László Márta cikkei

Jönnek a 2017-es vizsgafilmek
Hét idei vizsgafilmet mutat be a Werk Film Akadémia 2017. június 29-én 20 órától a budapesti Toldi moziban. Levetítik a Werk egy korábban végzett és azóta sikert-sikerre halmozó hallgatójának legújabb alkotása is.

5 tuti tipp a nyári hőség ellen
Van, aki forrón szereti, sokan azonban valósággal szenvednek a nyári kánikulában. A tartós meleg nagyon megviselheti az embert: éppen ezért fontos, hogy odafigyeljünk és megfelelően védekezzünk ellene. A szerencsésebbek vízparton, hűs koktélt szürcsölgetve vészelhetik át a hőhullámokat, ám azok se essenek kétségbe, akiknek otthonuk és a fülledt iroda között ingázva kell túlélniük a hőséget. Íme, 5 trükk, amelyek garantáltan elviselhetőbbé teszik a forró nyári napokat!

Ribillió Lolló milliói körül
A szellemileg leépült, kilencvenéves Gina Lollobrigida állapotát kihasználva bizalmába férkőzött a sofőrből menedzserré avanzsált Andrea Piazzola. Az ügyből óriási botrány kerekedett. Az isteni színésznő fia már perli a férfit - olvasható a Piac&Profit legújabb számának hírei között!

Viktória királynő titka
A magas és jóvágású Abdul alig huszonnégy évesen érkezett Agrából Angliába, hogy az aranyjubileumát ünneplő Viktória királynő asztalánál szolgáljon fel. Az indiai ifjú alig egy év leforgása alatt az udvar befolyásos személyisége lett.

3+1 tipp az okos időbeosztáshoz
Kezdődik a 11 hetes nyári iskolai szünidő: a gyerekek örülnek, a szülőknek viszont sok fejtörést okoz, hogy milyen programokkal töltsék ki a tanévkezdésig hátralévő időszakot. Az alábbiakban a hévízi NaturMed Hotel Carbona gyermekanimátora, Sebestyén Orsolya segít néhány jól bevált tippel a nyári szünet okos megtervezéséhez.
Így igyál tejet, ha cukorbeteg vagy!
A tej fontos tápanyag a szervezet számára, amelyből ajánlott naponta 0,5 l-t vagy ennek megfelelő tejterméket elfogyasztani. Azonban, mi a helyzet, akkor, ha valaki cukorbeteg. Lehet-e tejet fogyasztani vagy teljesen le kell mondani róla? Mennyit lehet meginni belőle? Mivel lehet helyettesíteni? Ezekre a kérdésekre segít választ adni Sárga Diána, a Budai Endokrinközpont dietetikusa.

Málnaszörpkrém - a mámor!
Édesapám egyik kedvence a málna! Ahogy a nagy könyvben megírták: ülve, állva, fagylaltnak, krémnek, szemenként, mindenhogy jöhet! Ma ünnepeljük a születésnapját, így ezt a receptet Neki ajánlom, és persze Nektek! Legyen ez egy jókedvű málnaünnep!

Kaland a cooltúrára vágyóknak
Szeptember 16-án érkezik a VI. Színházak éjszakája 36 színházzal és titkaikkal! A végleges program szeptember 1-jétől nyilvános.

Maradékkirálynő
Csobádi Mónika lett az Életfroma Otthon főzök rovatának sztárszakácsa! Az elismeréssel járó hévizi wellnesshétvégére szóló ajándékutalványt most vette át szerkesztőségünkben. Mónika imádja a konyhát, imádja a facebook fantasztikus főzős videóit, és nem véletlen a főzés iránti szeretete. Vendéglátós szakközépiskolába és főiskolára járt, de tudományát csak otthon kamatoztatja. Édesanyjával egy száz embert foglalkoztató takarítóvállalatot vezet.

