Életforma.hu


Meseautók

Meseautók 

Az egykor népszerű, ma már inkább ritkaság számba menő veterán autókról bocsátott ki bélyeget a Magyar Posta. A bélyegkisív Weisenburger István grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda Zrt.-ben 60 000 példányban készült. 
Remek magyarok a legkeményebb futóversenyen

Remek magyarok a legkeményebb futóversenyen 

171 km, tízezer méter szintkülönbség, 20 helikopter, 303 egészségügyi szakember, 13.000 liter leves, 5.500 liter isoital – csak néhány szám, ami az Ultra-Trail du Mont-Blanc, Európa legjelentősebb terepfutó versenye mögött van. A három országon áthaladó, jó edzettséget és kitartást igénylő versenyt idén a napokban ért véget - számos magyar versenyzővel.
Óriási színházi buli vár Debrecenre

Óriási színházi buli vár Debrecenre 

Izgalmas programokkal várja nézőit idén is a Csokonai Színház  a Színházak Éjszakáján. Szeptember 16-án 18 óra 30 perctől Kiss Gergely Máté és csapata gólyalábas vásári komédiájával indul az este a színház épülete mögött. A homlokzati erkélyen először a színház énekkari tagjaiból alakult jazzformáció lép fel, majd az évad egyik fontos zenés produkciója, A Lutherek néhány dala hangzik el a főszereplők, Nagy Kíra és Biri Gergely tolmácsolásában.
Saláta, fűszeres lazaccal és avokádóval

Saláta, fűszeres lazaccal és avokádóval 

Hazértél a munkából, jó egy picit othon elterülni... Azután rádöbbensz, hogy elég a lustálkodásból, kéne valami könnyű és finom vacsorára is. Nos, ez az avokádós-halas csoda pont ilyen helyzetekben ideális! 25 perc alatt kész, és a lazac meg - nekem, hmmm... - egyébként is bármikor jöhet!  
Folytatdódik az országos házibuli

Folytatdódik az országos házibuli 

Ötödik évadával tér vissza a képernyőre a TV2 többszörös díjnyertes szórakoztató műsora, a Sztárban Sztár. Szeptember 10-től újabb tizenkét énekes változik át hétről hétre, hogy nézők százezreit szórakoztassa.
Az orális szex mennyiségén múlik viszonyod sikere

Az orális szex mennyiségén múlik viszonyod sikere 

Nem titok, hogy minden pár esetén az egyik fél valamivel szerelmesebb, mint a másik. Egy feltáró, új tanulmány az odaadás szintjének mérésére egy barométert hozott létre. A szexi, új felmérés rávilágított arra, hogy az, hogy ki adja és ki kapja egy kapcsolatban az orális szexet, egyértelműen megmutatja, ki a szerelmesebb. A Victoria Milan által, mely egy olyan társkereső oldal, ahol házas vagy hosszútávú párkapcsolatban élő emberek keresnek házasságon kívüli viszonyt, készített vizsgálat keretében 9107 aktív férfi és női tag véleményét kérdezték meg azzal kapcsolatban, hogy milyen fontos számukra az orális szex és, ki az, aki inkább adja és ki az, aki kapja.
Gofri parti - különleges feltétekkel

Gofri parti - különleges feltétekkel 

Szerintem az a jó buli, ha az ember szinte mindent elő tud készíteni, mire jönnek a vendégek. Onnantól csak a szervírozás marad, ami épp elég feladat. Szeretem a pont egy harapásnyi, kanapés dolgokat, mert, ha úgy adódik, tányérok nélkül egy szalvétával is kínálhatod. Jó dolog újra találkozni az osztálytársakkal, a csoporttársakkal, szabadság után a munkatársakkal. Az ízletes gofritál - olyan friss és egészséges feltétekkel, mint a túró, az áfonya, a zöldségek és a marinált lazac - teli találat a partihoz! 
Mikroműanyag úszik a Tiszában - mit okozhat?

Mikroműanyag úszik a Tiszában - mit okozhat? 

