László Márta cikkei

Ez izgi! Interaktív krimi is lesz a német filmes mustrán
Szeptember 21. és 30. között rendezik idén a budapesti Művész moziban a SZEMREVALÓ│SEHENSWERT FILMFESZTIVÁLT. A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös rendezvénye immár hatodik alkalommal hozza el a német nyelvterület új filmjeinek legjavát, eredeti nyelven, magyar felirattal vagy tolmácsolással. 4 tematikus blokkban 18 filmet vetítenek, melyek közül több egészen új megvilágításban foglalkozik fontos témákkal. Az idei év egyik szenzációja a legendás rendező, Fritz Lang életének egy szakaszát bemutató thriller, továbbá látható lesz az első interaktív mozifilm, a Late Shift is, melyben a cselekmény alakulásáról a nézők szavazatai döntenek. Számos film alkotójával találkozhat is majd a közönség. Egy kisebb válogatást bemutatva Szegeden, Debrecenben és Pécsett is lesz SZEMREVALÓ│SEHENSWERT!

Hamarosan hódit az élénk kék és a meleg konyakszín
Heidi Klum és az egyik legismertebb német áruházlánc rövidesen bemutatja első közös kollekcióját. Mottója: Heidi & The City“. A darabokat 2017 szeptember 7-én a New York-i Divathéten láthatja először a közönség.

Édes malacos popcorn SÖR MI TÖBBÖSEN
Nehéz minden meccshez, minden sörözéshez új falatkákat kitalálni. Szerencsére a Sör mi több ismét meghirdette amatőr szakácsoknak sörkorcsolyaversenyét, és reméljük szeptemberben újabb receptekkel bombázhatunk Titeket. Addig is itt egy korábbi finomság, amit kedvcsinálónak kaptunk a sörkedvelőktől! Ők már csak tudják...!

Keresd spirituális énedet, és végy egy jó hangfürdőt!
Naplemente chill out, spirituális zenék, hangfürdők, szóló és nagyzenekari fellépők - az Everness Indián Nyár idei zenei kínálata felhőtlen szórakozást, feltöltődést és elmélyülést ígér az őszi Balaton partján.

Kísérteties ingatlanok, vagy csak trükk?
Több mint félmillió lakatlan ingatlan van Magyarországon, közülük minden ötödik a fővárosban – derül ki a KSH mikrocenzus felméréséből. Számos papíron üres lakásnak azonban igazából van lakója, mondja az ingatlanpiaci szakértő, aki az ilyen ingatlanok számának további növekedését jelzi előre. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint az év végéig töretlen árnövekedés várható, de van, ami miatt érdemes megfontolni a lakáseladást.

Nyolc napig csinálják a magyarok
Idén is kétharmadunk utazott el pihenni, és erre háztartásonként átlagosan 147 ezer forintot fordítottunk – derült ki a Budapest Bank legfrissebb, reprezentatív felméréséből. Az utazók a korábbinál gyakrabban nyúlnak ez idő alatt a bankkártyájukhoz, és használják az érintésmentes fizetést. A nyaraláson kívül a magyarok harmada számított még valamilyen jelentősebb kiadásra ebben az időszakban, amely minden második válaszadó esetében a lakásfelújítást jelentette.

Csak a zsírod fagyhat, a mosolyod nem!
A fogyás manapság már szinte mindenki életében jelentős szerepet kap, hiszen az itt-ott felbukkanó zsírpárnák sokunk mindennapjait megkeserítik. Vajon a zsírfagyasztás mennyire nyújt megoldást erre a problémára? Először is szögezzük le: csodák csak a tündérmesékben léteznek, szóval ne higgy az olyan hangzatos reklámszövegeknek, amik seperc alatt ígérnek látványos és eget rengető súlyvesztést tűszúrások és sebészkés nélkül. Ilyen egyszerűen nincs! Ahogy a hízáshoz is kellett idő, úgy a fogyás sem történik egyik pillanatról a másikra, ez egy folyamat, azonban megéri belevágni.

Túrós-erdei gyümölcsös piskótatekercs cukor és liszt nélkül
Bajnokok desszertje, ami amellett, hogy nincs benne hozzáadott cukor, rostban gazdag és igazi protein bomba! Ez az igazán csinos darab tele van fehérjével! Elképesztően finom, egyszerűen elkészíthető piskótatekercs, amihez csak pár trükköt kell megtanulnod, és máris mintha egy cukrász kezéből került volna ki a mestermű.