Mutasd a bőröd, megmondom ki vagy!
Egy hajkefe, amely olvas a fejbőrünkről és egy tapasz, amely figyelmeztet, ha túlzásba visszük a napozást. Néhány példa a világ legnagyobb szépségipari vállalatának technológiai újításai közül, melyeket a franciaországi Viva Tech világkonferencián mutatnak be. Az esemény a digitális világnak azt jelenti, amit az autóiparnak a genfi autószalon.
Csecsemőrablással kezdődik
Leállt a kamera, a napokban fejeződött be a Virágvölgy 25 napos forgatása. Csuja László a Filmalap Inkubátor Programjának egyik győzteseként készítheti el első nagyjátékfilmjét Enyedi Ildikó mentorálásával. A coming-of-age történettel keresztezett road movie főszereplői Réti László, többszörös Speciális Olimpiai bajnok és Berényi Bianka, az EU Cannibal frontembere. Csuja László már vágja a filmet, mely a tervek szerint jövő ősszel lesz látható a hazai mozikban.
Hurrá! Itt a hivatalos nyár, és vele Stoneheng-i emlékeim
Idén június 21-én reggel 6 óra 25 perckor köszöntött be a csillagászati nyár. Ilyenkor jár a Nap az égbolton látszólag a legmagasabb ponton. Ilyenkor legrövidebb az éjszaka, és leghosszabb a nappal. A dél-angliai Stonehenge misztikus kőépítménye ilyenkor megtelik turistákkal, ezoteristákkal, hogy meghallják a múlt üzenetét...
Itt a vakáció, figyeljünk az asztmás gyerekekre!
Az Amerikai Asztma, Allergia és Klinikai Immunológiai Akadémia hírlevélben figyelmezteti az asztmásokat és asztmás gyermekek szüleit a nyár veszélyeire. Tapasztalatok szerint ugyanis a vakáció idején, táborokban és a nyaralás alatt sokan elfeledkeznek a rendszeres gyógyszerszedésről, amivel a súlyos asztmás roham kialakulását kockáztatják.
Paradicsomsaláta
Nincs olyan fogyókúra, amiben ne szerepelne paradicsom. Ez a fantasztikus, kerek, mosolygós bogyó már ránézésre is jókedvre derít! Magyarországon olyan fantasztikus ültetvényeket gondoznak, hogy szemünk-szánk eláll! Elég, ha csak a szentesi gazdákra gondolunk! Egy biztos, olyen ízledtes, csodálatos paradicsom sehol a világon nem terem, mint nálunk!
Unalomnak nincs helye nyáron
Elkezdődött a nagybetűs VAKÁCIÓ - a gyerekek nagy örömére! Ilyenkor indul a majd 2,5 hónapnyi pihenés és móka. Nehéz feladat a szülőknek, hogy hasznos programokkal és elfoglaltságokkal töltsék meg a szünidőt. A közös nyaralás, táborok és nagyszülők mellett érdemes új hobbit keresni a gyerkőcöknek. Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok a bűvészkedést javasolja, ami a szórakozás mellett több készséget is kitünően fejleszt.
Görögdinnye szingliknek, pagodakarfiol ínyenceknek, és még sokan mások...
A nyári gyümölcsszezon indulásával néhány érdekes és hasznos tippet osztott meg a legnagyobb hazai piac, a Budapesti Nagybani! Az nem kérdés, hogy sokkal frissebb gyümölcshöz és zöldséghez juthatunk, ha hazai terméket választunk, és nyáron erre számtalan lehetőségünk van. A 60-75 százalékos érettségi szinten leszedett, gyakran több ezer kilométert utazó import áruval szemben, a hazai gyümölcsök egy nap alatt az asztalunkra kerülhetnek!
Kumánia Retró - ilyen se volt még!
Nemcsak ibolyával vette magát körül Kisújszállás - ahogy a nótából eddig tudtuk -, hanem remek programokkal is! A Jász-Nagykun-Szolnok megyei település felzárkózott a hazai fürdővárosok sorába. Turisztikai, koncert és zenei programjaik igazi kikapcsolódást ígérnek a nyárra. Irány az Alföld és Kumánia!
Benkó örökség
A világhírű Kossuth-díjas művész, zenekarvezető emlékére létrejött Benkó Sándor Művészeti Alapítvány 2017-től évente díjazza a hazai zenei élet kiemelkedő fiatal tehetségeit. A Benkó-díjat három kategóriában – jazz/dixieland, komolyzene és könnyűzene - ítéli oda a Kossuth-díjas művészekből álló Díjkuratórium, melynek tagjai: Benkő László billentyűs-zeneszerző (Omega), Bogányi Gergely zongoraművész, Halász Judit színésznő-énekesnő, Kelemen Barnabás hegedűművész, Medveczky Ádám karmester, Miklósa Erika operaénekesnő és Szakcsi Lakatos Béla jazz zongorista-zeneszerző.
Vagány színek, vagány minták!
