait tömörítő Diplomatic Spouses of Budapest közösség az InterContinental Budapest szállodával közösen. A rendezvény fővédnöke: Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.
Minden idők legjobbjábnak emlékére
Aretha Franklin tizennyolcszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő-dalszerző tiszteletére ad ünnepi koncertet Budapesten a Harlem Gospel kórus vasárnap. Meghitt és csodálatos pillanatokkal hangolódhatunk rá az idei karácsonyra is. Az afro-amerikai zene nagykövetei este 7-kor a MOM sportban a zeneirodalom legszebb dalaiból válogatnak.
Ha eljönnek az angyalok
Nem túl szellemesen fagylárosnak nevezték el a 18. századi nyelvújítók a decembert. A magyar népi kalendárium karácsony havaként emlegette az év utolsó 31 napját. Adventen, Mikuláson és karácsonyon kívül ezúttal is van néhány ünnepelni valónk! Hetedikén például a polgári repülést köszöntjük, 11-én megtartjuk a Nemzetközi Hegy Napot, 16-án a magyar kórusokat ünnepejük, míg 29-én a magyar kártyát. Alfred Nobel halálának napján, december 10-én a világ Stockholmra figyel, hisz ekkor adják át a Nobel-díjakat! Szép decembert mindenkinek!
Zöldre váltott a maglódi Korzó
Nincs több egyszerhasználatos, eldobható műanyag kanál, tányér pohár mostantól a maglódi Korzó éttermeiben. Helyüket a 100%-ban növényi alapanyagból készülő, ipari körülmények között lebomló PLA anyagúak veszik át. A cégvezetés az órisi műanyagszennyezést szeretné megfékezni - saját módszereivel.
Magyar kardiológusoktól tanul a világ
Új-Zélandtól Indiáig, Amerikától Ausztráliáig, Kínától Franciaországig járnak Magyarországra tanulni a szívgyógyászok. Legutóbb egy héttagú orosz orvossoport érkezett, hogy a három szívcentrum együttműködésében szervezett újraélesztős pacemaker speciális alkalmazását elsajátítsa. Dr. Gellér László, a Semmelweis Egyetem, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, osztályvezető professzora, a képzés egyik szervezője szerint ez is a bizonyítéka, hogy a magyar kardiológia a világ élvonalában áll.
Lesz itt forró erotika bőven
Ismét a fővárosi Dürlinben rendezik meg a már hagyományosnak számító Tetoválók Éjszakáját. A nemzetközi szinten is komoly presztízsű rendezvényen több mint száz tetováló, köztük számos elismert művész próbál ajándékmintákkal örömet szerezni a látogatóknak.
Mit lehet venni ma 20 milliából?
Míg Budapesten átlagosan 40 négyzetméteres lakást lehet vásárolni 20 millió forintból, a megyeszékhelyeken akár már kétszer ekkorát. Kisebb településeken pedig már családi házakra is bőségesen elegendő ez az összeg.
Nem csak szarkáknak
Történetének legmagasabb, 130 millió forint összkikiáltási árú ékszerkollekciójával készül a BÁV a december 4-5-i Karácsonyi aukciójára. A legkiemelkedőbb tételek közé egy rekordméretű, 5,7 karátos brillgyűrű, nagyértékű zafír és gyöngyékszerek, valamint a királyok ékszerésze, Ernst Paltscho által készített art deco melltű tartoznak, emellett változatos asztali ezüsttárgyakkal és számtalan igényes ajándékkal várják az érdeklődőket.
Ez a trendi pancsi
Bolognában rendezték meg a kerámiaburkolatok legnagyszabásúbb nemzetközi kiállítását, a CERSAIE-t nemrég. A legújabb fürdőszobai trendeket felvonultató eseményre az újHÁZ Centrum szakértői is ellátogattak, ahol alapvetően öt irányzatot láttak egyértelműen kirajzolódni. A következő éveket éppen ezért meglátásuk szerint a márvány, a természetes kő, a nagyméretű burkolólapok, az olasz terrazzo stílus és a 3D-s megoldások fogják meghatározni.
Voltál már nagykövet? Most lehetsz!
December 10-én immár másodszor ünnepelhetjük a tokaji aszút, ami exkluzivitása révén a világ egyik legjobb édes bora. Az idei Nemzetközi Aszú Day jó alkalom arra, hogy egy klasszikus párosításával, a libamájjal kóstoljuk együtt. Most léphetsz diplomata pályára!
Az én házam, az én váram
Egy ajtó, egy tűzhely, egy kanapé. Mindennapjaink megszokott használati tárgyai, melyektől elsősorban azt várjuk, hogy betöltsék a leglényegesebb funkciót, mely miatt megvásároltuk őket: zárjon jól, melegítsen, legyen kényelmes. De vajon a praktikum e az egyetlen funkció, mely alapján megválasztjuk őket? Vajon fontos-e, hogy egy használati tárgy egyúttal a legújabb formatervezési trendeknek is megfeleljen? Vajon hogyan jelenik meg a praktikum, a funkcionalitás és az esztétikum mindennapi használati tárgyainkban? Milyen egyéb funkciók társulnak még ehhez? Melyek a legújabb trendek, technológiák melyek meghatározzák használati tárgyainkat?
