Szarvas György cikkei

Bekerült az első transznemű politikus az amerikai szenátusba
A mostani amerikai választás nem csak a két elnökjelölt szoros küzdelme miatt volt érdekes. A szenátusi és képviselőházi választás során ugyanis számos különleges jelölt lett a választott testületek tagja. Így például Sarah McBride valószínűleg történelmet írt azzal, hogy ő lett az első transznemű, akit a felsőházba megválasztottak.

A közösségi média befolyása az amerikai elnökválasztás hajrájában
A választás napján biztos nem lesz végső eredmény, a soha nem tapasztalt számú levélszavazat miatt ugyanis napok, rosszabb esetben hetek telhetnek el a szavazatok leadása, és a végső, hivatalos eredmény közzététele között. Ez az időszak pedig a választások rendkívül bizonytalan végkimenetele miatt azzal a veszéllyel fenyeget, hogy társadalom egyes csoportjain úrrá lesz a nyugtalanság. Mit kívánnak tenni ebben a helyzetben a social media nagyágyúi?

Amerikai elnökválasztás: mennyit számít a kor?
Trump második ciklusát megválasztása esetén 74 évesen kezdené el. Ezzel az életkorral mindenképpen rangidősnek számítana az indulók között, hiszen még Reagan is "csupán" 73 volt a második terminus alatt. A mostani jelöltek - így a demokrata Biden esetében is - a magas életkor miatt felmerül a kérdés, vajon érdemes-e meghúzni ebben az ügyben bármiféle kor-határt.

Új korallzátonyra bukkantak Ausztrália partjainál
Százhúsz év óta először fedeztek fel ilyen természeti képződményt a térségben.

"A gyászolóknak fontos a kinyilvánított szolidaritás"- videóinterjú Révész Renáta Liliána gyásztanácsadóval
A koronavírus járvány miatt gyakorlatilag mindennapi tapasztalatunkká vált a halál. Révész Renáta Liliána a vele folytatott beszélgetésben arról beszél, ez a tény mennyiben változtatta meg alapvetően elutasító álláspontunkat az elmúlással szemben, és miféle megküzdési stratégiáink lehetnek a helyzet okozta szorongás kezelésére.

Új-Zéland igent mondott az eutanáziára!
Új-Zéland megszavazta az eutanázia engedélyezését, viszont várhatóan elutasítja a marihuána legális használatát. Ez utóbbi esetben még tart a szavazatszámlálás. Mindkét népszavazás végső eredményét november 6-án hirdetik ki.

Kanadaiak vásárolják meg a Rubik-kockát
A kanadai Spin Master játékgyár 50 millió dollárért, magyar pénzre átszámítva több mint 15 milliárd forintért megvásárolja a Rubik’s Brand Limitedet, a Rubik-kocka tulajdonjogait birtokló céget.

Évente félmillió csecsemőt veszít a világ a szennyezett levegő miatt
Egy amerikai kutatás szerint a rossz levegőminőség már az anyaméhben károsíthatja a magzatot.

Trump-Biden csörte az amerikai történelem tükrében
Sorsdöntőnek bizonyulhat a november 3-án megtartandó amerikai elnökválasztás, kérdés ugyanis Trump miként reagál egy esetleges elvesztett, vagy éppen megnyert választásra. A The Wall Street Journal felidézi azokat a korábbi amerikai elnökválasztásokat, melyek a mostanihoz hasonló kiélezett helyzetben zajlottak.

