László Márta cikkei

Átlátszó Hang
Január 4-én útjára indul a hatodik Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál. Számos hangverseny, interaktív beavató foglalkozás, zenepedagógiai műhelyfoglalkozás, családi- és gyerekszínházi előadás, kiállítás és moziest is szerepel a tizenhét nap programjában. A fesztivál az újzene sokszínű és innovatív világába enged betekintést, és teszi átláthatóvá – hallhatóvá - új füleknek is.

A három S ízlett legjobban 2018-ban
Sültek, sütik, savanyúságok vezetik az Életforma Otthon főzök rovatának sikerlistáját! Mutatom azt a sort, amelyik a legjobban tetszett Nektek tavaly. Lehet, hogy egyiket-másikat én is elkészítem újra. Még csak most értek véget az ünnepek, de a lsitát látva máris kedvem támadt újra kipenderülni imádott konyhámba. Jó is lesz, ha előre gondolkodunk, hiszem mindjárt is a farsang!

Kern-csatorna indul
Kern Andrással erősít január első hetében az M3. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész 1962-ben, 14 évesen tűnt fel a Ki Mit Tud?-on, és azóta is komolyan veszi Karinthy Frigyes tézisét, miszerint a humorban nem ismer tréfát. Hát még a nézők?!...

Adjon úgy is, ha nem kérem
Ifjak és nem annyira ifjak, megszületett 2019! Hogy kinek mit hoz, sokan még csak sejteni se merjük, de mind bizakodóak vagyunk? Miért is is ne? Kedves Barátaim! Induljon ez az év is bátorsággal, egészséggel, szép reményekkel, békességgel! Mindenkinek nagyon szerencsés boldog új évet!

Lencseimádó cinkotai barátnőm újévi fasírtja
Lencsebaba szemű barátnőm, Zsuzsi minden újévre kitalál valami nagyon finomat. Most beújított, és a sok-sok szerencsehozó leves után előállt ezzel a fasírttal. Annyira jól sikerült, hogy én például mindenféle köret nélkül ettem! Mellesleg karcsúsító menü! Győződj meg róla!

Nem kell ehhez kungfuharcos
Számos veszélyt rejt az önfeledt bulizás, ezért szilveszterkor különoosen fokozottan kell figyelnünk biztonságunkra. Természetesen nem kell paranoiásoknak lennünk, de legyünk figyelmesek, és már előre készüljünk fel bizonyos szituációkra!

Egy cuki vers, egy cuki dal, és BUÉK
Kányádi Sándor kedves versével búcsúztatom 2018-at. Csaljon mindenki arcára egy mosolyt! Mert ebben az esztendőben is volt, hogy komorak voltunk, volt, hogy elmosolyodtunk, de soha nem csüggedtünk! Én például azért nem, mert olyan sokan láttok és olvastok minket, amitől csak bátorságot kapok! Legyen az így jövőre is! Legyünk mind bátrak, és fogjuk meg egymás kezét, mert a staféta, a nagybetűs megy tovább! Boldog újévet!

Lőttek a füstösségnek
Mindenki a legszebb formáját szeretné hozni szilveszterkor, legyen az egy meghitt vacsora vagy akár egy fényűző szilveszteri buli. Ezekre a különleges alkalmakra Szabó Doris, a világ legismertebb kozmetikai vállalatainak egyikének sminkmestere egy visszafogott, finom, mégis ünnepi és elegáns sminket álmodott meg, amelyet az idei tél dekorációs trendjei ihlettek. Hölgyeim, elő a palettákat!

Szerencsehozó tőkehalam sörtésztában
Szerencshozónak számít szilveszterkor a hal is! A tőkehal, a ponty és a hering a legalkalmasabb ilyenkor az imádatra. A legtöbb országban azt mondják, ahány pikkely, annyi pénzérme hull majd a családra. Ez egy olyan recept, amit több változatban egész Nyuga-Európában sokan ismernek, és Te is gyorsan összedobhatod még a buli előtt! Legszívesebben sört ajánlanék hozzá, de ilyenkor ugyebár azt iszik, mindenki, amit szeret. Ha valaki pezsgőzik, annak azt üzenem, ne felejtsen el egy kicsit a padlóra is önteni. Ha így tesz, a hagyomány szerint jövőre dőlni fog a pénz!