Magyarországon elsőként végzett mikroműanyag-vizsgálatot egy független laboratórium. Kiderült, hogy jelentős, az európai mérésekhez hasonló mennyiségű mikroműanyag található a Tiszában is. A 2017 júliusában, az V. PET Kupa keretében a Tiszán vett víz- és üledékminták eredményei igazolják a nemzetközi kutatásokat:  a WESSLING Hungary Kft. eredményei alapján elmondható, hogy a mikroműanyag-szennyezés globálisan érinti vizeinket - számolt be a Laboratorium.hu...
Béla király lányainak misztikus találkozása a XXI. században

Béla király lányainak misztikus találkozása a XXI. században 

Jól megfér egy kisíven Szent Margit, Szent Kinga, és Boldog Jolánta. A Magyar Posta 2017-ben is folytatja a magyar szentek és boldogok bemutatását, ez már az V. kisív. A miniatűr alkotás Benedek Imre grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült. 
Pataki Éva - Mészáros Márta - Törőcsik Mari,  Aurora Borealis – Északi fény

Pataki Éva - Mészáros Márta - Törőcsik Mari, Aurora Borealis – Északi fény 

Hogy mi is ez a könyv? Pillanatképek sora: két kivételes nő, egy színész és egy rendező – miközben forgat, játszik, rendez – az életéről beszélget, emlékeket idéz. Azt mondják, ők már többet nem filmeznek – de mi reméljük, hogy még igen. Két művész a felvillanó északi fényben, túl a nyolcvanon: Törőcsik Mari és Mészáros Márta. A pályáról, a színház- és filmművészet múltjáról, jelenéről, halhatatlan emlékű pályatársakról, kalandokról csevegnek felszabadultan; aztán jóval szomorkásabban a súlyosabb és örök érvényű dolgokról: női sorsokról, háborúról, túlélésről. 

Fürjtojásos ropogós 

Égzengés ellen is jó a fürjtojás - állítják bennfentesek. Mondjuk, ezt még nem próbáltam, de az biztos, hogy nagyon egészséges!  Sokan egyenesen kúraszerűen használják. Ezt a receptet salátával, párolt rizzsel, kis majonézzel szoktam tálalni. Rendkívül ízletes, különleges! Nem marad el a hatás! 

Így ülünk a deszkára mi 

Kényes témának számít mind a mai napig a vécézés és a lekisebb helyiség használati szokásai. Nem beszélgetünk erről társaságban vagy a nyilvánosság előtt, még az interneten is lopva kutakodunk az ezzel kapcsolatos információk után, nehogy valaki meglássa, hogy épp miről olvasunk. Pedig az, hogy hogyan használjuk a WC-t, ráülünk-e, vagy használat előtt leterítjük, milyen típusú törlőkendőt használunk, mosunk-e kezet a használata után, vagy sem, ugyanolyan fontos szerepet tölt be a személyes higiéniánk megőrzésében, mint a fürdés, vagy a zuhanyzás.

Búcsúszimfónia 

Befejezi a koncertezést Ennio Morricone. A világ egyik legnagyobb hatású zenei zsenije október 18-án utoljára látogat Budapestre. A The 60 Years of Music Tour keretében búcsúzik magyar rajongóitól. A 88 éves Maestro bejelentette: a jövőben zeneszerzői munkásságára kíván koncentrálni.

Bedurvul a piac iskolakezdéskor 

Nagyjából tizedével nő az ingatlanpiaci forgalom az iskolakezdés idején - derül ki az egyik legnagyobb ingatlanközvetítő statisztikáiból. Ősszel hagyományosan nagyobb az érdeklődés a lakások iránt, az élénkülés fokozottan érinti a felsőoktatási intézmények közelében fekvő ingatlanokat. Az egekbe szökő albérletárak új stratégia követésére kényszeríthetik a fiatalok családját, többen dönthetnek a vásárlás mellett. A piacban kisbefektetők is fantáziát látnak.

Magyarország - Ausztria: közös bélyegkibocsátás 

Az első magyar bélyegkibocsátás 150. évfordulójáról magyar–osztrák közös alkalmi kisívvel is megemlékezik a Magyar Posta. A kisív Anita Kern grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomdában készült 60 000 példányban. Az alkalmi borítékot és bélyegzőt Elekes Atila készítette. 