30 éve volt a taxisblokád
Vasárnap van pont harminc éve, hogy a mindenféle előkészítés nélkül, egy hirtelenjében bejelentett benzináremelés miatt a hazai fuvarozótársadalom blokád alá vonta az ország közútjait, napokig megbénítva az életet. A tiltakozás végül a tárgyalóasztalhoz ültette a kormány képviselőit, és kompromisszumos megállapodás született az ügyben.
"Egy jó műben mindig van valami rejtély" - videóinterjú Kiss Tibor Noé íróval
Az idei Margó fesztiválon mutatták be Kiss Tibor Noé harmadik, Beláthatatlan táj című regényét. Ahogy azt a fülszövegben is olvashatjuk, új könyve költőiségével és szürreális kompozícióival radikális és felszabadító olvasmány.
Te mindent tudsz ötvenhatról?
Az ötvenhatos forradalom kirobbanásának évfordulóján játékos vetélkedőre hívjuk olvasóinkat. Teszteljétek tudásotokat, a jutalom nem marad el.
"Mindig érdekelt, hogy volt képes egy Dávid-Magyarország legyőzni a Góliát szovjeteket" - videóinterjú Eörsi László történésszel
Eörsi László harminc év alatt gyakorlatilag feltérképezte az összes budapesti felkelőcsoport működését; a pesti és budai srácok történetének megírása után pedig záródarabként most jelenteti meg, "Külpesti srácok" címmel a külvárosok felkelőinek hősi történetét. A könyv októberben kerül a boltokba.
Erikson fejlődéselmélete, megszőve
Eric Erikson pszichológus Életünk nyolc szakasza címmel megjelent fejlődéselméletét ültette át Fülöp Tünde a textil nyelvére. Egy-egy létra lett egy-egy fejlődési szint, a fokok közötti részek egyfajta alternatív szövőkeretként szolgáltak, a közöttük megszőtt struktúra pedig az énerőt jelképezi. Tünde ezzel a munkájával pályázott az Arts Thread Global Graduate Show 2020-ra is, ahol már a második körön is túljutott.
Általában magunkhoz hasonló párt választunk
Nincs bizonyíték arra, hogy az idő múlásával az együtt élő párok hasonlóbbakká válnának egymáshoz, a kapcsolatuk kezdetén viszont jobban hasonlítottak egymásra. Egy friss kutatás szerint az emberek általában hasonló kinézetű partnereket keresnek, akiknek értékrendszere és személyisége is megegyezik a másikéval.
Újra műtik a szétválasztott testvérpár egyik tagját
Jövő héten utaznak ki a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvosai Bangladesbe, hogy a fejüknél összenőtt, tavaly augusztusban szétválasztott sziámi ikerpár egyik tagjának, Rabeya-nak nyár óta, a koronavírus járvány miatt halasztott koponyarekonstrukciós műtétét elvégezzék.
A járvány csak fokozza a droghasználatot
A szenvedélybetegekkel foglalkozó pszichiáterek úgy látják, hogy a járvány második hulláma alatt fokozódni fog a mentális problémával, függőséggel, szerhasználattal orvoshoz fordulók száma; a magyarázat viszonylag kézenfekvő: az őszi, téli időszak egyébként is kedvez a depresszió kialakulásának.
"Legfontosabb szempontunk, hogy eljuttassuk az ételt az emberekhez" - videóinterjú Nagy Emesével, a Heti Betevő Egyesület tagjával
A Világélelmezési Programnak ítélte oda 2020-ban a Nobel-békedíjat és az azzal járó 10 millió svéd koronát (345 millió forintot) a norvég Nobel Bizottság. A világszintű kezdeményezések általában akkor tudnak hatékonyan működni, ha helyi szinten vannak erős segítőik. Nagy Emesével, a Heti Betevő Egyesület alapító tagjával beszélgettünk.
"Megsínylettük, hogy elmaradtak a nagy nemzetközi lakberendezési vásárok" - interjú Ács Erzsébettel
Hiányoznak és kérdéses, miként és hogyan lesznek majd pótolhatók azok a nemzetközi és hazai kiállításokon elhangzó előadások, a személyes kapcsolat, amely hatalmas szakmai inspirációt és töltést adott volna a következő évre. Emellett az elmaradt nagy rendezvények jelentős bevételkiesést is jelentettek a szövetségnek - vont mérleget az elmúlt, karanténnal fűszerezett időszakról Ács Erzsébet, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke.