Rátonyi megmutatja, hogy szereti Magyarországot?
Múlt szerda óta találgatják a közmédia nézői, hogy mi lesz Rátonyi Kriszta sorsa. A fiatal műsorvezető ekkor köszönt el az M2 Petőfi TV nézőitől, akik két és fél éve rendszeresen láthatták esténként az Én vagyok itt című műsorban. Most kiderült, hogy Kriszta új feladatot kapott: a Duna Televízió Magyarország, szeretlek! című vetélkedőjének egyik csapatkapitánya lesz.
Mi a fene? Már csak kilencet kell aludni?
Már csak pár nap, és indul a világ egyik legnépszerűbb túlélő show-ja, a Survivor, ahol hősök születnek! Az eddig majd ötven országban műsorra tűzött show Amerikában már több, mint harminc évadon van túl, de a számtalan nemzetközi televíziós díjjal büszkélkedő produkció Belgiumban, Hollandiában, Dániában, Olaszországban, Norvégiában és Svédországban is bőven tíz évad felett jár.
200 éve született a leggazdagabb szókincsű magyar költő
Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére adott ki feláras bélyegeket a Magyar Posta. A négy bélyegképet tartalmazó kisív két címletéhez kapcsolódó felár összegét, összesen 150 Ft-ot a társaság az ifjúsági bélyeggyűjtés támogatására fordítja. A bélyegkisívet Gilicze Gergő grafikusművész tervei szerint 30 000 példányban az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. gyártotta.
Ez az igazi uborkaszezon!
Ha eddig nem rajongtál az uborkáért, most megszereted! Segíti az emésztést és a fogyást. Rendkívül alacsony a kalóriatartalma, gazdag rostokban, levesekhez és salátákhoz pedig kiváló. Mivel, az uborka 90 százalékban vízből tevődik össze, így jobb fogyókúrás zöldséget nem is lehet elképzelni.
Túrógombóc fahéjas tejföllel - Badacsonyból
Ez a recept méltó befejezése egy ünnepi vacsorának. A lágy túrógombócok omlanak szét az ember szájában ezzel a fantasztikus öntettel. Semmiképp sem feledkezz el egy pohár badacsonyi bort is kínálni hozzá! Ezt a különlegességet ugyanis Badacsonyban, egy teraszon ettem, és így együtt nem tudtam eldönteni: a kilátás vagy a gombóc a szebb? A receptet csak Veletek osztotta meg a séf!
Csábítás - az új olvasnivaló
A Nicole Kidman, Colin Farrell, Kirsten Dunst és Elle Fanning főszereplésével készült, Sofia Coppola által rendezett nagyjátékfilm alapjául szolgáló regény. Jó lesz kézbe venni Thomas Cullinan: Csábítás című, augusztusban megjelenő kötetét.
Kicsi, zöld, szőrös és kiütést is okozhat. Mia az?
Tízóraira, uzsonnára is gyakran adunk gyümölcsöket a gyerekeknek, hiszen egészséges, vitaminokban, rostban gazdag alkotóelemei táplálkozásunknak. Azonban nem árt tudni, hogy a gyümölcsök allergiás reakciót is okozhatnak, az egyik legerősebb allergén pedig a kivi. Mire figyeljünk, milyen tüneteket okozhat?
Hogy ne legyen annyira nehéz az iskolatáska
Még szép az idő, de rövidesen becsengetnek, és a felkészülést már most érdemes elkezdeni a tanévre. Ez azonban nemcsak a tanszerek beszerzését jelenti, jó, ha teszünk azért is, hogy gyermekünk testileg-lelkileg ráhangolódhasson az új tanévre, hiszen a kötetlen nyári hónapok után különösen nehéz lehet visszatérni az iskolapadba. A Gyógyvarázs mesedoktorok program összegyűjtötte, hogyan segíthetik a szülők gyermekük iskolakezdését?
Rántott kovászos uborka snidlinges-fűszeres mártogatóssal
Ismét meghirdette a Sör mi több amatőr szakácsoknak sörkorcsolya versenyét. Tavaly akkora sikere volt a vetélkedőknek, hogy úgy gondolták, ismét megpróbálják. Mi természetesen szurkolunk, és kedvcsinálónak itt rögtön egy Sör mi többös recept!
Arccal a virtuáis próbafülke felé!