Színre lép a szexi igazgatóhelyettes
Visszatér a képernyőre a renitens tanár, és megbolydul az élet egy szenzációs új szereplőtől az iskolában. Január 12-én indul az RTL sorozatának második évada.
Tudod mi a diné vagy a cupringer?
Vajon mennyire ismered a magyar nyelvet? Mindjárt kiderül! Mutatunk néhány szót a Magyar Nyelv Nagyszótárának most megjelent, VII. kötetéből! fejtsd meg, mit jelenthetnek?
Szilveszteri csúcs a bőrös malacka
Tudjuk, a malac kitúrja a szerencsénket, ezért kell újévkor egy ilyen finomságot sütni. Volt olyan barátom, aki már azt is szerencsének tartotta, ha sikerült időre megsütni a csodás karajt. Azért adom tehát most közre ezt a remek, hagyományos receptet, hogy Ti ne járjatok így, és időben elkezdjétek, és tálaljátok anélkül, hogy megütne a guta! BUÉK!
Életmentő hüvelyesek
2020-at a Növényegészségügy Nemzetközi Évének választotta az ENSZ. Évente a termény 40%-a pusztul el növényi betegségek miatt a Földön. Ez azt jelenti, hogy a kár évente 220 milliárd dollárba kerül a világgazdaságnak.
Feri bácsi szilveszteri lencselevese
Úgy tartozik a lencse az újévhez, mint halászlé a karácsonyhoz. Nos, bár jó kis babona, hogy aki lencsét eszik újévkor, annak sok pénze lesz, és senki nem hiszi el, de aki csak teheti, lencsét eszik valamilyen formában. Annyi bizonyos, ha gazdagok nem is, de egészségesek biztosan leszünk. Igaz, nem éppen fogyókúrás ez a leves, de a szója után biztosan az egyik legbőségesebb növényi fehérjeforrás. És, hogy ki Feri bácsi. Apósom, akinél senki nem értett jobban a füstölt húsokhoz, és most biztosan büszke lenne rám.
Ez nem kutyakomédia
Mindjárt itt az újév, és már most szólnak a petárdák országszerte. A szilveszter éjszakája pedig maga a féktelen szórakozás! De vajon mindenkinek? Sok állattartó rettegve várja az év utolsó napját, mert kedvencének ez maga a rémálom. Dr. Mátray Árpád állatorvos minden négylábú páciensének szeretné megkönnyíteni ezt az időszakot, most pedig mindenkinek elárulja, hogyan vészeljük át a leghangosabb estét (estéket) egy érzékeny kiskedvenccel?
Tudnak élni a francia nők
A francia nők nem híznak címmel írt új könyvet Mireille Guiliano, és ami azonnal New York Times bestsellerlistájának 1. helyére került. Az írónő ezúttal górcső alá veszi a franciák osztriga iránti vonzalmát. Megismerhetjük az osztrigát begyűjtő, és feltálaló figurákat, valamint azokat a nyomós érveket, amelyek alapján mindnyájunknak élveznünk kellene ezt a csemegét.
Ezért kell most a Balcsira menni
Ilyenkor is sok minden történik a Balatonon, erről az itteni pincészetek, éttermek és más vállalkozások gondoskodnak. Noha mindig szívesen megyünk bármilyen rendezvényre az országban, sokkal jobban szeretnénk, ha ide, hozzánk jönnének el az emberek, még télen is - írja az ismert pincészet vezetője Bujdosó Feri honlapján. Nézzünk körül mi is!
Mennyei paradicsomos mozzarella Márti konyhájából
Elég volt a karácsonyi traktából, a rengeteg sütiből? Kéne valami más, valami üdítő? Nos, ez egy pompás saláta, vagy előétel, vagy inkább este, a tévénézés közben vacsinak egy kis barna kenyérrel. Ha még nem próbáltad, ne tétovázz, mert igazán jobbnak érzed majd a pocakodat, magadat, és még az olasz konyha ízvilágának is átadhatod magad. Én így csinálom, és javaslom, hogy ha összrektad, tedd be egy órára a hűtőbe! Minden összér! Nem árthat egy korty könnyű vörösbor sem!
Tiltólistára tette a lilát
Sehol nem szerepelhet a 13-as szám és a lila szín - különleges kívánságlistát kaptak a januári Ennio Morricone koncert szervezői. A legendás olasz zeneszerző a 90. születésnapját ünnepli Budapesten a gálával, néhány szokásához pedig a világ minden táján ragaszkodik.
Lőrinci nagyim szilveszteri süteménye