Máj június eleje óta tombol a nyár! Nem mindegy, hogy ilyen időben mivel kápráztatjuk el a pasikat! A Premier Outlet stylistje összegyűjtötte azokat a ruhadarabokat, melyekben te lehetsz a kánikula királynője! Ne hagyd ki!
Petrezselymes újkrumplim nemcsak vasárnapi köretnek
Sokan kérdezték már tőlem, hogy nekem miért sikerül mindig az újkrumpli, soha nem ég le az ünnepi ebéd fénypontja. Szerintem ez nem titok, de megosztom Veletek a receptemet! Így biztosan nem fogtok csalódni benne! Annnyira finom, hogy van, aki ilyenkor salátával főételnek is kínálja! Remek választás! Éljen a nyár!
Döbbenet! Szent, és mégsem érvényes?
Kevesen és helytelenül végrendelkeznek Magyarországon. A hibás dokumentumok több mint 90 százalékát megtámadják a fővárosban! Több százezer fiókban lapuló végrendeletet egyáltalán nem látott közjegyző vagy öröklési ügyekben jártas jogász, ezért erősen kétséges, hogy ezek megfelelnek a törvényi elvárásoknak, ha egyáltalán előkerülnek a hagyatéki eljáráskor.
Vadászat a Belvárosra
A most piacra lépők százmilliós befektetésként kezelik az akár százlakásos hálózatukat. A közösségi lakáskiadással még csak ismerkedők az örökölt lakásukat alakítják át boutique hotel stílusban. A lakásár-emelkedés mintha nem is érződne a fővárosi közösségi lakáskiadási piacon, pedig a leginkább érintett területeken csak tavaly egyharmadával nőttek az ingatlanárak. A beszálló ár legalább 15 millió forint, tízmillióval többért már havi akár kétszázezret megtermelő lakás is kapható.
Lakatos Márk a tuti trendi, de hová tűnt Sebestyén Bálázs?
Idén először díjazta a közösségi média legmeghatározóbb hazai alakjait a JOY magazin. A Social Media Award díjátadó gálán nyolc különböző kategória jelöltjei közül az olvasók szavazati alapján kerültek ki a győztesek, többek között Rubint Réka, Csobot Adél, Kulcsár Edina, Istenes Bence, Kiss Ádám és Lakatos Márk.
Karfiolleves - gyorsan
Imámádom a karfiolt, mert nagyon sokoldalúan fel tudom hasznáni! Magas C-vitamin-tartalma még a mélyhűtőben sem tűnik el. Ezúttal válasszunk egy remek nyári levest! Ebben nem fogsz csalódni!
A londoniak szerint is helye van az elitben a PTE-nek!
Nyilvánosságra hozta legfrissebb egyetemi rangsorát a londoni Quacquarelli Symonds cég. A világ legjobb felsőoktatási intézményeit rangsoroló listára tavalyhoz hasonlóan ezúttal is felkerült a Pécsi Tudományegyetem, a 751-800. helyre sorolva, az ötödik legjobb magyar egyetemként - kaptuk Pécsről az információt.
Egy mesterszakács és egy professzor a nyertes
Széll Tamás és Szilárd István az Európai Parlament alapította Európai Polgár díj magyar díjazottjai 2017-ben. A testület 2008-ban hozta létre az elsimerést olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek, illetve szervezeteknek, akik, illetve amelyek hozzájárultak a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció, a közös megértés előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki.
Itt még Kulka János sem az, aminek látszik!
Megkezdődött a X. című film vágása. A napokban fejezte be második mozifilmje 45 napos forgatását a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly. A fordulatokban gazdag, skandináv típusú krimiben olyan színészeket láthatunk majd, mint Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, és ezzel a filmmel tér vissza a vászonra Kulka János. Még a nyáron elkészülnek a filmzenék is. A X. várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.
Óránként hal meg valaki stroke-ban!
Számtalan ember életét veszélyezteti, és a legfrissebb adatok szerint Magyarországon óránként egy halálesetért felelős a vérrögök okozta stroke. Az adatok évről évre jobbak, ugyanis a betegek egyre nagyobb figyelmet fordítanak mind a megelőzésre, mind a mihamarabbi segítségkérésre. Hogy miként lehet elkerülni az újabb stroke-ot, arról prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája beszélt.
Szia! Mit iszol?
Attól, hogy pontosan tudjuk, milyen káros az alkohol, még egyáltalán nem tántorít el senkit az ivástól. Sőt, akik saját megítélésük szerint sokat tudnak az alkohol egészségre gyakorolt hatásáról, kissé gyakrabban fogyasztanak alkoholt, mint azok, akik keveset tudnak róla. Ez derült ki egy friss felmérésből.