A ruházat az online kereskedelem egyik legnépszerűbb termékkategóriája, azonban sokan még mindig félnek az internetes vásárlástól. Elsősorban attól tartanak, hogy rossz méretet választanak. Az online áruházak termékválasztéka ugyanakkor összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a környékbeli bevásárlóközpontoké, és gyakran árban is előnyösebb ajánlatokat találhatunk a kínálatban. Miként választhatjuk ki a tökéletes méretű ruhadarabot az interneten? Ezt foglalja össze a PayPal online fizetési platform szakértője, Mary Elyutin.
Karcsúsító kajszibarackos pite
Nem fogsz hinni a szemednek, hogy ezt a gyönyörűséges pitét nemcsak te készítetted, hanem meg is eheted. Olyan pitét tudsz belőle készíteni, amit akár reggelire is megehetsz. Pite reggelire? Igen, méghozzá nem is akármilyen!
Hallottál már az okosredőnyökről? 5 okunk van, amiért imádjuk!
Ki ne ábrándozott volna már arról, hogy mire este hazaér a munkából, a redőnyöket már leengedték, ugyanakkor reggel a nap első sugarainak simogatására kelhet? Az intelligens árnyékolókkal ez már nem elérhetetlen álom, ráadásul még jelentős rezsiköltséget is megtakaríthatunk velük. Az újHÁZ Centrum szakértői összegyűjtötték azt az öt okot, amiért megéri beszerezni az okos otthon ékszereiként is funkcionáló redőnyöket.
És akkor ugrott a fürdőruha, a fogkefe, a töltő...
Minden 4. utazóval előfordult már, hogy nyaraláskor éppen a fürdőruha maradt otthon, a csomagoláskor leggyakrabban kifelejtett tárgyak sorát a telefontöltő és a fogkefe követi - derült ki a Szallas.hu és a Doklist.com közös felméréséből. Az otthonosság érzését kölcsönző utazási kellékek élén a kispárna végzett, míg a legfontosabbnak sorrendben a személyes iratokat, bankkártyát, illetve mobiltelefont tartjuk.
Egyszerű igazság
Az Egyszerű igazság torokszorító lélektani dráma és rejtélyekben gazdag krimi egyben, Jodi Picoult egyik legjobbja. A kötet augusztusban jelenik meg az Athenaeum gondozásában.
Lehengerlő menüvel debütált a brazil séftehetség a Barakában
Egészen különleges nyári étlappal mutatkozik be a Baraka, Budapest első műfajteremtő fine dining éttermének új séfje, a brazil származású André Bicalho.
Mango lassi - a karcsúsító nasi
Amikor a nagy melegben te is engednél a sarki fagyizó csábításának, vagy a strand palacsintázója hívogat, na akkor gondolj arra, hogy eddig mennyit tettél magadért. Még csak nem is kell hozzá óriási akaraterő! Dudás Lili fitneszversenyző mutat egy receptet, amellyel nyáron akár a diétád alatt is nyugodtan kényeztetheted magad!
Hogy jobban csússzon!
A sör összehoz. Mert hogyan is csúszhatna a legjobban ez a nemes ital, mint finom falatkákkal párosítva?! A Magyar Sörgyártók Szövetségének kiemelt éves rendezvénysorozata, a Sör mi több ismét keresi az ország legjobb sörkorcsolyáit – idén először amatőr konyhaművészek jelentkezését is várják!
5+1 dolog, ami miatt el kell menned Berlinbe!
Előkapsz egy útikönyvet, vagy letöltesz egy jó kis alkalmazást a telefonodra, és mindent látsz Berlinről! Én most mindezek nélkül mutatom meg, mi az, amit ki kell próbálnod a német fővárosban, hogy minél többet megtudj erről az elképesztő városról és lakóiról! Gyere velem egy kis felfedezésre!
Som-Balogh Edina ismeretlen élete
Mindenki ismeri a titokzatos női táskákat, amelyek közelébe a férfiak inkább ne is merészkedjenek, és amelyeket bármennyire is telepakoltunk, mindig akad egy kis hely az úgynevezett legfontosabb dolgoknak. Ahogy a nők általában, Som Balogh Edina sem bíz semmit a véletlenre. Azonban mióta édesanya lett, a táskájába is egészen más dolgok kerülnek, mint korábban.
Erről tudnod kell... - ez a csodálatos emberek tábora