Növényi ételek parádéja Budapesten 

Immáron negyedszer rendezik meg a növényi ételek ünnepét, a Vegan Food Festet, ahol az érdeklődök betekintést nyerhetnek a növényi alapú ételek izgalmas sokszínűségébe. A rendezvény egyik különlegessége, hogy mindegyik kiállító egy olyan előétellel, főétellel vagy desszerttel készül, amiket csak a négynapos rendezvényen lehet megkóstolni.  Azaz sem a rendezvény előtt sem a rendezvény után, nem teszik étlapra a vendéglátó egységek a kifejezetten Vegan Food Festre megálmodott ételkülönlegességeiket. 

Már csak Disneyland hiányzik a Balatonról? 

Nem szorul fejlesztésre a balatoni programkínálat a nyaralók elsöprő többsége szerint, bár ingyenes koncertekből és gasztrofesztiválokból soha sem elég – derült ki a Szallas.hu friss kutatásából. Az aktív kikapcsolódások közül a kalandparkok a legnépszerűbbek, míg a kihagyhatatlan balatoni kulturális élmények sorában a Tihanyi Bencés Apátság megtekintése végzett az élen. A vendégek egyébként jellemzően 2-5 ezer forintot hajlandóak fejenként fizetni egy strandolást kiváltó élményért.

Karib-tenger kaktuszai 

Fehér homokos, kókuszpálmás tengerpartok, égszínkék óceán, korallzátonyok színes élővilága és a helyiek örökké vidám életfelfogása jut eszünkbe, ha a karibi szigetvilágot emlegetjük. Kevesen tudják, hogy Földünk e varázslatos része számtalan fantasztikus kaktuszféle élőhelye is. Ebből ad ízelítőt a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete szeptember 8-ától 10-éig az ELTE Füvészkertjében. 

Fakanálhadonászok újra kamerák előtt 

Szeptember 4-től ismét a legkisebb hobbiszakácsok uralják majd a Konyhafőnök Junior konyháját. Minden hétköznap este fél kilenctől izgulhatunk a kis tehetségekért! (Sokan vehetnénk róluk példát!)

Mi mikor ünnepelünk végre egy villát? 

Tudtad, hogy Japánban augusztus 4. az evőpálca napja? Aliz, a Japánspecialista vloggerének legújabb videójában az 1500 éves pálcikaetikettet mutatja be, megtudhatod hogyan lehet és hogyan tilos az evőeszközt használni?

Egy törvénytelen kapcsolat gyümölcse 

Magyarországon elsőként az RTL Klubon lesz látható szeptember 4-től a nagy sikerű török sorozat, az Elif – A szeretet útján. A szívhez szóló családi történet nemcsak Törökországban és számos közép-európai országban, hanem még a latin telenovellák hazájában, Dél-Amerikában is óriási sikerrel fut.

Kortárs magyar darabok a Katonában 

Összesen tizenegy bemutatót tartanak a most kezdődő szezonban a Katona József Színházban. Kiemelt helyet kapnak benne a kortárs hazai szerzők. Pintér Béla visszatér a társulathoz, és érkezett két fiatal tehetség is Rujder Vivien és Dér Zsolt személyében. Mindketten Máté Gábor osztályában végeztek idén nyáron, az SZFE-n.

Rákkal töltött tavaszi tekercs Berlinből 

Nemcsak építészeti remekműveket, szenzációs múzeumokat, színházakat, kiváló kávézókat találsz Berlinben. A multikulturális német főváros a legváltozatosabb konyhákat tárja elénk. Legutóbb egy vietnami éttermet választottunk, és nem csalódtunk! A tavaszi tekercset eleve nagyon kedvelem, mert annyi féle ragut készíthesz, amennyit csak a fantáziád tud! A tengeri herkentyűsöket pedig egyszerűen imádom! Íme a berlini rákos receptje!    

Radics Gigi és Kiss Ramóna együtt 

Szombaton startol az X-Faktor 2017-es évada az RTL-en! A 20 órától induló showműsor újabb izgalmas estéket ígér! Ha semmi mást nem ígérek, csak azt, hogy női mentorként mutatkozik be a varázslatos Radics Gigi, új műsorvezetőként Kiss Ramóna, az már szerintem szuper! A hölgyszíveket pedig megnyugtatom: Gáspár Laci, ByeAlex és Puskás Peti sem maradhat ki semmiből!