Frissítő ubislai
Nekem akár előételnek is jöhet az ubisali, annyira szeretem. Ráadásul úgy variálod, ahogy akarod! Ha vendégeket vársz, és nem ismered elég jól az ízlésüket, akkor csak addig készítsd el, ameddig megkapja salátalevet. A többi alapanyagot tedd ki nyugodtan, és mindenki úgy ízesíti, ahogy a legjobb szereti! Ez vonatkozika a grillpartikra is! A háziasszony gondoskodását jelzi, ha segítesz az összeállításban! Ez mindenkinek jólesik!
Bélyeggel ünneplik a bélyeget - 150 éves a magyar bélyegkibocsátás
Alkalmi bélyegkisív kiadásával köszönti az első magyar bélyeg kibocsátásának 150. évfordulóját a Magyar Posta. Az alkotás Elekes Attila grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült 39 000 példányban. A bélyeg apró, mégis megannyi információt hordozó felület, rajta az emberi létezésből, az ember és a természet közös létéből fakadó különleges képi világgal. Lehet színekkel telített vagy árnyalatokban visszafogott, részletgazdag vagy csak a fő elemeket kiemelő, összeköthet és megkülönböztethet, de egy jellemzőjében megegyezik: postai díjak lerovására készült.
Meddig élünk? Szeretnéd tudni?
Európában folyamatosan növekszik a várható élettartam, és egyre kisebb a különbség a nők és férfiak kora között a halálozás időpontjában. Magyarországon jelenleg a várható átlagélettartam 76 év születéskor, ami 4 évvel kevesebb az OECD-átlagnál, és az egyik legalacsonyabb az OECD-országok között! Itthon a nők várható élettartama 79, a férfiaké pedig 72 év, de egész Európában nagy eltéréseket találunk.
Mezítláb az egri parkban
Hetedik alkalommal rendezik meg július 14. és augusztus 19. között az Egri Érsekkerti Nyári Játékokat, melyen 32 felnőtt- és 36 gyermekelőadásra várják az Eger és környékén élő színházrajongókat, valamint az odalátogató turistákat. A programhoz kapcsolódóan augusztus 7-14. között az VI. Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelep keretein belül 16 rangos hazai és külföldi alkotót is vendégül lát Eger, akik nem csak nyílt nappal, de egy különleges performansszal is készülnek.
Hoppá! Sors Tamás terjeszti a vizes vírust
Ha elesek, kétszer olyan erővel kelek fel - mondta Sors Tamás többszörös paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó abban filmben, amit mostantól már mindenki láthat a neten. A szenzációs sportemberről készült minijátékfilmmel tiszteleg a Zwack Unicum a kitartás, az elszántság, a kemény munka, és természetesen az idei budapesti vizes vb előtt!
Hárslevelűk ünnepe: mondd, te mit választanál?
Ismét megrendezik az Országos Hárslevelű Borversenyt június 23-án. A szervezők ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet a fajtára, mert úgy látják, hogy a hárslevelű – az adottságaihoz képest – többre hivatott a hazai piacon.
Mitől fájhat egy gyerek hasa?
Átvirrasztott éjszakák, fájdalmas görcsök és elkeserítő tehetetlenség. A gyerekek hasfájásnak számos oka lehet, de sokszor rendkívüli kihívás a szülők és az orvosok számára is kideríteni, hogy pontosan mi is a baj. A probléma korai felismerése azonban nagyon fontos, hiszen a hasfájás mögött akár komoly betegség is állhat. Nézzük, hogy melyek a leggyakoribb emésztőrendszeri problémák, és milyen módszerekkel vizsgálják a kicsiket.
Zellerkrémleves - egyszerűen
Szomszédaim rendszeresen meglepnek valamilyen telekről, vidéken élő anyukától származó zöldséggel, gyümölccsel. Legutóbb rengeteg zeller érkezett, és nem tudtam ellenállni ennek a remek receptnek! Nemcsak nyáron, télen is remek ötlet! Nem beszélve arról, hogy nagyon egészséges!
Michelin-csillagos artisták? Ez igen!
Legyen-e a Michelin-csillaghoz hasonló megkülönböztető jelzés az európai utazó cirkuszokon? Ha igen, milyen kritériumoknak kellene megfelelniük azoknak, akik úgynevezett BIG TOP LABEL-t kapnak? – Erről tartottak elemző megbeszélést vezető cirkuszművészek Brüsszelben, az Európai Parlamentben.
Ragtime-operára készülnek Debrecenben