Hitchcock újratöltve
Magyar színésznőkkel forgatták újra a 60 éves Psycho híres zuhanyjelenetét.
Trendforduló a desszertek világában
Sajátos forradalom zajlik a desszertek világában. Kezd megtörni a cukor dominanciája, és egyre inkább előtérbe kerül a keserű és a sós íz.
Új-Zélandon népszavazás dönt az eutanáziáról
Szombaton az urnák elé járulnak majd az új-zélandiak, és népszavazáson döntenek abban a kérdésben, hogy támogatják, vagy inkább elvetik a kegyes halált.
"Nagyon ritkán kapja az a díjat, akit az olvasók is favorizálnak' - videóinterjú Gerevich András költővel
Louise Glück 77 éves amerikai költőnő lett 2020 irodalmi Nobel-díjasa – jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Az indoklás így hangzik: „összetéveszthetetlen költői hangjáért, mely zord szépségével egyetemessé teszi az egyéni létezést”. Gerevich András költő, műfordítóval beszélgetünk.
Magyarországról is elérhetővé vált a National Geographic videótára
Elsőként a UPC Direct előfizetők számára vált hozzáférhetővé a videós szolgáltatás.
A Hatszín Teátrum már bezárt, ki lesz a következő?
A Hatszín Teátrum az első vesztese a színházi élet szereplői közül, amely a járvány miatt ideiglenes bezárásra kényszerült. Tény, hogy a kevesebb tartalékkal, kisebb erőforrással működő színházak feladhatják, míg a nagyobbak a nézőszám esetleges visszaesésével számolhatnak.
Aranyáron kelt el a 67 millió éves dinoszaurusz
Minden idők rekordját megdöntve kelt el a New York-i Christie's aukciós ház heti aukcióján a Stan nevű Tyrannosaurus rex csontváza. Az ár 31,8 millió dollár volt.
A dizájné lesz a terep a Kiscelli Múzeumban
Szombaton nyit és november 15-ig tart nyitva a budapesti Kiscelli Múzeumban a Határtalan Design kiállítás, ahol is 14 ország több mint 140 dizájnerének, ékszer tervezőjének és képzőművészének munkáit mutatják be. Története során első alkalommal a kiállítás szűkebb válogatása Pozsonyban és Bécsben is látható lesz. Az eseményt a legutóbbi évekig a budapesti Bálnában rendezték meg.
"Legerősebb fegyverünk az agyunk" - videóinterjú Polgár Judit sakk nagymesterrel
Holnap, október 10-én hatodik alkalommal rendezik meg a Polgár Judit által alapított, és mára már nagy hagyománnyal bíró Világ-sakkfesztivált, amely a pandémia miatt idén az online térbe költözik. Ebből az alkalomból beszélgettünk a sakk nagymesterrel, arról, hogy ez az ősi játék miként segíthet kilépni a gyerekeknek a virtuális világból.
Január helyett májusban tartják meg a lakástextilek világ-seregszemléjét Frankfurtban
Az eredeti időpont, azaz jövő év január 12-15. helyett május 4-7. között rendezik meg a Heimtextilt, a lakástextilek nemzetközi szakvásárát Frankfurtban. A mottó most a sokat sejtető „Nothing New, Everything New“ lesz. A szlogen vélhetőleg részben a koronavírus járvány miatt alakult úgy, ahogy.
Nincs baby-boom, de nem is fogyunk olyan rohamosan, mint korábban
Kicsivel többen születnek és sokkal kevesebben halnak meg Magyarországon idén, mint egy évvel korábban, derül ki a statisztikai hivatal frissen közzétett adataiból.
Új növényfajok lesznek a világjárványok leghatékonyabb ellenszerei?
Naponta halnak ki olyan növények, melyeket időnk sem volt felfedezni és megismerni. Pedig hatalmas kockázatot vállal az emberiség azzal, hogy veszni hagyja ezeket a fajtákat, ugyanis a tudomány mai állása szerint az egyre gyakrabban jelentkező és egyre pusztítóbb járványok ellenszerei is ezekből nyerhetőek majd ki.
10 éve a vörös iszap mindent vitt: épületeket, életeket, sorsokat