Túl sok pepecselés nincs, gyorsan kész, és szilveszterig biztosan kitart, hacsak a család addig nem jár rá! Sőt, minél többet éri a lekvár, annál puhább lesz. Tudom, karácsony után mindenki tele van édességgel, de javaslom, hogy ehhez már a napokban láss hozzá, mert ki akar szilveszterkor is folyton a konyhában állni? - legalább is Nusi néni, a nagymamám mindig ezt mondta! Osztom nézetét!
Ők lesznek az igazi legek
Emlékszel arra a négy szenzációs, fiatal srácra, akik idén télen olipiai aranyérmet szereztek Magyarországnak? Vagy arra a szenzációs logopédusra, aki csodát tett az ország egyik legnagyszerűbb színészével? És arra a hölgyre, aki a lúgos orvos áldozata, őrült kitartásával most is küzd megaláztatása ellen? Ők mind az Év Emberei lehetnek! És nem mellesleg így is azok!
Amikor Erzsébet tényleg lenyúlta
Zűrös politikai és családi helyzetben lopta ki Magyarországról a koronát az özvegy királynő, és ez csak egy, amikor az ország egyik legismertebb jelképe elhagyta az országot. Összesen tizenegyszer volt külföldön a korona. Legutoljára bő negyven évvel ezelőtt, 1978. januárjában tért haza a magyar államiság jelképe az Amerikai Egyesült Államokból. Van-e még valami, amit nem tudunk a Szent Koronáról. A tudósok szerint igen!
Titkos tanácsok a tökéletes pulykasülthöz
Álmodozol róla, mégsem teszed meg? Mi lenne, ha idén megpróbálkoznál a karácsonyi pulykával? Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya elárulja neked legféltettebb titkait, hogyan is kerülhet illatos, omlós, ropogós fogás a karácsonyi asztalra.
Gesztenyével töltött hosszúcomb Gabitól
Dossó Gabi már elárulta a tökéletes sült pulyka titkos fortélyait, most pedig jöjjön egy kedvence, ami igazán klasszikus karácsonyi étek! Ajánlom, nyersen is kóstold meg a tölteléket, hogy valóban ízletes legyen!
Óriási citromparádé
Fantasztikus egzotikus növényekkel ünnepli ezeket a napokat a Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertjének üvegháza. Aki szívesen gyönyörködik a csodás trópusi virágokban, feltétlenül menjen el Baranya fővárosába!
Miért nem lehetsz most közel
Drága Olvasóim! Emelkedett pillanat a mostani, hisz szenteste van. Sajnos nem mindenki töltheti szerettével vagy szeretteivel ezeket a pillanatokat. Nekik küldöm ezt a dal attól a Katona Kláritól, aki tiszta szívből úgy tudta elénekelni, mint soha senki. Sajnálom, hogy már csak így gyönyörködhetünk a hangjában, és nem lép közönség elé. Köszöntsük gondolatban azokat a művészeket is, akik nap mint nap megajándkoznak minket a muzsikával, a festészettel, a filmmel vagy a szóval! Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt!
3+1 last minute karácsonyi ajándék
Nyakunkon a szenteste, ám a nagy rohanásban gyakran megfeledkezünk, hogy legtöbbször a magunk készített meglepetés lehet a nyarő. Pláne, ha a család legkisebb tagjai is ki tudják venni a részüket a folyamatból. Most mutatunk néhány – egy délután alatt – könnyedén elkészíthető ajándékot, amitől garantáltan elolvadnak majd a családtagok és a barátok!
Szép ajándékot kapnak az elektromos-autósok
Új töltőállomásokat építenek ki az ismert német áruházlánc parkolóiban Magyarországon. Miután egy üzletnél töb pont is lesz, így országosasn összesen 360 helyen tudnak majd áramot venni az autósok.
Többet stresszelünk a giccses zenéken, mint a számláinkon
Továbbra is többet aggodalmaskodnak a nők karácsonykor, mint a férfiak. Az ajándékozás miatt azonban mintha csökkenne a feszültség, a szorongást inkább az ünnepek utánra tartogatjuk – többek közt ez is kiderül abból az országos, reprezentatív kutatásból, amit a Policy Agenda készített.
Anyu karácsonyi mákos gubája
Édesanya minden december 24-én délben mákos gubát készített. Mi, gyerekek meg egyenesen imádtuk! Gyors, könnyű fogás a háziasszonynak is, különösen, amikor már mindenki az ünnepi vacsorára készül. Szóval nagyon fincsi, ráadásul nagyon egészséges! A hölgyeknek amúgy is ajánlom a mák miatt! Ez az ici-pici fekete kis mákszem a legnagyobb doktora a csontképzésnek! És ez nem vicc! Ünnepeljünk tehát a mákkal!