Ittzés Tamás és Lanczkor Gábor A Lutherek című különleges ragtime-operájának ősbemutatójára készül a Csokonai Színház társulata. A Gemza Péter rendezésében készülő darab minden olyan zenei elemet felvonultat, ami a dzsesszműfajba beleillik: swing, blues, dixieland, gospel, spirituálé, és természetesen ragtime.
Több száz tópusi csoda egy helyen
Ismét látogatható a Lepkekert a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A szezonális látnivalónak számító bemutatóhelyen jelenleg 21 trópusi lepkefaj több száz egyedében gyönyörködhet a nagyközönség. A látogatók be is sétálhatnak a lepkék közé.
Vaníliafagyi eperrel - maga a mese
Ez egy igazán klasszikus fagyirecept. Használhatsz a vaníliás cukor helyett vaníliarudat. Vágd ketté, kapard ki a belsejét, és azt tedd bele! Ettől még intenzívebb lesz a fagyid íze! Vendégváráshoz egész egyszerűen parádés megoldás, mert előre el tuod készíteni, és nem akkor kell vele bíbelődni, amikor már inkább beszélgetnél... Akkor már csak a díszítés van hátra!
Földünk káprázatos ékkövei
Bemutatkozik az Év ásványa, a kvarc, és az Év ősmaradványa, a Barlangi medve is a mától a hétvégéig tartó 17. Ásványbörze és Geo Napok elnevezésű rendezvényen, a Lurdy-Házban. Egy különleges, meseszerű birodalomba engednek bepillanatani a szervezők, és a hozzá kapcsolódó tárlaton Földünk fantasztkus kincseivel ismerkedhetnek meg a gyerekek és a felnőttek.
Angyali segítség
Világszerte hagyományosan június első hetében tartják a Szívritmus Hetét, amely a szívritmuszavarokra, azok okaira és kockázataira hívja fel a figyelmet. Az idei hét mottója: „Ellenőrizd a saját szívritmusodat!” Ezúttal a Szívritmus Hetét a szervezők a nemrég elhunyt kiváló színész, Roger Moore emlékének is ajánlják, aki szívritmuszavarának felfedezése óta számos alkalommal támogatta a szívbetegségekkel kapcsolatos felvilágosító kampányokat.
Csak természetesen!
Melyik évszakban érdemes méregteleníteni? Mit igyunk, ha fáj a fejünk, ha magas a vérnyomásunk, vagy ha épp fáradtak vagyunk? Mi használ a szúnyogok és mi a nap ellen? Mire jók a tibeti teák? Igaz, hogy a hagymából szinte bármi elkészíthető? Mit nevezünk Nero nektárjának? Igaz, hogy a böjt nemcsak lelki, hanem testi megtisztulást is jelent? Hogyan szüntethetjük meg a tavaszi fáradtságot? Hogyan kell gyógybort készíteni? Miért kell az arcunkon görgetni a forró tojást? Mi mindenre jó a gyömbér, az alma és a körömvirágkrém? Ha bezárt a gyógyszertár, kérj segítséget a természettől! Megnyílt a Kati Patika! Almásy Katalin természetgyógyász arra vállalkozott, hogy összegyűjtse: az egyes betegségekre mi a természetes gyógymód. Hasznos tanácsokkal lát el, hiszen sok kellemetlen tünet akár gyógyszerek nélkül is megszüntethető. Legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél, a természet patikája mindig nyitva áll!
Kaporleves
Épp ma kaptam egy hatalmas csokor kaprot a szomszédasszonyomtól! Imádom e kerti növény illatát! Tavaly állítólag alig lehetett fellelni, idén viszont rengeteg nőtt. Már elkészült az első kovászos uborkám az első ajándék kaporcsokorból, de a most kapott adag a levesemben végzőik majd!
Jöjjön ki Óbudára, egy jó kézműves sörre!
Háromnaposra bővült az Óbudai Sörfesztivál. Június 9–11-e között a Kisüzem 2017 elnenevezésű rendezvényen kéttucatnyi sörfőzde mintegy 200 féle sörét lehet majd kóstolni. A sör mellé ételeket a felvonuló food truck-ok szolgáltatnak, az ital- és ételkínálat mellett mindhárom napon sörfőzők előadásait hallgathatják, és zenei csemegéket s élvezhetnek a látogatók.
Készen állsz a nyárra? Kukkants a gardróbba!
Igazán durván durrantott be a nyár már az első napokban, így a gardrób mélyéről nyilván már előkerültek a lengébb ruhák! A Premier Outlet összegyűjtötte azt a néhány darabot, melyekben nemcsak divatos leszel, de még a hőséget is könnyebben viseled! Figyelem, idén így leszel csini és megnyerő!
Részeges epersalátám
Ha valaki azt hiszi, hogy csak a pezsgő illik az eperhez, az nagyon téved! A vörösbor legalább ilyen pompás! A barátnőm, akitől ezt a receptet tanultam, azzal variálja ezt a remek gyümölcsalátás receptet, hogy fele-fele arányban használ epret,és karikára vágott banánt.