Mérföldkő a Belize Korallzátony és tengereink védelmében 

Szigorú jogszabályokat vezet be Belize kormánya annak érdekében, hogy tartósan felfüggesszék az olajfúrással kapcsolatos tevékenységeket az UNESCO Világörökség részét képező Belize Korallzátony közelében. A döntést a WWF és a Belize-i Koalíció a Természeti Örökségek Megmentéséért (Belize Coalition to Save Our Natural Heritage) is üdvözli, ez ugyanis mérföldkőnek számít mind a nyugati félteke legnagyobb korallzátonya, mind a tengeri élővilág globális szintű megóvásában. Az olajkutatás megállítására irányuló törvényjavaslatot várhatóan az ország következő, 2017. novemberi parlamenti ülésén fogják elfogadni.

Aduász a banki ingatlan? 

Legalább még egy évig folytatódik az ingatlanárak növekedése a hazai piacon. Egyre többen vágnak bele az építkezésbe, gombamód szaporodnak a kivitelező vállalkozások is. A dübörgő piacon a  gyors beruházások és a rövid kivitelezési idő miatt jogosan merülhet fel a kérdés a vásárlókban: az újépítésű ingatlanok esetében honnan lehet tudni, hogy megfelelő minőségű a kivitelezés?

Amikor a hegy istene vörösre festi a leveleket 

Számos hagyományt teremtett a természet tisztelete Japánban az évszázadok során. Ilyen például a cseresznyevirágzás, a Sakura-ünnep, de csak kevesen tudják, hogy a juharfák őszi átváltozását is milliók várják a szigetországban. A momiji, a japán juharfa az ősz egyik szimbóluma, amely ilyenkor mesés, misztikus tájakká változtatja a hegyeket, erdőket. Ráadásul ilyenkor az idő is igen kellemes Japánban, így a Japánspecialista szakértői szerint nem véletlen, hogy a momiji ünnep a második legkedveltebb utazási időszak a magyarok körében.

Minden palack egy igazi mese, egy valódi történet... 

Mennyi napfény, mennyi eső van benne, mennyi munkát jelentett a szőlészetben, mennyit a pincében! Erre kell gondolnunk, amikor leemelünk egy palack bort a polcról - mondta az ifjú, de annál kiválóbb móri borász Csetvei Kriszti, aki a másik fiatal móri szakemberrel, Miklós Csabival mutatta meg az egyik legkisebb, de annál figyelemre méltóbb magyar borvidéket. Így derült ki, tényleg minden palack egy mese...     

Konfitált lazac édesköménnyel és aiolival 

Imádom a lazac minden formáját, hát még ha svéd mesterszakácsok kezei közül kerül ki. Ehhez a remek fogáshoz picit sokféle hozzávaló kell, de esküszöm, megéri! Még vendégváráshoz is remek ötlet!  

Elindult a szüret Bujdosóéknál is 

Elérkezett, amit egész évben vártak a szakemberek: a múlt héten az Irsaival megkezdték az idei szüretet. A nyár a balatoni borászoknak elég sűrű, hiszen ilyenkor rengeteg a vendég, és nagy feladat helytállni a fesztiválokon is. Ilyenkor gyakran jönnek a borászkollégák más borvidékekről is, hogy szívesen megnéznék a Bujdosó Pincészet borait, az elmúlt hetekben több villányi termelőt is vendégül láttak. Ha ez nem lenne elég, a korai érésű fajták, mint például az Irsai Olivér, végleg minden pihenést kizárnak – ha bekerült a szőlő a pincébe, onnantól már komolyan kell figyelni rá!

Mi lehet a derviskolostor titka? 

Újabb fordulóponjához érkezett a Szigetvár melletti ásatás. A Szulejmán-sírkomplexum feltárásának harmadik kutatási szezonjában, vagyis most szeptemberben a három szárnyból álló kolostort, az épületegyüttes legnagyobb részét teljes egészében feltárják! A munkálatokat magyar és török diákok végzik tanáraik irányításával. 