Könnyed bakterápia
Azért vagyok ilyen kedves a bakokkal, mert történesetesen én is az vagyok, valódi karácsonyi ajándékként érkeztem annak idején! Hogy azóta mi történt, elmondom: egyrészt, hogy megosszam tapasztalataimat, másrészt, hogy okuljon belőle az is, aki ugyanezen csillagjegy szülötte, másrészt, ha éppen Bak partnerről álmodik! Annyira nem rossz!...
Diplomás negyvenes szinglik vitték a prímet
Tíz vagy akár öt évvel ezelőtt a hazai társkereső weboldalakon zömében a fiatalabb, huszon- és harmincéves korosztály kereste párját. Ez mára gyökeresen megváltozott, és nemcsak számosságában, de már aktivitásban is a negyven felettiek vették át a vezetést.
Így szeret egymásba a tokaji és a zserbó
Bár a zserbó eredete kapcsán több elmélet is létezik, a legtöbben Gerbeaud Emilhez, a svájci származású cukrász- és csokoládékészítő mesterhez kötik megalkotását, aki 1884-ben érkezett Magyarországra, hogy betársuljon egy, a mai Vörösmarty téren álló kávéházba. Az omlós tésztalapok közé baracklekvár és diós töltelék kerül, majd a tetejére csokoládé. Kandikó Éva barátnőm tuti receptjét olvashatjátok! És ne feljtsetek el hozzá tokajit kínálni! Megmutatom, milyet!
Legyen a karácsony is fenntartható
Évente 95 kg papírhulladékot "termelünk" mi magyarok, ami fenntarthatósági szempontból elfogadhatatlan. Gondoljunk erre, amikor nekifogunk a karácsonyi ajándékok becsomagolásának. Egy-egy doboz mindössze 1-2 napot, vagy órát tölt ünnepi díszben, és utána? Szakember ad ötleteket, hogyan és miből készítsük el a csomagokat, és arra is felhívja a figyelmet, hogy ilyenkor különösen fontos a szelektív szemétgyűjtés szabályainak betartása.
Fúkuszban a szeretet-éhség
Az Ökumenikus Segélyszervezet idén 23. alkalommal indította el Országos Adventi Pénzadománygyűjtését. A kampány részeként december 22-én 18:55 perctől az RTL Klub Fókusz című műsora 50 perces élő különkiadással jelentkezik.
Gyömbéres édesburgonya krémleves pirított tigrisrákkal
Ha még nincs ötleted az ünnepi menüre, használd bátran Sztana Ferenc, az egyik ismert zalacsányi szálloda séfjének ajánlatát – belecsempészve Zala ízeit is.
Utolsó perces ötletek
Gondoltál már arra, hogy a játékok mellett vagy helyett idén valami igazán hasznosat is csempéssz a fa alá? Van pár igazán divatos tippünk arra az esetre, ha az utolsó pillanatban szeretnél beszerezni pár aranyos ruhát, kiegészítőt a legmenőbb téli trendekhez igazodva.
Az eredeti fondant szaloncukor
Jókai igazi nyelvújítóként szalonczukkedlinek nevezte el a szaloncukor ősét, vagyis a karácsonyfaállítás divatjával egyre terjedt annak díszítése is az ezernyolcszázas évek közepétől Magyarországon. Hegyes József A legújabb házi cukrászat című, 1891-ben megjelent könyvében már 17 féle szaloncukor elkészítését jegyezte le - egyebek közt - creme bonbone-ok, pictácz szukorkák néven. Még ugyanebben az évben Kugler Géza Legújabb nagy házi cukrászat című könyvében ugyancsak 17 receptet adott közre. A szaloncukor ősét, a fondant-cukrot, ami túltelített cukoroldatból felfőzéssel készült, puha, kikristályosított masszát jelent, a franciák már a XIV. században ismerték. Német közvetítéssel jutott el hozzánk, és lett igazi hungarikum.
Lengyel, magyar, két jó barát
Tudjuk a tokaji aszúról, hogy ünnepi bor. Ha pedig van alkalom, amelyhez tökéletesen passzol, az kétségkívül a karácsony. Nemcsak egyedisége és magas minősége miatt igaz ez, hanem az étel-bor párosítás révén is, hiszen ha belegondolunk, ünnepi süteményeink tele vannak aszalt gyümölcsökkel, lekvárral, mézzel, és tökéletesen illenek ehhez a bortípushoz. Éljen a lengyel származású bejgli és a magyar tokaji megbonthatatlan barátsága!
Ilyen sem történt még a brit királyi családban!