Tíz éve történt, de az érintett települések lakóinak életét a mai napig igazán ez nap, és ez a szörnyű esemény határozza meg. A MAL Zrt. Ajkai Timföldgyárának zagytározójából kiömlő több ezer köbméternyi veszélyes anyag egyik pillanatról a másikra megváltoztatta az itt élők életét. Írásunkban az elmúlt évek főbb történéseit idézzük vissza.
"Próbáljuk, de nehéz pótolni, amit az iskolákban elmulasztanak megtanítani" - mondja Romsics Ignác, a BBC Hungary új főszerkesztője
Továbbra is sok egyetemes történeti témájú cikket közöl majd a BBC History magazin, melyet többnyire neves brit professzorok írnak, de nagyobb teret fogunk szentelni a magyar múlt különböző kérdéseiknek és napjaink emlékezetpolitikai vitáinak - ígéri Romsics Ignác történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, aki november elsejével a lap főszerkesztője lesz.
A koronavírus járvány beindította a várostervezők fantáziáját
A koronavírus járvány első hulláma, a mindennapi életet megbénító karantén, a gazdaság majdnem teljes leállása, egyszóval a pandémia társadalmi következményei az urbanisták számára is alaposan feladták a leckét; kell-e, lehet-e városainkat, településeinket úgy újratervezni, hogy azokat a járvány újabba támadása idejére valamiképpen felkészítsük, vagy legalábbis a tapasztalatok birtokában más irányt vegyen a városokról való gondolkodásunk.
"Nem csak olyanok szólalnak meg, akik szexuális abúzusnak voltak kitéve"- videóinterjú Oláh Judit filmrendezővel
A szocialista Magyarországon működött egy különleges nyári tábor, Epipo, ahova sok gyerek szeretett volna eljutni. Mesébe illő szerepjátékok, titkos nyelv és varázslat várta a táborlakókat. A karizmatikus vezető bűvkörébe vonta a gyerekeket, annak ellenére, hogy a játékokat megalázás és titkolt abúzus árnyékolta be. A film rendezője, Oláh Judit újra találkozik egykori társaival, hogy megértsék, hogyan él bennük Epipo, ez a zárt, misztikus és titkokkal terhelt világ. A filmet október elsejétől lehet az HBO csatornán megtekinteni.
Harry és Meghan tavalyi dél-afrikai utazása sokba volt a brit adófizetőknek
A brit adófizetők állták a brit hercegi pár, Harry és Meghan tavalyi dél-afrikai utazásának közel 246 ezer fontos költségét. Ez volt az utóbbi idők egyik legköltségesebb kiruccanása, ráadásul az az utazás során egy ITV dokumentumfilmet is forgattak, amelyben királyi szereplőként beszéltek küzdelmeikről.
Így befolyásolja a jövő étkezési szokásait a koronavírus járvány
Az elkövetkező évek tíz étkezési, kulináris trendjeit gyűjtötte egybe a The Wall Street Journal. A jövőt persze nagyrészt a mostani világjárvány is komoly mértékben alakítja.
"Budapest annyiféle, ahányan nézik" - videóinterjú Saly Noémi várostörténésszel
Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Budapest100 programot, melynek keretében ismét megnyíltak a nagyközönség előtt a főváros hajdanvolt patinás bérházai. Az esemény kapcsán többek között a város rejtett értékeiről,de arról is beszélgettünk Saly Noémi várostörténésszel, hogy a városvezető sétákra nem a turisták, hanem a Budapestre kíváncsi városi bennszülöttek mennek el, ami nagyon jó.
Megtudhatjuk, hol esett hadifogságba a nagypapa - videóinterjú Dr. Számvéber Norberttel
Bárki számára hozzáférhető, és így kutatható az I. világháborúban hősi halált halt, megsebesült, vagy éppen hadifogságba esett magyarországi katonák adatbázisa az interneten. A katonahoseink.militaria.hu oldalt a héten mutatták be Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A részletekről kérdeztük az intézmény igazgatóját.
A világ vagyonosainak nagyobb a felelősségük a globális felmelegedésben
A világ népességének leggazdagabb egy százaléka kétszer több szén-dioxidot juttat a légkörbe, mint a világ szegényebbik fele - hívja fel a figyelmet az Oxfam és a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet által összeállított legfrissebb jelentés.