Botrányos cuccok a first ladyn, az amerikaiak nem hittek a szemüknek 

Miközben Texas és Houston történetének legsötétebb napjait éli, az amerikaiak megbotránkoztak a first ladyn, aki eredendően férje oldalán volt hivatott részvétét kifejezni a trópusi vihar áldozatainak. Melania Trump ugyanis jó 10 centis tűsarkúban indult neki az árvíznek. A közösségi oldalak valósággal felrobbantak, és részvéttelenséggel vádolták az Egyesült Államok elnökének feleségét.      

Élettel teli fürjtojáskrém 

Csökkenti a magas vérnyomást, jó a cukorbetegségre, a vérszegénységre, a gyomorfekélyre, az érelmeszesedésre, a migrénes fejfájásra, a szívinfarktus utáni kezelésre is. Ez nem más, mint a fürjtojás. Sokan luxusnak tartják, pedig jótékony hatása - a mellékelt felsorolás láttán is - tagadhatatlan. A legjobb, ha nyersen esszük, de keményre főve is kifjeti nagyszerű hatását. Arra azonban figyelni kell, hogy 15 percnél tovább soha ne főzzük, mert a benne lévő vitaminok teljesen elbomlanak!   

Szédületes időutazásra hív a mádi furmint 

Ismét megmutatja egyediségét, poharunkba hozza a mélyben rejlő ásványok ízét és az éltető nap erejéta mádi furmint szeptember elsején és másodikán. Ez az a csoda, mely évszázadokkal ezelőtt megalapozta a Tokaji Borvidék talán legszebb településének hírnevét. A hetedik Mádi Furmint Ünnepre látogatókat különleges borok, felejthetetlen gasztronómiai élmények, színes programok és vendégszerető mádi emberek várják!

Mihalik Enikő: Mindenki feszeng kicsit a saját testében 

Nagyon tudatosan menedzseli életét Mihalik Enikő, aki modellkarrierje csúcsán áll. Bár jó dolognak tartja az  úgynevezett fogadjuk el magunkat, ahogy vagyunk elvet, saját bevallása szerint lustának tartaná magát, ha nem járna el rendszeresen edzőterembe. Az InStyle-nak azt is elárulta, hogy még egy szupermodellnek is vannak gátlásai, és arról is beszélt, mit tart saját gyenge pontjának.

Mini wrap tekercsek, marinált lazaccal és mustáros szósszal 

A lazac nem csupán ízletes, de tápanyagokban gazdag étel. Heti 2-3 adag elfogyasztásával hozzájárulhatsz tested omega-3 zsírsavszükségletéhez, de antioxidánsokat, fehérjét és vitaminokat is tartalmaz. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető étel. Az ízélményekről már nem is beszélve - ígérik az IKEA-magazin szerkesztői!

Legszivesebben semmit sem teszünk mi, magyarok 

A magyarok háromnegyede általában elégedett az otthonával, de legtöbbjük belemenne kisebb-nagyobb változtatásokba – derült ki a legismertebb svéd lakberendezési árúházlánc reprezentatív kutatásából. A legtöbben a nappali és a konyha felújítására vágynak, hiszen a legtöbb időt ott töltik. A kutatás rávilágított arra is, hogy míg a férfiak a saját szobájukba, a nők inkább a hálóba vonulnak vissza, ha teljes nyugalomra vágynak – a válaszadók két százaléka számára pedig a toalett jelenti a béke szigetét. Kikapcsolódás gyanánt legtöbbször internetezünk, tévézünk vagy zenét hallgatunk.

Pá-pá! Elszálltak az albérletárak 

Bár a múlt hónap kissé álmosabban telt a lakáspiacon, augusztus végén helyre állhat a világ rendje. A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa úgy látja, aki most kezd el albérletet keresni, már kicsit elkésett és gondolkodási idő nélkül kell döntést hoznia.

Mától megint barátkozik a Duna a családokkal 

Két új műsorvezetővel várja a Család-barát minden héten hétfőtől szombatig a nézőket a Duna képernyője előtt. A jubileumi, tízedik évadát megkezdő műsor augusztus 28-tól heti hat napon át, 10.30-tól jelentkezik a közmédia csatornáján.