A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is táborokat szervezett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának terápiás foglalkozásaira járó gyerekeknek. Négy hét alatt összesen 54, különböző típusú sérüléssel élő gyermek vett részt. A 3 és 18 év közötti gyerekek között volt tanulásban akadályozott, autizmussal élő, értelmileg akadályozott, hiperaktív, szorongó, mozgássérült, halmozottan sérült, hallássérült, valamint pszichés problémákkal küzdő gyermek.
Roston fogas párolt zöldségekkel, kéknyelű mártással
Nálam a hal mindent visz! És mindig! Ezt a fantasztikus fogást Badacsony oldalában kóstoltam, egy teraszról bámulva közben a világ legszebb tavát. A hozzá kínált bor úgy harmonizált a mártással, a hallalal, a zöldségedkkel, hogy csak ámultam! Ennél finomabb szombat esti vacsit el sem tudok képzelni - még otthon sem! Próbáljátok ki!
Repül az én drónom, ki tudja hol áll meg...?
Nemrég óriási visszhangot kapott a magyar sajtóban, hogy egy irányíthatatlanná váló drón betörte egy autó szélvédőjét Budapesten. Senki sem sérült meg, de anyagi kár keletkezett, és ez az eset újra ráirányította a figyelmet a drónok reptetésével kapcsolatos szabályozásra is. Az érintettek között vannak a biztosítók is, egyikük augusztus 1-jétől elérhetővé tette a Drónpilóták Országos Egyesülete tagjainak a drón-felelősségbiztosítások új generációját.
Állati nagy buli lesz!
Hatodszor rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. A hatalmas bulit augusztus 25-én, pénteken tartják a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veresegyházi állat-bemutatóhelyeken.
Fedezd fel Európa legmenőbb élményparkjait!
Előbb-utóbb eléd áll a gyerek, és felteszi a nagy kérdést: mikor megyünk vidámparkba? Ha életre szóló élményt szeretnél letenni az asztalra, külföld felé kell venni az irányt. Összegyűjtöttük, melyek azok a helyek, ahol biztosan felejthetetlen időt tölt majd együtt a család!
Uborkás koktélom lett az otthoni nyári kedvenc
Felkaptam a fejem, amikor először kóstoltam az unicumszódát. Akkor jöttem rá, hogy mi mindenre is jó az uborka! Kísérletezni kezdtem, amíg össze nem ütöttem ezt a csábítóan kellemes, hűsítő italt! Nagyon egyszerű, látványos ráadásul a gyerekek sem mardanak ki semmiből, mert alkoholmentesen ők is nyugodtan kortyolgathatják.
Egynapos jótékonysági macskakávézó nyílik Rexéknél
A Hontalan Állatok Világnapja alkalmából augusztus 12-én jótékonysági macskakávézó nyílik a Rex Állatszigeten, ahol egy finom édes süti és kávé vagy tea mellett a gazdira váró cicákkal és kutyákkal is összebarátkozhatnak a vendégek.
Ezeket a kütyüket dobd a táskádba, ha nyaralni mész!
Ma már annyira összenőttünk a digitális eszközeinkkel, hogy elképzelhetetlen nélkülük a nyaralás is. Arról nem is beszélve, hogy sok esetben kényelmesebbé tehetik az utazásunkat is. Lássuk, milyen kütyük nélkül nem érdemes útnak indulni.
Magas vérnyomásnál nemcsak a vérnyomást kell vizsgálni!
Aki magas vérnyomásra gyanakszik, nem elégedhet meg az otthoni méréssel, ahogyan a szakszerű kivizsgálás is számos egyéb vizsgálatot tartalmazhat. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája a komplex szemlélet jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Badacsonyi tyúkhúsleves vele főtt zöldségekkel
Badacsonyban, jó társaságban egy teraszon borozgatni, finomságokat kóstolgatni, a világ legjobb dolga. Ezzel az isteni levessel is ott találkoztam! Hiába, Badacsonyban még a zöldségeknek és a tyúkoknak is teljesen más íze van! Feltétlenül próbáld ki!
Hadas Kriszta újabb bébiket vállal be
A Jön a baba Hadas Krisztával első évadában született gyerekek már óvodába járnak. A második évad babái pedig bölcsisek. A sikeres doku-reality harmadik évada, az RTLII műsorára ősszel érkezik megindító családi törtnetekkel, bemutatva a várandósággal járó örömöket és nehézségeket.