Távfűtés hevítHETI a lakáspiacot
A magas költségek miatt a lakások árát nagyban befolyásolja, hogy milyen fűtési rendszerrel működnek. Az okos városokban eljöhet a távfűtés reneszánsza. A fővárosban autózók bosszúságára jó pár hete kerülgethetik a munkagödröket az Erzsébet-híd környékén, ahol éppen a belváros felé tartó új távhővezetéket fektetik le. Az átmeneti kényelmetlenség eredményeként azonban a pesti belváros levegőszennyezettsége bizonyára csökkenni fog – és ez nemcsak az életminőséget növeli, de az ingatlanok árát is.
Ellopták a bringádat? Kár érte!
Sokak által régóta várt új szolgáltatás jár a Kerékpárosklub tagjainak: baleset- és felelősségbiztosításuk mellé már biciklilopás esetén is kártérítést kaphatnak. Mindemellett több mint ezer kedvezményt és ingyenes jogsegély szolgáltatást vehetnek igénybe a klubtagok az egész országban, mindezt egy családi mozizás áráért.
Szerintünk bunkóság társaságban mobilozni
Sokaknak megkönnyítik az ismerkedést, a szerelem megtalálását és a barátokkal való kapcsolattartást az okostelefon, illetve a közösségi platformok. A magyarok nagy része éppen ezért szereti magánál tudni a telefonját társaságban is, ugyanakkor a személyes találkozók alkalmával a mobilozást a többség udvariatlanságnak tartja – többek között ez derül ki a nálunk is jól ismert dél-koreai informatikai vállalat legfrissebb magyarországi felméréséből.
Kuglófom, avagy az osztrák konyha mennyei desszertje
Aki erre a fotómra ránéz, rögtön tudja, merre jártam! Igen, ez Ausztria. A német ROTO cég grazi nemzetközi sajtótájékoztatóján ezt is felszolgálták a délelőtti kávéhoz. Hozzá stájer alma és körte járt, igazán mennyei. Az osztrákok szerint a kuglóf saját specialitásuk, bár a babérokért a rómaiak és a franciák is ácsigóznak. Egy biztos, Ferenc József császár élt-halt a mazsolás változatért, ... és minden más óbécsi sütiért. Remek recept adventre vagy karácsonyra is!
Márpedig Mohamed elmegy a hegyhez!
Lehet, hogy elődeink nem is tudták, de a közismert mondás valójában nem más, mintegy rendkívül fontos és értékes üzleti modell, egy teljesen átgondolt szolgáltatás! Akkor is, ha építkezünk, akkor is, ha már meglévő lakásunkat szeretnénk felújítani, három szempontot mindenképp figyelembe kell vennünk, ez pedig a kényelem, az energiatakarékosság és a biztonság. Na, ehhez kell a „titokzatos” Mohamed!
Adventi dobozcuccos
Bár alaposan megtréfált bennünket az ősz, hiszen még november elején is szinte nyárias időjárásban teltek a napok, de most már megérkezett a hideg is, természetesen megjelentek a karácsonyi díszek, adventi kalendáriumok a boltok polcain. Már nem is kell olyan sokat várnunk az év legszebb családi ünnepéig, úgyhogy egyértelműen itt az idő a lelkünkben is elkezdeni a hangolódást. A legjobb, ha ezt a család együtt élheti át, hiszen ezek a meghitt percek, és a közös készülődés adja meg az ünnepi hangulat igazi varázsát.
Arany János ősze...
Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja. E sort Szerb Antal vetette papírra, és Arany Jánosról írta. Ezen az őszi szombaton olvassátok szeretettel e gyönyörű gondolatokat!
A LIBA főpróbája az ünnepek előtt
Nekem a liba mindig sikerül, főként ha gyümölcsökkel együtt dolgozom össze! Ezt a pazar ínyencséget is a minap készítettem, és annyira finom lett, hogy eldöntöttem, a karácsonyi menü része lesz! Variálhatod például naranccsal, grapefuittal, szőlővel is, egy biztos, nem lehet benne csalódni! Úgy lehetsz király saját konyhádban, hogy észre sem veszed!
Ismered a Fehér Karácsonyt? Nyert ügyed van!
Karácsonyi koncertre készül Gájer Bálint. Ebből az alkalomból versenyt hirdet. Ha szerencsés vagy, éppen Te leszel, aki felléphet vele, nem kell más tudnod, mint a White Christmast, azaz a Fehér Karácsony című dalt magyarul. Mutatom a további részleteket!
Gyors karfiolleves Márti konyhájából
Sokan nem kedvelik a karfiolt, pedig szerintem már látványra is olyan, mint egy virágoskert. Ráadásul ásványi sókban igen gazdag, magas a C-vitamin-tartalma, amit még fagyasztás után is képes megőrizni. Vannak, akik rántva vagy akár savanyúságként is használják. Nos, itt az én igen egyszerű levesem, ami egy kellemes hétköznapi ebéd indítója, és ráadásul pik-pak kész!