Leiható napágy wifivel és széffel 

Valóban igaz, hogy augusztus 20. után kiürül a Balaton? Á, dehogy! A szállodai foglalások azt mutatják, hogy van ahol még most is dübörög a szezon. Főként a drágább helyek azok, ahová még sok turistát várnak. Ennek egyik oka, hogy az iskoláskorú gyermekekkel utazó családok már inkább a tanévkezdésre koncentrálnak. Akinek nincs gyereke, az viszont még javában nyaral. Aki teheti, az akár 15.000 Ft-os áron is bérelhet napágyat egy balatoni szállodában. De egy hasonló napágyért százezer forintnál többet is elkérhetnek Olaszországban!

Csapjunk bele a sóletba! 

Idén harmadszor rendezik meg a szabadtéri Sóletfesztivált a fővárosban az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. A kóser ételeket kínáló népszerű gasztronómiai esemény augusztus 27-én vasárnap 11-21 óra közt vár minden érdeklődőt a VII., Kazinczy utca Király utca és Wesselényi utca közti szakaszán.

Curry-s kolbász - ahogy a sörkedvelők szeretik 

A nagy sikerre való tekintettel ismét meghirdette a Sör mi több sörkorcsolya versenyét amatőr szakácsoknak. Már alig várom az eredményhirdetést, hogy közre adhassuk az újabb variációkat. Az itt olvasható receptet maguk a Sör mi többösök küldték. Valami isteni!   

Szüret után mész esküvőre? Segítünk! 

A készpénz után a második legnépszerűbb nászajándék az utalvány, értéke akár 50-100 ezer forint is lehet, ha közeli rokonok, családtagok adják. A műszaki cikkek mindig a kívánságlista elejére kerülnek. Esküvők tekintetében még mindig a legkedveltebb időszak a nyár, a kora ősz, a műszaki cikkeket árusító üzletek ilyenkor adják el a legtöbb ajándékutalványt. 

Bélyeget kapott a sorsfordító magyar király 

Szelvényes forgalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a Szent László-emlékévet a Magyar Posta. Az Üzenet bélyegem IV. – Belföld35 forgalmi bélyeghez kapcsolódó szelvényen az emlékév emblémája látható. A bélyeg Benedek Imre, a kapcsolódó szelvény Gábor Tamás tervei alapján a Pénzjegynyomdában készült. 

Azok a bizonyos örök darabok... 

Bár az időjárás szeszélyes, minden jel arra mutat, hogy indián nyár elé nézünk. Lássuk be, ilyenkor jól jön, ha több évszakban viselhető ruhadarabok, cipők állnak gardróbunkban. Tarts velünk, a Premier Outlet összegyűjtött 5 szuper darabot, melyeknek nem kell búcsút intened a nyár elmúltával sem, és a hűvösebb szeptemberi napokon is bátran viselheted.

Túrós fagyikehely erdei gyümölccsel - diétásan 

A túró laktatóvá, és igazán különlegessé teszi az amúgy is diétás és fehérjedús fagyi kelyhet. A friss idénygyümölcsök antioxidánsokat és rostot csempésznek ebbe a frissítő desszertbe. Mintha csak a strandon lennél! Megsúgom, ez is Dudás Lili fitneszversenyző rteceptje! Ígérem, nem fogsz csalódni!

Hol van Belgrád? Ők tuti, hogy tudják! 

Három éremmel tért haza a magyar csapat Belgrádból, a Nemzetközi Földrajzi Olimpiáról. A kiváló középiskolásokat a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézetében készítették fel.  

A teljes élet titka... 

A Testbeszéd világhírű szerzői megmutatják, hogyan tedd az életedet olyanná, amilyenné akarod! Segítenek eldönteni, mire is vágysz valójában, és gyakorlati útmutatót adnak az első lépésekhez. Megteremtik egy munkahely, kapcsolat vagy életstílus megváltoztatásához szükséges önbizalmat. Bemutatják a sikerhez nélkülözhetetlen képességekkel kapcsolatos legújabb tudományos agykutatásokat. Megtanítják, hogyan programozd át a gondolkodásodat, hogy képes legyél a nehézségek helyett a lehetőségeket meglátni. Megosztják személyes történetüket arról, miként válhat a kudarcból is siker?