Látványos drón-show-t láthatott mintegy ezer vendég a Buckingham Palota kertjében a minap, amit a Design Terminal által mentorált CollMot Entertainment készített. A nyolcperces londoni karácsonyi műsor 40 drón felhasználásával készült, a közelgő ünnepi időszakra tekintettel olyan show-elemekkel, mint egy tűzijátékkal tűzdelt karácsonyfa betlehemi csillaggal, egy hulló hópehely, egy angyalt kirajzoló drónos alkotás, illetve egy 3D-s animált rénszarvas. Az utóbbi két show-elem kidolgozásában közreműködött Előd Ági az Open Dimensions Kft-től.
Imádunk interneten cipőt venni
Divatfanatikusokat célzó exkluzív klubból minden igényt kielégítő webshoppá vált Közép-Európa legnagyobb divatportálja. A fashiondays.hu-t ma már 500 ezren használják. A cég vezetői elhatározták, időt spórolnak nekünk. A romániai székhellyel, Magyarországon és Bulgáriában is sikeresen üzemelő online webshop idén ünnepli kilencedik születésnapját.
Karácsonyi mediterrán kagylóleves
Dubrovnikban kóstoltam először ezt a remek levest. Úgy gondolom, hogy karácsony közeledtével ez is egy kis különlegesség lehet a hétköznapokban. Szerencsére ma már nemcsak friss, hanem fagysztott fekete kagylót is lehet nálunk vásárolni, és a jó hírem az, hogy abból is nagyon finom lesz! Próbáld ki, ha szereted a tegnger gyümölcseit, vagy csak szeretnél egy különlegességet tálalni a barátaidnak! Nagy meglepetés lesz!
Szép kis karácsonyi aji lehet belőle
Ötven-hatvan millió forintból már Budapest külső kerületeiben is kifejezetten igényes otthont lehet vásárolni, vidéken pedig akár szép családi házat is. Az egyik legismertebb pénzintézet ingatlanközvetítő hálózata annak járt utána, hol, milyen otthont kínálnak ennyi pénzért?
Divatos, ám klasszikus ötletek a fa alá
Nincs új a nap alatt. Bizony örök igazság, hogy a hölgyek kedvelik a szép, divatos holmikat - legyen az ékszer, ruha, vagy éppen amit most ajánlok, csizma és táska. Következzék két különleges darab, amivel igazán leheveheted a lábáról szíved hölgyét.
Adventi hangulat: a sógorék kitalálták, mi meg felturbóztuk
Mint sok más édesség, a puszedlik is osztrák közvetítéssel érkeztek hozzánk, majd váltak a 20. századra nemcsak itthon, de az egész közép-kelet-európai régióban az adventi időszak meghatározó süteményévé. Kandikó Éva háziasszonyként pedig roppant módon megbecsüli, hogy egyszerűen és gyorsan készíthető. Ez ünnepek táján bizony nagy előny! Ehhez csak segít egy korty aszú!
20 éven aluliaknak nem ajánlott!
Egyre korábban kezdik a sminktetoválást a fiatalok. Eddig nagyjából 30 felett szánták rá magukat a hölgyek, ma ez eltolódott a huszonéves korosztály felé. Sőt, egyre több kiskorú szeretne sminktetoválást, mert például hasonlítani akar egy sztárra. Hány éves kortól ajánlott a sminktetoválás? Kalcsu Hajni, a szakma egyik legprofibb szakértője ad - talán időben - tanácsot.
Házi szaloncukrom marcipánból
Barátnőm minden karácsonykor saját készítésű szalocukrokkal díszíti a fáját, illetve az ajándékait. Megirigyeltem, mert láttam, hogy mindenki mennyire megörül a saját készítésű ajándéknak. Elkértem a receptet, és most meg is osztom Veletek! Ilik is megtanulnunk, elvégre a szaloncukor magyar találmány, sőt HUNGARIKUM!
Fenyő nélkül nincs karácsony
Minden évben az az érzése az embernek, mintha csupán pillanatok teltek volna el a legutóbbi Karácsony óta. Ha már számba vetted az év végi feladataidat, a lista tetején biztosan szerepel a karácsonyfa beszerzése is. Hiszen fenyő nélkül nincs Karácsony! Gondolkoztál már azon, hogy vajon miért pont egy fenyőfa mellett ünneplünk minden esztendőben? Egyesek szerint ennek a története még a keresztény hagyománynál is ősibb időkre nyúlik vissza, ám számos különböző történet kering a köztudatban ezzel kapcsolatban. Tarts velünk és lessünk be együtt a régmúlt karácsonyaiba!