Szépségemet egy uborkáért - avagy uborkámat a szépségemért!
Egy ősi csodaszer az uborka, amely a Himalája déli lejtőiről származik. Nem csupán élelmiszerként, hanem arcpakolásnak vagy a szem alatti táskák eltüntetésére is alkalmas - rengeteg egyéb jótékony hatása mellett.
Gin Tonic Hibiscus
Nincs kellemesebb, mint hűs koktélt kortyolgatni a teraszon. A mixerek azonban mindig attól tartanak, hogy gyorsan kiszalad belőle a pötty, vagyis a szénsav. Szakértők most olyan tonikot készítettek, amit bátran haználhatsz! Minden üvegjében ugyanis 20 millió buborék van!
Mától fogjuk a hasunkat Harperéken
Hétköznap esténként az RTL+-on láthatod majd a Két pasi – meg egy kicsi című vígjáték-sorozatot. A brit humor gyöngyszemei mellett újabb ikonikus vígjáték-sorozatot nézhetünk az RTL+-on. Augusztus 7-én, hétfőn 21:10-től ugyanis rögtön négy premier-epizóddal érkezik az RTL+-ra a Két pasi – meg egy kicsi című szituációs komédia.
Hoppá! Doktor lett a Nemzet Szépe!
A tanulás és a szépségipar nehezen összeegyeztethető, de nem lehetetlen küldetés. Özer Nóra, a tavaly életre hívott Nemzet Szépe szépségverseny első koronázott királynője idén ügyvédként doktorált a budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetemen.
Bravó! Világszenzáció a Fővárosi Nagycirkuszban!
Vak és gyengénlátó nézőket fogad 11 órakor Békés megyéből a Fővárosi Nagycirkusz. A világon elsőként arra tettek a kísérletet, hogy ezeknek az embereknek is elérhetővé és élvezhetővég tegyék a cirkuszi produkciót. Az Antarktisz gyermekei – Jégbe zárt cirkuszvilág című produkciót mutatják be.
Dancing Red Cheeks
Közismert tény, hogy a szénsav frissítő hatása mellet a hozzákevert alkohol ízét is jobban kiemeli. A legkitünőbb mixerek és szakértők által kifejlesztett új tonikféle kimondottan koktélok készítéséhez készült úgy, hogy azok minél tovább pezseghessenek – akár 10 perc után is ugyanolyan intenzitással.
Hova tűnt a spájz?
Úrrá lett a lakásépítési láz, tavaly majd háromszor több építési engedélyt adtak ki, mint előző évben. Az újépítésű társasházaknál a befektetők igyekeznek a piaci igényeknek leginkább megfelelő 40-70 négyzetméteres lakásokat kialakítani. A statisztikák szerint az elmúlt öt évben az új lakások mérete átlagosan 15 négyzetméterrel csökkent, aminek sokszor a kiszolgáló helyiségek látják kárát. Annak, aki spájzban szeretné tartani az élelmiszereket, vagy megfelelő helyen tárolni a síléceket, jó eséllyel komoly plusz költségekkel kell számolnia.
Segítsd az idős artistákat!
Nyugdíjas artistaművészek és cirkuszi dolgozók megsegítésére rendez jótékonysági előadást augusztus 11-én 19 órakor a Fővárosi Nagycirkusz az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetével együttműködve. Az Antarktisz gyermekei – Jégbe zárt cirkuszvilág előadásának teljes bevételét a művészek támogatására fordítják. Gyere Te is!
3 szépséghiba, amit bőratka is okozhat
Legyen szó a felnőttkorban megjelenő, zavaró pattanásokról, az akár súlyossá váló betegségről, a rosaceáról vagy az önbizalom-romboló hajhullásról, érdemes utánajárni, nem bőratka okozza-e a szépséghibát. Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikus, trichológus a kezelési lehetőségeket mutatja meg.
Imre bácsi grillezett kecskesajtja tavaszi virágsalátával és mustban párolt körtével
Szemem-szám eláll, valahányszor Badacsonyból lenézek a tóra! Mindig valami földön túli boldogság áraszt el! Ott kiülni egy teraszra, borozgatni, maga a gyönyörűség! És ha már mindez együtt van, haraphatunk is valamit! Itt van példálul Imre bácsi páratlan kecskesajtja! Meg kell kóstolnod!