"A karantén alatt mindenki borozott" - videóinterjú Laposa Zsófia borásszal
Mi történik akkor, ha a szüretelő brigád valamelyik tagjának pozitív lesz a COVID-tesztje, milyen lesz az idei termés, különös tekintettel a hosszú vénasszonyok nyarára, és mi lesz a polcokon sorjázó üveg borokkal, ha megint karanténba kényszerülünk - ezekről a témákról és még sok minden másról beszélgettünk az egyik legnevesebb badacsonyi borászat, a Laposa Birtok borászával.
Tízből hét család nem tudja megoldani, ha otthon kell maradnia a gyerekkel
A gyermekes családok háromnegyede számára jelentene nehézséget az óvodák és iskolák ideiglenes vagy tartós bezárása - derül ki az Ipsos szeptemberi, ezer felnőttkorú magyar állampolgár személyes megkérdezésével, országos mintán zajló kutatásának eredményeiből. A megkérdezettek 45 százalékának bevallása szerint rövid távon sem lenne megoldható a gyerekek elhelyezése az így kialakult helyzetben.
Megvan a Booker-díjra jelöltek listája
Kihirdették kedden Londonban a legrangosabb brit irodalmi elismerés, a Booker-díj jelöltjeinek szűkített listájára felkerült műveket: a szerzők között négy nő és két férfi van, meglepetésre Hilary Mantel nem került a döntősök közé.
"A világ teljesen félrekezeli a klímaváltozást" - mondja egy dán tudós
'Hamis riasztás' címmel jelentetett meg könyvet egy dán tudós, melyben Bjorn Lomborg kétségbe vonja a jelenleg folytatott klímapolitika hasznosságát és sikerességét. Szerinte a világ teljesen félrekezeli a problémát, és a széndioxid kibocsájtás csökkentésének erőltetése helyett intelligensebb megoldásokra volna szükségünk, és sokkal többet kellene fektetni a zöld technológia kutatásába és fejlesztésébe.
A lengyel szabadságküzdelmekben a nők mindig is hangsúlyos szerepet vittek - videóinterjú Mitrovits Miklós történésszel
Szabadság, függetlenség, haza, - ezek a szavak lengyelül furcsamód mind nőneműnek számítanak. Talán nem véletlen, hogy az idén negyven éve megalakult Szolidaritás szakszervezetben a nők kifejezetten fontos szerepet vittek. Mitrovits Miklós, a korszak történetének kutatója a vele készült videóinterjúban ismertet meg minket a valóban gazdag és izgalmas részletekkel. (A budapesti Lengyel Intézetben A szabadság felé címmel fotókiállítás nyílt a 40 éve alakult Szolidaritás szakszervezetről.)
Négy éven belül lesz csak elegendő mennyiségű vakcina
Nagy a versenyfutás a koronavírus-ellenes vakcina előállításáért. Nagynevű, patinás cégek, az AstraZeneca-tól a Novavax-ig mind belevették magukat a vakcina kifejlesztésébe és előállításába, de mennyiséget igazán csak Indiában képesek gyártani. A világ legnagyobb oltóanyaggyártó cége, egy indiai családi vállalkozás vezetője azonban úgy látja, hogy 2024 előtt semmiképpen sem tudják az egész világot ellátni ellenszérummal.
"Szörnyű és fájdalmas, ami most zajlik a szakmára nézve" - videóinterjú Mucsi Zoltán színművésszel
Hogyan lesz az abonyi melósok gyerekéből, egy szakmunkás tanulóból vezető budapesti színész, országos hírű színházi előadások és tévésorozatok főszereplője? Milyen utakon és útvesztőkön kell keresztülvergődni ahhoz, hogy valaki azt csinálja, amit csinálni akar? Érzékeny és bizalmas beszélgetés életről, színészetről, és természetesen aktualitásokról, így az SzFE ügyéről is annak kapcsán, hogy szeptember 15-én jön ki a Mucsi Zoltánról szóló könyv.
Bojkottot hirdetnek az új Mulan film ellen
A Disney új Mulan-filmjének egyre hevesebb bojkottjára szólítanak föl, azt követően, hogy az 1998-as animációs film valódi színészekkel újraforgatott verziójának egyes részeit abban a kínai tartományban vehették föl, ahol Peking több százezer embert zárt átnevelő táborokba.